A kis jedi úrnő 9. rész

Saborra szívéről nagy kő esett le, mikor meglátta őket:

- Mind megvagytok? Senki sem hiányzik?

- Megvagyunk - nyugtatta meg Arion. - De csak azért, mert volt velünk egy kis gyógyító. Útközben majd beszámolunk mindenről.

Késő este volt, mire visszaértek a barlangokhoz. Addigra a tábor minden lakója megfürdött a folyóban, már csak az akciócsoport volt hátra.

Az éjszakás őrség vigyázott a folyóban fürdőzőkre. Seyda az őrharcosoktól jóval távolabb ment be a folyóba. Nagyon hideg volt a víz, így nem pancsolt benne sokáig. Mikor kijött a folyóból, látta, hogy ruhája és törölközője eltűnt. Ott didergett a parton a sötétben, és valahonnan halk vihogást hallott. Fölismerte a hangokat. A fiú és társai állnak bosszút rajta ezzel a gyerekes ötlettel, Arion kemény rendreutasítása miatt. Csúfolódtak rajta, hogy most mit fog csinálni, van-e bátorsága meztelenül visszamenni a táborba, de ők most megnézik így, mert nagyon kíváncsiak rá. Seyda a hangjukról hallotta, hogy tényleg közelednek hozzá, így behátrált a vízbe.

Egyszerre megérezte, hogy ragadozók vannak a közelben. Kérte a fiúkat, adják vissza a ruháit, mielőtt a hüllők ideérnek, de nem hitték el, hogy tényleg veszélyben vannak. Mikor végre ők is fölfogták, hogy a kislány nem hazudik, elrohantak. A cannokokat azonban valamiért Seyda érdekelte, nem a fiúk, ezért a parton maradtak. Fegyver nem volt a kislánynál, minden energiáját elhasználta a sithek ellen, de azt tudta, hogy a cannokok nem tudnak úszni. Igaz, ő sem, így nem vághatott neki a folyónak, hogy átúszik a túlsó partra. És persze az sem lett volna megoldás, hisz a túlsó parton is lehettek ragadozók, és mindenképp vissza kellett volna jönnie erre az oldalra, a barlangokhoz. Gázlót nem talált. És ha talált is volna, talán a cannokok is utána merészkednének. Seyda elindult a vízben, a hüllők azonban nem mondtak le róla, vele párhuzamosan haladtak a parton. A kislány teljesen el volt már gémberedve az éjszakai folyóban, és a lába körül is mind jobban fodrozódott a víz. Valamilyen éjszakai folyami lényt riaszthatott föl. Hogy veszélyes-e, fogalma se volt róla. Nem tudta lerázni a hüllőket, és egyszerre görcsbe rándultak a lábujjai. A hideg lassan kúszott föl rajta. Ha kimegy a partra, a cannokok végeznek vele. Ha bent marad a vízben, kihűl, vagy ha itt is van ragadozó, az fog vele végezni.

A kétségbeesés lett úrrá rajta. Egyszerre meghallotta Arion, Tagren, és több helsai őrharcos hangját.Őt keresték. Seyda félt, hogy belegyalogolnak a ragadozókba, ezért, ahogy dermedt szája és összekoccanó fogai engedték, kiáltott az őrharcosoknak, vigyázzanak, mert cannokok vannak a parton. A négy óriási hüllőt megzavarta a kislány hangja, és támadásba lendültek. Arionék végeztek velük, aztán a partra mentek. Seyda leguggolt a vízben, hogy ne lássák meztelenül, és kérte, hogy a ruháit valahogy szerezzék vissza.

- Egy frászt! - mondta Arion. - Handon mondta, hogy nyomod veszett, mióta elmentél fürödni. Már legalább háromnegyed órája keresünk! Ha azóta ebben a hideg vízben pancsolsz, nincs idő a ruhádat keresgetni a sötétben, mert már éppen eléggé átfagyhattál!

Lerángatta magáról lanilinfelsőjét, és letette a parton:

- Most azonnal gyere ki, és törölközz meg, kicsike! Látod, Tagren is leveszi a saját felsőjét, úgyhogy utána abba bújj bele, az elég hosszú ahhoz, hogy ruhaként tegyen szolgálatot! Most kicsit odébb megyünk, hogy ki tudj jönni a partra, de igyekezz, mielőtt megfázol, ha meg nem fáztál máris! - az őrharcosok elhátráltak, és hátat fordítottak a folyónak. Seyda reszketve támolygott ki a vízből. Megtörölközött, aztán belebújt Tagren lanilinfelsőjébe, amely a térdéig ért, és föl kellett gyűrnie az ujját, annyira hosszú volt. Bizonyára nevetségesen nézhetett ki, de Arion, aki boldog volt, hogy megtalálták végre, kijelentette, hogy ennél csinosabb már nem is lehetne. Nekiindultak, de Seyda nagyon óvatosan lépdelt.

- Persze, hisz csizmád sincs! - kapott észbe Arion, és tétovázás nélkül kapta föl a kislányt. Most már jóval nagyobb tempóban haladtak, közben faggatták Seydát, ki csinálta vele ezt az otromba viccet. Seyda elvacogta nekik, hogy csak a fiú vágott vissza a kioktatásért. Arion foga megcsikordult dühében:

- Gyáva kis féreg! Rám haragudott, de nem mert velem szembeszállni, így rajtad állt bosszút! Ha téged biztonságba helyeztünk, jelenteni fogom Saborrának, mi történt, és mehetnek ki a vadonba fegyvertelenül! Majd megtudják, milyen érzés, ha ragadozók vadásznak rájuk...

- Ne, Arion! Ne bántsátok őket! - könyörgött a kislány. - Csak meg voltak rémülve, azért szaladtak el a cannokok elől!

- Seyda, ez nem vicc! - mondta Tagren komoly hangon. - Életveszélybe sodortak, és még annyi fáradságot se vettek, hogy legalább szóljanak nekünk, hol keressünk téged, ha már ők a sorsodra hagytak. Ez gyilkossági kísérlet, és ezt a luxust egy mandalóriai harcos nem engedheti meg magának a társaival szemben!

Elérték a tábort. Handon, az éjszakás parancsnok azonnal odajött hozzájuk:

- Megtaláltátok a kicsit? - kérdezte aggódva.

- Meg, persze! - nyugtatta meg Gildor. - Szegényke egészen összefagyott.

- Handon! - intett fejével Arion, mikor letette Seydát a berendezett kis zugban, amelyet most fáklyák világítottak meg. - Seyda nem engedi, hogy kivégezzék azt a gyáva bandát. Ne szólj Saborrának! Ő a nagygyakorlat felelős vezetője. Ha elmondjuk neki, mi történt Seydával, kötelessége lesz jelentenie Helsán. És akkor az a banda mehet ki a vadonba...

- Köszönöm, hogy nem bántjátok őket! - mondta hálásan a kislány. Az őrharcosok tekintete összevillant a feje fölött:

- Nem kell kimenniük a vadonba! - jegyezte meg Arion furcsa mosollyal. - De azt nem ígértük, hogy mi sem fogjuk bántani őket...

Seydát megrémítette Arion hangja, és az őrharcosok arckifejezése. Most már azért könyörgött, hogy ők se akarjanak bosszút állni a fiúkon. Már kezdett kifogyni az érvekből, mikor Arion egyszerre kifakadt:

- A jó francba, kicsike! - dühöngött. - Hogy csinálod, hogy csak ránk nézel, és mi kénytelenek vagyunk szót fogadni neked?!

- Nem akarom, hogy miattam bántsátok egymást, Arion! - kuporodott össze a kislány a fekhelyén, és betakarózott, mert egyre jobban fázott. - Én még nem tartozom Starvillerhez, mert nem telt le a két év. Még idegen vagyok köztetek. De azok a fiúk igazi mandalóriaiak! Olyanok, mint ti! Ne gyűlöljétek egymást egy idegen miatt!

Éjjelre Seyda belázasodott. Rázta a hideg, nem tudott magáról, nyöszörögve hánykolódott fekhelyén. Az őrharcosok, akiket Handon rendelt oda a kislány őrzésére, azonnal szóltak éjszakás parancsnokuknak. Handon saját takaróit hozta oda, és terítette rá a kislányra, homlokát és arcát vizes ronggyal borogatták, a lázát azonban nem tudták lehúzni. A mozgolódásra Arion és Tagren is felriadt. Handon aggódva számolt be nekik Seyda állapotáról.

- Hozzuk be ide, ne lássák a többiek reggel, hogy baj van! - mondta Arion. - Nem kell, hogy Saborra megtudja. Így is van idegeskedni valója, segíteni meg ő sem tudna.

- Az a baj, hogy ledobálja a takarókat - mondta Handon. - Pedig most melegben kellene tartani, hogy izzadjon. A láza lemenne.

- Még a végén igaza lesz annak a hülye kölyöknek, kicsike - jegyezte meg Arion. - Tényleg velünk alszol...

Átvitték Seydát a helsai őrharcosok szállására, alaposan bebugyolálták, Arion és Tagren pedig a két oldalára feküdt. Melegítették, és valahányszor ledobálta a takarókat, türelmesen visszabugyolálták. A kislány szája a láztól cserepes volt, de mivel nem volt magánál, nem merték itatni, nehogy megfulladjon, csak időnként megnedvesítették vízzel a száját. Másnap még mindig önkívületben volt, de mivel tegnap Saborra közölte, hogy sikeresen levizsgázott, és fölmentette a további részvétel alól, már nem foglalkoztak Seydával, nem keresték. Saborra tudta, hogy Arionék úgyis felügyelnek rá. A többi felderítő tanítása és vizsgáztatása mindenkit lekötött.

A kislány nem volt szem előtt, mert a helsai őrharcosok senkit nem engedtek a közelébe. Délelőtt, míg Arionék szolgálatban voltak, a kislányt Handonék melengették és vigyáztak rá. Tagrenék tűvé tették a folyópart környékét, hogy Seyda szétszórt ruháit és törölközőjét megtalálják, nehogy más találja meg, és esetleg kellemetlen kérdéseket tegyen föl. A láz csak harmadnapra mérséklődött. A láz, és hogy napokig nem evett, nagyon legyengítette Seydát.

Mikor a harmadik nap délben magához tért, szomjas volt és szédült.

- Enned kell, kicsike, hogy megerősödj! - mondta Arion, és gyengéden megsimogatta az arcát.

- Fáj a torkom, nem bírok rendesen nyelni - suttogta a kislány bágyadtan.

- Jó, akkor majd kitalálunk valamit! - állt föl Arion. Gildor ötlete az volt, hogy készítsenek pépet húsból és mártásból, azzal etették meg a kislányt kanalanként, közben leyannal itatták. Ettől egy kis erőre kapott. Mikor a tudata teljesen kitisztult, fölfogta, mekkora áldozatot hoztak érte. Onnantól kezdve már ő is azon igyekezett, hogy mielőbb talpra tudjon állni.

A nagygyakorlat végén a bázisok küldöttei elbúcsúztak egymástól, és ki-ki a saját otthona felé indult. Helsa is örömmel fogadta hazatérő fiait és lányát. Seyda a meleg fogadtatást tapasztalva igazán úgy érezte, hogy hazatért. De megdöbbent, mikor Sergerék azzal fogadták, hogy Hedgewither már nincs Helsán. Az ordoi kiképzőtiszt volt látogatóban Xargánál, és látva Hedgewither idegen technikáját, elkérte a trandoni fiút Ordo számára. A Karendhor gárdisták harci technikáját akarta fejleszteni az ismeretlen stílussal. Sylas nem szívesen vált meg a fiútól, akit ő is nagyon megkedvelt, de ha ez Helsa számára veszteség volt is, Hedgewither számára mindenképp elismerés, és előléptetés.

Seydának is hiányzott a trandoni fiú, de könnyebben sikerült felejtenie, hisz az őrharcosok társasága mindenért kárpótolta. Lelkesen tanult tovább, és időről időre meglátogatta Mrs.Wintert, hogy beszámoljon neki élményeiről. Délután tudott csak elmenni, amikor Teregrilék voltak szolgálatban, de mivel Sergerék, és Taironék is elkísérték a kislányt, így a foglyokra vigyázó három műszak minden őrharcosa hallhatta, amint Seyda csillogó szemmel mesélte az idős asszonynak, hogy mesterfelderítő lesz belőle, a legelső nagy vizsgán már túl is van. Adatlapján meg is mutatta a nagygyakorlaton elért kiváló minősítését. Elmesélte, hogy erősített védelmű könnyűpáncélja van, már vezetett űrhajót, és programozott droidokat. Büszkén súgta Mrs.Winternek, hogy a karddal ő bánik a legjobban a harcosok és felderítők közül. Talán még az őrharcosok közt is lenne, akit le tudna győzni, de azok ellen sosem küzdött még. A türelmesen hallgató Mrs.Winter látta, hogy ilyenkor az őrharcosok csak mosolyognak a kislány háta mögött, vigyázva azonban, hogy Seyda ne vegye észre. A kislány azt is őszintén elmondta, hogy a közelharc nehéz, mert ő a legkönnyebb és a leggyengébb a bázison, és most már Davrel, a fiatal harcos sincs mellette, akivel eddig az edzéseken gyakorolni szokott, mert az is őrharcos lett.

Seyda szomorúan mesélte el Xargának, hogyan veszítette el ajándékba kapott fénykardját, de a kiképzőtiszt más oldalról közelítette meg a dolgot:

- Nem kell sajnálnod, kislányom! Annak a sith fénykardnak eszerint az volt a rendeltetése, hogy az életedet megmentse, nem az, hogy veled maradjon. Talán nem érezte jól magát egy mandalóriai bázison, sem pedig egy tiszta kis jedi kezében.

- Te honnan tudsz ilyesmiket, Xarga? - kérdezte a kislány meglepetten.

- Hát tőled, Seyda. Arionék mesélték nekem, hogy az indulás előtti napon igyekeztél az akaratod alá vonni a fénykardot, hogy elfogadtasd magadat vele. Mivel ez egy sith jedi fénykardja volt valamikor, talán maga a sötét jedi hívta magával a pusztulásba.

- Ez még nem jutott eszembe, Xarga - mondta Seyda elgondolkodva.

A második év is tanulással és gyakorlatozással telt el. Seyda sokat komolyodott, és azon kapta magát, hogy az őrharcosok valami okból jobban vonzzák, mint eddig. Serger vadítóan égkék szeme, Teregril lágy hangja, Sheruk aranylón csillanó haja, Larsen kellemes modora, Tairon huncut mosolya egyszerre más értelmet nyert. Arion körül pedig valahogy vibrált a levegő. A többieket is sokkal közelibbnek érezte magához, közellétük egyfajta nyugtalanságot váltott ki belőle, de nem tudta megfogalmazni a változások mibenlétét. Aztán egy alkalommal Calborn egy körútról tért vissza. Ahogy megjelent a rámpán, és az éppen arra sétáló Seydára pillantott, mintha megállt volna az idő. A vezérharcos bizonyára köszönt, ahogy máskor is, de Seyda nem emlékezett semmire. Csak állt dermedten, maga sem tudta, miért van rá most nagyobb hatással a férfi látványa, mint máskor.

Calborn most is Telrevan lila páncélját viselte, és a sűrű szövésű fekete lanilin-együttes volt rajta, amit a páncél alá húztak föl vezérek és harcosaik egyaránt. Hatalmas, nyúlánk, tökéletesen arányos teste döbbenetes erővel párosult, ugyanakkor laza izomzata a könnyed mozgás teljes szabadságát biztosította számára. A páncélzat még jobban kiemelte a széles vállai és keskeny csípője közti látványos különbséget. Roppant izmainak látványa a testhez simuló fekete lanilinöltözék alatt teljesen elbűvölte Seydát. De a vezérharcos tekintete volt az, ami igazán zavarba hozta.

Seyda most először gondolkodott el azon, Calborn miért tartózkodik Sylas birodalmában ilyen hosszú ideje, ahelyett, hogy saját klánja dolgait intézte volna, de ezt nem merte sem Calborntól, sem Sylastől megkérdezni.

Egyszer óvatosan Brailornak szegezte ezt a kérdést, az pedig azt felelte, hogy ilyen nagy vezér hóbortját - mit miért tesz - ki tudná kitalálni? Seydát most már végképp nem lehetett lerázni, mert eszerint Calborn itt tartózkodása nem szokványos dolog. Megkereste Sherukot, aki mosolyogva indult feléje az udvaron, mikor megpillantotta:

- Hogy vagy, kiscsillag? - kérdezte szokott kedvességével.

- Jól, csak... - jött zavarba Seyda, hogyan fogjon hozzá, majd összeszedte magát. - Sheruk, Calborn ugye a Telrevan klán vezére?

- Ahogy mondod.

- És neki nincs annyi gondja, mint Sylasnek a saját klánján belül?

- De, biztos van. Egy klánnal csak gondok vannak. Ha nincs gond, akkor annak a klánnak már annyi! Mert akkor már annyi baj van vele, hogy az a klán már nem is létezik, azért nincs gond vele!

- De Calborn már azelőtt is itt volt, mielőtt engem idehozott, és azóta is már két év telt el. Neki nem kell soha hazamennie?

Sheruk szemében megcsillant valami, ahogy a lány arcát fürkészte:

- Calbornnak is vannak helyettesei, akik vigyáznak a klánjára. A Telrevan klán, a Központ, amúgyis más jellegű egy kicsit, mint a többi. Más a funkciója, de erről Geren már biztos mesélt neked.

- Igen, mesélt. Azt mondta, minden Mandalore abból a klánból emelkedett ki. A legutolsó is, akit az én bátyám…

- Így van - bólintott Sheruk. - A te bátyád.

Seyda zavarba jött. Lehajtott fejjel hátrált el az alvezértől:

- Bocsáss meg, Sheruk, nem lett volna szabad szóba hoznom épp nekem… - megfordult és elszaladt. Sheruk hosszan nézett utána.

Seydát egy napon Larsen kereste meg azzal, hogy a klánvezér hívatja. A klánvezér? A kislány önkéntelenül elmosolyodott magában, mert ő már régen felállította magában a ranglistát. Helsán Xarga volt a vezér, nem Sylas!

Xarga, a kiképzőtiszt nem volt vezető a szó legszorosabb értelmében, de a bázis területén mindenképp ő uralkodott. Tőle tartott mindenki. Igazságos volt ugyan, de nagyon szigorú.

Az igazi vezetők közül a legközvetlenebb kétségkívül Sheruk volt, akihez oda lehetett menni bármilyen problémával, vagy egyszerűen csak beszélgetni. És persze a másik alvezér, Brailor. Ők ketten sokat forogtak a harcosok között, állandóan a bázist járták, mindenhol ott voltak, ahol kellett, és azonnal intézkedtek. Soha nem hurrogtak le senkit, megadták a tisztelet harcosaiknak, ahogyan ők is megkapták.

Sylas komoly volt, csendes és jóindulatú. Mint egy nagytekintélyű, elfoglalt apa, aki azonban minden gyermekével egyformán törődik, bármennyi dolga van is. Seyda nagyon ragaszkodott hozzá. Csak ritkán volt bátorsága ahhoz, hogy meglátogassa, hisz harcosként ő is közvetlenül Xarga, Sheruk és Brailor fennhatósága alá tartozott, akik pedig maradéktalanul ellátták feladatukat minden ügy megoldásában. Sylast nem volt miért fölkeresnie, hacsak nem úgy rendelték eléje valami miatt, de néha azért elment hozzá, hogy legalább néhány szót váltson vele. Soha nem zavarták el, ahogyan mást sem zavartak el a bázis lakói közül. Sylas egyedülállóan jóindulatú és csöndes, nyugodt egyénisége egyszerűen vonzotta környezetét. Seydát pedig különösen, mert árva lévén ezt a férfit szinte apjaként tisztelte. Sylas maga is érezte a kislány ragaszkodását, de elfogódottságát is, mert mosolyogva ment eléje, ha meglátta a küszöbön tétován álldogálni.

Seyda tisztában volt Sylas szerepével Starviller életében. Sylas klánvezérként hatalmas, tágkörű családja minden politikai, gazdasági, személyi és harci jellegű dolgát felvállalta. Ez a központi bázis csupán egy kis része volt tevékenységi körének. Volt felesége és voltak gyermekei, de Seyda soha nem találkozott még velük, csak hallott róluk. Egy harci bázison nem volt helye sem asszonynak, sem gyermeknek. Ide nem lehetett csak úgy látogatóba jönni.

Sylas birodalma nemcsak egyetlen bolygóra korlátozódott a háború után gyorsan regenerálódó Mandalória végeláthatatlan birodalmában. Sheruk és Brailor is a Starviller klán szülötteként emelkedett kiváló képességei révén az alvezéri cím elnyeréséig. Sylas távollétében kizárólag nekik volt döntési jogkörük harci területeken, így e bázis területén is.

Seyda mostanában sokat hallotta emlegetni az Ordo klánt, melynek vezetőjéről, Canderousról legendákat meséltek. Azt is, hogy Canderous nem Sylas-féle csendes családapa, hanem egy arrogáns, keménykezű, bár igazságos harcos. Az ő klánja még harciasabb összetételű volt, mint Sylasé, a fegyelem az ő birodalmában már-már szinte elviselhetetlen. Seyda is tanulta, hogy a nagy Mandalore-ok, a birodalom kizárólagos, teljhatalmú urai, akik a klánokat összefogták, mindig az Ordo klánból, a híres Karendhor gárdából válogatták személyi testőrségüket, sokszor harci vezetőjüket is.

Seyda annyit már tudott, hogy az ő bátyja végzett az utolsó Mandalore-ral öt évvel ezelőtt, és azóta senkit nem ruháztak még föl ezzel a címmel. Amikor a történészt erről faggatta, Geren óvatosan kitért a téma megvitatása elől, anélkül, hogy hazugságba bonyolódott volna.

Seyda belenyugodott a kitérő válaszokba, mert tudta, hogy egy mandalóriai szemében a két legnagyobb bűn a gyávaság és a hazugság. Nem követhetsz el akkora hibát, amit ne tudnának megbocsátani, de ha hazugságon vagy gyávaságon érnek, azt soha nem bocsátják meg neked. Ha nem akarta, hogy Geren hazudjon, mert nem akarja, vagy nem mondhatja el, amit erről a dologról tud, akkor békén kell hagyni.

Seyda annyira belemerült gondolataiba, hogy összerezzent Larsen szelíd hangjától:

- Gyere, kicsi Seyda, és ne félj! Nincs okod aggodalomra!

- Nem félek, Larsen, hisz nem csináltam rosszat. Legalábbis nem tudok róla.

A gárdakapitány ajtót nyitott, és előreengedte a kislányt, aki meglepetten torpant meg. A két klánvezér és az alvezérek mellett Seyda minden kiképzője jelen volt. Larsen a Sylas mellett üresen hagyott székhez vezette az elfogódott kislányt, majd ő maga is leült.

- Seyda - kezdte Sylas. - Két éve kerültél Helsára. Minden felderítői és harci teljesítményeddel jóhírünket növelted, gyógyításaiddal példátlan mértékben járultál hozzá, hogy a bázis minden harcosa állandóan harcképes, és egészséges legyen. Talán nem is vagy tisztában azzal, milyen előkelő helyet vívtál ki magadnak köztünk szeretetreméltó, kedves kis egyéniségeddel. Geren, Saborra, Zuka és Xarga azért van most jelen, mert ők azok, akik tanításukkal hozzásegítettek téged ahhoz, hogy eddig a pillanatig eljuthass! Szeretném felajánlani neked a lehetőséget, hogy mandalóriai harcos légy! Akarsz csatlakozni klánomhoz?

Seyda nem bírt megszólalni, csak bólintott lelkesen, többször egymás után is, nehogy némaságát tétovázásnak könyveljék el.

- Rendben - mondta Sylas. - Örülünk, hogy így döntöttél! Mától igazi mandalóriai vagy, Seyda cal Starviller!

Két héttel ezután váratlan vendég érkezett Helsára.

Sylas éppen Helsa élelmiszerkészleteinek felhasználási arányát vetette össze a többi harcbáziséval, mikor egy őrharcos lépett be,

némán várva, hogy a vezér megszólítsa.

- Hallgatlak, fiam - pillantott föl Sylas.

- Ordo vezérhajója közeledik Helsához. Hamarosan landol.

- Az Arkan?

- Igen, Sylas. Ordo fővezére van a fedélzetén.

- Nocsak! - vonta föl szemöldökét meglepetten a klánvezér. - Speltorn nem egy utazgatós fajta. Komoly oka lehet annak, ha kimozdult Ordoról. Köszönöm a hírt, fiam. Kéretem Sherukot és Brailort!

- Igen, vezér! - az őrharcos távozott. Sylas visszafordult munkájához, de gondolatai máshol jártak.

Kommunikátoráért nyúlt, és kiadta a parancsot a konyha főszakácsának, hogy finom ebéddel készüljenek az ordoi fővezér fogadására.

Amikor Ordo vezérhajója landolt Helsa űrkikötőjében, a magasrangú vendég meglepetten látta, hogy a két helsai alvezér mellett maga a klánvezér is kijött a fogadására. Sylas sok mindenben eltért mandalóriai vezértársaitól. Számára az etikett betartása is fontos szerepet játszott abban, hogy mások iránti tiszteletét kimutassa:

- Üdvözöllek Helsán, Speltorn! - nyújtott kezet a rámpán lesiető fővezérnek, aki vele egykorú lehetett. - Fontos esemény lehet az, amely képes téged kimozdítani Ordoról!

- Igen, Sylas, nagyon fontos! - bólintott Speltorn, majd üdvözölte Sherukot és Brailort. A kíséretében lévő ezüstzöld páncélú gárdisták lassú, egyenletes léptekkel követték. A tanácsterem előtt Sylas megállt:

- Te most csukd be a füledet, Speltorn! - mondta, majd a merev arcú gárdistákhoz fordult:

- Lazítsatok nyugodtan, fiúk! Tudom, hogy Ordón elképesztő fegyelmet követelnek tőletek, de most Helsán vagytok. Menjetek, látogassátok meg Xargát és Larsent, és ha éhesek vagytok, nézzetek körül az étkezőben! Én addig lefoglalom a fővezéreteket. No menjetek! - és hessegető mozdulatot tett. Speltorn önkéntelenül elmosolyodott a tétovázó gárdisták láttán:

- Elrontod őket, Sylas! Nincsenek hozzászokva az engedékenységhez. Mindegy. Hallottátok! Sylas azt mondta, lazíthattok, és egy klánvezérnek illik szót fogadnotok! Mehettek! - és belépett a tanácsterembe. A tizenhat őrharcos vigyázzban fogadta a vendéget. Sylas az asztalhoz invitálta a fővezért és rendelkezett, hogy hozhatják az ebédet, egyúttal bort és leyant hozatott:

- Hol van Calborn? - kérdezte Speltorn. - Telrevanon úgy informáltak, hogy itt van nálatok.

- Újabb körútra indult - mondta Sylas. - Hozzátok is be fog nézni, bár nálatok nem valószínű, hogy olyan gondokkal kell szembenéznetek, mint a kábítószerfogyasztás.

- Kábítószer? Itt, a birodalomban?! - ismételte a fővezér döbbenten.

- Igen, kábítószer. A köztársasági csempészek minden alkalmat megragadnak, hogy bomlasszák a birodalmat. Calborn nagyon aggódik.

- El is hiszem, Sylas. Szomorú örökséget hagyott rá az apja.

- Igen, látszik Calbornon, mennyire elkeseredett a jelenlegi állapotok miatt - jegyezte meg Sheruk. - Attól félünk, hogy nem lesz hajlandó az apja helyére lépni. Pedig a birodalomnak szüksége van rá! Kiváló uralkodó lenne belőle!

- Mindannyian így gondoljuk, Sheruk - mondta Speltorn. - De senki nem tudja, mik a szándékai Calbornnak. A felesége és a kisfia halála annyira megrendítette, hogy azóta talán még rá se nézett a nőkre, nemhogy feleséget keressen magának. Pedig úgy hírlik, az anyja talált neki egy nemesi származású telrevani nőt. Azilor unokahúgát, Darlenát.

- Azilor családja nagyon befolyásos a Mandalore-i Palotában - jegyezte meg Brailor. - Azilor kiválóan szolgálta Calborn apját testőrkapitányként, és nem tudta megbocsátani magának, hogy nem tudta megvédeni. Hatalmas törést okozott benne. Nem tudom, ki fogja-e heverni valaha is, hogy Mandalória uralkodójának testőrkapitányaként képtelen volt szembeszállni egy jedivel...

- Nem Azilor hibája volt - mondta Speltorn. - Revan nem egy jedi volt. Ő volt a jedi. Őellene nem lehetett esélye senkinek. Úgy szórta szét Mandalore testőrségét, anélkül, hogy egyáltalán hozzájuk ért volna, hogy hatalmas körzetben mindenki elpusztult. Maga Azilor is csak hihetetlen szerencséjének köszönhette, hogy félhalott állapotban ugyan, de életben maradt. De senki nem tett neki szemrehányást, hisz Revan nem akármilyen ellenfél volt...

- Az bizony! - mondta Sheruk és hozzátette. - Ne nézzetek gyávának, de örülök, hogy Malaknak sikerült végeznie vele.

Speltorn furcsa arckifejezéssel nézett rá:

- Azt mondod, sikerült végeznie vele?

Sheruk torkán megakadt a sült hús, amit az imént készült lenyelni. Köhögött, és alig bírt megszólalni, látva, hogy mindenki dermedten bámulja Speltornt:

- Miért, talán nem?! Revan halott! Saját jeditársa, Darth Malak végzett vele!

- Rosszul tudod - mondta nyugodtan az ordoi fővezér. - Revan él. És bosszút akar állni Malakon.

- És ki találta ezt ki?! - vetette közbe Brailor.

- Kaptam egy kódolt üzenetet. Canderoustól.

Sheruk ismét félrenyelt. Letette kését, villáját, és félretolta maga elől a tányárt:

- Még egy ilyen hír, és megfulladok!

- Canderous fölvette veled a kapcsolatot? - Sylas hangja is elárulta, mennyire megdöbbentik Speltorn információi.

- Igen. Azt ti is tudjátok, hogy ő Tarison volt zsoldos.

- Elég szégyen tőle - morogta rosszkedvűen Sheruk. - Aki olyan nevet visel, mint Canderous Ordo, annak nem volna szabad szégyent hozni rá rá azzal, hogy beáll zsoldosnak!

- Nem a mi dolgunk, hogy ítéletet mondjunk fölötte, Sheruk! - szólt rá Sylas. - A Mandalóriai Háború szétszórt minket. És nem mindenki tudott visszailleszkedni régi életébe.

- Nincs igazad, Sylas! - vágott vissza az alvezér. - Zsoldosnak csak az áll be, akinek pénzre van szüksége, és mellé még közönséges gyilkos is! De Canderous sosem volt gyilkos, csak kiváló harcos, és Ordo klánvezéreként biztos, hogy volt elég pénze! Nézd meg, Speltorn visszatért az utolsó háború után Ordora! Tovább folytatja fővezérként a Karendhor gárdisták képzését, és féltve őrzi azt a hírnevet, amit Canderousnak sikerült kivívnia Ordo számára! Ne mondd nekem, hogy Canderous jobban érzi magát zsoldos bérencként Tarison, mint ahogy Ordon érezné magát ismét klánvezérként!

- Jól van, Sheruk, de most hallgassuk tovább Speltornt!

- Ha csak azért helyeselsz, hogy elhallgattass, kár a fáradtságért! - kelt ki magából Sheruk. - Tudjátok, hogy igazam van, hisz vérbeli mandalóriai nem is gondolkodhat erről másképp!

Minden tekintet Starviller vezérére szegeződött, várták, mikor utasítja rendre alvezérét. Sylas rövid hallgatás után ennyit mondott:

- Teljes mértékben igazad van, Sheruk! Canderous elhamarkodottan döntött, mikor beállt zsoldosnak, ahelyett, hogy visszatért volna Ordora. De honnan veszi, hogy Revan életben van?

- Onnan, hogy együtt utazgatnak Revannel - válaszolt készségesen Speltorn. Sheruk a megrakott tányérjára nézett:

- Még jó, hogy időben hagytam abba az evést. Mostanra már a döbbenet halottja lennék.

Brailort is láthatóan jobban érdekelte Canderous és Revan története, mint az ebéd, mert már ő sem evett egy ideje:

- Úgy tudjuk, Revan zászlóshajóját Malak ronccsá lövette.

- Igaz. De Revan csak kómába került, a jedik pedig valahogy kiszabadították tehetetlen testét a roncsból. Új személyiséget kapott, és magához térítették. Sokáig nem volt tisztában azzal, hogy ő tulajdonképp a rettegett Revan volt, aki megölte az uralkodónkat, aztán valamikor, valahogy, valahol átbukott a sötét oldalra, és sith jedivé vált Malakkal együtt. És persze a sitheknél két vezér nem fér meg egymással. Nyílt titok volt, hogy Revan a tehetségesebb, ami Malakot nem zavarta, amíg csak jedik voltak. A sötét oldal azonban mindenkiből kihozza a rosszabbik ént és a gyűlöletet. Malak ezért akarta elpusztítani vetélytársát. Az új személyiségű Revan elfelejtette, hogy halálos ellenségei voltunk. Tarison találkozott Canderousszal, aki sokáig nem tudta, hogy a megváltozott Revannel hozta össze a sors. Egymás oldalán harcolnak szövetségben, egy köztársasági háborús hőssel, egy wookie-val, egy cathar jedivel, egy twi'lekkel, és két ember jedivel együtt Malak ellen.

Sheruk elhúzta a száját:

- Canderousnak sikerült összegyűjtögetnie, és megnyernie szövetségesül az összes lényt a Galaxisból, akik ellen a mandalóriaiak valaha is háborút viseltek?

- Nem lehetett nehéz dolga - jegyezte meg Brailor. - Mindegy, kiket válogatott volna össze, tekintettel arra, hogy a Mandalóriai Birodalom az egész Galaxis ellen háborút viselt már!

- Speltorn, Canderous az üzenetében utalt rá, miért döntött úgy, hogy otthagyja Tarist?

- Igen, Sylas. Kénytelen volt elhagyni Tarist. Taris már nem létezik. Malak az egész városbolygót elpusztította...

Akkora volt a beálló csend, hogy egy rovar lábának neszezését is meg lehetett volna hallani.

- No, ezzel a hírrel egy egész hétre elvetted az étvágyamat, Speltorn - szólalt meg végül Sheruk fojtott hangon. - Azt mondod, Malak az egész bolygót elpusztította?

- Igen, Sheruk. Lebombázta, felégette, felrobbantotta! Az egész felszín roncshalmaz. Ha néhány lény túléli is, mutálódnak majd. Malak a jedik ellen is hadat visel. Elpusztította a coruscanti és a dantooine-i jedi akadémiát is. Miután elmenekültek Tarisról, Revant a dantooine-i akadémián képezték ki másodszor is jedivé. Néhány hét alatt, mert Revannek másodszorra már nem kellett több idő hozzá. Canderous látta, hogyan folyik a kiképzés, és annyit jegyzett meg üzenetében, már nem csodálja, hogy elbuktunk a jedikkel szemben.

- Hol vannak most? - kérdezte Sylas.

- Bolygóról bolygóra járnak. Canderous nem számolt be róla, miért, csak arra utal, bizonyos bolygókon keresnek valamiket. Az alapinformációt Dantooine-on kapták, de nem üzent többet erről. Látták már őket a Tatooine-on, Manaanon, Korribanon és Kashyyykon, ahogy más hírforrásokból hallottuk.

- Canderous mióta tudja, hogy Revant kísérgeti? - tette föl a magától értetődő kérdést Brailor.

- Nemrég Malak elkapta őket. Ő maga is megdöbbent, mikor rájött, hogy Revan él. Ő leplezte le Revant, akinek csak halvány emlékfoszlányai vannak előző életéről, amikor még ő volt a legrettegettebb, leghatalmasabb Sith Nagyúr. Canderous szabadította ki csellel társait Malak fogságából, és sikerült elmenekülniük. De a hír szétfutott azóta.

- És mi van akkor, ha Revan csak azért akar bosszút állni Malakon, hogy felébresztett múltjának segítségével visszaszerezze tőle egykori sötét hatalmát?

- Hát, Brailor, megvan rá az esély, de Canderous utalásaiból az tűnik ki, hogy ilyesmiről szó sincs. Ez a mostani, megváltozott Revan nem akar hatalmat, de rühelli, ha üldözik. És bizony Malak most már fokozott erővel hajszolja őt. Canderous Revan harcostársául szegődött, elkötelezte magát mellette, így biztos, hogy addig fogja kísérni, amíg ez a misszió tart. Ha az út a halálba visz, akkor a lojális Canderous a halálba is el fogja kísérni Revant.

- Mit kereshetnek egyáltalán? - töprengett Sheruk. - A legnagyobb kérdés az, honnan van Malaknak az a döbbenetes nagyságú flottája, mely állandóan újratermelődik, sőt nőtt is az évek során.

- Talán épp ezt akarja megtudni Revan és Canderous. Talán összefüggés van a bolygók között, melyeket együtt bejártak. Revan és Malak egyszerre bukott át a sötét oldalra a Mandalóriai Háború után, és amikor visszatértek a Külső Peremről, ez a hatalmas flotta már velük volt. Ezzel az irtózatos túlerővel támadták meg a köztársaságot, mely már meggyengült az ellenünk folytatott háború során. Ha Revan emlékezne arra, honnan szerezték ezt a flottát Malakkal, akkor csak oda kellene mennie és elpusztíthatná azt a gyárat. De Canderous semmilyen támpontot nem adott missziójuk céljáról és jellegéről. Sajnálom, de nekem is csak ennyi információm van. Tulajdonképpen azért jöttem, hogy ezt elmondjam nektek. Erről akartam beszélni Calbornnal is. Lehet, hogy ez az információ segítené őt a döntésben, hogy lépjen végre az apja helyére! Ha Malakot tényleg sikerülne elpusztítani, akkor is itt van még Nihilus. Minden klánunkat zaklatja, szükségünk lenne rá, hogy egy központi erő újra összefogjon minket! Gárdistáink képzése egyre jobban specializálódik, Mandalore elégedett lenne velük!

- Ha már szóba kerültek a gárdistáid, Speltorn, Hedgewither beváltotta a hozzá fűzött reményeket?

- Igen, Sheruk. Gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Hedgewithert kiváló munkája miatt kiképzőtisztté léptettem elő. Fiatal kora ellenére döbbenetes a tudása, de ezzel ti is nyilván tisztában voltatok, azért foglalkoztatok vele megkülönböztetett figyelemmel.

- És vannak ott barátai? Mert itt Sergerék sosem hagyták magára.

- Nem tudom, Sheruk. Karendhor gárdistáim magánéletével nem szoktam foglalkozni. Annyit látok, hogy mindenkivel jó kapcsolatban van. Türelmes és higgadt kiképző, de hogy barátságot kötött-e valakivel, nem tudom. Ebéd után még meglátogatnám Xargát, aztán indulok vissza Ordora. És ha Canderous megint üzenne, újra eljövök!

Most már máshonnan is jöttek a hírek, az egész Galaxist lázba hozta, hogy sikerült felfedni Malak legyőzhetetlenségének titkát, a Külső Peremen túli Csillagkohót! A gigantikus gyártelep azonban, mely Malak flottáját vég nélkül gyártotta, egyúttal csataállomásként is szolgált, és a sith flottán kívül is védte egy különös pajzs. A pajzs furcsa erőtere számtalan hajó lezuhanását okozta azzal, hogy műszereiket megzavarta, tönkretette. A közeli bolygók roncstemetőkké váltak.

Hosszú hónapok feszültséggel teljes várakozása után egyszerre újabb hírek kezdtek szállingózni a Galaxisban.

Calborn belépett a háromszoros ráccsal elkerített területre. Jövetelére az őrharcosok feszes vigyázzal reagáltak.

- Teregril, hogy viselkednek a foglyok?

- A szokásos. A kapitány néha őrjöng, a pilóta időnként dührohamot kap. A navigátor a csillagászati könyveit bújja, a nyolc férfiutas meg állandóan pazakozik. Az egy kártyajáték. Mrs.Winter valamilyen kézimunkával foglalja le magát, Flora pedig… hát szóval… ritkán alszik a saját ágyában.

Calborn megcsóválta fejét:

- Nyissátok ki az ajtót!

A hatalmas konténerlakás a lehetőségekhez képest elég kényelmesen volt berendezve. Calborn megállt a küszöbön, pillantása végigfutott a feléje forduló arcokon:

- Jó estét mindenkinek! Kérem a figyelmüket! A hozzánk érkező hírek szerint a Csillagkohót a köztársasági flottának sikerült elpusztítania! Malak halott! - felemelte tenyerét a meginduló izgatott lármában, jelezve, hogy csendet kér. - Kapcsolatunk a köztársasággal jelentősen javult. Hamarosan elhagyhatják ezt a bolygót, egyúttal a mandalóriai felségterületet. Hazamehetnek.

- Nagyon jó hír! - örvendezett az idős asszony, kézimunkáját az ölébe ejtve. - Ne aggódj, fiam, nem fogjuk rossz hírét kelteni ennek a helynek!

- Megtiszteltetésnek érezzük, hogy elégedett a vendégszeretetünkkel, Mrs.Winter - küldte felé lenyűgözően udvarias mosolyát Calborn, és távozásra készen az ajtó felé fordult.

- Hé, te! Te mandalóriai! Akkor a lányt is el fogjátok szépen engedni velünk!

Calborn tudta, kitől ered az arrogáns, rekedt hang, de csak a válla fölött szólt vissza:

- Elmondtam, ami önökre tartozik. Jó éjszakát!

- Hé! Mondtam neked valamit! Süket vagy? Ha nem engeditek el velünk, rátok uszítjuk a köztársaságot, hogy akarata ellenére tartotok fogva egy katonai bázison egy lányt, és nem nehéz kitalálni, mire használjátok! A köztársaság nem hagyja annyiban! Lehet, hogy a lány szégyell majd beszélni, de akkor beszélek én helyette! És az igazságszolgáltatás előtt nektek is be kell ám húznotok a farkatokat!

Calborn visszafordult:

- Elmondtam, ami önökre tartozik - mondta hidegen. - Nem ismétlem el.

A kapitány előrébb lépett, de két őrharcossal találta magát szemközt. Teregril és Canter reflexszerűen ugrottak vezérük elé. Csend lett. A kapitány megvetően köpött a vezérüket védő őrharcosok lába elé:

- Teszek rá, hogy mekkora kutya vagy itt ezen a telepen! A lány el akar menni innen, úgyhogy én elviszem, mert ezek a gyávák itt a pofájukat se merik kinyitni az érdekében most, hogy téged ideevett a fene…

- De kapitány, miket hord itt össze? - engedte le hímzését Mrs.Winter. - Magának Seyda még a közelébe se ment soha, hogyan beszélhetett volna vele bármit is?

- Kuss, vénasszony! - mordult rá a kapitány. - Fél lábbal a sírban vagy, mit tudsz te már arról, mit jelent nőnek lenni, mit tudod te, mit csinálnak a lánnyal ezek az állatok, akik testőrökkel védik a tekintélyüket! Pedig én érdemelnék tiszteletet, hogy segítek neki elmenekülni innen…

Calborn lába a két őrharcos közül óriási lendülettel vágódott előre, és hasba rúgta a kapitányt, a következő pillanatban pedig már a mellén térdelt:

- Nem méltó a tiszteletre az, aki maga sem ad tiszteletet másoknak! - a lélegzet után kapkodó nagydarab férfit könnyedén maga után rángatva ledobta Mrs.Winter lába elé. - Most itt előttem fogsz bocsánatot kérni a hölgytől, vagy megtudod, miért tisztelnek és védenek engem az őrharcosaim! Megtanítom neked, mivel lehet mandalóriai földön a tiszteletet kiérdemelni, de akkor te erről a földről haza többé nem mégy élve, mert ahhoz, hogy azt te is végigcsináld, nem a pofádnak kellene ekkorának lennie, hanem a bátorságodnak, és sok olyan képességnek, amely még mutatóban sincs benned! Halljam azt a bocsánatkérést!!! - a kapitány levegőt se kapott, nem hogy meg bírjon szólalni, de miután Calborn indulatosan a földhöz verte az arcát és a homlokát, fuldokolva elhörgött egy töredelmes bocsánatkérést. Mrs.Winter némán nézett le rá, majd szinte szomorúan bólintott a mandalóriai vezér felé.

Calborn még most sem engedte el áldozatát:

- Három év alatt, mióta itt rontod a levegőt, fogalmad sincs róla, hányszor mentettem meg az életedet, mert nem engedtem, hogy őrharcosaim, akiket nap mint nap vérig sértettél és felbőszítettél, végezzenek veled! Hogy épp te mocskolj minket, és te fenyegetőzz igazságszolgáltatással, te, aki valóban zaklattad Seydát, nem tűröm! Azt mondom neked, jobban teszed, ha önként kisétálsz a vadonba felfordulni, mert hamarosan visszajövök, hogy elengedjem a társaidat, de ha akkor még itt talállak, keserves halálod lesz! És most, miután kimegyek innen, meg ne próbálj bosszút állni Mrs. Winteren, mert éber szemek vigyázzák minden mozdulatodat, és többé már nem véd téged a parancsom! Őrharcosaim most már büntetlenül szedhetnek téged ízekre!

Ledobta a fuldoklót a földre. Aztán Florára nézett:

- Akár a saját akaratodból történt, akár kényszerből, de nem mi tettünk téged azzá, aki lettél! Tudod, hogy az útról, amelyen most jársz, már nem lehet visszafordulni, mert a szenny emlékét soha nem tudod lemosni a lelkedről! Lehet, hogy neked az út elején még nem volt választási lehetőséged, de segíthettél volna, hogy legalább Seydának legyen! Ahogyan Mrs. Winter tette.

Tisztelettel hajtott fejet az ősz asszony előtt, aki váratlanul a vezér jobbjáért nyúlt, és két tenyerébe vette:

- Két lányom van, akiket, bár régen elszakadtak tőlem, nagyon szeretek. De ha lett volna valaha is fiam, azt kívánnám, hogy olyan nemes és olyan büszke legyen, amilyen te vagy! Igazi vezére vagy népednek, ne engedd, hogy megint háborúba sodorják! Vigyázz a birodalmadra, fiam! Formáld olyanná, mint amilyen te vagy! Csak a szívedre hallgass, amikor majd döntened kell!

- Azt fogom tenni! - Calborn megcsókolta a két ráncos kezet. Mrs. Winter szemét elfutotta a könny. És látta, hogy a Calborn mögött álló Teregril és Canter tisztelettel hajol meg előtte, anélkül, hogy erre vezérüktől parancsot kaptak volna.

Calborn az ajtóhoz lépett, de ott megfordult, mintha most jutott volna eszébe valami. Végighordozta megvető pillantását a társaság férfitagjain:

- Mindenről tudtatok, és nem léptetek közbe. De ahhoz nem voltatok gyávák, hogy csapdákat állítsatok Seydának, mert tudtátok, hogy senkije sincs, akinek a bosszújától tartanotok kellene! Olyan nagy dicsőség lett volna, ha ez az árva és naív kislány beleesik a csapdátokba, amiről még azt se tudja szegény, hogy az csapda egyáltalán? Meg sem érdemlitek a férfi nevet!