Ismét egy májusi szombat reggel. Ron szíve örömében majd kiugrott a helyéről. Dumbledore professzor éppen kihirdette a záróvizsgák eredményeit. A R. A. V. A. Sz. vizsgákat túlélték. Mind átmentek, így az asztaloknál euforikus kiabálás vette át az uralmat. Egyik tanár sem próbálta valamilyen módon megszüntetni a hangzavart, a hangzavart, egyébként sem jártak volna sikerrel. Harry is Ron és Hermione között csúszkált a széken. Ki bírt volna ilyen események után egy nyugodt reggele gondolni? Ezen az estén volt a nagy záróbál.

Hermione üveges tekintettel meredt Ron mellé a semmibe.

- Hé, Hermione! Ne nézz olyan megdöbbenten! Lazíts már! Sikerült! Ugye, nem kételkedtél komolyan abban, hogy sikerül neked? – vigyorgott a lányra.

Hermione megkönnyebbülten nevetett vissza. Valamiért tegnap, a vizsga alatt, végig nagyon kínlódott. És, hogy az utolsó hét keveredései mellett kételkedett-e abban, hogy levizsgázik?! Észrevétlenül a tanári asztal felé bandzsított. A legtöbb tanár egy rövid időre inkább elhagyta a nagytermet. Már csak Dumbledore professzor és McGalagony professzor maradt a teremben, akiket látszólag nem készített ki annyira diákjaik öröme, habár McGalagony professzor úgy festett, mint, aki azon gondolkodik, hogy nem lenne-e jó ötlet a fülébe egy vattacsomót tömni.

Csak lassan nyugodtak meg újra a diákok, és néhány tanár vissza mert óvakodni a helyére. Hermione a szeme sarkából látta, hogy Piton professzor távol maradt. Sóhajtott. Talán jobb is így.

A baglyok szokásos módon megérkeztek a nagyterembe és magukkal hurcolták a postát. Ma alig valaki törődött azzal, hogy mit dob elé egy madár, szemrehányóan zajos lármával tovasuhanva.

Hermione hirtelen felkiáltott. Kiáltást elnyomta az eufórikus zsivaj. De Harry és Ron a lány előtt levő, remegő és rázkódó piros borítékra bámult.

- Oh nem, Hermione, mit tettél? Nem vittél vissza a könyvtárba hét év alatt egy könyvet? – Harry kíváncsian előrehajolt. – Inkább most azonnal bontsd fel, különben csak rosszabb lesz – tanácsolta.

- Én is tudom! – sziszegte a lány és hirtelen Deja-vu érzése támadt. Természetesen tudta, kitől jött a rivalló. Hermionénak nem maradt ideje átgondolni a dolgokat. Remegő kézzel a boríték után nyúlt, de a piros levél türelmetlenül és vadul sziszegve elszökött előle. Bármely pillanatban felrobbanhat. Mindenképpen meg kellett akadályoznia, nem itt akarta kibontani. Merlinre – bármit, csak ezt ne! Túl késő! A füstölgő piros izéből egy rövid, ingerülten hullámzó pergamentekercs lett.

Minden diák a tanári asztalra nézett, mikor Piton professzor zengő hangja betöltötte a termet. És minden fej zavartan fordult Hermione felé, amikor világossá vált, hogy a bájitaltanár hangja nem a tanári asztaltól jön, mivel nem ül ott.

“Miss Hermione Granger! 100 pont a Griffendéltől az arcátlan kísérletért: fényes nappal akarta elcsábítani a bájitaltanárát. Az ilyen szemérmetlen magatartás egyszerűen nem elfogadható, még az évfolyam legjobbjától, az elviselhetetlen mindent-jobban-tudótól sem.

Azonnal várom az irodámban, hogy tisztázzuk ezt a botrányos esetet. Hiánytalan magyarázatot várok el az indítékairól az esettel kapcsolatban.“

Mindenki a lányra meredt. Hermione csak az asztalon előtte sziszegő hamu kupacra bámult. Azt kívánta, bár megnyílna alatta a föld, hogy elsüllyedhessen. Dumbledore professzor törte meg a csöndet egy zavart köhécseléssel.

Hermione zajosan hátratolta a székét és sietősen kiviharzott a teremből. Kintről még hallotta, hogyan lesz a teremben egyre hangosabb és hangosabb a beszélgetés. A gyomra forogni kezdett. Egyáltalán nem akarta tudni, mit gondolnak a többiek és mit mondanak az ajtó mögött róla. Dühösen indult a pince felé, a léptei egyre gyorsabbak lettek, végül már rohant.

Nem sokkal később, kifogyva a szuszból, szinte a pinceajtónak ütközött. Kopogás nélkül beviharzott a terembe. Zengő robajjal csukódott be mögötte az ajtó.

A férfi az íróasztalának dőlve állt, kezeit kényelmesen összefonva a felsőteste előtt és ördögi mosollyal nézett a lányra.

- Teljesen kifulladva, Miss Granger? Megkínálhatom egy pohár vízzel?

Hermione elé állt és dühösen neki kezdett:

- Hogy tehette ezt velem? Ez egy kegyetlen hazugság és ezt pontosan tudja!

- Valóban? – Piton ellökte magát az asztaltól és egy lépéssel a lány előtt termett.

Hermione dühösen hadonászott a kezeivel és már bánta, hogy varázspálcáját a nagyteremben hagyta.

- Ott marad, ahol van! – kiáltott könyörögve. – Hogy állok eléjük? Mit fognak rólam gondolni?

A férfi nem hagyta, hogy a vad gesztikuláció befolyással legyen rá és még közelebb lépett. Egy hirtelen mozdulattal elkapta a lány kezét, és magával húzta az íróasztalához. Villámgyorsan átfogta a csípőjét és durván az asztalra ültette. Kezeivel még egy kicsit a csípőjén időzött, majd lassan lépésről lépésre feljebb csúsztatta őket. Hermione egy halk, halványan tiltakozó sóhajtással reagált.

- Akkor kvittek vagyunk, Miss Granger? – suttogott rekedten Piton Hermione fülébe, de nem hagyott lehetőséget válaszolni.

Vége