2. Bagolyposta

Egy májusi szombat reggel. Nincs tanítás, gőzölgő zsemlék, lekvár, szalonnás rántotta, napsütés, madárcsiripelés és:

– Hétfőn kezdődnek a vizsgák, annyi a tennivaló! – szakította félbe Hermione hirtelen. Ron békés reggeli hangulatát. Nem mintha közvetlenül hozzá szólt volna, tulajdonképpen a lány már egy ideje morogva hintázott ide-oda a székével. Mivel a mormolása csak Ront érte el, így a fiúban lelkiismeretfurdalást ébresztett és a gyomrában is kellemetlen érzetet keltett az élmény. Hermione minden szabad percet könyvekbe temetkezve töltött, miközben ő a napsütésre és a madárcsicsergésre gondolt. Egy rövid pillantást vetett a sápadt Hermionéra, aki idegesen hintázva rágódott egy darab száraz kenyéren, miközben körmei vészesen közel kerültek az arcához, ez a fiú utolsó csepp étvágyát is elvette.

Ron idegesen pillantott körbe. Harry sem tűnt éppen sokkal nyugodtabbnak. Ron tekintete a diákok asztaláról a tanárokéra vándorolt, közben szemrevételezte a szokásos ülésrendet. Dumbledore professzor középen, elmélyült beszélgetésben Vektor és McGalagony professzorral. Flitwick professzor és Madam Hooch valamilyen viccen kacarásztak és Piton professzor pedig elrejtőzött óriási kávéscsészéje mögött és haragosan meredt maga elé.

Egy percel később a reggeli beszélgetés zaját elnyomta a berepülő baglyok szárnycsapkodása. A reggeli posta. Itt-ott hagytak a madarak egy kisebb csomagot, levelet vagy Reggeli prófétát. Ron orra előtt is landolt egy napilap, és már éppen egy pillantást akart vetni a sportoldalra, hogy a gyomrában növekvő nyomást elűzze, amikor a tanári asztalnál egy hangosan csattanó szék és Piton professzor üvöltése az egész terem figyelmét akaratlanul is magára vonta:

- Mi az ördög…!

Számtalan diák felkapta a fejét, hogy a kitörés okát megismerhesse. Nem mintha Piton professzortól oly szokatlan lett volna egy kitörés, főleg dühkitörés, ilyen kora reggel, a békés tanításmentes napon, ez mégis furcsának tűnt.

A leghátsó asztaloknál ülők is egyértelműen felismerték mit dobott a nagy barna bagoly Piton elé. Neville Longbottom szemei elkerekedtek és ösztönösen behúzta a fejét. Seamus Finnegan egy ijedt és döbbent:

- Oouuh, Piton professzor – megjegyzést tett. Normál körülmények között egy ilyen jellegű kijelentés néhány pontjába került volna a Griffendélnek.

A körülmények azonban nem voltak normálisak. Piton az előtte heverő kis piros borítékra bámult, ami úgy tűnt, nyugtalanul pulzált és egy egyre hangosabban sziszegett és sípolt. A teremben néma csönd lett.

- Egy rivalló, Perselus? – kérdezte Dumbledore professzor meglepve.

- Mit művelt? – McGalagony professzor éppen olyan döbbentnek tűnt, bár mindenekelőtt egy csöppet vidámnak.

- Tudnék egy-két dolgot mondani! – suttogta Ron Harrynek. Ugyanez a gondolat futott át szinte az összes ember fejében.

Piton őszintén zavarodottnak látszott. Kezével az asztalra támaszkodott és még mindig így vizsgálta a piros levelet. Hirtelen felkapta a fejét és dühösen szikrázó pillantással bámult a diákok soraira. Éppen mondani akart valamit, amikor a levél borítékja egy veszélyes hangot és egy igencsak türelmetlen morgást hallatott.

Dumbledore Pitonhoz hajolt és valamit a fülébe suttogott.

- Én is tudom! – sziszegte Piton bosszúsan. Kinyújtotta a kezét és elvette a remegő borítékot az asztalról, megfordult, hogy elhagyja a termet, amikor a nagy barna bagoly még egyszer a tanári asztalhoz repült, ahol az előbb még ettek. Egy hangos HUSSAL landolt a második rázkódó piros boríték a férfi helyén. A bagoly egy szemrehányó és igen feszült zörejt produkálva kirepült a teremből.

A diákok között ideges mormogás indult útjára.

- Még egy rivalló – pihegte Neville.

- Valami őrülten durvát kellett csináljon! – kapkodott levegő után egy hugrabugos lány feszülten.

- Csukjátok be a fületeket, emberek! – tanácsolta Colin Creevey.

- NYUGALOM! – Egy másodpercig nem volt világos, hogy a mennydörgő kiáltás a rivallóból vagy Perselus Pitontól származott. Egy pillantás Piton arcára azonban egyértelműen eldöntötte a kérdést. Vékony ajkai remegtek:

- Még egy szó egy jelenlévőtől és én... – tovább nem jutott. Az első rivalló megfordult és zajosan igykezett kiszabadulni a férfi kezéből. Sziszegve, fújtatva, füstölve és horkantva a dühtől, megszökött Piton markából és kilőtt a levegőbe, éppen a címzett orra előtt állt meg vadul zümmögve. Piton megpróbálta lehalászni a levelet, ami azonban mindig kitért és végül szétszakadt, hogy egy hosszú papírtekercsé alakuljon.

A terem visszatartotta a lélegzetét, amint egy fülsüketítő női hang belekezdett.

„Piton professzor! Hogy tehette ezt velem? Maga pimasz! A teremtés koronájának tartja magát, nemde? Még soha nem kezelt engem férfi ennyire megalázóan. Mit gondolt? Először azok a csöpögős levelek és utána… szivet felmelegíteni, védelemet lebontani, falakat beszakítani – tényleg kedvem lenne valamit beszakítani magánál! – vagy jobban mondva leszakítani! Ne merjen semmilyen módon közeledni hozzám, különben rosszabb várja majd, mint ez a rivalló!“

Szinte lehetetlen, de az utolsó szavaknál a hang még erőteljesebb lett és majdnem elviselhetetlenné vált, mielőtt a tekercs egy nyüszítéssel lágolni kezdett volna, végül a hamu lassan a padlóra szóródott.

Diákok százai bámultak tátott szájjal a Piton előtt levő halomnyi gőzölgő hamura. A férfi krétafehér volt. Mielőtt valaki megmozdulhatott volna a második rivalló is észrevetette magát. Eddig türelmesen várt a fináléra az előadásával, de most már semmi sem tarthatta az asztalon. Sziszegve lebegett Piton orra elé és épp úgy egy papírtekercsé formálódott, mint az előző.

Ismét egy női hang töltötte be a termet. Éppen olyan hangos, üvöltő és vádló, mint az első, de ezúttal könnyekbe fúlt és mély szipogásokkal kísért.

„ Piton Professzor – P-Perselus! (egy szipogás) Mélyen meg vagyok bántva! Játszott az érzelmeimmel! Mit tett velem? Évek óta először adtak egy csöpp reményt a levelei! ( egy zajos orrfújás egy zsebkendőbe) Órákat vártam önre a Három seprűben – és utána ez az üzenet! Nyomorult! (fél szipogás, fél orrfújás) És azok a levelek! Rögtön tudnom kellett volna:

Az öledben születtem, az arcodon akarok élni és az ajkadon meghalni!

PAAH! Ez nem öntől van! Ez SHAKESPEARE! ÖN ---- TOLVAJ! Úgy bizony!“

Egy szívszaggató nyöszörgéssel zárult az üzenet és a tekercs égni kezdett.

Piton úgy állt ott, mintha megbénult volna és a második adag hamura bámult. Az ajkait összepréselte, a szemeit vékony réssé szűkítette. Homlokán az erek vadul lüktettek és annyira szorosan összekulcsolta az ujjait, hogy minden vér kiszállt belőlük. Senki és semmi nem mert megmozdulni.

Egy csörrenés hatolt át a csenden. Nem csak Ron rándult össze. Rémülten lesett maga mellé, ahol Hermione a felborult széke mellett csücsült. Egy pillanatig határtalan iszonyat ült ki a lány arcára. Aztán Ron zavarodottságát látva idegesen dörzsölgetni kezdte a fájó hátsófelét. Ron kinyújtotta a kezét Hermione felé, aki megkönnyebbülten hagyta felhúzni magát.

Hermione apró balesete kirántotta Pitont a transzból, ami az utóbbi kínzó percekben mozgásképtelenné tette. Idegesen áttaposott a hamuhalmon és rámordult a diákokra és kollégáira, dühtől szikrázó szemmel:

- Ha kitalálom, hogy ki rejtőzik emögött az ízléstelen vicc mögött, és biztosak lehetnek benne, hogy ki fogom; akkor az illető biztosan azt fogja kívánni, hogy bár meg se született volna! – Lobogó talárrral és dörgő léptekkel rohant ki a teremből.

- Mi volt ez? – fordult Ron barátaihoz, miután Piton eltűnt. Harry elhúzta a száját, nem tudta tovább elnyomni a vigyorát. Körülöttük mindenki izgatottan beszélni kezdett.

- Hermione? Jól vagy? Lemaradtál a legjobbról? Nem lehet igaz! – Ron lágyan megmarkolta a lány vállát.

- Mi, ki, miért? Én… a székről…! – Hermione arcszíne a hófehér és a vérvörös között váltakozott. – Oh, nem! Én.. a dátum… hogy lehettem… összecseréltem… Elmulasztottam. Nem, nem, nem! – Arcát a tenyerébe rejtette.

Harry fejcsóválva válaszolt.

- Hermione, nem tévesztetted el a dátumot! A vizsgák még nem kezdődtek el. Nyugodj meg! – Nyugtatóan a lány karjára tette a kezét. Hermione könnyekben tört ki, felugrott a székéről és kirohant a teremből.

- Teljesen kész van! – szólt Ron Hermione után bámulva.

- Emlékszel olyan alkalomra, amikor vizsgák előtt másként viselkedett volna, mint most? Bosszantó, hogy lemaradt a szupershowról! – szólt Harry egy bólintással a tanári asztalnál levő üres helyre utalva.

- Egyébként! Vagy Piton egy házasságszédelgő vagy szívtipró – Harry prüszkölve nyelt félre egy adag narancslevet. – Vagy valaki tényleg egy őrületesen király viccet engedett meg magának. Még jó, hogy az iskolától független N. E. W. T.-s tanárok fognak vizsgáztatni minket, különben Piton biztos mindenkit megbuktatna dühében! – Ron vigyorogva és teljes odaadással a hideg rántottának szentelte magát és egy pillanatig Harryhez és Seamushoz fordult, akik a többiekkel nevetve a lehetséges megoldások valószínűségét vizsgálták. Ez lett az iskola legvitatottabb szombat reggele.