Az első, amit Pad felfogott a fájdalom volt. Valaki hátracsavarta a karját, valaki más pedig egy vödör jéghideg vizet öntött a nyakába. A hideg víztől teljesen magához tért.

- Nocsak, nocsak felébredtünk? - kérdezte egy gúnyos hang a háta mögül. De ez a gúny közel sem volt annyira találó, mint Pitoné szokott. Sokkal inkább valaki olyané, akinek csak muszájból nevetnek a viccein. Mint most. A háttérből több férfi kacagása hallatszott.

- Fel - morogta maga elé. - Falco?

- Pad, te vagy? - kérdezett vissza Falco. - Hol a nyavalyában vagyunk? Aú!

- Most, hogy már mindketten felébredtetek, elkezdhetjük feleltetést - folytatta a gúnyos hang. - Lássuk csak…

A hang tulajdonosa kilépett Pad mögül. Pad szeme sarkából látta, hogy Falco mellette térdel, pont olyan pózban, mint ő. A Hang csuklyát és fehér maszkot viselt, épp olyat, mint Piton, mikor egyik este kiesett a kandallóból.

- Imperio! - sikkantotta a Hang.

- Tehát nő - jegyezte meg Falco.

- És halálfaló.

- Mond meg a nevedet! - parancsolta a Hang határozottan.

- Nem mondom - felelte Pad könnyedén.

- Mond meg!

- Nem.

- Crucio! - Pad testén végigfutott kín, amit az intézetben jól az emlékezetébe véstek. A nagybetűs kín, ami csak egy kis remegés volt a vérfarkas-kór havi kínjaihoz képest. Az egyetlen, ami a Cruciatust olyan félelmetessé tette Pad számára az volt, hogy nem tudta mikor lesz vége. A vérfarkassá válás nem tartott tovább néhány percnél. A Cruciatust órákig fönn lehetett tartani.

- Mond meg a nevedet! - halotta újra, valamivel önelégültebben a Hangot.

- Nem.

- Crucio!

- Pad, ezek nem tudják, kik vagyunk! - hallotta a kínzó-átok hatása alatt Falco hangját. - Mi legyen?

- Mit tanultál, mit kell ilyenkor csinálni? - kérdezett vissza ingerülten. - Add azt, akinek hisznek! Egy nyafka hollóhátast!

- Akkor nem ártana, ha sikoltoznál, vagy valami - jegyezte meg Falco, és felkiáltott fájdalmában.

- Mond a nevedet!

- Tobias Sims - nyöszörögte Falco.

- Nagyon tehetséges vagy - jegyezte meg Pad. - Ez a Tobias honnan jött?

- Nem mindegy? - vágott vissza Falco sziszegve. - Találj ki jobbat!

- A nevedet! - mennydörögte a Hang és a fájdalom-átkát fenntartva beszélt tovább. - Halljam! Úgy is tudom, hogy annak a bolhás korcsnak a fia vagy! Gyerünk!

- Milyen korcs? - kérdezte Pad, megfeledkezve a fájdalomról. - Ja persze, Sirius Black.

- James Black - sziszegte Pad a Hang felé. A Hang levette a maszkot, és hátracsapta a csuklyát. Pad még soha életében nem látott senkit tébolyultan vicsorogni… egészen mostanáig. A nő hosszú fekete haja csimbókokban lógott a vállára, orrlyukai kitágultak, szemeiben gyűlölettel vegyes kéj csillogott, ahogy immár negyedszer szórta rájuk a kínok átkát.

- Nagyszerű - a nő szinte énekelt. - Akkor menjünk tovább.

- Várj, Bella - lépett a Hang mögé egy halálfaló. - Így előbb megtébolyodnak, mielőtt kiszednénk belőlük bármit.

- Felőlem azt csinálsz, amit akarsz Lucius - vont vállat Bella, és újra a fiúk felé intett a pálcájával. - Crucio!

- Legilimens! - mondta a Luciusnak nevezett halálfaló.

- Most? - kérdezte Falco, egyedül a fájdalomra koncentrálva, így Lucius első átka lepattant róla.

- A griffendélben szerzett emlékeket fesd kék-ezüstre, az arcokat cseréld le a Roxmortsiakra - hadarta Pad.

- Fura, hogy te mondod meg, hogy mit csináljak, de ezalatt a néhány hónap alatt teljesen elszoktam a fájdalomtól - Falco mély sóhajjal fogadta Lucius újabb átkát, aminek tiszteletére Bella megszakította a kínzást.

Falco elméjében egymást kergették a frissen összemontírozott emlékek. Bútorok, emberek, boltok, nevetés…

- Milyen idilli - gúnyolódott Lucius, majd Pad elé lépett. - Legilimens!

- Megvan! - mondta diadalmasan a férfi néhány perc elteltével. - Ismeri.

- Kit? - kérdezte Falco elkínozottan. - Kit látott? Minket?

- Harryt- mondta Pad. - A saját kilétünk védelmét ugyanúgy belém verték, mint beléd.

- Annyira fáááááj - Falco néha már mentálisan is kiabált. Az őket lefogó két férfi mostanra fáradt el.

Ahogy elengedték, Pad elterült a földön, de összeszedte magát, és odamászott Falco mellé.

- Mit gondolsz megtalálnak minket? - kérdezte Falco.

- Meg - mondta Pad, és megerősítette az okklumenciát, amit használt. - Csak tarts ki. Catsy megtalál. Meglátod, nemsokára…

- Hé! - csattant egy újabb, eddig ismeretlen, sípoló hang. - Nem mész onnan!

A következő pillanatban valaki megragadta Pad karját, mire a fiú felsikoltott a fájdalomtól.

- Pad?! - Falco szemei tágra nyíltak a rémülettől. Barátjából eddig csak amolyan tessék-lássék kiabálást tudtak előcsalni, de ez a fájdalom most más volt, erősebb, mint a Cruciatus.

A férfi valószínűleg megijedhetett, mert hirtelen elengedte.

- Ne engedd el, te ostoba! - rivallt rá a sipító emberre Lucius. Pad vonaglott fájdalmában, az arcára kiült a pánik.

- Ezüst! - sikoltotta Falco fejében. - Meghalok! Ne hagyj így meghalni! Ne! Ezüstöt ne!

- Ez a kölyök vérfarkas - köpte valaki távolabbról. - Most mi legyen?

- Engedd el, Pettigrew - mondta Lucius. - Most egy darabig nem vehetjük hasznát. Mozogni már úgysem tud.

Falco reszketve nézte, ahogy Pettigrew arrébb taszítja Pad eszméletlen testét. Ahogy visszafordult, a fáklyák fénye a karjaira esett. A jobb alkarja fényesen csillogott a gyér fényben.

- Folytassuk - mondta Lucius, intve Pettigrewnak, hogy fogja le a fiút. Falco felkészült az átkokra, de Lucius nem átkozta meg. Nem, valami egészen mást csinált. - A mugli módszerek talán hatásosabbak. Azok tovább fájnak.

*

Falco hányt és egyfolytában nyöszörgött a fájdalomtól. A testét mindenütt vörös hurkák és vágások borították. Az arcát különös gonddal vették kezelésbe, már semmit sem látott a szemébe ömlő meleg vértől.

Körülötte a halálfalók hangosan röhögtek. Kiröhögik… rajta röhögnek.

Érezte, ahogy valami megmozdul mellette.

Pad. Idáig legalább őt békén hagyták. Az ezüst érintése hosszú órákra kiütötte. Jó neki.

Pettigrew Pad mellé lépett és bal kezével felültette és megpofozta a fiút. Pad nyekkenve terült el a földön. A halálfalók szinte egyszerre szisszentek föl, vagy kaptak a bal alkarjukhoz.

- A Nagyúr hivat, ezt majd később folytatjuk - mondta Lucius.

Falco kitörölte a szeméből a vért, és barátja felé fordult. Pad haját levágták, ahogy az övét is. Ha valaki hozzá lépett, következetesen Paden keresztül tette. Ő is csupa vér volt.

- Paddy, hallasz engem? - kérdezte Falco, ahogy hozzá simult. - Válaszolj! Kérlek!

Pad lassan kinyitotta a szemeit.

- Hova mentek?

- Voldemort hívatta őket.

- Akkor még nincs vége - mondta Pad lemondóan. - Még nem hagynak meghalni.

- Miket beszélsz? - hüledezett Falco. - Eddig az tartotta bennem a lelket, hogy a többiek hamarosan megtalálnak és elvisznek minket!

- Meg fognak találni - erősítette meg Pad. - Te talán ki is jutsz innét. Igyekezz elveszteni az eszméletedet. Úgy könnyebb.

- Paddy…

- Amikor hozzám ért… - Pad hangja elcsuklott. - Majdnem megtört a védelem. Nem engedhetem, hogy bármit is megtudjon. Nem a földön fetrengve fogok meghalni.

- Csak a büszkeség beszél belőled.

- Lehet, de ha csak ez ad erőt?

- Akkor remélem nagyon büszke vagy - mosolyodott el Falco. - Azért ha nem muszáj, ne öld meg magad, rendben?

*

Falco elborzadva nézte a trónusán terpeszkedő Voldemort Nagyurat. A kígyószerű férfi ajaktalan szája gonosz mosolyra húzódott, miközben Lucius beszámolóját hallgatta a vallatás eredményeiről. Vörösen izzó szemeit a két fiúra függesztette.

- Szóval hollóhátasok - mondta Voldemort lassan.

- Igen, Nagyúr - bólintott Lucius.

- És én azt mondtam, hogy hollóhátasokat hozzatok? - kérdezte a Nagyúr Pettigrewra pillantva.

- N-n-nem, m-mester - dadogta a kopaszodó férfi.

- Így van, én griffendéleseket kértem - bólintott Voldemort szórakozottan forgatva a pálcáját aránytalanul hosszú ujjai között. - Ismét csalódnom kell benned, Féregfark. Pedig már kezdtem reménykedni, hogy embert faragok belőled. Crucio!

Pettigrew úgy vonaglott, mintha zsinórokon rángatnák, és teli torokból ordított.

- Nagyuram! Az egyik… Ismeri!

- Mit mondtál Féregfark?

- Az egyik… Black… Sirius Black fia… ismeri… a fiút - zihálta Pettigrew.

- Úgy - Voldemort lassan fölállt, és lelépett az emelvényről. - Imperio!

- Halljam a neved - Falco Padre pillantott.

- James Black - mondta Pad megadóan.

- És a másik?

- Tobias Sims - Voldemort elégedetten húzta el a száját. - Lám csak, lám. Milyen készségesek vagyunk.

- Már egyszer kiszedték belőlünk, minek kínlódjunk feleslegesen? - Pad pimaszul Voldemort szemébe nézett. Falco összerándult.

- Ne csináld, ebből baj lesz! - mondta kétségbeesetten, de Pad nem figyelt rá.

- Bátor vagy és ostoba - mondta megvetően Voldemort. - Akárcsak az apád. Crucio!

Falco elhűlve nézte, ahogy barátja összeszorított fogakkal tűri a rátörő fájdalmat.

- És mi van a higgyenek nyafka hollóhátasnak elveddel? - kérdezte keserűen. - Hagyd ezt, és játszd a szerepedet amíg a többiek megérkeznek.

- Hagyja abba! - fakadt ki kétségbeesetten. Voldemort ránézett és mosolyra húzta vonalszáját.

- Ahogy óhajtod. Crucio!

*

- Megtennéd, hogy nem kezdesz több ilyen magánakciót?! - üvöltötte Pad néhány perccel később, mikor Voldemort abbahagyta Falco kínzását, és visszaült a trónusára. - Szerinted én élveztem?! Amíg engem sértegetett és kínozgatott rólad teljesen megfeledkezett! Miért nem bízol bennem?!

- Mert megöleted magad a nagy mártír-szerepben! - üvöltötte vissza Falco, dühösen méregetve a körülöttük álló halálfalókat.


- A fiatalurak egy kis nevelésre szorulnak - mondta a Sötét Nagyúr, mire a halálfalók felvihogtak. - Bella! Adj nekik leckét jómodorból!

Pad elszántan összeszorította ajkait és egy pillanatra lehunyta a szemét. Amikor kinyitotta, tekintete egyenesen a rá szegeződő vörös szempárba fúródott.

Fél másodperccel később – épp amikor Bella kimondta az átkot – elhányta magát. Akaratlanul, de belelátott a Sötét Nagyúr emlékeibe. A férfi emlékei még mindig ott kavarogtak az elméjében, teljesen elterelve a figyelmét a testét kínzó fájdalomról.

- Pad, mi történt? - kérdezte Falco, érezve a változást. Pad megint hányt. Falco szétfeszítette Pad frissen emelt falait, ami mögé Voldemort emlékeit rejtette.

- Ne… - nyögte Pad, ahogy Voldemort emlékei hozzáférhetőek lettek Falco számára.

- ::Öld meg!:: - sziszegte egy feketehajú magas fiú a baziliszkusznak, mire a vécéfülkében kuporgó lány élettelenül terült el a vizes padlón.

A fiú – Tom Denem, a mintadiák, ahogy egy óriási termetű fiút vádol a gyilkossággal…, amint egyetlen átokkal kiirt egy családot, és sátáni vicsorral továbbáll.

Voldemort Nagyúr, amint végez James Potterrel, aztán a feleségével, és a pálcáját az alig egy éves Harry felé fordítja.

- NEM! - üvöltötte Falco, amikor felismerte a fiú vonásait.

“Tomra gondol, uram?” - Harry hangja tornádóként dübörgött a fülében.

TD503. Tom Denem. Voldemort Nagyúr, aki megölte Harry szüleit, aki megölette Pad donorját, aki rettegésben tartja a varázsvilágot… a donorja.

Ez volt Falco utolsó gondolata, aztán a világ elsötétült előtte.

*

- Keltsétek fel - mondta Voldemort, Falco felé intve. Egy csuklyás a fiú mellé lépett és durván megrázta. Semmi.

- Stimula! - mondta a halálfaló ingerülten, de Falco eszméletlen maradt. Pad aggódva pillantott felé.

- Nagyuram, talán Piton bájitala… - kezdte Lucius.

- Igaz is - szakította félbe a férfit Voldemort. - Féregfark, a karodat.

Voldemort rányomta mutatóujját a Pettigrew alkarjába égetett Jegyre. A férfi felvinnyogott.

- Perselus Piton mindig tud nekünk valami újat mutatni - mondta csevegő hangon Voldemort, Pad arcát fürkészve. - Remélem, tőled sem sajnál majd egy bemutatót… habár, úgy hallottam téged inkább az ezüst dolgok hoznak lázba…