A kis jedi úrnő 12. rész


Óvatosan haladtak az alagútban, de csapdát most sem érzékeltek.

A keresztfolyosóban is csak a tíz rohamdroid őrködött. Revan egyetlen villámviharral szétzúzta őket, azután fénykardja érintésével megszüntette a disruptormezőt.

- Energiapajzsokat be! Tűűűz! - vezényelt Canderous, megpillantva a speciális fáklyákkal megvilágított óriási terem két oldalán a fal mellett sorakozó lőtornyokat, melyek gyorsan megadták magukat a rettenetes tűzerőnek.

Revan már a terem túlsó végében járt, ahol egy ajtó négyszöge látszott; közepére piros kört festettek. Seyda pillantását oldalra vonzotta valami. Lassan félrehúzódó rejtett ajtó. Nem látta még, csak érezte odabent a roppant fémtömeget:

- Canderous! Tankdroidok! Jobbra!

A klánvezér azonnal reagált. Parancsára harcosai egyetlen mozdulattal fordultak az új célpont felé, és máris lőttek a még most is csak félig kinyílt ajtó résén át befelé. Odabent több robbanás hallatszott, és mire az ajtó teljesen szétnyílt, már csak egyetlen gépmonstrum állt talpon, két vaskos csövét feléjük fordítva. Mielőtt lőhetett volna, a zölden vibráló fénykard lekaszálta a két csövet, majd a levegőben pörögve visszatért Revan kezébe. A gigantikus droid még felemelte egyik óriási talpát, de szétrobbant az energiazáporban, mielőtt befejezhette volna a mozdulatot.

Revan az ajóhoz ért, mely már a bejáratnál állva felkeltette figyelmét, és a fél méter átmérőjű piros körre mutatva lepillantott Seydára:

- Ezt láttad a Ravager meditációs szobájában?

- Ilyet, de nem ezt. Ez nem az a terem, amit az a köpenyes mutatott nekem. Annak magas csúcsos boltívei voltak, és sok ilyen ajtó nyílt belőlük.

- Tudod, hogyan kell ilyen ajtót kinyitni?

- Igen. A felderítők nagygyakorlatán, egy sith szentélyben az ajtókon ugyanilyen körök voltak. Ha megérinted a tenyereddel, akkor kinyílik.

- Erre te jöttél rá, vagy tanultad?

- Tanultam az akadémián. De ez itt nem olyan, mint az a szentély volt a nagygyakorlaton...

- Igaz. Eszerint azt is tudod, hol használnak még ilyen ajtókat a sithek?

Canderous türelme erre már elfogyott:

- Hát nem mindegy az most?! - robbant ki. - Ne Seydát vizsgáztasd, amikor harcolnunk kellene!

- Nem mindegy - mondta Revan. - Mert még ez a lány is tisztában van vele, hogy ez nem szentély! És lehet, hogy vannak királysírok is a környéken, ahogy Saborra tudja, de ez az ajtó nem oda fog vezetni!

- Hát hova? - hökkent meg Canderous.

- Egy sötét jedi-akadémiára, és arra ti nem vagytok felkészülve. Ha nem akarod feláldozni harcosaidat az utolsó szálig, akkor ezt a termet teljesen leszigeteled, veszélyes gázokkal feltöltöd, aztán berobbantod az idevezető járatot. Ez az anyag beszivárog az egyetlen úton, amit hagytál neki, az ajtón túlra, és elvégzi a többit!

- Nem lehet másik kijáratuk is a szabadba? - kérdezte Saborra.

- Ha lenne, akkor nem itt akartak volna megint bejönni, és a felderítők még most is élnének - mondta Seyda csöndesen.

- Igaz - bólintott Revan. - Dönts, Canderous! Én körülnézek ott bent.

- Veled megyek! - mondta Seyda határozottan.

- Én is! - csatlakozott a felderítőparancsnok.

- Én is szeretnék menni! - jelentkezett Davrel. Többen jelentkeztek még a harcosok és őrharcosok közül, hogy elkísérhessék őket. Canderous pillanatokig habozott:

- Rendben. De legyetek óvatosak! - és Brailorra hagyva harcosait, Sheruk keresésére indult, akinek feladata az alagút őrzése, és a bázis biztosítása volt a kölcsönkapott műszaki- és harcosállománnyal.

Revan a piros kör közepére tette tenyerét. Az ajtó lassan kinyílt, és egy homályos folyosó vált láthatóvá, mely ismét egy ajtóba torkollott. Az ajtón ezúttal semmilyen jelölés nem volt, de egyetlen érintésre kinyílt. Kivilágított terembe jutottak. A hófehér falak mentén csillogó fémberendezésen kívül senki nem volt bent. Seyda fejébe iszonyú görcs hasított, szíve hirtelen a torkában kezdett dobogni, mikor meglátta a fal melletti hosszú fémasztalt és a konzolt. Úgy érezte, nem kap levegőt. Fejét két tenyerébe fogva, fulladozva rogyott térdre. Saborra, Davrel és az őrharcosok azonnal mellette voltak, de segíteni nem tudtak rajta. A harcosok is tehetetlenül álltak körülöttük. Revan letérdelt, és tenyerét a lány homlokára téve koncentrált. A fulladás csaknem azonnal megszűnt, a vad szívdobogás és a kínzó fejgörcs lassan csitult, de Seyda még mindig képtelen volt megszólalni.

- Mi van vele? - kérdezte Saborra aggódva. Revan a fémasztalhoz lépett.

- Ilyenen kínozták. Ő nem emlékszik, de a tudatalattija igen, az küldte a jelzést - ujjai gyorsan futottak végig a feltört konzol klaviatúráján. - Gondoltam. Kínzásra van programozva. És aki ennek ellenáll, annak komoly mentális védelme van! - és fürkészőn nézett a lányra.

Seyda mély levegőt vett, és kisiklott hangon megszólalt:

- Ilyennel tudtak leblokkolni?

- Lehet. Ha egyedül futsz bele egy ilyenbe, zsákmányul esel. Harc-, majd mozgásképtelenné tesz. Lebénít. Mindent érzel, amit csinálnak veled, de védekezni nem tudsz ellene.

- Mit csináltak velem?

- Nem tudom. Nem is fontos. Nehéz ilyen emlékekkel együtt élni, ha aztán mégis életben hagynak.

Szürkeruhás asszasszinok törtek a terembe. Revan sztázismezeje egyszerre dermesztette meg mind a tizet, de villámviharra már nem kellett energiát vesztegetnie. A harcosok pillanatok alatt végeztek a lebénítottakkal.

Revan a nyitott ajtóhoz lépett, melyen át az asszasszinok érkeztek, és már ment is tovább, nem érdekelte, követik-e a hatalmas, téglalap alakú terembe, melynek végén fölkeltette valami a figyelmét.

- Bomák is vannak itt? - kérdezte Davrel, inkább érdeklődve, mint félelemmel. Egy állat jelenléte mégsem olyan misztikus, mint az álcázott, néma asszasszinok.

Revan meg sem állt, úgy válaszolt:

- Nincsenek. Csak a sith királysírokat őriztetik velük. Vigyázzatok, sok a negatív energia! Itt bujkálnak…

- Mi az? - most már Seyda sem vette le tekintetét a bal hátsó sarkot betöltő furcsa építményről, de figyelmeztette társait, mert érzékei veszélyt jeleztek.

Az álcázás megszűnt. Legalább harmincöt asszasszin állta körül őket. Revan reflexeit senki nem tudta felülmúlni. Nyolc támadó halálra sebzetten rogyott le. A gyors, de heves küzdelem végén minden asszasszin, és három mandalóriai harcos maradt a földön. Revan már nem törődött velük. A furcsa emelvény, és a mellette álló konzol titkait kutatta.

Seyda azonnal a földön heverőkhöz szaladt. Egyikük a felderítőparancsnok volt, akinek életveszélyes sérüléseit a lány meggyógyította.

- Köszönöm, kis Seyda - mondta hálásan Saborra, megszabadulva kínzó fájdalmától. A lány csak rámosolygott, majd letérdelt a súlyosan sérült harcos, Derlot mellé, és azt is gyorsan helyrehozta. Derlot hálásan simogatta meg az arcát.

A többiek körülállták a harmadik harcost, aki vértócsában, nyitott szemmel feküdt a földön:

- Davrel meghalt - mondta valaki.

- Nem, az nem lehet! - vetette magát térdre a lány a fiatal őrharcos mellett, akinek mellkasát a páncélon keresztül fúrta át egy asszasszin hosszútőr, mely beletört a páncélba. Davrel végzett ugyan támadójával, de maga is halálra sebzetten hanyatlott le.

A jóképű, férfiasodó arc a fájdalom utolsó görcsébe merevedett. Erős, izmos test. Davrel tíz évvel lehetett idősebb, mint Seyda. Néhány hónapig ő volt Seyda harcostársa a közelharci edzéseken, mielőtt átvették volna őrharcosnak, és nagyszerűen kijöttek egymással. Davrel gyors volt, erős és ügyes. A jövő ígéretes harcosa, legalábbis minden jel erre mutatott. Ha életben maradt volna.

- Már nem tudsz rajta segíteni - mondta Saborra megrendülten.

A dac ekkor hirtelen felébredt Seydában. Két nagyerejű gyógyító energiát küldött, közvetlenül a fiú átfúrt mellkasába.

- Segítsetek a páncélt levenni róla és kihúzni azt a fegyvert! - sürgette társait, mert változást érzett Davrel aurájában. - Sokkot kapott a fájdalomtól és megállt a szíve! Segítsetek! - tépte, cibálta a vértől csatakos, csúszós szíjakat, melyek a behorpadt páncélt rögzítették.

Saborra elvágta a pántokat, mialatt Seyda folyamatosan sugározta az energiát Davrel testébe, hogy a megkezdett folyamatot szinten tartsa. Most már mindenki segíteni akart.

- Húzzátok ki a tőr maradékát, ami beletört! - mondta Seyda, miközben két tenyerét a vérrel átitatott sebkörnyékre szorította és egyre küldte az újabb és újabb energiát. - Nem érez még fájdalmat, siessetek!!!

Mikor az ifjú teste váratlanul megrándult, a megdöbbenés moraja futott végig a többieken. Seyda Saborra kardjával felhasította a rugalmas, fekete lanilint, így szabaddá tette Davrel mellkasát. Mindkét tenyerét a tátongó sebre szorította és koncentrált.

Az erősokk megdobta a fiú testét. A második után Seyda érezte, hogy Davrel szíve megdobban, először bátortalanul, majd egyre erősebben. Már látni is lehetett, hogyan emelkedik és süllyed a fiú mellkasa. Seyda újra koncentrált, ezúttal a gyógyításra. A seb most már gyorsan forrt össze, szinte a szemük láttára.

- Felélesztette Davrelt!

- Seyda egy halottat keltett életre!

Mindenfelől elindult a suttogás, mialatt Seyda fogyatkozó energiával térdelt Davrel mellett. Most azonban már a fiatal, erős szervezet is segítette erőfeszítéseit a regenerálódásban. A seb végül teljesen beforrt.

Davrel szeme egyszerre kinyílt, első pillantása Seyda arcára esett, aki megsimogatta, és az örömtől mámorosan megcsókolta a fiú homlokát. Davrel szótlanul, furcsa mosollyal bámulta. A lány szemében könnyek gyülekeztek. Az öröm, a kimerültség, és az elfogódottság próbált így utat találni a lelkéből. Davrel lassan felemelte kezét, és ujjaival felfogta a kicsurranó könnyeket:

- Nagyon szép vagy - mondta halkan, a beszéd még nehezére esett. - Szép, és jó… ragyogsz… gyönyörű vagy, Seyda… gyönyörű…

Seyda megrendülten bólintott, majd gyengéden elvette arcától Davrel kezét, és lassan leengedte a földre:

- Hogy érzed magad? Talpra tudsz állni?

Mindenfelől segítő kezek nyúltak feléjük. Seyda remegő lábbal állt fel, nézte, ahogyan Davrelt óvatosan támogatva elvezetik. Saborra némán ölelte meg a lányt, majd gyorsan elfordult.

Seyda az emelvény felé indult. Enyhén támolygott, az érzelmi sokk minden erejét elvette. Revan még mindig a konzolt bűvölte:

- Elhasználtad az energiádat - jegyezte meg, anélkül, hogy föltekintett volna.

- Nem bántam meg! - mondta Seyda. - Számomra ők nagyon fontosak, és az energiámmal gyorsabban tudtam őket meggyógyítani, mint meditációval!

Revan furcsa pillantást vetett rá, de nem válaszolt. A lány körbejárta az emelvényt, majd lassan fölment a lépcsőjén, és belépett a spirálban felfelé csavarodó, tetejükön egybefonódó hat fémoszlop közé, hogy közelebbről megcsodálja őket:

- Ne! - kiáltott rá Revan, de elkésett. Seyda sztázismezőbe dermedt, mialatt az oszlopok közt áttetsző fal emelkedett minden oldalról az egybefonódó csúcsig, és a disruptorhoz hasonlóan vibrált. A fénykard nem tudta áttörni. Seyda fogollyá vált. Saborra odarohant, és két ökével verte az átlátszó, de áthatolhatatlan falat. A Davrelt biztonságba helyező, most visszatérő harcosokkal és őrharcosokkal együtt Canderous is becsörtetett:

- Hol az a kis életmentő? Most már biztos, hogy magammal viszem Ordora!

Revan leengedte hasznavehetetlen fénypengéjét. A sztázismező megszűnt, Seyda kitárta két karját döbbenten bámuló harcostársai felé, valamit mintha mondani akart volna, de alakja mind jobban halványult, végül eltűnt. A disruptorfal lassan leereszkedett. Seyda már nem volt sehol.

- Mit csináltál vele? - ugrott a konzolhoz a klánvezér. Revan vállat vont, és egy mozdulattal eltüntette a zöld pengét:

- Semmit. Ő hozta működésbe a térkaput, ami be volt állítva.

- Hol van? Menjünk utána!

- Nem tudunk. Ezt a csapdát neki készítették. Nézd a konzolt! A műszerfala halott.

- Hova vezet ez a térkapu?

- Jobb, ha nem tudod! Zárd le ezt a teljes föld alatti területet, és menjünk innen!

- És ha Seyda visszatér?

- Őt többé nem fogják ide visszaengedni!

- Revan, te ugye… többet is tudsz?

- Igen. Sok mindent megtudtam… ebből a konzolból.


Mikor visszatértek Helsára, a Strider akkor ereszkedett le éppen a landolópályára.

Canderous megtorpant, és bevárta a rámpáról lefelé tartó Calbornt, aki látható örömmel üdvözölte a dicsőséges küldetésből visszatérő klánvezért. Aztán pillantása lassan vándorolt fölfelé a jellegzetes köpenyen, végül megállapodott a szenvtelen arcon:

- Revan? - mondta, majd udvariasan megbiccentette fejét, mintegy bemutatkozásként. - Calborn. Menjünk talán be!

Sylas maga elé meredve ült, várt, hogy mindenki helyet foglaljon. Először Calbornt üdvözölte, de hangjából érződött, hogy szeretne most valahol egészen máshol lenni:

- Gyorsabban tértél vissza, mint ahogy számítottunk rá.

- Igen - Calborn belekortyolt az előtte lévő tűzszínű borba. - Kaptam válaszokat, melyeket meg fogok osztani veletek, ha arra kerül a sor. Előbb azonban a szó illesse Canderousékat!

- A küldetésről majd máskor, Calborn! - mondta Canderous. - Külön beszámolót fogok neked is tartani róla. Itt azonban távozásod óta olyan dolgok történtek, melyek felbolygatták a bázis békéjét, és megoldásra várnak!

Calborn sötét szeme várakozóan függött vezértársa arcán, majd átvándorolt Sylas arcára, látva, hogy Canderous is így tesz.

Sylas eltolta maga elől a tányért, mint akinek elment az étvágya:

- Saborra és felderítői a régi Surran bázison sith mozgolódást észleltek - vágott bele elszántan, hogy mielőbb túl legyen rajta. - Erről még te is tudtál, mielőtt elmentél.

Calborn némán ivott, várva a folytatást.

- Az erősítésül küldött harcosok Sheruk vezetésével egy disruptormezővel és rohamdroidokkal védett bejáratra leltek. Saborra a Gerennél talált régi információk birtokában három ősi sith király sírjáról tud elrejtve a közelben, feltételezése szerint a védett bejárat oda vezet. Sheruk is osztotta az aggodalmát, hogy a sithek sötét bázist akarnak kiépíteni benne, ezért azonnal visszatértek ide a felderítőkkel és a harcosokkal, hogy megbeszéljük a továbbiakat. A tanácskozás közepén érkezett meg Canderous és Revan. Ők is velem jöttek megnézni azt az alagutat. Az a döntés született, hogy megerősítjük a bázist, és felkészült csapatokkal fogunk behatolni. Mind a három sírt megkeressük és felderítjük őket. De történt valami… néhány órával később…

Calborn várakozóan függesztette tekintetét a tétován elhallgató klánvezérre. Várt, pillantása arcról arcra vándorolt, de mindegyiken zavart látott. Még a két alvezérén is. Úgy látszott, senki nem fog beszélni.

Azaz mégis:

- Álcázott sith asszasszinok végeztek Saborra kint lévő felderítőivel! - mondta Revan váratlanul.

- Igen, sajnos, így igaz - vette vissza a szót Sylas. - Két szomszédos albázisról kértünk fegyverállományt és harcosokat, stabilizáltuk a Surran védelmét, és nagy erőkkel újra behatoltunk. A többiről Canderous és Revan fog beszámolni, mert veled egy időben érkeztek vissza. Még én sem beszéltem velük.

Canderous úgy szólalt meg, mint akinek a fogát húzzák:

- A disruptormező mögött rohamdroidokat és tankdroidokat helyeztek el a sithek. Végeztünk velük. Revan megállapította, hogy feltételezésünk nem helytálló. Nem sírokat fogunk fölfedezni ha továbbmegyünk, hanem egy sötét jedi-akadémiát!

Sylas jól láthatóan megborzongott:

- Biztos vagy ebben? - pillantott Revanre, aki csak visszanézett rá, anélkül, hogy valamit is mondott, vagy legalább bólintott volna.

- Döntési jogkörrel rendelkezem és valamit tennem kellett - folytatta Canderous kedvetlenül. - Calcidollal elárasztottuk az egész komplexumot, az odavezető alagutat pedig berobbantottuk.

Sylas bólintott:

- Azt tetted, amit jónak ítéltél.

Egy őrharcos lépett be. Várt, míg Sylas megszólítja:

- Mi baj, fiam?

- Xarga, Larsen és Davrel szeretne veled beszélni.

- Jöjjenek!

Az őrharcos félreállt. A három belépő egymásra pillantott, majd Larsen megszólalt:

- Sylas, négyszer utasítottad el a kérésemet! De én ötödszörre is arra kérlek, bocsáss meg neki! Engedd, hogy visszatérjen közénk!

A klánvezér végigmérte a büszke tartású gárdakapitányt:

- És én ötödszörre is azt mondom neked, nem! Ha nem te lettél volna ott, aki képes voltál megfékezni őt csupán az egyéniségeddel is, talán az egész őrséget megsebesíti! Lehet, hogy te megbocsátottál neki, de én nem tehetem, bármennyire is szeretem őt! A bázis biztonságáért én felelek!

- Én felelősséget vállalok érte! - lépett elő Xarga. - Csak engedd vissza őt közénk! A bázis minden harcosa és őrharcosa odakint áll. Valamennyien ugyanezt kérik tőled!

- Nem, Xarga! Ez törvény! Ha valaki a társai ellen fordul, tudnia kell, hogy többé nem érdemel bizalmat! És kitaszítják!

- Akkor bocsáss el engem is a szolgálatodból! - lépett elő Davrel. - Ő visszadta az életemet, de ha számodra még ez sem elég jóvátétel, akkor nekem a te igazságod többé nem kell, Sylas!

- Miről beszélsz egyáltalán?! - döbbent meg a klánvezér.

- A fiúnak igaza van! - vetette közbe Canderous. - Bár még nem jutottam el idáig a beszámolóban. Egy asszasszin támadásban Derlot súlyosan, Saborra életveszélyesen sérült meg, Davrel pedig meghalt. A te kitaszítottad meggyógyította a két sebesültet, Davrelt pedig visszahozta a klinikai halálból… aztán sajnos belépett egy csapdába, egy térkapuba és eltűnt. Revan szerint végérvényesen. Elégedett lehetsz! Nem kell teljesítened a fiúk kérését! Seyda most már tényleg nem térhet vissza közénk!

A szétroppanó pohárból kiömlő bor elkeveredett Calborn vérével, aki azonban nem törődött az üvegcserepek okozta sebekkel. Vérző kezével Sylasre mutatott:

- A törvényt jogod volt érvényesíteni, de a feloldozás is hatalmadban állt volna! Revan, tudsz segíteni Seydán?

- Nem kell segíteni rajta!

- Nem a véleményed kell! - villant Calborn szeme. - Csak a válaszod!

- Nem hiszem, hogy bármire kötelezhetnél!

- Nem kötelezlek semmire! Nekem nem kell se a barátságod, se a jóindulatod! Ahogy elnézem, neked sincs több szükséged ránk, mint nekünk rád! Nem szívességet kértem tőled, csak egyetlen átkozott szót! Ha ára van a segítségednek, mondd meg, mi az!Hatalmamban áll megadni neked bármit! Mindent! Ha nem akarsz segíteni, akkor meg eredj! A fanyalgásodra nincs szükségünk! Mi is tisztában vagyunk a korlátainkkal!

- Aligha! - jegyezte meg Revan. - Semmire sem mégy vele, ha beszélek!

- Azt majd én eldöntöm! Hol van Seyda?

- Biztos helyen.

- És ha a húgod mégsem érzi magát olyan biztonságosan azon a helyen?

- Seyda nem Revan húga - szólt közbe Canderous. - Revan nyolcéves volt, mikor az anyja meghalt. Seyda legalább húsz évvel később született.

Calborn furcsán mosolygott, tekintete összekapcsolódott a jediével.

- És ha az apjuk ugyanaz? - találgatott Sheruk. Calborn még mindig nem eresztette el Revan tekintetét:

- És ti elhiszitek ezt a képtelen mesét a jediknek? Egy nyomorban élő fiatal lány, egy lezüllött férfi, egy részeg éjszaka, és a lány hónapokkal később mégis egy kiváló képességű Revannel ajándékozza meg a világot! Húsz évvel később egy másik nyomortanyán ugyanilyen ocsmány kapcsolatból egy tehetséges, tökéletes, szépséges virág nyílik ki, akiről azt terjesztik, Revan húga! Én egyik dolgot se tartom valószínűnek, ezért megbolygattam egy kicsit a múltat! A történet csak részben igaz. Revan és Seyda testvérek, születésüket azonban pontosan megtervezték és előkészítették a jedik. Tényleg volt egy nyomorgó fiatal lány, aki nem emlékezhetetett arra az éjszakára, mert elkábították, amíg beültettek méhébe egy megtermékenyített petesejtet, tudatalattijába pedig bizonyos információkat és parancsokat. Ő csak világra hozta Revant, aki tökéletes géneket örökölt az igazi szüleitől, akik valóban jedik voltak és nem is akármilyenek, de akik soha nem érintették egymást úgy, ahogy mi a karunkba bújó kedvesünket öleljük! Ők csupán a génjeiket adták a különleges kísérlethez. A jedi mesterek közül is csak néhányan tudtak erről. Revan felnevelése és képzése nem volt hétköznapi feladat, és amikor a két vér szerinti szülő letért a jedik útjáról, Revant is maguk mellé akarták állítani. Sikerrel! De közbejött Malak végzetes támadása. A jedik a kómában lévő Revan tudatát megint a fény felé próbálták fordítani. Erőfeszítésük eredménye itt ül közöttünk! Seyda születése ugyanilyen körülmények között zajlott le, azzal a különbséggel, hogy ugyanazok a jedi szülők akkor már a sith sötétség uralkodói voltak. Megint olyan körülményeket kerestek gyermekük születéséhez, mely nem hívja föl a figyelmet rájuk, ezúttal is gondoskodva arról, hogy a fiatal nő, aki világra hozza a gyermeküket, mielőbb eltűnjön az élők közül! A jedik féltek elkezdeni Seyda képzését, látva, hogy Revan nem irányítható. Amikor azonban Revant végleg elvesztették, megpróbálkoztak a lehetetlennel, hátha Seyda mégis meg tudja állítani a bátyját. A sötét úton haladó szülők elégedettek voltak Revan fejlődésével, nem sok figyelmet szenteltek a lányuknak, akit a jedik nyűgnek tartottak, de elengedni is féltek, így Seyda szeretet nélkül nőtt föl, épp csak megtűrték maguk között! Igyekezett ellesni felnőtt társai gyakorlataiból a jedivé válás alapjait. Mikor a mesterek végre rászánták magukat, hogy foglalkozzanak vele, a szülők azonnal reagáltak. Csapdákat állítottak, hogy lányukat is megszerezzék, s az ő lépteit is Revan sötét ösvényére vezessék! A Ravager volt az egyik kegyetlen csapda, a másik pedig valószínűleg az, ahol Seyda most van. Ennyit sikerült megtudnom, de úgy érzem, te többet is tudsz, Revan! Seyda nem tehet arról, hogy a fénynek és a sötétségnek is útjában van! Beilleszkedett közénk, elfogadta a törvényeinket, Sylast apjaként, harcostársait testvéreiként szerette! Minden harci-, műszaki-, és történelmi ismeret elsajátítására hajlandó volt, melyekre mi a harcosainkat neveljük! Mi adtunk neki otthont! A Mandalóriai Birodalom befogadja Seydát. Segíts visszaszerezni őt nekünk!

- Ez mind nagyon megható - Revan az asztalra könyökölt és nem szólt többet.

Calborn lassan fölegyenesedett:

- Mondd az árat, Revan! Mennyibe kerül az az egyetlen szó?

- Semmibe. Csak fölösleges, hogy megtudd, amire ennyire kíváncsi vagy! Seyda apja Nihilus, a Ravager ura, anyja pedig Treya, egy sötét jedi-akadémia vezetője. Oda nyílt a térkapu. A halott bolygóra. Malachorra....


Calborn bénultan állt. És vele együtt a két klánvezér, a két alvezér, a gárdakapitány, a kiképzőtiszt, a fiatal harcos és valamennyi jelen lévő őrharcos. Ez a név valamennyiük tudatában a vereség neve volt. A vereségé, melyet generációk hosszú sora sem fog soha elfelejteni. Calborn sápadt arcában a két sötét kút szakadékká mélyült. Hangjában mégsem volt gyűlölet, csak tompa fájdalom:

- Hát megint győztél! Ugyanúgy, ugyanott, mint akkor!

- Ehhez semmi közöm - mondta Revan szárazon.

- Ehhez nincs - hagyta jóvá Canderous. - De te sem az vagy már, aki akkor voltál! Tégy hát most másképp is, mint az, aki akkor a te arcodat viselte!

Sylas hangja egy fáradt öregemberé volt, mikor megszólalt:

- Soha nem gondoltam, hogy egyszer majd Revan segítségét fogom kérni! Most megteszem. Bármit kérj tőlem, csak hozd vissza a lányomat!

Larsen felvetette büszke fejét:

- Te hívtad őt, te sürgetted őt, te késztetted, hogy megszegje a törvényt, amihez mindig tartotta magát, amíg csak mi voltunk mellette! Te ébresztetted föl benne a jedit, hát ne hagyd őt most magára! Mi odaadjuk neked az erőnket, nem leszel egyedül az úton! Nem félünk sem a harctól, sem a haláltól, de ha belépünk a sötétség kapuján, szükségünk van a segítségedre!

Davrel még most is reszketett a gyengeségtől:

- Revan, én nem próbálom magamat hozzád mérni, de én is tudom, milyen a halál, amit te is átéltél már. Ebben egyformák vagyunk. De ajándék az újrakezdés! Hogy mindent átértékelj és többet is elvégezz, mint amit addig tettél! Mennyi mindent tettél, és semmit sem kaptál érte! És most is egyedül vagy! Seyda szerencsésebb, mert ő tizenhárom év bolyongása után ránk talált. Megnyugodott köztünk. És te azt akarod, hogy megint magára maradjon? Ha Seyda a testvéred is, nem olyan, mint te! Ha meg sem próbálsz segíteni rajta, akkor azt mondom neked, semmivel sem vagy jobb, mint azok a köztársaságiak, akik megpróbáltak visszaélni a védtelenségével! Nem azt mondom, hogy te állítottad föl ezt a csapdát, de ha nem is próbálod kinyitni, az olyan, mint ha te ejtetted volna fogságba Seydát !

Revan lassan kopogott ujjaival az asztallapon:

- A harag még nem veszett ki belőletek - mondta kimérten. - Ha ennyire ragaszkodtok a múlthoz, miért segítsek nektek? És egy testvérnek, akit ellenem neveltek? Nem vagyok sem „jó” jedi, sem sith. Jedi vagyok, aki a maga útján jár.

- Seyda viszont nem lesz az! - lobbant iszonyút Calborn szeme. - Nem akart jedi lenni! Miattad kényszerítették rá! Elmegyünk érte! Veled vagy nélküled, de visszahozzuk!

- Malachorról?

- Malachorról!

Revan a fejét oldalra billentve hátradőlt:

- Miért fontos nektek ennyire ?

- Mert Seyda az új Mandalore asszonyaként egy új generáció megteremtője lesz!

Calborn szavai Revanen kívül Canderousnak okozhattak csak igazán meglepetést. A jedi érdeklődve nézett a vezérkarra:

- Van új Mandalore-otok? És a lányért, akit ő akar magának, ti harcoltok? Hát ő mit csinál?

- Ott áll előtted! - intett a fejével Sheruk.

Revan fölpillantott az előtte tornyosuló vezérharcosra:

- Te? Akkor az a Mandalore…

- Az apám volt - fejezte be Calborn.

- Sylas! - Saborra valósággal berobbant a tanácsterembe. - A Surran bázison megint mozgolódnak a sithek!

- Hát hányszor kell még a torkukra taposni, hogy legalább egyszer megfulladjanak? - morogta Canderous ingerülten.

- Nem a vadonból jöttek! - világosította föl Saborra. - Hanem lentről próbálnak kitörni. Droiddal ásnak fölfelé. Több droiddal, mert több helyen is ásnak egyszerre!

- És a calcidol?! - hördült föl Canderous. - Nehogy azt mondd, hogy ez a söpredék calcidolt lélegzik oxigén helyett!

- Nem tudom, hogyan maradtak életben!

- Úgy, hogy képesek védőburkot gerjeszteni fizikai, pszichikai és vegyi sérülések ellen - mondta Revan.

- És ezt miért nem mondtad eddig? - reccsent rá dühösen Canderous.

- Minek? Csak addig van védőburok, amíg van energiájuk. Hogy droidjaik is maradtak, figyelmen kívül hagytam.

Calborn futó pillantás vetett Sylasre.

- Menj és intézkedj! - bólintott a klánvezér, nem ütközve meg azon, hogy a birodalom nagyura formálisan engedélyt kér tőle az intézkedéshez. Aki ismerte Calbornt, tudhatta, hogy ez sajátos egyéni vonása. Soha nem tartotta magát tévedhetetlennek, és hivatalos beiktatása még amúgy sem történt meg. Harcosai azonban rajongtak érte, és megelőlegezték neki a megörökölt rangot, de nem érezte, hogy ez több szabadságra jogosítaná fel.

- Xarga, sorakoztass! Larsen, erősíttesd meg a kaput, Davrel, te itt maradsz a bázison! Négy napig az orrodat se dughatod ki otthonról! Ötödik nap reggel jelentkezz Xargánál! Meglátjuk, hogy érzed akkor magad. És mindhármatoknak köszönöm. És a többieknek is. Nem fogom elfelejteni. Seyda sem... ha egyszer vissza tudjuk szerezni… - tette hozzá egészen halkan, és kilépett a hajnal első sugaraiba.

Revan mint máskor, most is Canderous mellé szegődött.


Az iszonyatos tűznek, amit Calborn vezényelt, nem maradhatott túlélője. Canderous ennek ellenére húszfős csapatokra osztotta az a keze alá adott harcosokat, megengedve nekik, hogy ha mégis találnának életben asszasszint vagy sötét jedit, akár elevenen is fölszeletelhetik. Az ásásra átprogramozott sith rohamdroidok már odalent a félig kitemetett gödrökben szétrobbantak. Calborn most már semmit nem bízott a véletlenre. Sheruk és Brailor egy-egy csapatot kapott a keze alá, Calborn egy harmadikat, és nekiálltak módszeresen végigkutatni az egész akadémiát. A sith droidok által ásott üregekbe ereszkedtek le. A Calcidol már elszivárgott a felnyitott járatokból a levegőbe. Megfulladt asszasszin holttesteket találtak csupán. Revannek igaza volt, a sötét jedik bizonyára tudtak védekezni a fojtógáz ellen, mert a mandalóriai csapatok csak lőfegyver által okozott sebeket találtak a jelentős mennyiségű sötét jedi holttest-armadán, fulladás nyomát nem tudták fölfedezni rajtuk.

Bár biztosra lehetett venni, hogy sem élő, sem holt nem maradt az akadémia leghátsó részében, de mikor Canderous azt mondta, fejezzék be a kutatást, és temessék be most már végérvényesen az egész komplexumot, Calborn megrázta fejét:

- Sok jó harcosunk életébe került már, hogy ezt a gyilkos bázist nem dúltuk föl teljes egészében! Mindent nézzetek meg alaposan! Ha érdekes információkra vagy tárgyakra bukkantok, jelentsétek!

A leendő Mandalore sejtése beigazolódott. Tankdroidok és rohamdroidok támadták meg őket egy ártalmatlannak tűnő ajtó mögött, sőt Sherukot egy nagyon is élő sötét jedi lepte meg. A fiatal alvezér sebesen vetődött oldalt, második mozdulatával pedig lemetszette csuklótól a támadásra emelt kezet:

- Nincs több hókuszpókusz! - sziszegte fogai közül. Következő kardcsapásával a fejet választotta el a törzstől. Hátat fordított az eldőlő testnek, és utat tört magának harcosai közt, akik a támadás első pillanatában azonnal mellette termettek. Észrevéve Telrevan vezérét, akinek a figyelmét egy konzol kötötte le, Sheruk odalépett:

- Működik?

- Úgy tűnik, igen - mondta Calborn.

- És mit tud?

- Majd elválik - Calborn gyakorlottan bánt a kódtörővel, amit még Zuka készített neki. Calborn sokszor repült egyedül birodalma határain belül és túlra is, hisz eredendően felderítő kiképzést is kapott. Műszakilag felkészültebb volt, mint sok társa, számítógépes ismerete pedig Zuka teljesítményének határát súrolta.

A konzol monitorja egyszerre életre kelt. Canderous jelent meg az ajtóban. Tekintete kutatón villant végig a helyiségen:

- Revan?

Sheruk vállat vont:

- Hiányzik? - Ordo vezére figyelmen kívül hagyta a megjegyzést:

- Mégegyszer megnéztük Saborrával azt a térkaput, és a konzolját is…

- Az hogy lehet? - lepődött meg Sheruk. - Azt mondtátok Revannel, hogy miután az a vacak eltüntette Seydát, a konzolja is kinyiffant!

- Úgy is volt! - bólintott Canderous. - De most a konzol valamiért újra bekapcsolt!

- Várjatok! - szólt rájuk Calborn. - Átirányított parancs! Ez a konzol össze van kötve három másikkal az akadémián belül…

- Mit gondolsz, mit kezdtem mondani az előbb? - morogta Canderous.

- Ti is arra gondoltok? - és Sheruk hátat fordítva, odaintett néhány harcost. - Nézzetek körül alaposan az egész hátsó traktusban, még az egérlyukakba is kukucskáljatok be, és ha találtok két működő konzolt, azonnal riasszatok!

Calborn félrerúgta egy szétlőtt rohamdroid roncsát, hogy hozzáférjen a mögötte lezárt ajtóhoz.

- Gondoljátok, hogy másképp nem fogjuk tudni kinyitni? - kérdezte, de nem nézett rájuk.

- Nem tudom - mondta Sheruk. - Tanácsos lenne betartani a törvényes utat. Legalábbis ebben az esetben. Ki ismeri azt a bonyolult szerkezetet? Én eddig is csak hallomásból tudtam, hogy van ilyen…

- Bár nem vagyok híve a várakozásnak - dörmögte Canderous a lezárt ajtót bűvölve -, de most azt mondom, ne kockáztassunk! Ez itt idegen terület számunkra. Bevallom, ha nem félnék az esetleges következményektől, konzolvezérlés ide vagy oda, már rég szétvertem volna ezt a francos ajtót!

- Hol van Revan? - pillantott föl Calborn.

- Már te se tudsz meglenni nélküle? - dünnyögte Sheruk. Magához intett a közelükben csöndesen várakozó harcosok közül egyet:

- Keresd meg Revant és mondd meg neki, hogy Mandalore akar vele beszélni!

A harcos csak bólintott és már indult is.

- Várj! - szólt utána Calborn. - Csak annyit mondj, hogy szükségünk van a segítségére!

- Igen, Mandalore! - fordult sarkon a harcos, és már ott se volt.

Sheruk megbántottan nézett Telrevan vezérére:

- Sajnálod tőlünk a büszkeséget, hogy végre megint van kit így szólítanunk?

Calborn akaratlan mosolyt eresztett meg az alvezér felé, és a vállára tette kezét:

- Revan számára ez semmit nem jelent, Sheruk. Akinek pedig fontos ez a rang, az úgyis tudja. Nincs miért hivalkodni vele!

Canderous egyre türelmetlenebbül rótta a köröket.

- Sheruk! - rohant be két harcos a nyolcból, akiket az alvezér nemrég elküldött. Az utolsó pillanatban fékeztek le a vezérek előtt, és a tökéletes kiképzésnek megfelelően vigyázzba feszültek. - Kettő működő konzolt találtunk!

- Remek! - pillantott föl Calborn. - Mutassátok az utat, fiúk! Canderous, ha Revan ideérne, várjon meg minket! Gyere, Sheruk!

Az egyik konzol nem volt messze. Calborn óvatosan belehelyezte a kódtörőt, és néhány pillanat múlva már mindketten olvashatták az információt, amire kíváncsiak voltak:

- Nézd, Sheruk, a sorban ez lesz a harmadik! De az, hogy sikerült aktiválnunk, még nem elég! Semmilyen parancsra nem reagál. A másodikat is be kell állítanunk hozzá! Elviszem a kódtörőt, és odamegyek a kettes konzolhoz. Ha itt jelzést kapsz, hogy én beléptem, nyugtázd a tőlem érkező bejelentkezést, hogy elfogadod! Aztán visszamegyünk a negyedik konzolhoz és ha elfogadtatjuk vele, hogy az első háromtól megkapta a belépési kódot, akkor végre kinyílik az az átkozott ajtó!

- Biztos vagy benne? - pillantott föl az alvezér. Látszott szemében az aggodalom és a féltés. Sheruk rajongott Calbornért, ezzel Telrevan vezére már évek óta tisztában volt.

- Semmiben sem vagyok biztos - mondta őszintén. - De ha mégsem működik az egész rendszer, még mindig feltörhetjük azt a nyomorult ajtót, bármi lesz is a következménye! Muszáj vállalnom a felelősséget, Sheruk! Meg kell tudnunk, mit rejtegetnek ennyire! Túl közel van a Központi bázishoz, a harcosokhoz, Sylashez, hozzád és Brailorhoz. Ilyen veszélyt nem hagyhatok figyelmen kívül! Egyszerre elveszíteni titeket...

- Rendben, Mandalore - bólintott Sheruk. - De azután elmegyünk az asszonyodért!

Calborn arca elborult:

- Seyda… - suttogta, majd hirtelen a türelmesen álldogáló harcosokhoz fordult. - Hol a másik konzol, amit találtatok?

Calborn elképzelése beigazolódni látszott. Az alvezér megkapta a kettes számú konzol bejelentkezését és azt elfogadta. Szinte azonnal érkezett a kettes konzol kijelentkezési üzenete. Calborn hamarosan visszatért a két harcossal. - Menjünk Canderousékhoz! - Nagy lendülettel indult neki, majd egyszerre lelassította lépteit, végül megállt:

- Sheruk. Ha jobban éreznéd magad a Telrevan klán fővezéreként, magammal viszlek!

- Calborn? - Sheruknak nem sikerült elrejtenie elfogódottságát.

Mandalore egyik ritka mosolyát villantotta örömtől megrészegült hűséges harcosára:

- De ha kiderül, hogy csak Seyda miatt akarsz velem jönni, visszazsuppollak ide, és örökös újoncnak visszaminősítve Xarga keze alá adlak, értetted?!

Sheruk nevetett:

- Hát észrevetted?

- Igen, sok mindent észrevettem - mondta Calborn elkomolyodva, és újra nekiindult. - De senkinek nem tehetek szemrehányást, amiért nem vak!

Canderous ezalatt nyilván a birodalom minden lakójának türelmetlenségét magába szívta már:

- Na végre! - fakadt ki. - Hát hol volt az a két konzol? A bolygó túlsó felén?

Calborn nem reagált vezértársa kifakadására, hiszen mindnyájan izgatottak voltak, Canderous pedig amúgy sem tartozott a higgadtak kasztjához. Az imént érkezett jedi azonban nyugodtnak látszott.

- Revan - intett Calborn. - Nézd ezt a parancsot! Elképzelhetőnek tartod, hogy mérgező gáz van az ajtó mögött?

- Igen.

- Gondolkozz, Revan! - próbálkozott Calborn. - Ha méreg van odabent, miért nem érezzük a szivárgását?

- Te gondolkozz! Ha nem lenne méreg, letiltó parancsa se lenne!

- Jó, legyen igazad! - egyezett bele a Telrevan vezér. - Érzel odabentről energiát?

- Semmit - rázta fejét a jedi.

- Az istenekre, csinálj már végre valamit!!! - Canderousban ezzel elszakadt a türelem utolsó árva szálacskája is.

A harcosok, már akik egyáltalán lejöhettek ide, több sorban, félkörívet alkotva állták körül várakozóan vezéreiket. A feszültség óriásira nőtt a hatalmas csarnokban.

Calborn letiltotta a méreg áramlását. A kontrollrendszer közölte, hogy az elszívó ventillátor működésbe lépett, újabb fél perc elteltével a biztonsági rendszer visszajelzése megerősítette, hogy a levegő belélegezhető. Calborn ekkor parancsot adott az ajtó kinyitására.

A harcosok felemelt fegyverrel figyelték, ahogy a széles ajtó lassan félrehúzódik.

Nem volt kire lőniük. Nem volt bent sötét jedi, se tankdroid, se rohamdroid. Csak két sorban húzódó, teljesen zárt hengerek. Negyven energiaketrec, mindegyiknek az alján hevert egy-egy rongykupac. Bennük emberi maradványok.

A fegyverek leereszkedtek. A feszültség iszonyatba fulladt.

- Azt mondtad, nem érzel energiát - jegyezte meg Sheruk. - Ennyi energiaketrec és semmit nem éreztél?

- Nincs mit érezni rajtuk. Szigetelve vannak. Nem szimpla energiaketrecek. Más a funkciójuk.

Canderous lett úrrá leghamarabb iszonyatán:

- Legalább nézzünk körül, mielőtt elpusztítjuk ezt a komplexumot! - és a terembe lépett. Lassan ment és minden ketrecbe belenézett. Mögötte Sheruk viszolyogva tette ugyanezt.

Calborn most már értette, miért nem szivárgott a méreg az ajtón kívülre. Mert a méreg a szigetelt ketrecekben gomolygott eddig. Végignézte a parancsokat, és megszüntette a ketrecek energiáját. A négy leghátsó ketrec azonban a parancs ellenére zárva maradt.

- Calborn! - bömbölte Canderous. - Calborn! Calborn! - mást nem bírt mondani.

- Mandalore!! - Sheruk térdre vetette magát az egyik zárt ketrec előtt. - Édes istenem… Mandalore! Seyda… Seyda…

Calborn pillantokig se szóhoz, se levegőhöz nem jutott, de mire mindkettőt egyszerre nyerte vissza, már ő is ott térdelt Sheruk mellett. A zárva maradó egyik ketrec aljában heverő fogoly alig-alig mozdult, de élt. Ugyanilyen bágyadtan vergődött a másik három ketrec rabja is, három asszasszin.

- Ezeket miért nem nyitottad ki? - Sheruk aggodalma szemrehányásként tört ki, de ő is tudta, hogy ha ezek a ketrecek a parancs ellenére nem nyíltak ki, arról nem a vezér tehet. Revan közelebb hajolt. Calborn reménytelenül próbált higgadtsága foszlányaiba kapaszkodni:

- Segíts rajta!

Revan megérintette fénykardjával mind a négy makacs energiafalat, de semmi nem történt. Canderous fölemelte kardját, hogy tehetetlen dühében belevágjon az energiaketrecbe, de Revan a csapás útjába emelte karját:

- Nincs értelme! Seyda! - szólította húgát. - Figyelj rám! Hallasz?

A lány megmozdította fejét, olyan lassan és óvatosan, mintha elviselhetetlen fájdalmat okozna a mozdulat. De legalább biztosak lehettek benne, hogy él, és hallja őket.

Sheruk odébbhúzódott, hogy helyet adjon a letérdelő jedinek. Canderous még mindig kivont karddal állt fölöttük, és harcosai talán suttogva megjegyezték volna, hogy ilyen tanácstalannak még sosem látták, ha ezzel foglalkozott volna most bármelyikük is. Saborra közelebb óvakodott a konzolhoz a lélegzetüket is visszafojtó harcosok között. Valaki a másik alvezért is előkerítette, így most Brailor is ott ácsorgott Canderous mellett aggódva, és tanácstalanul.

Saborra végignézte a lehetőségeket, melyeket a konzol felajánlott, majd gyorsan megfordult, és futva távozott.

- Seyda… - Revan igyekezett a lány figyelmét tartósan magára vonni. - Tedd a jobb kezedet a henger oldalára! Emeld föl a jobb kezedet!

Seyda nem is tehetett volna másként, mert bal oldalán hevert összegömbölyödve, bal karja a teste alá szorult. Láthatóan annyira gyenge volt már, hogy képtelen lett volna kiszabadítani maga alól.

- Miért nem próbálsz kommunikálni a tudatalattijával? - kérdezte Sheruk.

- Nem érzem őt - Revan a foglyot nézte. - Ezt az anyagot nem ismerem… a hangot és a fényt átengedi. Mást nem.

- Mire próbálod rávenni? - térdelt le melléjük Canderous. - Majd én tolmácsolok neki.

Másodszor is rá kellett kérdeznie, mire Revan végre válaszolt:

- Egy közös ponton egyszerre próbáljuk az energiánkkal meggyengíteni a falat. Egyszerre helyezzük feszültség alá. Ő belülről, én kívülről. Akkor… - itt egy pillanatra töprengve megállt -, …talán át lehet törni ezt a furcsa erőteret. Úgy néz ki, mintha fogyna a levegője, fulladozik, majdnem teljesen lebénult, takarékoskodik a mozdulataival. Ha el tudná mondani, mi blokkolja ennyire, ha meg bírna szólalni…

Canderous jó taktikai érzékkel azzal a parancsnoki hanghordozással beszélt, amely Seyda harcosi beidegződéseire volt hatással. Számítása bevált, de többször is el kellett ismételnie az utasítást, mire Seyda - csak ő tudja, milyen áron - kínkeservesen végre tudta hajtani a parancsot.

- Jó. Most mondd neki, hogy engedje szabadjára az energiáját!

- Fölösleges erőfeszítés! - szólalt meg váratlanul Saborra, aki most tért vissza. - Amikor Seyda meggyógyított minket, és fölélesztette Davrelt, minden energiáját elhasználta! Négy nap múlva kezd majd újra termelődni. Ezt ti is tudjátok!

- De neki nincs már négy napja! - tört ki Sheruk, öklével a makacs falra ütve. - Egy napja sem, talán még fél órája sem!