A kis jedi úrnő 10. rész

Seyda a fürdőből tért vissza, leült a kényelmes ágy szélére, és nekiállt befonni derekáig omló, játékosan kunkorodó fekete fürtjeit.

Calborn a halk kopogás után csendesen jött be és leült a lánnyal szemközt egy székre. Páncélját már letette, csak a fekete lanilin volt rajta, mely nagyszerűen kihangsúlyozta pompás alakját.

- Az az idős asszony nagyon kedves és tiszteletreméltó - jegyezte meg. - Emlékszel még arra, hogy hívják? Bizonyára rég láttad.

A lány ráfüggesztette sötét szemét, haját fonó keze megállt a mozdulat közben:

- Mrs. Winternek hívják. Nem kell emlékeznem. Tegnap is beszéltem vele.

- Miért jársz hozzájuk olyan gyakran? - kérdezte Calborn szelíden. - Csak Mrs. Winter miatt? Vagy valamelyik férfi vonz? Azt mondtad, nem szerettél köztük lenni. A kapitányról pedig azt mondtad, megkergettetnéd a bomákkal… emlékszel még rá?

- Igen - Seyda még csak el sem mosolyodott. - Mennyi ostobaságot összehordtam gyerekként!

- Gyerekként - ismételte Calborn lassan. - Persze, mert már nem vagy gyerek. Felnőttél, igaz?

- Igaz - mondta csöndesen Seyda, majd elfordította arcát, kerülve Calborn tekintetét s egészen halkan folytatta. - Csak Mrs.Winterrel szoktam beszélgetni. A pilóta, a navigátor és a többiek azt mondták, nagyon szép vagyok, és megkérdezték, nem akarok-e velük visszamenni a köztársaságba, ha egyszer végre hazatérhetnek.

- És te el akarsz menni velük?

- Nem, Calborn. Nekem itt az otthonom.

- Itt az otthonod, igaz. De sokszor láttam, hogy valamiért szomorú vagy. Nem érzed magad szabadnak? Nem vagy boldog köztünk?

Seydát feszélyezte a nagytekintélyű vezér furcsa hanghordozása. Hogy egyáltalán az érzéseiről faggatja. De miért?

Összerezzent Calborn lágy, mély hangjától, amint az türelmesen megismétli a kérdést:

- Tudnom kell, Seyda! Ha választanod lehetne, visszamennél a köztársaságba?

- Nem, mert a jedik megint hazudnának nekem, ahogy eddig, és nem akarok összezárva lenni a kapitánnyal és a többiekkel, és már nem is érezném jól magam máshol, csak itt… - felemelte fejét és Calbornra nézett. - És te is...te is itt vagy…

A vezérharcos leült mellé, és lassú mozdulattal két tenyerébe vette a lány arcát. Annyira közel hajolt hozzá, hogy Seyda érezte forró, tiszta leheletét és szédült, ahogy sötét szemeibe nézett:

- Azért faggatlak, mert az elképzeléseiddel szeretnék tisztában lenni. És nagyon örülök a szavaidnak, mert én is azt akarom, hogy itt maradj velünk, csak a választás jogát nem akartuk elvenni tőled!

Seydában ismeretlen érzések dúltak. Félt, hogy a döbbenetes erejű izmok fogollyá teszik, ugyanakkor szeretett volna még közelebb húzódni, hogy biztonságban legyen mellettük. Testében azonnal megszületett a válasz Calborn közeledésére. Félte, mégis kívánta a vezért, aki iránt eddig csak hálát, csodálatot és mélységes tiszteletet mert érezni.

- Nem megyek el, Calborn… ha nem muszáj elmennem a közeledből. Nem tudnék elmenni. Nem akarok elmenni… innen... ahol te vagy...

A vezérharcos egy mozdulattal szétrázta a félig már befont göndör fürtöket…

- Ők már szabadok… - súgta. - Légy most szabad te is…

Ajka elérte a lányét, gyengéden, óvatosan harapdálta, szinte ízlelgette. Seyda érezte a férfi megváltozó kisugárzását, és riadtan csúszott odébb az ágyon, de mikor elérte a falat, már nem volt hova hátrálnia. A vezér lassú mozdulattal nyúlt utána, és megint közelebb húzódott hozzá. Seyda érzékeit felébresztette az érintése. Calborn azonban uralkodott magán. Megelégedett azzal, hogy a karjába zárja szépséges kis harcosát. Csak választ akart. És azt Seyda akadozó szavaiból már megkapta. A lány arcához hajolt:

- A vezéred annyira odavan érted, hogy mindent megenged neked! Óriási hatalomra tettél szert fölöttem, Seyda! Nem akarsz élni a hatalmaddal?

Seyda ekkor félénken megsimogatta Calborn haját, aztán az arcát. Először csak egyik kezével merte, aztán mind a kettővel. Végül felbátorodva megérintette a száját. Majd ügyetlenül meg is csókolta.

Aztán a hatalmas, kemény izmok közé bújt. Barna arcocskáját Calborn melléhez szorította, és a rugalmas anyagú lanilinon keresztül hallgatta a vezér szívdobbanásait. Észre sem vette, mikor aludt el.

Hajnalban talpon volt, mint máskor. Hogy Calborn mikor hagyta magára, nem tudta.

Rendbetette kicsi, kényelmes otthonát. Zűrzavaros érzéseit azonban nem tudta ilyen könnyen rendbetenni. Ha találkozik Calbornnal, hogyan viselkedjen vele ezután? Erre az éjszakára Xarga nyilvánvalóan nem készíthette őt fel a kiképzések alatt.

Sokkal nehezebb lesz ezután Calborn szemébe néznie, mert nemcsak annyi történt, hogy ő engedett a legtekintélyesebb vezér szeszélyének. Ő valóban vonzódott ehhez a vezérhez. Nem tekintélye vagy hatalma érdekelte, hanem maga Calborn, mint férfi, a maga tekintélyével…hát ugyanott tart. Még csak meg sem tudja fogalmazni a vonzerő mibenlétét, ami Calborn fogságába ejtette.

A reggeliző felé haladtában fogadta az őrharcosok és harcostársai üdvözlését. A gyors, fegyelmezett étkezés után Xarga felsorakoztatta őket és megkezdődött az eligazítás, kire milyen feladat hárul a mai napon. Xarga most összeállított egy harminc főből álló csapatot harcosokból. De Seydát is beválogatta közéjük.

- Sherukot fogjátok elkísérni - kezdte a felvilágosítást. - Saborráék belebotlottak a mi egyik régi, de már nem használt bázisunkon olyan nyomokba, ami arra utal, hogy nemrég sithek jártak ott. Sabborráék a bázis közelében várnak titeket. Sheruk elvezet oda benneteket. Legyen a helyén az eszetek és a szívetek! Ostoba hősködés nincs! Úgy fogadjatok szót Sheruknak, mint ha én lennék veletek! Nagyon vigyázzatok rá, megértettétek?! Ha az alvezéreteknek egyetlen haja szála is meggörbül, haza se merjetek jönni! Aki pedig holtan marad ott közületek, az meg is érdemli, hisz épp azért nem mást küldök oda, hanem titeket, mert tudom, hogy csak ti tudjátok ezt megcsinálni!

Ezt az utolsó mondatot már kívülről ismerték a harcosok. Ezzel szokott Xarga lelket önteni azokba, akiket bevetésre küldtek. És sokat jelentett nekik, mert ezzel árulta el, hogy aggódik értük. Harcosai féltek tőle, mint a tűztől, de tűzbe is mentek volna érte. Seyda is hasonlóképp érzett.

Mielőtt Xarga útnak indította volna őket, odaintett a lánynak:

- Seyda! - a lány kilépett fegyelmezetten várakozó társai közül, és megállt a kiképzőtiszt előtt, félve, hogy valami mulasztáson érték. Xarga azonban nem a felszerelését nézte. Seyda vállára tette kezét, és lehajolt az arcához. Halkan beszélt, hogy a többiek ne hallhassák:

- Az expedíció névsorát már éjszaka összeállítottam, mikor a híreket megkaptuk. Hajnalban Calborn, mielőtt elutazott, szigorúan megtiltotta, hogy téged bevetésre küldjelek, és ezután már nem kötelező az edzéseken sem részt venned. Mivel a névsorba már éjjel betettelek, rávettem Calbornt, hogy engedjen el mégis, ezért maradtál a listán. Elmégy a harcosokkal? Nem akarsz élni Calborn engedélyével, hogy bent maradhatsz?

- Nem! - mondta Seyda, és feldobogott a szíve. Alig fért a bőrébe a büszkeségtől. A vezér nem szégyelli harcosai előtt sem kinyilvánítani, hogy félti őt! Ezen a bevetésen most bizonyítania kell, hátha ez az utolsó alkalom, hogy kiengedik!

- Szeretnék menni, Xarga!

- Rendben. De ha meghallom, hogy el mertél mozdulni Sheruk mellől, leszedem a fejedet, megértetted?

- Megértettem.

- Jó. Akkor állj vissza a sorba!

Sheruk a kapu előtt várta harcosait, laza szőke haján megcsillant a fény. A szokottnál is feldobottabb volt, és remekül festett kékkel szegélyezett aranyszínű páncéljában. Ő is szemrevételezte a csapatot, majd elindította őket:

- Hohó, kiscsillag! - fogta meg Seyda karját. - Gyere csak ide mellém! Már rég beszélgettünk, nem gondolod?

Beszélgetésre persze nem adódott sok lehetőség, hisz a szavanna kitermelte a maga ragadozóit, amelyek nem vártak arra, hogy zsákmányaik megtárgyalják a napi időjárást. A harcosok ennek ellenére beszélgettek, hisz kifejlesztett reflexeiknek köszönhetően azonnal tudtak válaszolni a támadásra. Seyda is elérkezettnek látta az időt, hogy informálódjon egy kicsit:

- Sheruk, Calborn miért nem akarja, hogy ezután részt vegyek az edzéseken? Ő is tudja, hogy egy harcos nem eshet ki a gyakorlatból, mert lelassul és elpuhul.

- Xargának járt el a szája? - pillantott rá az alvezér.

- Igen, ő mondta. Te tudod, hogy Calborn miért döntött így?

- Hát tudod, Seyda… nem tudom. Igaz, hogy Calborn alaposan végiggondolja, mit fog tenni, de nála ez olyan gyors ütemben zajlik, hogy mire közli velünk, mi a terve, addigra már végre is hajtotta, akkor meg már miről magyarázzon? Sokkal önállóbb, mint a többi klánvezér. Kemény iskolája volt, sokkal keményebb, mint legtöbbünknek. Kétségtelenül Calborn Mandalória egyik legkiemelkedőbb személyisége, de gondolatmenete nem mindig követhető. Én csak annyit mondok neked, hogy mégis mondjak valamit, ha már megkérdeztél, hogy bár tippem sincs arról, amire választ vársz tőlem, de ha ő így döntött, bizonyára olyan feladatkört szán neked, amihez elengedhetetlen, hogy nemcsak életben, de épségben is maradj! Okosabb lettél ettől, kiscsillag?

- Nem igazán, de köszönöm, amit elmondtál.

Közben elérték a Surran bázist. Hatalmas szürke falak, egykor lakásnak használt, most üresen ásító konténerek, elburjánzó növényzet. Seyda annyira belefeledkezett a telep látványába, hogy összerezzent, mikor Saborra sötétkék páncélját látta megjelenni, szinte a semmiből. Tizennyolc felderítő volt vele, közülük négy még újonc.

Seyda sokszor gondolkodott azon, hogyan lehet annyi türelme egy tisztnek vagy vezérnek, hogy kezdő harcosai ügyetlenkedését elnézze. A harcosok nem váltak nevetség tárgyává, ha valamit nem sikerült megoldaniuk, még saját társaik sem gúnyolódhattak rajtuk, mert azért viszont büntetés járt. A mandalóriai hadászatnak ez mindenképp javára szolgált. Könnyebb volt a kudarcon túllépni, ha nem megvetést kaptak érte, csak többet kellett gyakorolniuk. Ehhez természetesen olyan kiképzők kellettek, akik személyre lebontva tudták, kitől mit várhatnak el, így nem küldték a halálba felkészületlenebb harcosaikat. Ha egy harcos végképp nem boldogult a követelményekkel, azt átirányították civil foglalkozásra, de a klán ekkor sem hagyta magára. Elkezdték számára keresni a helyet, ahol megtalálhatja a képességeinek megfelelő munkát és életteret.

Seyda titokban büszke volt magára, hogy ő mindig meg tudott felelni a követelményeknek.

Saborra halkan jelentést tett az alvezérnek, aki csoportokra osztotta a harcosokat. Minden csoportban vegyesen volt felderítő és harcos. Álcázót ilyen jellegű csapatmunkánál nem használtak, hisz egymás jelzéseit nem tudták volna venni.

Sheruk Seydát, és két harcost rendelt maga mellé. Konténerről konténerre jártak, lövésre kész fegyverrel, amivel most már Seyda is jól bánt. Nem jeleskedett a pisztolyhasználatban olyan jól, ahogy a mandalóriai szélespengéjű rövidkardot, a szimpla hosszú kardot, vagy a duplapengéjű kardot forgatta, de igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy ha egyszer csak pisztolya lenne, mint fegyver, legalább eltalálja vele ellenfelét.

Úgy tűnt, a bázis teljesen kihalt, de Sheruk számára Saborra beszámolója szentírás volt, és ha az sithekre gyanakodott, akkor itt sithek vannak vagy voltak, de akkor csináltak is itt valamit. Ha az alvezér nem is hisz a felderítőparancsnoknak, a bázis környékén talált nyomok egyértelműen rohamdroidok ittjártára utaltak. Sheruk elég jól ismerte a Surran bázist, és tudott néhány titkos kijáratról, amiket harcosai számára most pontosan be is határolt:

- Ezekbe a lábotokat se tegyétek be! Mindenki csak arra a területre menjen, amit kijelöltem neki, így egyetlen kijárat se marad ki, de nem fedezzük föl őket kétszer is! Ha ilyet találtok, jelöljétek be, és haladjatok tovább! Lehet olyan, amelyik beomlott, vagy titkos csapdákat helyeztek el bennük. Először nézzünk körül, a végén majd együtt felderítjük őket!

Az egyik ilyen kijárat felé tartottak most, így óvatosabb haladásra intette harcosait. Mivel ugyanazokkal a néma parancsokkal irányította őket, amelyeket Xarga minden harcosába szinte feltételes reflexként belenevelt, az alvezér jelzéseivel pontosan tisztában voltak.

Seyda megtorpant és mozdulatlanná dermedt. Rezgést érzett a levegőben. Sheruk azonnal megállt, ugyanerre intve a harcosokat is. Ha egy felderítő valamiért gyanút fogott, soha nem hagyták figyelmen kívül. Seyda most már a hangot is érzékelte. A nesz épp csak súrolta a hallhatóság határát. Bármilyen apró állatka lehetett volna, csakhogy ez nem élőlény volt, mert változatlan intenzitással és folyamatosan hallatszott a nesznél halkabb érzet.

- Disruptormező - Seyda inkább lehelte, mint súgta a szót. Sheruk most sem hallott semmit. Kérdő pillantást vetett a harcosokra, akik szintén a fejüket rázták. Seyda a távolabbi sarok felé intett:

- Onnan jön.

Sheruk bólintott:

- Ott az egyik járat. Jó füled van, kiscsillag! - dícsérte meg. - Ráadásul formás is! - kacsintott rá, és megjelölte a térképen a kijáratot. - De vajon miért nem jelzik ezt az érzékelők? - mormolta halkan.

Seyda már hozzzászokott Sheruk közvetlenségéhez, tegnap éjjel óta azonban a bókok, bárkitől származzanak is, bármilyen ártatlanok és egyszerűek legyenek is, nagyobb jelentőséggel bírtak számára, mint eddig.

Bátrabban mosolygott vissza az alvezérre, mint ahogy egy nappal korábban mert volna, és visszafordult a bejárat felé, ahol a harcosok várakoztak. Sheruk csatlakozott hozzájuk. Kiléptek a ragyogó délelőtti fénybe. A többi felderítőcsapat gyülekezni kezdett a megadott helyen, de két csapat még hiányzott. Köztük volt Saborra is.

Amíg várták őket, Sheruk végignézte a térképeket és összegezte az eredményt. Minden kijáratot megtaláltak.

- Amint Saborráék is visszaérnek, elkezdjük a kijáratok tényleges felderítését. Seyda érzékelt egy disruptormezőt, ez azt jelenti, hogy a sithek levédték azt a kijáratot. Ti találtatok ilyesmit?

Tagadó válaszuk elgondolkodtatta. Kizárt dolognak tartotta, hogy ha már egyet levédtek, akkor a többit ne védték volna le, és hogy azt az egyet is csak Seyda érzékelte. És ha nem Seyda van kijelölve oda véletlenül, akkor még arra sem jönnek rá, hogy le van védve!

- Lazítsatok egy kicsit, amíg Saborráék visszajönnek, de senki nem mozdul el innen, világos? Seyda, Lano, Dannor, gyertek velem!

A lány eddig elgondolkodva nézte a falakon felkapaszkodó zöld indákat. A parancs hallatán azonnal indult az alvezér után, nyomában a fiatal Lanóval, és a sokat tapasztalt, idősebb Dannorral.

Sheruk a többiek által felfedezett egyik kijárathoz vezette őket:

- Figyeljetek! Nekem nagyon gyanús ez az egész. Ha egy kijárathoz csapdát állítottak a sithek, akkor a többihez is kellett, hogy állítsanak! De a többiek semmit nem érzékeltek, csak Seyda. Eszerint Seydán kívül bármelyikünk belesétálhat egy ilyen csapdába, mert nem érzékeli időben, vagy pedig tényleg csak azon az egy helyen van, akkor viszont ott valami olyasmi van elrejtve, amiről a sithek nagyon nem akarják, hogy mi rájöjjünk, hogy ott van. Ezért mi most négyesben újra végigjárjuk ezt a másik hat kijáratot, és ellenőriztetjük Seydával, érzékel-e csapdát! Az első ebben az épületben van. No, kiscsillagom, radarozd körbe ezt a barakkot az életmentő fülecskéddel! Mi addig a fiúkkal még levegőt se fogunk venni. Ott a kijárat bejárata, addig elmehetsz, tovább egy lépést sem!

Seyda a mozgatható fal mögötti alagút szájánál megállt. Először a levegő rezgésére figyelt. Semmi. Egyetlen nesz sem, pedig olyan csend volt, hogy akár a futkározó rovarok neszezését is is meg lehetett volna hallani. Rövid ideig minden idegszálával figyelt, aztán megrázta fejét:

- Semmi, Sheruk. Biztos lehetsz benne!

- Rendben, akkor továbbmegyünk a következőhöz!

Az alvezér elégedett lehetett felderítői felkészítésével, mert azon az egyen kívül valóban nem találtak több energiamezőt ők sem.

- Saborra nagyon elégedett lesz, ha elmondom neki, milyen remek fiai vannak!

Időközben előkerült az utolsó két csapat is. Sheruk megkönnyebbült. Pihenőt és ebédet engedélyezett az egész társaságnak, majd Saborra társaságában fölvonult egy valaha lőtornyok számára kiépített magaslatra. Innen szemmel tarthatta harcosait. Miközben ők maguk is nekikezdtek a könnyű ebédnek, az alvezér felvázolta elképzelését. A felderítőparancsnok figyelmesen hallgatta, és csak akkor szólalt meg, amikor az alvezér kifogyott a mondanivalóból:

- Sheruk, te tudsz valamit arról, hova vezetnek a kijáratok?

- Én? Hát nem te vagy a felderítők gyöngye? Én csak egy kíváncsi fickó vagyok, aki meg akar fejteni egy rejtvényt. Neked kellene tudnod, merre kacskaringózik az az átkozott alagút!

Saborra végighordozta tekintetét a nyugodt, napsütötte tájon:

- Veszélyesnek tartom, hogy bemenjünk!

- Nézd, én hiszek neked, de mivel meg kell tudnunk, miért ette ide a fene a sitheket, sajnos be kell mennünk!

- Sheruk, én nem vállalok felelősséget ezért az akcióért!

- Rendben, akkor majd én elviszem a balhét! Így megfelel?

- Igen, ha kérsz még harcost! Többet! Sokat! Nagyon sokat! És rohamdroidokat! És még lehet, hogy az se elég!

Sheruk őszinte kíváncsisággal nézett Saborrára:

- Mégis, mire gyanakszol? Találtál valamit?

- Még nem. Inkább megérzés. És egy két dolog, amiről viszont biztosan tudok.

- Ki vele! - nógatta az alvezér.

Saborra ismét végignézett a kihalt bázison:

- Ezen a területen több ezer évvel ezelőtt sithek is éltek, de akkor még nem a sötét oldalt szolgálták. És békében megfértek a mi akkori őseinkkel. Itt volt az egyik temetkezési helyük…

- Úgy érted, a halottak szellemeitől tartasz?

- Nem egészen erről van szó. Ez a bázis nem temetőre épült, de valahol a közelben sírok vannak. De nem civilek sírjai.

- Valami már kezd derengeni - és az alvezér önkéntelenül pillantott végig csöndesen pihenő harcosain, mintha ellenőrizné, megvannak-e mind.

- Igen, Sheruk, ezek királysírok! Három sith király sírja! De ezek nem sziklába vájt gigantikus építmények, mint a négy legismertebb sith uralkodó mauzóleuma Korribanon, a Sötét Nagyurak Völgyében. Ezek itt hárman életükben megelégedtek a fény hatalmával, mert ők még a fényt szolgálták, elmúlásuk után pedig szerényen föld alatti katakombákban tértek nyugovóra.

Az alvezér tekintete visszavándorolt a felderítőparancsnokra:

- Leesett! Tehát te most nem a három jóságos halott sith királytól, hanem a nagyon is életben lévő gonosz sithektől tartasz! Hogy befészkelték magukat ezekbe a sírokba, és sötét bázist építenek ki bennük. Mit ne mondjak, a pofátlanságuk akkor tényleg nem ismer határt! Szerinted valamelyik alagút a sírokba vezet?

- Igen. Talán az, amit levédtek.

- Várj csak, Saborra! Azt mondod, hogy felépítettünk ide egy mandalóriai bázist hatszáz évvel ezelőtt, anélkül, hogy fogalmunk lett volna erről a katakomba-rendszerről?

- Sheruk, én csak a saját információimat tudom megosztani veled. Az én tudásom is a történészektől származik. Gyakori látogatója vagyok Gerennek, hogy adatbázisából mindent megtudjak a kijelölt területről, ahol épp dolgozom. Ha engem kérdezel, szerintem ezt a bázist épp azért építették ide, mert tudtak a sírokról, és valamiért ellenőrzés alatt akarták tartani. Lehet, hogy már akkor is voltak sith próbálkozások, hisz mégiscsak az ő történelmük egy darabkája van itt eltemetve, de mivel a Mandalóriai Birodalom akkor már háborúban állt a sithekkel, nyilván nem engedték őket ide. Ennek a Surran bázisnak a feladata az ellenőrzés lehetett, de hogy ki rendelte el a kiürítését háromszáz évvel ezelőtt, még csak találgatni sem tudok! Annál is furcsább a dolog, mert hisz nem sokkal odébb újra felépítettek egy másik bázist, a jelenlegit, a miénket, Helsát. Lehet, hogy valami titkos forrásadat a computerekben magyarázatot tudna adni erre, de erről a helyedben én Sylast faggatnám!

- Megnyugtatlak, Saborra, ha Sylas akár csak a töredékéről is tudna annak, amit itt sebtében elmeséltél nekem, akkor a te tizennyolc felderítőd kisegítésére nem harminc harcost küldött volna, hanem nyolcszázharmincat! Az is érdekelne, hogy Seydán kívül miért nem érzékeli senki azt a francos disruptormezőt, de ha ebbe bele is nyugszom, attól még a műszereinknek is jelezniük kellett volna! Az meg sem fordul a fejemben, hogy Seyda érzékszervei fölöslegesen riasztanának, ha tehát szerinte ott disruptormező van, akkor az ott is van! És az sem véletlen, hogy ő is csak annál az egy kijáratnál érzékeli, a többinél nem! Komoly dugdosnivalója lehet ott a sitheknek! Te műszaki vagy, el tudsz képzelni a sithek technikájában akkora fejlődést, hogy ezeket a rezgéseket és hangokat teljesen érzékelhetetlenné tegyék a mi műszereink számára?

Saborra tagadólag rázta fejét:

- Nem, de ettől még lehetséges. Ne érts félre, én nem a technikájuk robbanásszerű fejlődését tartom lehetségesnek, hanem az energia számunkra ismeretlen felhasználását! Ne feledd, hogy már nem közönséges érzékelésű vezetőik vannak! Jedik irányítják őket, akik maguk is képesek az energiát szolgálatukba állítani! Van, ami csupán illúzió vagy gondolati úton küldött energia. Az sem biztos, hogy mindig jelen van. Én sem értem igazán, miről beszélek, talán ha Zukát megkeresnéd, ő okosabbakat mondana neked! Egy biztos, Sheruk: ez nem egyszerűen egy disuptormezővel levédett bejárat, és nem úgy viselkedik, mint például a mi csaknem teljesen hangtalan és észrevehetetlen álcázónk, amely bármilyen magas szintű is, csupán technika, nem mágia. Náluk viszont ez a csaknem nincs!

A csend kezdett kényelmetlenné válni, mire Saborra végre folytatta, most már egész halkan:

- Sheruk, én tudom, hogy nehéz ezt egy büszke mandalóriainak belátnia, de nem vagyunk olyan erősek és felkészültek, hogy méltó ellenfélként nézzünk szembe olyan erőkkel, amelyek pusztán gondolati erővel is ölni tudnak! Legalább annyit azért érzékelnünk kellene, hogy kivel vagy mivel állunk szemben, különben mind ott maradunk! Ide most egy… - zavartan hallgatott el. Sheruk lassan bólintott, és tekintete megpihent a társai közt csendesen pihenő lányon:

- Jedi kellene! - fejezte be a mondatot. Elkomoruló arccal nézett Saborrára. - Sok mindenre hajlandó vagyok a feladat végrehajtása kedvéért, de Seydát nem engedem be! - hirtelen felállt, és nagy léptekkel ment le a magaslatról:

- Szedelőzködjetek! Visszatérünk a bázisra! A feladat összetettebbnek bizonyult, mint amire eredetileg felkészültünk. Sylas döntésétől tesszük függővé a továbbiakat. Ha ő engedi, hogy folytassuk a felderítést, visszajövünk ide holnap, de sokkal többen! Öt perc múlva menetkészek legyetek!

Visszament Saborrához, összecsomagolta ebédje maradékát, rendbetette felszerelését, s intett a felderítőparancsnoknak, hogy kövesse.

A tanácsteremben a gyűlésre ezúttal Xarga, Saborra és Zuka, valamint Kennix, a fegyvermester is hivatalos volt. Sylas gondterheltebbnek látszott, mint máskor:

- Sheruknak igaza van, elképzelésem sincs, miért ürítették ki azt a bázist! Ha van is róla valahol információ, az nem a klánvezérek tudását gazdagítja. Jól tettétek, hogy félbehagytátok a felderítést, de attól tartok, az éjszaka leple alatt folytatni fogják a betelepülést! Saborra, hány álcázott embered van a környéken?

A felderítőparancsnok a klánvezér elé kiterített térképen bejelölte a szétszórtan elhelyezkedő harminc felderítő pozícióját. Sylas elmélyülten elemezgette a térképet, majd anélkül, hogy felpillantott volna, a fegyvermestert szólította:

- Kennix, mennyi lőtornyunk és rohamdroidunk van, szükség esetén mit tudunk ugyanilyenek ellen bevetni, és mennyi disruptorfegyverünk van?

A fegyvermester válaszai nem töltötték el nagy lelkesedéssel:

- Kevés. Kevés. Nem elég! - fölegyenesedett, és két kezét a háta mögött összefűzve hordozta végig gondterhelt pillantását. Megállt a feszes testtartásban várakozó kiképzőtiszt előtt:

- Xarga, a bázis harcosállománya jelenleg alkalmas lenne ennek a feladatnak a végrehajtására?

- Igen, Sylas.

- És mi a helyzet az újoncokkal?

- A százötven újoncból csak nyolcvan lenne alkalmas ilyen bevetésre.

- Csak? Ez nem rossz arány! Remek munkát végzel, Xarga!

A kiképzőtiszt bólintott a dícséretre:

- Csak azt tudom kihozni belőlük, ami egyáltalán bennük van.

Sylas ismét a különféle jelzésekkel telerajzolt térképet nézte:

- Állandó tartózkodásra kell ismét lakhatóvá tennünk, és meg kell erősítenünk a Surran bázist! Már holnaptól. Szakcivileket vitetek oda, közben feltöltjük a bázist harcosokkal, lőtornyokkal és rohamdroidokkal! Minden konténer elé, amely valamelyik bejárathoz vezet, kettős őrséget rendelek, közvetlenül a bejárat elé pedig még kettőt! Aztán az összes kijáratot nagy erőkkel végigjárjuk, hogy egyáltalán tudjuk, a szabadba vezetnek, vagy csak megtévesztésül ásták őket! Azt hagyjuk utoljára, amelyiket Seyda megjelölte! Ha a többi sithmentesnek bizonyult, akkor az utolsót is elárasztjuk harcosainkkal! Zuka, tudsz javítani a bemérőink érzékenységén vagy hatótávolságán?

- Mindent megteszek, Sylas!

- Rendben. Öt napod van rá! Seydát a behatoló csapatokkal együtt fogom küldeni. Mindegyiket végigjárja velük! Lehet, hogy egyes csapdákat, ha vannak, csak ő lesz képes érzékelni. Így tudja figyelmeztetni harcostársait, mielőtt belegyalogolnának. Akármit csináltak vele a Ravageren, jedi érzékenysége működik…

- Van ezzel egy kis baj, Sylas - vetette közbe Sheruk. - Hajnalban Calborn azzal állított oda Xargához, hogy Seyda többé nincs. Mármint a harcosok nyilvántartásában.

Sylas kérdőn pillantott a kiképzőtisztre, aki bólintott:

- Így van, Sylas. Seydának már ma sem lett volna szabad elmennie, alig bírtam kicsikarni Calborntól az engedélyt, hogy ma még kiengedje a felderítőkkel! Azért rendeltem Sheruk mellé, mert baj esetén a harcosok az alvezér köré tömörülnek, hisz elősorban őt védik, így a mellette lévő Seydát is védeni fogják.

- És én miért nem tudok erről, Sheruk?

- Senki se tud erről, Sylas! Calborn olyan gyorsan és olyan váratlanul tűnt el hajnalban, miután Xargának ezt a ködös, de szigorú parancsot kiadta, hogy nem tudjuk, mi áll a háttérben. Én is csak Xargától tudom, Xarga mondta el Seydának is, megkérdezve, nem akar-e élni az engedéllyel, hogy itt maradhat biztonságban, a lány azonban sugárzott a boldogságtól, hogy végre ő is mehet! Útközben persze engem faggatott a miértről, ahogy most te is.

- És mit mondtál neki?

- Az igazat! Hogy én még a semminél is kevesebbet tudok Calborn észjárásáról. Megjegyzem, így magunk között, ahogy közeledik az az időpont, Calborn egyre kiismerhetetlenebb. Nem azért, mert fél felvállalni a feladatát, inkább azért, mert tudja, hogy mire vállalkozik!

Sylas kissé leeresztett:

- Calborn a bershanna-i jedi akadémiára ment. Seydáról akar információt gyűjteni. Nem tudom, mennyi ideig lesz távol. Hajnalban hozzám is csak egy mondat erejéig nézett be, és már indult is.

Saborra feltekintett:

- Sylas, ha igazak az információink, akkor a bershanna-i akadémia is áldozatul esett Malaknak.

- Én is ettől félek, de talán valaki tud Seydáról a környéken, hisz élete első tizenhárom évét ott töltötte el. Mindenesetre addig van időnk, amíg újjá nem építjük és fel nem töltjük a Surran bázist. Ez számításaim szerint öt napot vesz igénybe, de addig is folyamatosan ellenőrizni kell a környékét! Amikor itt lesz az ideje, hogy a csapatok meginduljanak a sírok feltárására, és addig Calborn nem tér vissza, kényszerűségből felübírálom a parancsát! Seydára szükségünk van a bevetési tilalom ellenére is! Én fogom vállalni a felelősséget Calborn előtt, bár nem szeretnék a szemébe nézni, ha Seydának baja esik… - sóhajtott. - Lépjünk tovább! Brailor! Vidd el a Deltaxot, keresd meg a Danton bázison Tereton parancsnokot! Kérj tőle négyszáz közelharcost, kétszáz disruptorpisztolyt…

A váratlanul belépő fiatal őrharcos izgatottan, de vigyázzban várta, hogy a klánvezér megszólítsa. Sylas a készülődő Brailor felé intett:

- Várj még! - és teljes figyelmével az őrharcos felé fordult:

- Mondjad, fiam!

- Az Ordo klán vezérhajója, az Arkan elérte légkörünket.

- Az Arkan? - kérdezte Sylas meglepetten. - Ki van a fedélzetén?

- Canderous cal Ordo és…Ő…

- Ő? - ismételte Sylas. - Ki az az Ő, fiam?

- Hát Ő. Revan… - és a fiatal őrharcos hangja csak kicsit csuklott meg, hisz elvégre ő mégiscsak bátor mandalóriai…

A csend iszonyú súllyal zuhant a tanácsteremre. Egyetlen lélegzetvétel se. Egyetlen moccanás se. Egyetlen rezdülés se…

Xarga kemény, parancsoláshoz szokott hangja szinte fájt, mikor belehasított a döbbenetbe:

- Köszönjük a hírt, most térj vissza a posztodra, és hagyd gondolkodni a vezéreidet!

Az üzenethozó távozása után Sylas keserű mosollyal pillantott a kiképzőtisztre:

- Nem vonom vissza a dícséretemet, de arra azért kíváncsi lennék, hogy a százötven újoncból nyolcvan bevethető aránya nem fog-e negatívan módosulni, ha megtudják, ki érkezik a bázisra. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy ez a név még mindig ekkora hatalommal bír ebben a birodalomban! Fogadjuk méltóképpen! Vacsorát készíttetek nekik. Brailor, egyelőre ne menj sehova! - miután kiadta rendelkezéseit klánvezérek fogadására alkalmas vacsora összeállítására, visszaült székébe.

- Sylas - szólalt meg Sheruk. - Seyda is hivatalos a vacsorára? Mert akkor szólni kellene neki!

A klánvezér úgy nézett rá gondolatai közül, mint akit mulasztáson értek:

- Igaz. Még jó, hogy Calborn már tegnap este felvilágosította, így a kislányt nem éri meglepetés.

Brailor elmélyülten tanulmányozta, majd elkezdte összefűzni ujjait. Mikor elkészült művével, szétválasztotta őket, és újrakezdte a fűzőcskét. Mikor megszólalt, egyikükre sem nézett:

- Lehet, hogy fölvilágosította, de nem erről. Az a véleményem, hogy nem beszélt vele. Illetve beszélt vele, csak nem erről.

Mindannyian rámeredtek. Sylas egészen elkomorult:

- És te most miről beszélsz?

- Csak a saját véleményemet mondtam el, azzal a kiegészítéssel, hogy nem tartom tanácsosnak Seyda jelenlétét a vacsorán, mert szerintem semmit nem tud arról, hogy a bátyja él!

- De hisz Calborn tegnap este azt mondta, elmegy hozzá!

- El is ment. De előbb elkanyarodott a köztársasági foglyok laka felé, ahol majdnem végzett a kapitánnyal, azután ment csak a lányhoz. És nem félórás eszmecserére. Sok cirkáló járőr látta, hogy Calborn csak éjfél után jött el Seydától.

Sylas még mindig nem tért magához egészen:

- Eszerint Calborn… és Seyda…

- El tudom képzelni - jegyezte meg Sheruk. - Igaz, hogy Seyda mindegyikünkért rajong, és ezt nem is tagadja. Számára mi vagyunk az eszményi harcos nép megtestesítői. De mégiscsak Calborn volt, aki megmentette és idehozta három évvel ezelőtt; ki tudja, hogy Seyda ezt hogyan rendezte le magában. Calbornról ugyan nem feltételezem, hogy egy harci bázison fog románcot kezdeni egyetlen női harcosával, de, hogy jó az ízlése, nem vitatható. Bárki vívja is ki Seyda vonzalmát, büszke lehet arra, hogy ez a különleges egyéniségű és szépségű lány lesz a kedvese.

- Nem, Sheruk, bármekkora hatalma van is Calbornnak, ezt ő sem engedheti meg magának! - mondta Sylas. - Ez nem becsületes eljárás a kislánnyal szemben! Calborn sem rúghatja föl a maga állította szabályokat!

- Eddig így is volt! - pillantott föl az ujjfűzőcskéből Brailor. - Seyda otthonát az őrharcosok mindig fokozott figyelemmel őrizték. Három évig még az ajtót se közelítette meg senki! Calborn is tegnap tett így először, és még csak zavarba se jött, mikor Seydától kijövet őrharcosokba botlott. De nem vallana rá, hogy visszaéljen a hatalmával, ezért szerintem komoly szándékai vannak ezzel a kislánnyal.

Sylas megrázta fejét:

- Nem lehetnek komolyak a szándékai, mert ő is tudja, hogy a birodalom tiltakozna Seyda ellen. Sajnos Calborn nem választhatja meg a párját szíve szerint. Többen is láttátok ma Seydát. Hogyan viselkedett?

- Kicsit szórakozottnak tűnt, de ugyanolyan fegyelmezett volt, mint máskor - mondta Sheruk.

- Igen, így van! - erősítette meg Xarga. - Örült, hogy bevetésre mehet a többiekkel. És bár nagyon meglepte Calborn parancsa, nem akart élni az engedéllyel, hogy bent maradhat.

- A Surran bázison is ugyanolyan fegyelmezett és óvatos volt, mint három év óta minden alkalommal! - csatlakozott Saborra. - Semmivel sem volt benne több nőies viselkedés, mint máskor, úgyhogy szerintem nem történt köztük semmi különösebb. Régóta ismerem Calbornt, fel sem tételezem, hogy visszaélne Seyda ártatlanságával, amire az egész bázis annyira vigyázott. Azt el tudom képzelni, hogy beleszeretett a kislányba, de akkor feleségül is fogja venni, akár a birodalom tiltakozása ellenére is! Calborn tiszta, egyenes jelleme egyszerűen kizárja, hogy szégyenbe hozza, aztán elhagyja ezt a naív kislányt!

- Egyetértek! - mondta Xarga. - Bár akkor jobban vigyázhatna Seyda jóhírére!

- Saborrának igaza van - mondta Brailor. - De Xargának is, akit egyúttal megnyugtatok, hogy a bázison rajtunk kívül csupán az a néhány őrharcos tud erről, akik látták Calbornt Seydától jövet, és ők be tudják fogni a szájukat. Ők ugyan nem vonhatták felelősségre a leendő uralkodónkat, de nem helyeselték, amit tett, ezért akarták, hogy a vezérkar tudjon róla. Mivel velem találkoztak először, nekem mondták el. De más nem fogja megtudni tőlük. Még őrharcos társaik sem. És ez a titoktartás rátok is vonatkozik, ugye tudjátok, fiúk?! - pillantott a tanácsterem biztonságára ügyelő őrharcosokra. Tizenhat fej bólintott igent egyszerre.

Sylas rövid vívódás után úgy tűnt, elhatározásra jutott:

- Ettől függetlenül beszélni fogok Calbornnal. Ha valóban Seydát választotta, akkor sokkal nagyobb mértékű lesz a változás, amit hozni akar a birodalomban, mint eddig sejtettük. De most van elég gondunk. Ismerkedjünk össze Revannel, vagy akárki lett is belőle! De Seydáról hallgatunk előtte!

Akinek bárhol a Galaxisban volt alkalma találkozni az Ordo klán vezérével, az fogalmat alkothatott arról, milyen egy vérbeli mandalóriai harcos! Canderous óriási izmai nem közönséges erőt sejttettek. Ezüstzöld páncélja előírásszerűen felszíjazva, fényesre tisztítva. Szürkésszőke haja szigorúan rövidre vágva, arca simára borotválva, láthatóan semmi engedményt nem tett a természetnek. Széles állkapcsa, hidegkék szeme, markáns vonásai arrogáns, akaratos emberre vallottak. Kétségkívül vezéregyéniségre. Pattogó, sürgető hangon beszélt, ellenvetést nem tűrt, illetve nem is tűrt volna, mert nem akadt senki, akinek a vitapartner szó jutott volna eszébe, ha megpillantotta ezt a kemény harcost. Nem volt büszke zsoldosi múltjára, de nem is titkolta, hogy sokezer társához hasonlóan harci képességeit a vesztett háború után idegen világokban állította szolgálatba. Ez a három év azonban elszánttá is tette, mert a klánvezéri múlt dicsőséges emléke felébredt benne. A lehetőségre várt, hogy újra meghódítsa hazáját, és visszaszerezze előkelő rangját.

A sith karantén alatt álló városbolygó felszínére egy elpusztított köztársasági cirkáló két túlélője zuhant, mentőkabinban. Canderous a bandaháborúk dúlta Alsóvárosban találkozott velük először, és egyikük valamiért különösen magára vonta a figyelmét. Később Taris legveszélyesebb alsó régióiban is összefutottak. A mandalóriai zsoldosvezért, és a rábízott embereket szörnyű kórt terjesztő rakghoul mutánsok támadták meg a csatornarendszer bejáratánál. A két köztársasági katona és két társa - mert akkor már egy twi'lek lány és egy wookie is velük volt - tétovázás nélkül csatlakoztak a zsoldosokhoz a harcban. Canderous így csak két emberét veszítette el a mutánsok ellen.

Nem sokkal ezután a különös idegen megnyerte Taris swoop-bajnokságát, anélkül, hogy valaha is ült volna ebben a homoksiklóhoz hasonlatos járgányban. Ilyen versenyt, ilyen őrült sebességgel haladva az akadályokkal nehezített pályán, csakis egy őrült nyerhetett meg! Vagy olyasvalaki, aki elképesztő reflexekkel és idegekkel rendelkezik! Canderous az utóbbira tippelt. Nem tudta, hogy az idegen nem önszántából vállalkozott a swoop bajnokságon való részvételre. Sajátságos körülmények kényszerítették erre. A fődíj ugyanis egy jedi nő volt. Bastila, az elpusztított köztársasági cirkáló harmadik túlélője, aki ritka jedi képesség, a csata-meditáció birtokában volt, ezzel sok győzelmet szerzett a köztársasági flottának. Malak Bastila miatt támadta meg a cirkálót, hogy lehetőség szerint élve megszerezze, és maga mellé állítsa a tehetséges fiatal jedi nőt a sötét oldalon. Vagy halottnak tudja! Bastila túlélte a zuhanást az Alsóvárosban, sőt az iszonyú mutánsok, a rakgholulok sem támadták meg. Az alsóvárosi bandák egyike azonban rátalált, és diadallal vitték főnökük elé a köztársasági tisztnek hitt nőt. Főnökük tudta, hogy váltságdíjat egyelőre nem remélhet Bastiláért a köztársaságtól, hisz a sith kordon miatt lehetetlen volt elhagyni a bolygót, vagy épp idejönni. Arra viszont ez az értékes fogoly megfelelt, hogy fölajánlja fődíjként a közelgő híres tarisi swoopverseny győztes bandájának, ezzel akarva elnyerni más bandák lojalitását.

Canderous veszett hírű mandalóriaiként gyorsan kivívta magának a tekintélyt Tarison, és háborítatlanul járt-kelt megbízatásait teljesítve a bandaháborúk dúlta Alvárosban, így minderről tudomása volt. Csak azon rökönyödött meg, hogy megtudta, Bastila nem köztársasági tiszt, ahogy addig hitték, hanem jedi. Canderousnak nem fért a fejébe, hogyan engedheti magát elfogni olyan híres jedi, mint Bastila, de magában vállat vont. Más érdekelte, és egyre jobban. Most már nem tévesztette szem elől az idegent, aki a swoopverseny megnyerése után belépett a párbajozók közé is, ahol a karddal és pisztollyal harcoló felek az energiaelnyelőkkel levédett arénában csupán megsebesíthették egymást. A halálos végű párbajokat ugyanis már régen betiltották Tarison.

Miután a "Titokzatos Idegen", ahogy becézték, legyőzte a jelenlegi bajnokot is, fölfigyelt rá az aréna régi bajnoka; a Galaxis-szerte ismert, és rettegett mandalóriai származású Bendak Starkiller, aki csak a tiltott haláljátszmákban volt hajlandó kiállni. A Titokzatos Idegen elfogadta a kihívást. A régi és a jelenlegi bajnok halálos párbaját - milliók érdeklődésére való tekintettel - külön engedélyek beszerzésével rendezték meg az arénában. Canderous is ott volt. Úgy igazán nem is volt meglepődve azon, hogy Bendak Starkiller - most először, és utoljára - veszített. Nemcsak a meccset. Az életét is!

Canderous most már nem tétovázott. Megérezve a lehetőséget, hogy visszaszerezheti régi hírnevét klánjában, és hőn szeretett birodalmában, egyezséget ajánlott a Titokzatos Idegennek. Ha megszerzi a sith katonai bázisról az indítókódokat, amelyek használatával a sith védelmi rendszer sértetlenül átengedi a hajókat a blokádon, akkor cserébe Canderous megszerzi a Galaxis leggyorsabb hajóját, az Ebon Hawkot, amivel elhagyhatják Tarist.

A Titokzatos Idegen ráállt az alkura. Mikor legközelebb a megbeszélt helyen találkoztak, Canderous már tudott a sikeres akcióról, és elmondta tervét az űrhajó ellopásáról. Ebben az akcióban már ő is ott harcolt újdonsült szövetségesei oldalán. Az Ebon Hawk és az indítókódok együttes birtoklása lehetővé tette, hogy a kis csapat szinte az utolsó pillanatban meneküljön el Tarisról, melyet Malak parancsára a hatalmas sith flotta elpusztított. Malak remélte, hogy Bastila is ott pusztul veszélyes csata-meditációjával együtt, ha már nem sikerült megszereznie és átállítania őt a sötét oldalra.

Canderous nem bánta, hogy egyre nyilvánvalóbbá vált, a Titokzatos Idegen jedi képességek birtokában van, azt pedig még kevésbé bánta, hogy később kiderült, tulajdonképpen a gyökeresen megváltozott Revanhez csatlakozott...

Sőt még el is mosolyodott akkor. Íme, a sors fintora! Revan vette el tőle a klánvezéri rangot, és lökte őt a kétes hírű zsoldosok közé, most pedig Revan segíti hozzá az elveszített dicsőség visszaállításához! A kalandokra bármikor kapható Canderous őszinte lelkesedéssel harcolt a felvállalt, akkor még lehetetlennek tűnő küldetésben. Nem bánta, mekkora árat kell fizetnie Mandalória visszahódításáért, hisz csak azt kellett csinálnia, amihez a legjobban értett: harcolnia. A sith iga alatt nyögő Taris alvilágából így jutottak el a Galaxis legnagyobb kihívásáig: a világokat szétzúzó Csillagkohó elpusztításáig, Malak rémuralmának megszüntetéséig.

Canderoust e küldetés visszaemelte régi rangjára, az óriási hatalommal felruházott klánvezérek közé, egyúttal a köztársaság szövetségének lehetőségét is megnyerte lassan lábadozó birodalma számára.