3. Amanda

Zöld fény csapott ki a halálfaló pálcájából, de még mielőtt eltalálhatta volna, egy hirtelen lökést érzett, ami teljes erejéből a vörös téglafalhoz vágta. Egy taroló átok lehetett. Mikor keményen földet ért egy szemétkupac tetején, előkapta a pálcáját a zoknijából, („Ezt ugyan már cseszhetem…” gondolattal) és egy mozdulattal a falhoz vágta az őt „megmentő” halálfalót. Ekkor egy ijedt hangot hallott meg a halálfalók mögül

- Mi a fene folyik itt? – egy lány állt ott, valószínűleg mugli. Harry rögtön nekiiramodott, és a halálfalókat megkerülve odafutott a lány mellé. Épp időben hozott létre egy pajzsot, mert egyszerre három kábítóátok repült feléjük, kis híján eltalálva őket. Viszont a következő taroló átok teljesen váratlanul érte, és vagy jó négy métert repült hátra. Hallotta, ahogy a lány rémülten felsikolt, és látta, ahogy a következő pillanatban oldalra kapja a kezét, és kinyitott tenyerébe egy törött nyelű kés repül a fal mellett lévő szemétkupacból, mintha csak Invito-t használt volna. De a tárgy nem állt meg a kezében, hanem amint a lány az egyik halálfaló felé fordult, az ugyanazzal a lendülettel, amivel odarepült, belevágódott a halálfaló hasába. Az fájdalmasan felordított, hátrált pár lépést, majd hörögve összeesett. A másik két halálfaló a döbbenettől mozdulni sem bírt. Ezt használta ki Harry: villámgyorsan ott termett a lány mellett, karon ragadta, és kivonszolta a sikátorból, majd berántotta az első kocsi mögé.

Csak akkor mert óvatosan kilesni, mikor pukkanó hangokat hallott: aurorok hoppanáltak a sikátorba. Harry nem látott köztük egyet se, aki Rendtag lenne, így remény se volt, hogy ha elkapják őt, megússza egy újabb tárgyalás nélkül.

- Figyelj rám! – fordult oda a még mindig enyhén sokkos állapotban lévő lányhoz – Én most elindulok, ha velem akarsz jönni, akkor próbálj meg hangtalanul követni, hogy ne vegyenek észre. De ha maradni akarsz, azt is megértem, nem akarlak kényszeríteni semmire. Viszont nálam választ kaphatsz a kérdéseidre… - a lány válaszát meg sem várva kiosont az autó mögül, és futásnak eredt. Futás közben nem igazán nézett körül, de felismerte, hol vannak: Londonban, a Grimmauld téren. Vagy öt percig rohant, mire meg mert állni. Ekkor azonban valaki a hátának csapódott, és elvesztette az egyensúlyát. A következő pillanatban már a földön térdelt, és a hátán tartotta a ziháló lányt.

- Saj… sajnálom! – nyögte ki nagy nehezen, és feltápászkodott – De mi a… fenének… kellett neked… olyan… hirtelen… megállnod?

Harry egy percig még nem válaszolt, csak mikor végre rendesen levegőhöz jutott

- Bocsi, azt hittem, nem követsz. A legtöbb ember ott maradt volna…

- Oké, én nem vagyok legtöbb ember. Amanda vagyok.

- Harry Potter.

- Válaszokat ígértél. – izgatottan nézett Harryre

- Rendben, de ne itt. Inkább gyere el hozzám. Van egy házam a környéken. Még mindig Dumbledore a titokgazda, de mivel ez az én házam, talán be tudlak vinni, csak tudnám, hogy működik ez az egész varázslat… Jobban kellett volna figyelnem Hermionéra… - gondolkozott hangosan Harry

- Túl bonyolult vagy! – szakította félbe a lány – Inkább menjünk hozzám, a Grimmauld tér 19.-ben lakom. Jó lesz? – Harry egy pillanatig csak nézett rá, majd hirtelen rávágta

- Persze! De… Miért bízol meg bennem ennyire? – tette fel azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztatta – Merthát… az előbb megtámadtak minket, és most is menekülnünk kellett, joggal hihetnéd, hogy valami gonosz akárki vagyok…

- De nem hiszem, és most induljunk, mert VÁLASZOKAT AKAROK!

- Jól van, jól van! Csak légyszí’ csendesebben! – Harry megnézte a legközelebbi házszámot, ami a 23-mas volt. – Siessünk!

- Anya, hazaértem! – kiáltotta Amanda belépve a bejárati ajtón

- Minek jöttél haza? – kérdezte egy hang, majd a konyhából kilépett egy mosolygós nő, és megölelte a lányát

- Köszi anya, én is szeretlek… - kuncogta bele anyja vállába Amanda - Eljött hozzám az egyik évfolyamtársam, ha nem baj. Gyere már beljebb! – húzta be az ajtón Harryt

- Dehogyis ba… Te jó ég! Veled meg mi történt? – nézett végig rémülten a fiún

- Hát… izé… szóval… - dadogta Harry, de Amanda közbevágott

- Semmi különös, csak egy helyi banda ellátta a baját… De majd én leápolom, jó? Ne aggódj, semmi baj nincs, de tényleg! – bizonygatta a rémült asszonynak

- Hát jó. Ne segítsek biztos, … öhm…

- James vagyok. – nyújtotta a kezét Harry – Örülök, hogy megismerhetem Mrs. … - Harrynek hirtelen eszébe jutott, hogy nem tudja Amanda nevét rendesen, ami elég feltűnő lehet, főleg mert állítólag évfolyamtársak. A nő viszont félbeszakította

- Jaj, hagyd már! Nem vagyok én olyan öreg, nyugodtan szólíts Carla-nak! – mosolygott rá kedvesen

- Ha befejeztétek, akkor mi indulnánk is, mert még sok megbeszélnivalónk van, ugye, James? – nyomta meg gúnyosan az utolsó szót Amanda

- Jól van, menjetek csak, de szóljatok, ha bármi segítség kell! – azzal a nő visszament a konyhába.

Amanda szobája az emeleten volt. Harry rögtön megállapította, hogy a szoba nem Amanda egyéniségét tükrözte. Nem ismerte még rendesen a lányt, de a berendezésről lerítt, hogy ez egy teljesen semleges szoba. Egyszerű, világoszöld falak, zöld, kék és fehér csíkokkal díszített ágynemű, fehér csipkefüggöny, reluxa, egy sötétbarna íróasztal, amin egy monitor és két hangfal állt, egy kis fa, egy terrárium, pár polc telepakolva dísztárgyakkal, és két díszítetlen szekrény. Ha nem tudta volna, hol van, azt mondta volna, ez lehet a vendégszoba.

- Érezd magad otthon! Akárhova leülhetsz, akármit megnézhetsz, bármihez hozzányúlhatsz, engem nem zavar. – Amanda, ahogy Harry is belépett az ajtón, becsukta, és kulcsra is zárta azt. Harry értetlen pillantását látva a lány rögtön magyarázni kezdett:

- Nem akarom, hogy bárki is bejöjjön, miközben beszélgetünk. Se anyám, se apám. – mondta egy undorodó grimasz kíséretében

- Mi bajod van apáddal? Én nagyon örültem volna, ha lett volna apám, vagy legalább anyám… - mondta Harry keserű félmosollyal. Amanda egy pillanatra megdermedt, de szinte rögtön folytatta az útját a szobájából nyíló apró fürdő felé. Közben úgy beszélt, hogy hátra se nézett Harryre

- Tehát akkor árva vagy. Mondhatnám, hogy sajnálom, de nem mondom. Úgyse lenne igaz, és az üres szavaknak pedig nincs sok jelentősége. – hirtelen kidugta a fejét a fürdőből, és a még mindig az ajtó előtt álló Harryre nézett – Egy: Gyere már beljebb, ne szerencsétlenkedj már ott az ajtóban! Kettő: Jó lenne, ha lezuhanyoznál, mielőtt megnézem a sebeid. Úgyhogy vedd le a fölső ruháid, addig én előkészítek mindent. Nem kell szégyenlősködni, nem nézek oda! – forgatta meg a szemeit, látva a fiú zavarát.

Mikor Harry kijött a fürdőből, Amanda az ágya szélén ült, és egy zöld könyvbe írogatott. Felpillantott Harryre, akin csak egy törölköző volt, és kedvesen elmosolyodott

- Rendben, szereztem neked pizsamát, remélem jó lesz! – egy cseppet sem volt zavarban. Felállt, és odanyújtotta a ruhákat. – Az unokatesómé, sokat van nálunk, így itt is van néhány ruhája. Remélem jó lesz.

- Köszönöm. Addig… elfordulnál? – kérdezte Harry zavartan. Amanda csak fintorgott egyet, majd lassan megfordult

- De kényes vagy hallod! A fölsőd ne vedd föl, ahogy láttam, szép ki seb van a mellkasodon is. Na, kész vagy már?

- Igen, visszafordulhatsz! – Amanda rögtön meg is fordult. Harry ott ált előtte egy bő, térdig érő rövidnadrágban, piruló arccal. A lány felugrott és odasétált Harry mellé, majd szelíden lenyomta az ágyra

- Ne szégyellősködj már! Az unokatesóm is ilyen idős, és van, hogy alsógatyában kóricál a házban, ha anyám épp nincs itthon. Úgyhogy elhiheted nekem, nem te vagy az első pasi, akit így látok! – nevetett rá a lány, miközben elkezdte fertőtleníteni Harry sebeit, majd nagy komolyan hozzátette – Ja, és nem akarok veled lefeküdni, úgyhogy ne is próbálj meg felém közeledni. Az unokatesóm amúgy jobban néz ki, mint te. Az előző kijelentésemmel reményeim szerint teljes mértékben romba döntöttem az egódat, és így végre nyugton maradsz egy kicsit! – Harrynek még a szája is tátva maradt.

Teljesen ledöbbent a lány merészségén. Nemhiába, a boszorkányok nagyon szemérmesek és jólneveltek tudnak lenni, persze csak ilyen téren. De a muglik… ők szemrebbenés nélkül tudtak beszélni akár a legarcpirítóbb dolgokról is. Bár ezt meg is lehetett érteni, hiszen akik varázsló családban nőttek fel, azokat tizenegy éves korukig a szülők tanítják, esetleg magántanárok, és nem igazán találkoznak olyan dolgokkal, mint mondjuk az internet. Utána bekerülnek az iskolába, ahol sok gyereket a mugli származásúak világosítanak fel. Még emlékszik, mikor Ron rákérdezett Hermionénál harmadikban, hogy „Hol jön ki a gyerek a hasatokból?”. Hermione persze csak hápogni tudott, és nem mert válaszolni. Másnap egy könyvet nyomott Ron kezébe, ami felvilágosította a fiút. Azután teljesen más szemmel nézett a lányokra, és mindig elvörösödött, ha a szemükbe nézett.

Amanda közben nyugodtan tisztogatta tovább a sebeit, bár kissé zavarta, hogy Harry nem engedi, hogy a homlokát is megnézze. Épp a karján kötözött be egy nagyobb vágást, mikor hirtelen lángnyelvek csaptak föl az ágy fölött, és egy gyönyörű madár jelent meg. Amanda ijedtében sikkantott egyet, hátravágódott, és úgy bámulta a madarat.

- Fawkes! – kiáltotta Harry, és már ugrott is, hogy elvegye a madártól azt a borítékot, amin kacskaringós betűkkel fel volt tűntetve a neve

- Mi a fene ez??? – Amanda még mindig a földön feküdt, és úgy nézett ki, mint akit most ért egy nagyobbfajta sokk. Harry, miután elvette a levelet, nekikezdett, hogy megmagyarázza a dolgokat

- Ő itt Fawkes. A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző szakiskola igazgatójának főnixmadara. – jelentette be diadalmasan. Tetszett neki, hogy Amanda még semmit nem tud erről, és hogy így rá lehet ijeszteni.

- Remek. Asszem sokkot kaptam... Mi annak a sulinak a neve?

- Roxfort. Én is abba a suliba járok, most vagyok hatodikos. Akarod hallani, mit írt Dumbledore professzor?

- KI? – nézett rá Amanda tágra nyílt szemekkel

- Az igazgató. – nevetett rá Harry. Ha jobban belegondol, ő is hasonlóan reagálhatott, mikor Hagrid beállított hozzájuk – Majd mindent elmagyarázok, de most nézzük meg a levelet!

- Oké, felolvasod hangosan?

- Persze. – felelte Harry. Gyorsan kibontotta a levelet, és hangosan olvasni kezdett – Harry! Nemrég értesültem a történtekről. Remélem jól vagy Te is, és a kisasszony is. Nincs sok időm, pár percen belül itt lesznek a minisztérium emberei, és nem szeretném, ha megtudnák, hogy én tudom, kik voltak még abban a sikátorban a három halálfalón kívül. A lényeg, hogy használhatod a pálcádat, és holnap délre megyek hozzátok. Kérlek, magyarázz el a kisasszonynak néhány fontosabb dolgot a mi világunkról, hogy ne érje túl nagy meglepetés! NE hagyjátok el a házat! Fawkes ott marad veletek, de még véletlenül se küldjetek vele válaszlevelet, nehogy a minisztériumiak meglássák! Őszinte tisztelettel: Albus Dumbledore

- Honnan a fenéből tudja ez az… akárki, hogy veled voltam? És azt, hogy most itt vagy? És kik azok a minisztériumi akárkik? – Amandából csak úgy ömlöttek a kérdések, de Harry félbeszakította

- Amanda! AMANDA!!! Nyugodj már le! Minden kérdésedre válaszolok, de csak szép sorjában! Rendben?

- Rendben. – felelte Amanda kissé sértődötten – De azé’ le ne harapd a fejemet! És nyugodtan szólíts Amynek. Mindenki így hív, ez rövidebb, mint az Amanda.

Ezek után még órákig beszélgettek. Amy mindent lejegyzett a kis zöld könyvébe, amit Harry mondott. Ez igencsak Hermionéra emlékeztette a fiút.

Persze nem csak ő mesélt, Amy is elmesélt magáról jópár dolgot: kiderült, hogy egyidősek, pontosabban Harry másfél hónappal idősebb Amynél. A teljes neve Amanda Montgomery. Ő normál suliba jár, de több éve tud róla, hogy van valamiféle ereje. Eddig nem is sejtette, hogy vannak mások is olyanok, mint amilyen ő, hiszen ugye a boszorkányok/varázslók mind másik suliba járnak. Éppen ezért eddig nagyon egyedül volt, senkinek se beszélhetett ezekről a dolgokról. Az anyjával megpróbált egyszer beszélni, de azt is megbánta, mert az anyja nagyon vallásos, és a sátán szolgáinak tartja a boszikat. Amy elég szűkszavúan beszélt, úgy látszott, nem akar túl sok mindent elárulni magáról egy teljesen idegen embernek. Harry ezt meg is értette, még ő se szívesen beszélt a kiskoráról a barátainak. Amanda pedig még csak pár órája ismerte.