Szemet szemért

1. rész

Reggel volt, és ő kifejezetten utálta a reggeleket. Utált felkelni, felöltözni, végignézni, ahogy a többiek csivitelnek ostobaságokról, na meg főleg fiúkról… Az elmúlt hetekben – hónapokban, években – rengeteg időt töltött azzal, hogy a könyvtárban kutatott egy bűbáj, bájital vagy bármi egyéb után, ami megmentené a reggelektől. Magának sem vallotta be, hogy nincs pontos elképzelése arról, mit is szeretne, a lényeg az volt, hogy ne kelljen reggel felkelni. Valahogy múljon el a nap a felkelés szörnyű, kínzó élménye nélkül…

Nem volt szerencséje, és halványan sejtette, hogy ez a kutatási cél pontatlan megfogalmazása miatt lehet, de ő Hermione Granger volt, nem hátrálhatott meg egy ilyen apróság miatt. Kelletlenül felkelt, kibaktatott a közös fürdőbe, majdnem fellökte Parvatit – csak azért nem, mert a lány az elmúlt hat évben megtanulta, hogy reggel nem érdemes Hermione útjába állni – és beállt a zuhany alá. Mindig is úgy gondolta, az alvás után, persze felkelés nélkül, a forró zuhany a legjobb dolog, ami történhet vele.

Fél órával később már lenn üldögélt barátaival, magában főleg tökfilkónak nevezte őket, de hangosan kerülte ezt a megszólítást, még a végén megsérülne az érzékeny lelkük. Elég hamar elunta a sakkozást, robbanós snapszlit és egyéb értelmes szabadidős tevékenységeket, így felvonult a könyveiért, majd felsőbbrendűsége teljes tudatában kipakolta őket egy a fotelhez bűvölt asztalra és nekikezdett a feladatoknak. Ez nem is zavart senkit, már megszokták a lány hóbortját, de azért a megvető pillantások, amiket a szórakozó diáktársaira vetett, nem arattak éppen sikert.

Ekkor esett be Parvati egy hollóhátas fiúval összefonódva, nem igazán lehetett tudni, hol kezdődik az egyik, hol végződik a másik. A klubhelyiségben egy pillanatra csend lett, mindenki az eléggé elfoglaltnak tűnő párocskát figyelte, majd néhány másodpercnyi bámészkodás után visszafordultak ahhoz, amivel eddig szórakoztak, az ingyen mozi, úgy tűnt, elsétál a lányszoba irányába. (A lányokat védő bűbáj azért kijátszható volt, így vagy úgy…)

Az egyetlen, akit ez komolyan zavart, Hermione volt. Felugrott, odarobogott a párocskához és Parvatit a gallérjánál – jobban mondva a hajánál fogva – elrángatta élete újabb szerelmétől.

-          Nehogy azt hidd, hogy erre kisajátíthatod a szobánkat! – mordult rá rekedten az ingerültségtől.

A szerencsétlen áldozat először csak rémülten bámult Hermione dühtől villogó szemébe, majd lassan kezdte felmérni a helyzetet. A környéken tartózkodó többi diák igyekezett feltűnésmentesen beleolvadni a padlóba, és lélegzetvisszafojtva hallgatózni. Senki nem szállt volna szembe Hermionével, ha nem muszáj…

-          Ugyan már, Mione – kezdte Parvati bájos kis kacagással. – Csak féltékeny vagy! Már régóta mondom, hogy változtatnod kéne a hozzáállásodon, persze, hogy így – itt sokatmondóan végigmérte a lány kócos haját, magára kapott bő ruháit és kényelmes bolyhos papucsát – egy fiú sem foglalkozik veled. – Hermione nem jutott szóhoz a dühtől, így Parvati könnyedén folytathatta. A többi diák padlóba olvadást mostmár felszívódással próbálta kombinálni, Hermione határozottan robbanás előtt állt. – Holnap szívesen segítek neked, kicsit átbűvöljük a ruháidat, megmutatom, hogyan fesd ki magad, és kezdünk valamit a hajaddal is! Hidd el, utána téged is észre fognak venni, csak kicsit kevesebb időt tölts a könyveiddel! – Ezzel a szép mondattal zárta az előadást, kedvesen rámosolygott az előtte tátogó lányra, majd belekarolt a barátjába, és húzni kezdte a szobájuk felé.

Hermione még percekig csak némán állt és dühödten bámult a párocska után. Végül visszatrappolt az előző helyére és félhangosan pufogva lehuppant a fotelba.

-          Nem is igaz, hogy nem érdeklődik irántam senki… Hogy mondhat ilyet… Csak mert minden nap még mélyebbre varázsolja a dekoltázsát, nem fogják jobban szeretni… Csak mert nem vágyom rá, hogy a melleim közül szedjem ki az ostobák szemét… Még hogy én így nem tudom felkelteni senki érdeklődését… - dühöngött félhangosan.

-          Hermione, igaza van Parvatinak. Tényleg foglalkozhatnál kevesebbet a könyvekkel – szállt be a lány önmagával folytatott társalgásába Harry is. Olyan pillantást kapott válaszul, amitől a többség inkább meghátrált volna, de ő már megedződött az évek alatt, így csak egyszer rázta ki a hideg, de nem futott el. – Komolyan gondolom! Emlékszem, a bálon is milyen jól néztél ki! Igazán viselkedhetnél kicsit lányosabban!

-          TE is mellé állsz?! Azt gondolod, hogy így unalmas vagyok? Hogy senkinek nem kellenék? Az miért nem merül fel benned, hogy esetleg engem nem érdekel itt senki? – tört elő a lányból a visszafojtott indulat.

-          Ugyan Mione, tizenhét éves vagy, nem hiszem el, hogy senki nincs, aki érdekelne. Ezt te is csak kifogásnak mondod… - szállt be a beszélgetésbe Ron is.

-          NEM ÉRDEKEL SENKI! Miért olyan hihetetlen, hogy nincs senki ebben az iskolában, akivel értelmesen lehetne beszélgetni? Egy rakás tökfilkóval vagyok körülvéve… ti se tudtok másról beszélni csak a kviddicsről…

-          Hermione, nyugodj meg, nem baj, ha nem mondod el nekünk, de igazán tehetnél valamit az ügy érdekében! – vágott közbe Harry sokatmondó pillantással. – Tudod mit? Fogadjunk! Elhiszem neked, hogy senki nem érdekel… ha a fogadás is azt mondja. Tudod, amiről múltkor meséltél, amit egy régi könyvben találtál. – Hermione itt már igazán rosszat sejthetett volna, hisz az, hogy Harry emlékezett valamire, amit ő mesélt, eleve szokatlan esemény volt. – Hogy is volt pontosan?

-          A Relig reus egy olyan bájital, amely kényszeríti a résztvevőket, hogy betartsák a szavukat. A fogadás tárgya lehet bármi, ami mások testi, lelki épségét nem veszélyezteti. A bűbáj olyan, mintha a fogyasztó Veritaszérumot fogyasztott volna. Mindenképpen a kérésnek leginkább megfelelő cselekedetet kell végrehajtania, különben nem kerülheti el a bűbáj  büntetését…

-          Igen, ez az! – szakította félbe türelmetlenül Harry.

-          Miben is akarnál pontosan fogadni? – Hermionéből még mindig a düh beszélt, nem vette észre, hogy merre halad a beszélgetés.

-          Azt állítod, nincs senki, aki érdekelne. Fogadjunk, hogy van valaki, és hogy nem vagy képes elcsábítani.

-          Elcsábítani? – kérdezett vissza felvont szemöldökkel.

-          Egy csók elegendő lenne, tőled igazán nem várhatunk el többet – feszítette tovább a húrt Harry. Úgy vélte, egy kis szórakozás igazán ráférne a barátnőjére is.

– Bármilyen eszközt bevethetsz, kivéve olyat, amivel a másik ítélőképességét befolyásolod. Tehát bűbájok, bájitalok kizárva!

-          Te mit adsz cserébe? Ha nincs senki?

-          Vagy ha sikerül elcsábítani? – kacsintott Harry rosszmájúan. – Mostantól csak akkor beszélgetünk veled a kviddicsről, ha te kezded a társalgást.

-          Ez nekem nem elég! Nem azonos a két feladat… Nem kértek többet segítséget a házikban, nem kell átnéznem a feladatotokat az év végéig! És nem vethetitek a szememre, ha nem adom oda a jegyzetemet, amivel dolgoztam, míg ti… sakkoztatok!

A két fiú rémülten összenézett, de végül bólintottak. Biztosak voltak benne, hogy a lánynak tetszik valaki, ahogy abban is, hogy nem lesz rövid menet, ha valóban el akarja majd csábítani. Hermione veszélyesen okos volt, még a hollóhátasok körében is rémhírek keringtek róla.

-          Rendben, de mit kapunk, ha veszítesz?

-          Nem fogok veszíteni!

-          Akkor nyugodtan megígérheted, hogy egy napra átengeded magad Parvatinak, és mindent megteszel, amit javasol a ruháddal, külsőddel kapcsolatban. És a jóízlés határain belül utána is tartod magad ehhez – sokatmondó hallgatás - az év végéig. Ha vesztesz…

-          Nem fogok, rendben! Kössük meg a fogadást! Ha van valaki, aki érdekel, a bűbáj mutatni fog róla egy képet, mintha merengőben látnánk…

-          Rendben, de akkor ne itt hajtsuk végre – vágott közbe ismét Harry. Biztos volt benne, hogy lesz valaki, de abban is, hogy ha ez a valaki mások előtt mutatkozik meg, az ő életének vége, amint Hermione kijózanodik és rájön, mibe is ment bele. A klubhelyiségben tartózkodó többi diák szemrehányóan méregette a fiút, elvette a jövő heti pletykalehetőséget.

Elsiettek a Szükség szobájába, ahogy beléptek már minden hozzávaló megjelent.

Hermione rögtön dolgozni kezdett az apró üst felett, fel sem merült benne, hogy a fiúk meg tudnák főzni a bájitalt. Néhány perc múlva már békésen rotyogott az aranyszínű folyadék a gyengére vett lángon.

-          Most le kell írnunk egy pergamenre a fogadás feltételeit, és utána beletenni a bájitalba. Akkor érvényessé válik a fogadás.

Nem sokkal később Hermione kezében volt a pergamen, szépen teleírva, mindhármuk aláírásával ellátva. Izgatottan hajolt a főzet fölé. Végre nyugtom lesz tőlük a házik miatt…-gondolta. Azt az enyhe rossz érzést, ami kezdte magával ragadni, igyekezett figyelmen kívül hagyni. Ugyan… őt tényleg nem érdekli egy diák sem az iskolában…

Körbeállták az üstöt, és együtt fogva a lapot a főzet fölé hajoltak. Egyszerre elengedték, majd visszatartott lélegzettel várták, hogy mi történik.

A pergamen azonnal elmerült, a bájital sisteregni kezdett. Úgy nézett ki, mintha azonnal fel akarna robbanni, végül elcsitult és az aranyszín főzet mélyvörössé változott. Gőzölögni kezdett, először halvány szürke színben, majd ez is változott és fekete lett. A füst lassan alakot öltött, egy szobát mutatott, amit még sosem láttak. Csodálkozva néztek össze. Hermionét egy szoba érdekelné?

-          Elrontottad a bájitalt, Mione? – tette fel óvatlanul a mindhármukban felmerült kérdést Ron.

A lány éppen keresetlen stílusban válaszolni készült, amikor a szobához tartozó ajtó kinyílt, és egy fekete taláros alak lépett be rajta. Vállig érő fekete haja arcába lógott, tartása enyhén görbe volt, arcából oldalról csak óriási orra látszott, mégis mindhárman azonnal tudták, kit rajzolt eléjük a gőz. A két fiú döbbenten bámult Hermionére, aki ebben a percben jobbnak látta nőiesen elájulni…

2. rész

Nem volt szerencséje, mivel örökké nem maradhatott ájulást tettetve. Ha túl sokáig vár, a fiúk még ráébrednek, hogy elvihetnék barátnőjüket a Gyengélkedőre, és ott azonnal kiderülne, hogy legnagyobb bánatára teljesen magánál van. Mennyivel jobb lenne, ha tényleg elájult volna…

Szorgalmasan járt az agya, hogy hogyan menekülhetne a csapdából, amibe a saját ostobasága miatt került. Minek hagyta magát provokálni? Egy pillanatra felmerült benne, hogy elintézi a két fiút, persze feltűnésmentesen. Például az Exmemoriam igazán barátságos megoldás lenne… Végül miután kiélvezte az ötlet szépségét el is vetette, ő sajnos teljesen tisztában volt azzal, hogy hiába törli a fiúk emlékeit, a bűbáj már köti. Ha nem teljesíti a feltételeket – amire a pergamen szerint egy hete van –, akkor vesztett, és a példák alapján, amiket olvasott még jobban is jár, ha Parvatinak engedelmeskedik, mintha megvárja a „büntetést”. Azt a lehetőséget, hogy beismeri, vesztett, már végig sem gondolta. Ő nem veszít!

Barátai egyre erőteljesebben pofozgatták az arcát, így jobbnak látta magához térni.

-          Jól vagy? – kérdezték egyszerre, de a hangjukban bujkáló aggodalom ellenére még mindig látszott arcukon a megrökönyödés.

-          Nem! Nem vagyok jól!

-          Te komolyan… - kezdte Harry, de egyszerűen nem bírta kimondani. Csak nézett a lányra, tátott szájjal, döbbenten.

-          Nem! Nem érdekel Perselus Piton! – mordult fel Hermione. A bájital abban a pillanatban forrni kezdett, majd a lány haja rózsaszínre változott. A főzet fölött a gőz új alakot öltött: „első figyelmeztetés”.

Harry és Ron jót nevettek az új, rózsaszín Hermionén, remélve, hogy így elfelejtik, amit megtudtak. A lány azonban tisztában volt a varázslat működésével, így kényszeredetten megszólalt.

-          Igen… érdekel… Perselus… Piton – az utolsó két szót már csak suttogta. A haja azonnal visszaváltozott az eredeti színére. Hermione kezébe temette az arcát, és az eddig visszafojtott dühtől, rémülettől és feszültségtől sírni kezdett.

**

Néhány órával később már egyedül ült a könyvtárban, egy óriási könyvhalom mögé bújva. Biztos volt benne, hogy barátai nem fogják elárulni, amit megtudtak. Nem azért, mintha őt féltették volna – bár ha jobban belegondolt, talán ez is benne volt -, de leginkább szégyellték volna bevallani. Így, ha nem is békésen, de türelmesen kutatott a könyvekben, hogy segítséget találjon. Tisztában volt azzal, hogy éppen törvénytelen dolgot akar tenni. Igaz, hogy a varázslóvilágban nagykorúnak számít, de míg az iskola tanulója, addig nem kezdhet ki a tanárával. Ráadásul már büntethető is. Ha sikerül elcsábítani Pitont, ha rá tudja venni, hogy megcsókolja, akkor olyat tesz, amiért jobb esetben elbocsátják, ha nincs szerencséje, akkor még az Azkabanba is zárják. Ő valószínűleg megúszhatja, csak elő kell adnia az ártatlan, megrontott kislányt. Úgysem gondolná róla senki, hogy jobb jegyért próbált kedvezményeket szerezni a tanárnál… Biztos volt benne, hogy ha kellően meggyőzően adja elő magát a végén, McGalagony igazgatónő neki fog hinni, és nem a tanárnak.

Egy pillanatra felmerült benne, hogy kezd úgy gondolkodni, mint egy Mardekáros, de aztán nem sokáig morfondírozott a kérdésen. Végül is, életben kell maradni, ahhoz pedig kell egy kis ravaszság. Bármilyen jó is Piton teste a talár alatt, fontosabbak a vizsgái, mint a tanár… Egyébként is mindig keresztbe tett nekik, és sosem szólította fel órákon. Megérdemli, akármit is kap!

A könyvek, amiket maga elé húzott különböző szerelmi praktikákat tartalmaztak. Nem annyira veszélyeseket, mint egy szerelmi bájital vagy egy bűbáj, ami megszünteti az egyik fél gátlásait. Ezek többsége tiltott volt, és a legtöbbet azonnal érzékelték volna a minisztériumban. Itt apró, ötletes kis varázslatok voltak. Az első, ami Hermionének nagyon megtetszett egy olyan bűbáj volt, amellyel megtudhatta, hogy milyen a másik számára az ideális nő. Csak észrevétlenül ki kell szórnia Pitonra az igét, majd egy megbűvölt penna minden kérdésére választ ad.

Ezt gyorsan be is gyakorolta, majd kutatott tovább. Még szüksége lesz másra is. Nem akarta magának bevallani, de valószínűleg legalább a hajával tényleg kezdenie kell valamit, mert azt Piton előszeretettel szidta a tanórákon. Legszívesebben toporzékolt volna, hogy őt ugyan nem érdekli a tanár, de hiába, a fogadással szemben úgysem volt esélye. Legalább mindent megpróbál.

**

Este fáradtan zuhant ágyba, néhány fodrásztippel, valamivel – na jó, jócskán – rövidebb egyenszoknyával és igen szűk egyenblúzzal gazdagabban hajtotta álomra a fejét.

Nem volt szerencséje, Piton képe oda is követte… Rájött, hogy mire készül, és az egész osztály előtt felfektette a padra, és elfenekelte, mint egy kisgyereket. Egyáltalán nem volt erotikus élmény. Ébredéskor határozottan úgy érezte, hogy egy darabig nem akar bájitaltanra menni.

Reggelinél a barátai halkan megkérdezték, nem akarja-e feladni a fogadást, és biztosították, hogy nem várják el tőle, hogy betartsa. Csak sértődötten felhúzta az orrát, de egy szót sem szólt.

Teljesen meglepő módon első órájuk bájitaltan volt, amiről Hermione a reggeli végéig próbált megfeledkezni, kétes sikerrel. Mikor Piton beviharzott a terembe Harry és Ron szokásuktól eltérően bámulni kezdte a tanárt. Őszintén kíváncsiak voltak, mi az, ami tetszik benne barátnőjüknek. Azonban Piton észrevette a tátott szájjal bámulókat, és nem hagyta kihasználatlanul a lehetőséget.

-          Miss Granger! Az édes hármas már nem elégíti ki a barátai igényeit? Azt hittem, ennél többet tud nyújtani nekik… azért szomorú, hogy még én is jobban tetszem nekik, mint maga – szólt olyan hangosan, hogy a Griffendél asztalánál jópáran hallhassák. – Talán a hajával kellene valamit kezdenie. Adjak néhány bájitalreceptet? – tette hozzá bizalmasan suttogva. Végül, látva a lány szikrázó pillantását, továbbsétált.

A két fiú először elpirult, majd elfehéredett, Hermione viszont veszedelmesen nyugodtnak látszott. Egy ördögi terv körvonalazódott a fejében. Miért is ne csábíthatná el a tanárt, hogy utána McGalagonyhoz rohanjon, amiért az a gonosz halálfaló rákényszerítette… E gondolatra barátai mélységes döbbenetére elmosolyodott.

**

A tanteremben néma csönd honolt, amikor a bájitaltanár besétált. Senki nem akarta magára vonni a figyelmét, legjobb volt feltűnésmentesen meghúzódni az óra végéig. Szokásos monoton, unott hangján elmondta a feladatot, aminek a diákok neki is kezdtek. Hermione hamarosan úgy találta, szörnyen melege van a tűz mellett, így ki kell gombolnia a talárját. Elégedetten vette tudomásul, hogy több hímnemű diák a környéken igen érdeklődve szemrevételezi a feltárt területeket. Egy apró pálcaintéssel eltüntette az egyik hozzávalót az asztaláról – ezt Harry és Ron döbbenten, szokásos módon tátott szájjal nézte végig - és szépen lassan elindult a szekrény felé. Véletlenül pont Piton előtt ejtette le a pergament, amin a lista állt, így le kellett hajolnia, szép belátást engedve. Hermione barátai mostmár nem a lányt bámulták, hanem a tanárt, aki rezzenéstelen arccal nézte végig az akciót. Amikor a lány visszatért az asztalához és nekilátott a feladatnak, a fiúk még mindig tanáruk arcára tapadt szemmel, mozdulatlanul ültek.

-          Miss Granger, úgy látom a szűkebbre-rövidebbre varázsolt egyenruha sem kelti már fel kellőképpen a barátai figyelmét. Látja, már megint engem tartanak vonzóbbnak…

-          Valóban, professzor, de meg lehet őket érteni – felelt Hermione lágy hangon, miközben igyekezett csábító pillantást vetni tanárára. Az osztály halkan felmorajlott, majd ismét elnémult.

Valójában fogalma sem volt, mit kellene tennie, de a regényekben, amiket olvasott, a nők valahogy így viselkedtek. Kicsit kihívóbban öltözködtek, csábítóan néztek, megmutatták bájaikat és a kiszemelt férfi máris fülig szerelmes volt. Bízott benne, hogy neki sem lesz nehezebb dolga. Akárhogy is vesszük – gondolta – Piton már biztosan régen lehetett nővel, így kapva-kap majd az alkalmon.

-          Hogy érti ezt, Miss Granger? – kérdezett vissza értetlenül. Már sejtette, mire készül a lány, hiszen annyira egyértelmű volt. Ha nem Perselus Piton lett volna, talán még meg is sajnálja, de ez nem illet a hírnevéhez.

-          Hát – kezdte Hermione, végigmérve a tanárt, majd csábítóan megnedvesítve az ajkát -, én is inkább magát nézem – fejezte be. Érezte, hogy talán kicsit túlzásba vitte, de nem volt megállás. Ha ő egyszer valamibe belekezdett, akkor azt rendesen csinálta.

-          Jobb lenne, ha a főzetét nézné, ugyanis használhatatlanra égett. Büntetőmunka, ma nyolckor. Hagyja el a termet.

Piton még látta a lány arcán elterülő elégedett mosolyt, de Hermione nem vette észre a tanár arckifejezését. Elégedett volt magával, hogy ilyen könnyen közelebb kerülhet a férfihoz. Büntetőmunka! Hogy ez miért nem jutott eszébe…

**

Hermione végigmérte magát a tükör előtt. Sikerült egy igen szexis fehérneművé alakítani az egyik bikinijét, mindezt úgy, hogy a csipkés melltartó igazán erotikusan látszott át a blúza alatt. Elégedetten indult el a pince felé, és az útközben döbbenten megálló, tátott szájjal bámuló, nyálcsorgató fiúkon csak nevetett. Hát mégis lehet hinni az amerikai mugli filmeknek. Teljesen mindegy, milyen ronda valaki, egy kis smink, egy jobb frizura, szűk ruha és egyből minden fiú beleszeret. Kár, hogy ilyenkor még bárgyúbbak, mint egyébként…

Piton irodája elé érve megállt, kihúzta magát, feljebb rángatta a szoknyáját, lejjebb a blúzát, majd bekopogott.

-          Befelé! – kiáltott ki a tanár.

-          Jó estét, Piton professzor! – köszönt Hermione csábosan mosolyogva.

-          Miss Granger! Ott van a könyvespolc. Rakja rendbe tartalom és abc szerint. Létrát talál mellette. Kezdje!

-          Igenis, professzor! – felelt Hermione játékosan meghajolva, ismét jobb belátást engedve ezzel.

Csípőjét ringatva a polchoz sétált, majd odaemelte a létrát. Megpróbált elegánsan felmászni, nem sok sikerrel. Biztos volt benne, hogyha a tanár közelebb jön, beláthat a szoknyája alá. Milyen remek lehetőség lenne! Hiszen gyönyörű alakja van, hosszú combjai, csak eddig nem látta értelmét mutogatni, mert a belső szépség a fontos, vagy nem? Hátra fordult, hogy megnézze, mivel foglalkozik Piton, és nagyon gyorsan felmérte a lehetőséget, rászórta a háttal álló tanárra a könyvtárban talált bűbájt. Ha nem jár sikerrel, mikor visszatér a hálóterembe, ott fogja várni a pergamen a felirattal, hogy milyen is Piton számára egy igazán csábító társ.

Egy ideig dolgozott, majd kezdte zavarni, hogy a tanár csak ül az asztalnál, tudomást sem véve az ő formás kis fenekéről, nőies, hosszú combjairól, így kieszelt egy újabb tervet.

-          Piton professzor! Elnézést, de nem tudom, hogy ez a könyv milyen témába tartozik. Megnézné? – tette fel ártatlanul ostobán pillogva a kérdést. Annyira lemászott a létrán, hogy feje pont egy magasságba legyen a tanáréval, ha az odasétál.

A bájitaltanár kelletlenül felállt, odalépett a lányhoz, hogy megnézze, mi a könyv címe. Majd felnézett, és szemük illetve szájuk így szinte csak centiméterekre volt egymástól. Hermione szíve gyorsabban kezdett verni a reménytől, hogy végre túl lehet ezen az egész szerencsétlen fogadáson. Piton mindjárt megcsókolja… Ilyen közelről, így félhomályban nem is voltak annyira sárgák a fogai, a haját meg nem látta. A tanár látta a lány arcán a reménykedést és még egy kicsit közelebb hajolt. Hermione arra gondolt, talán be kellene csuknia a szemét, mert a filmekben is úgy szokták. Legszívesebben megcsókolta volna a tanárt, hogy végre meglegyen a lényeg, de tudta, hogy az nem elégítené ki a fogadást, így várt. Piton elmosolyodott, szemében furcsa fény villant. Hermione egyre jobban reménykedett, hisz a tanár kívánja!

-          Miss Granger! – kezdte halk, rekedtes hangon. – Mire számít?

-          Professzor? – kérdezett vissza Hermione értetlenül, már teljesen beleélte magát a helyzetbe. Szinte látta a kamerákat, a kiabáló producert, a háttérben várakozó sminkeseket.

-          Komolyan azt gondolta, hogy bedőlök ennek a színjátéknak? – folytatta a férfi halk, csábító hangon. Hermione agya nem akart működni.

-          Színjáték? – suttogta.

-          Igen, Miss Granger, színjáték. Tisztában van vele, hogy kirúgathatom, amiért megpróbált elcsábítani egy tanárt? – szólt, egyre jobban felemelve a hangját, közvetlen közelről a lány arcába kiabálva.

-          Én… nem… nem – Rémülten bámult a szemben álló férfira.

-          Miss Granger, maga a legokosabb diák az egész Roxfortban. Ne játszunk egymással. Miért?

-          Én nem…

-          Miss Granger, ha nem mondja el azonnal, miért próbált meg elcsábítani, mert abban biztos vagyok, hogy nem úgy kelt fel reggel, hogy „ma elcsábítom Perselus Pitont”, ha nem mondja el, akkor biztos lehet benne, hogy még ma elhagyja az iskolát!

-          …fogadás… - motyogta Hermione alig hallhatóan.

-          Fogadás? Értem…

-          Professzor? Meg… megegyezhetnénk?

-          Mit akar felajánlani, Miss Granger? Ugye nem gondolja komolyan – folytatta, látva a lány arcán a választ -, hogy lefeküdnék magával? Maga egy diák! Még csak nem is nő! Meg akar egyezni? Nem tud nekem semmit felajánlani! Hacsak…

-          Hacsak? – kérdezett vissza reménykedően.

-          Segít nekem! – Piton arcán ördögi mosoly terült el. Végre bosszút állhat Jamesen. Igaz, hogy csak közvetve, de így sem lesz kevésbé élvezetes. – Mindent pontosan úgy kell tennie, ahogy mondom. Ha nem tesz eleget a kéréseimnek, akkor biztos lehet benne, hogy kirúgatom.

-          Értem, uram.

Egy fél órával később Hermione falfehéren, remegve rohant vissza a hálótermébe. Ezt nem teheti meg… a barátaival nem… Oda sem figyelve berontott a szobába, rögtön az ágyára akarta vetni magát, de észrevette a pergament, amit ott hagyott. Megakadt… rajta áll, milyen Piton vágyálma. Talán ezt még felhasználhatná ellene, és elkerülhetné ez a szörnyűséget. Felkapta a papírt, és remegő kézzel tartva elolvasta, amit ráírt a megbűvölt penna. Arcából kifutott a maradék szín is.

A pergamenen egyetlen név állt: „Lucius Malfoy”.