4. Az igazság néha őrültebb, mint a hazugság
2008.03.25. 18:48
Piton megesküdött, hogy megtalálja a bűnöst. Kíváncsi kollégák és az aggódó igazgató már így is feltartóztatta, és itt beszélgetni és válaszolnia is kellett. Mindegyikükön látszott, hogy nagyon jól szórakoznak a helyzeten, bármennyire is igyekeztek elrejteni jókedvüket. A visszafojtott dühe kellemetlen hasgörcsök formájában mutatkozott. Végül is a jövő heti vizsgára való felkészülést nem halogathatta tovább, és csak egy héttel később, egy este jutott el odáig, hogy végre az ügy tisztázásával foglalkozhasson.
Piton megesküdött, hogy megtalálja a bűnöst. Kíváncsi kollégák és az aggódó igazgató már így is feltartóztatta, és itt beszélgetni és válaszolnia is kellett. Mindegyikükön látszott, hogy nagyon jól szórakoznak a helyzeten, bármennyire is igyekeztek elrejteni jókedvüket. A visszafojtott dühe kellemetlen hasgörcsök formájában mutatkozott. Végül is a jövő heti vizsgára való felkészülést nem halogathatta tovább, és csak egy héttel később, egy este jutott el odáig, hogy végre az ügy tisztázásával foglalkozhasson.
Finoman maga elé halmozta az összes dolgozatot, amit az elmúlt hét folyamán a diákjaitól gyűjtött be és még nem adott vissza. Már a kutatás első perceiben csalódottan megállapította, hogy sem Potter sem Weasley nem jöhet szóba elkövetőként, mert kézírásuk nem egyezik a levelekben levővel. Így keresett tovább. Egy nagyítóval a levelek fölé hajolt, majd vissza a dolgozattekercsekhez – míg a háta már fájt, és így sóhajtva hátra kellett hajolnia. Figyelmetlenül az asztalra dobta a nagyítót, a papírhalom közepére.
Talán elvarázsolt kézírása lenne? Varázspálcájával a levelekre mutatott és így szólt:
- Mutasd meg az igazi jelleged! – Semmi sem történt. Rezignáltan a nagyító mellé hajította a varázspálcát is, minek következtében egy még át nem vizsgált papírtekercs a földre zuhant. Piton felemelte és egy futó pillantást vetett rá.
Felugrott. Ez volt az! Minden lehetséges személy közül! Pont ő?
--
Harry és Ron vizsgálódva nézett körbe.
- Hol van már megint? – kérdezte Ron miközben egy csokibékába harapott, hiszen a csoki volt a legmegfelelőbb dolog egy sötét varázslatok kivédése vizsga után.
Harry vállat vont.
- Valószínűleg visszament a könyvtárba! Mióta elkezdődtek a vizsgák alig lehet látni.
- Pontosabban a hétvége óta nem is beszéltem vele rendesen. Sebaj, még holnap reggel egy, és utána az egész szörnyűségnek vége! – Ron leült a Hagrid kunyhója előtt levő padra. Nála kipihenhették a vizsgák fáradalmait egy üveg vajsör mellett. Hermione a hibás, hogy kihagyta ezt a lehetőséget.
Hermione ezalatt nem a könyvtárban ült, hanem egy árnyékot adó tölgyfa alatt, a tó közelében. Még éppen láthatta innen a csillogó vízfelszínt. A lágy tavaszi szellő és a madarak csiripelése egy kicsit megnyugtatta az idegeit. Nem volt számára egészen világos, hogyan jutott túl a vizsgák elmúlt négy napján. Újra és újra szégyenkezve azt kérdezte önmagától, hogyan juthatott eszébe ez a lehetetlen ötlet. A hét első felében megpróbált mindenhova lopózva eljutni, azon fáradozott, hogy mindenkinek kitérjen az útjából, mert rettegett, hogy a homlokára van írva, hogy mit tett. Félt attól, hogy Harrynek vagy Ronnak eszébe juthat a néhány héttel korábbi megjegyzése.
De valamikor biztosan nem lesz már első számú beszédtéma a diákok között az előző szombat reggeli eset, és egyébként is számára már csak néhány napja van hátra az iskolában. Ez a gondolat egy kis időre megnyugtatta. Főként egy egészen más személytől retteget. Hermione csak remélni merte, hogy…
- Miss Granger! Tehát itt lehet magát megtalálni!
Hermionénak nem kellett felnéznie, hogy tudja, ki fedezte fel árnyékos rejtekhelyét. Érezte, hogy a feláll a szőr a hátán. Megpróbálta bebeszélni magának, hogy a férfi talán egészen mást akar, de mégis kételkedett ebben. Hermione egyik kezével ellökte magát a törzstől és felállt. Inkább szemtől szemben állni akart a tanárral, amikor lekapja a tíz körméről. Francba! Még mindig legalább másfél fejjel magasabb nála.
- Piton professzor! – szólt és igyekezett meglepetten mosolyogni, ami siralmasan sikerült.
- Így, egyedül? – hangja sötét volt, és orv támadást ígért.
Hermione nem tudott mit válaszolni. A férfi nem is várt semmit.
- Épp vissza akartam térni a kastélyba! – mondta gyorsan, megforudlt és elindult. Egy rövid nevetést hallott a háta mögül.
- Nem, nem akart!
Ismét a tanárhoz fordult.
- Egy szóra, Miss Granger! – Egy túlzottan szívélyes kézmozdulattal hívta vissza a lányt a fatörzshöz. Hermione lassan visszasétált.
Végtelennek tűnő pillanatokon keresztül megfejthetetlen arccal tanulmányozta a lányt. Ő próbált minden irányba tekinteni, csak, hogy a férfi szemét elkerülhesse. Hosszan nem tudna farkasszemet nézni vele. A térdei remegni kezdtek.
- Tehát! – szakította félbe az elviselhetetlen feszültséget. – Az elmúlt másfél napban, amikor hasztalan próbáltam megtalálni, volt elég időm végiggondolni, hogy mi a bánat vette rá erre a pimaszságra – szólt Piton minden egyes szót hangsúlyozva nyugot, de jeges hangon.
- Mire gondol, professzor? – próbálkozott Hermione egy utolsó kétségbeesett menekülési kísérlettel.
Piton arca elsötétült.
- Nincs értelme hazudni. A kézírása elárulta. – Összefonta karját a felsőteste előtt, ezzel szinte egy áthatolhatatlan falat húzva a lány előtt. – Mi volt ez? Bosszú a számos alkalomért, amikor semmibe vettem a bájitaltan órán? – horkantotta. – Nevetséges, Miss Granger. A jegyei semmi kivánnivalót nem hagynak maguk után. Vagy bátorságpróba volt, esetleg fogadás? Mr. Potter vagy Mr. Weasley vette rá erre a csínyre? Ez a tett rájuk vall!
- Harrynek és Ronnak semmi köze ehhez, professzor. Hinnie kell nekem. – Hermione az ajkába harapott. Piton arcán győzedelmes mosoly suhant át.
Egy mondattal később már a lány előtt állt. Hermione hirtelen a fatörzs és a férfi közé szorult. A tanár arca nyugtalanítóan közel került, a hangja halk volt, rekedt és fenyegető, mikor megszólalt.
- Lenne most olyan jó, hogy elmagyarázza, kinek vagy minek van köze hozzá?
Hermione a háta mögötti törzs után tapogatózott, megérezte a nyers felületet és idegesen csúsztatta rá az ujjait. Eközben a férfi már olyan közel jött hozzá, hogy aligha lett volna más választása, minthogy a szemébe nézzen.
- Nem bosszú – fakadt ki hirtelen a lány.
Amennyire lehetséges volt a tanár még egy kicsit közelebb jött hozzá, az arca már csak néhány centire volt tőle.
- Hanem?
Hermione megpróbált nyugodtan lélegezni.
- Tavasz-érzelmek! – bukott ki belőle anélkül, hogy rendesen átgondolhatta volna.
Piton zavartan hátrált egy darabot. Tényleg nem erre a válaszra számított.
- Csak ennek a furcsa körülménynek a pontosabb tisztázására, Miss Granger, az ön tavasz-érzelmei vették rá, hogy a nevemben feladja ezt a nevetséges párkereső hirdetést?
- Igen. – Csak Hermione volt zavartabb a férfinál ebben a pillanatban. Az, hogy saját tavasz-érzelmei voltak a félresikerült terv kiváltói, egészen eddig egyáltalán nem volt világos számára.
- Csak segíteni akartam önnek, professzor. De a vizsgák miatti felfokozott állapotomban a hölgynek írt válaszomban eltévesztettem az első találkozó dátumát – nyelt egyet, mikor észrevette, hogyan húzza össze Piton a szemöldökét és ismét fenyegetően közel lép. – Erdetileg úgy volt, hogy a vizsgák után megkapja a hölgy válaszát és maga dönthet…
- Ez a legostobább ötlet, amit valaha hallottam! – szakította félbe a férfi mennydörögve.
- Igen! – erősítette meg Hermione.
A férfi nem vett tudomást a válaszáról és folytatta.
- Tisztában van egyáltalán azzal, hogy mit okozott? Az egész iskola előtt kínos helyzetbe hozott! – szólt, miközben dühösen megragadta a lány vállátl.
Hermione mozgásképtelenül érzékelte, milyen közel van hozzá a férfi arca, és érezte lélegzetét az arcán. A gondolatai száguldottak. Egy rövid pillanatig félt, hogy a tanár megöli vagy – ami még rosszabb – ilyen röviddel a vizsgák vége előtt eltanácsoltatná az iskolából. A gondolatok elárasztották, a térdei végleg feladták a szolgálatot és összeesett.
Piton elkapta és megakadályozta a durva becsapódást. Elég csekély érzelemmel döntötte a fatörzsnek.
- Miss Granger, azonnal ébredjen fel! Még nem fejeztük be! – morogta bosszúsan, mégis egy kicsit aggódva nézte a lányt.
Hermione lassan magához tért és felpillantott a férfire. Inogva állt újra lábra.
- Piton professzor, szörnyen sajnálom.
- Nehogy azt higgye, hogy ennyivel el van intézve! – Mikor a tanár látta, hogy a lány magához tért, ismét hozzá lépett, megmarkolta a vállát és egy kicsit megrázta, hogy utána veszélyesen halkan folytassa. – Miért hiszi azt, hogy segítségre lenne szükségem? És honnan tudja, hogy mivel tudna segíteni? Lassan megértem! A nevetséges levelei és elképzelései rólam egy fiatal lány fantáziájának eredeményei, Miss Granger! Ahhoz, hogy én mit kedvelek, vagy kívánok, semmi közük sincs a hölgyeknek, akiket könnyelműen kikeresett.
Piton végül a további mondadóját magában tartotta és Hermionét mustrálta. A lány úgy érezte, belemerül a fekete szemekbe, miközben valami a gyomrában kiabálni kezdett, és vadul forogni, úgy, hogy alig bírt lélegezni. Sürgősen levegőre volt szüksége vagy egészen biztosan meghal. Zavartan gondolta át, milyen átkot szórhatott rá Piton, amikor a férfi hirtelen elengedte a vállát és ujjait a fürtjei közé rejtette , majd ajkát lágyan a lányéra nyomta.
Hermionéban ezernyi tűzijáték robbant, érezte, hogy a fatörzshöz szorul, Piton szorosan a testéhez simult, ujjai szenvedélyesen játszottak a hajával, ajkai nem engedték az övét szabadon. Hermione levegő után kapkodott. Sürgősen levegőre van szüksége! Másrészt…
|