A KIS JEDI ÚRNŐ 5. rész

A második és harmadik nap könnyebb volt, mert Seyda már tudta a menetrendet és a bizonyításon már az első napon túlesett.

Küzdőtársa változatlanul a fehér hajú harcos volt, aki az első napon szegődött mellé.

Xarga a harmadik napon odahívta Larsent és megmutatta neki Hedgewithert. Larsen percekig figyelte a vastagcsontú, megtermett fiút, aki vigyázva, visszafogott lendülettel harcolt társnőjével, nehogy az megsérüljön, de mozdulataiban már megjelentek a kislány fürgeséget igénylő stílusának alapmotívumai.

A kiképzőtiszt olyan büszkén beszélt Hedgewitherről, mintha legalábbis a saját fiát ajánlaná a gárdakapitány figyelmébe:

- Elképesztően fegyelmezett, és nézd, mennyire uralkodik magán, pedig veszettül erős! Serger ilyen, de ő csak a mi stílusunkat ismeri, bár azt elsőrangúan. Mit szólsz hozzá, Larsen?

- Jó szemed van, Xarga, és jó szeme volt Calbornnak, mikor meglátta benne a lehetőséget. Beszélek Sylassel. Ritka, hogy valaki előképzettség nélkül ennyire hatékony legyen. Természetes adottsága van. Kiváló őrharcos lesz belőle. Amikor Serger nincs őrségben és jön edzeni, ereszd össze Hedgewitherrel! Hadd tanuljanak egymástól. Két őstehetség.

- Azok bizony, Larsen. Csak ez a fiú nagyon sovány. Feltételezem, a bányában nem fogták hízókúrára. Majd beszélek vele, miket kell ennie, hogy jobb kondícióban legyen, különben bármilyen erős, ki fog dőlni az őrharcosi edzéseken.

- Rendben, Xarga. És mi van Seydával? Hogy halad? Mert az az érzésem, hogy nincs már szüksége őrharcosi kíséretre.

- Nincs, Larsen, biztos, hogy nincs. Kivívta magának a tiszteletet első nap. Szerintem Tagrenék már büszkébbek rá, hogy vele mutatkozhatnak, mint a kislány, hogy a te elegáns őrharcosaid kísérgetik. Szép és nagyon tehetséges kislány. Az egyetlen gond, hogy állandóan változik a harcos-és gyerekénje. Mikor harcra kerül a sor, felér egy férfival is. Máskor meg könnyen elérzékenyül, és sírvafakad, mint a gyerekek. Mindig fél, hogy megsért valakit. És ha a fiúk néha olyan megjegyzéseket tesznek rá, amikről a jedik mélyen hallgattak előtte, ő szegényke odajön hozzám, hogy válaszoljak neki, mert a fiúktól nem meri megkérdezni, miről beszélnek. Én meg töröm a fejem, mit mondjak neki, mikor olyan alapvető dolgokkal sincs tisztában, amit a mandalóriai lányok ebben a korban már rég tudnak.

- Sejtem - bólintott Larsen. - Arionékat már az első nap olyan keresztkérdéssel állította falhoz, hogy alig tértek magukhoz, pedig nem könnyű az én sokat tapasztalt őrharcosaimat zavarba hozni! Szóval elégedett vagy vele .

- Elégedett, bizony! És mit gondolsz, mit csinál délután? Ott ül a lelkem a nagy gyakorlópálya szélén, és bámulja az őrharcosok tréningjét. El nem lehetne onnan vonszolni. Neki az a pihenő. Harcosnak való anyagból gyúrták ezt a lányt, és sose tudni, mit tanul a jóval felkészültebb őrharcosoktól. Állandóan együtt mászkál Hedgewitherrel, még az őrharcosok edzését is együtt bámulják, olyan áhítattal, hogy én ilyet még nem láttam, pedig már öt évtizede, hogy harcosokat képzek! És képzeld, másnap reggel azokat a mozdulatokat látom az ő koreográfiájukban is, amiket előző nap az őrharcosoktól lestek el! Mintha egymást tanítanák az őrharcosok tréningje alapján. Alig kell igazítanom valamit. Önmagukat és egymást fejlesztik.

A vezérkar úgy döntött, hogy Seydának nincs szüksége közvetlenül testőrségre, így a kislány már egyedül sétálgathatott a bázison. Bármerre ment azonban, őrharcosok figyelték éberen. De mert minden idejét a kiképzőkkel, vagy a gyakorlópályákon, és azok közelében töltötte, állandóan szem előtt volt, és nem kellett külön felügyelet hozzá.

Seyda gyorsan fölfedezte magának a bázist, sőt volt már kedvenc helye is. A bázis északnyugati részén, a köztársasági foglyok kerítéssel elrekesztett lakása közelében állt egy hatalmas fa. Seyda annak a tövében üldögélt a törzsnek támaszkodva, végezte szokott napi meditációját, és onnan figyelte az elzárt területet. Hedgewither minden nap vele tartott és némán, lehunyt szemmel ült a jedi kislánnyal szemben, érezve, hogyan áramlik át rajta is a nyugalom hulláma.

A negyedik napon, a délutáni edzés után Larsen és Xarga félrevonta Hedgewithert beszélgetni, így most először Seyda egyedül maradt. Összeszedte minden bátorságát, és megindult a rácsos ablakú konténerház felé.

A négy szolgálatban lévő őrharcos némán figyelte a közeledő kislányt. Seyda látásból ismerte őket, de még nem beszélt velük. Azt már fölfedezte, hogy a vezető őrharcosok páncélja árnyalattal sötétebb, mint társaiké, így azonnal tudta, melyikük az őrség vezetője. Mivel ittléte óta nemcsak az edzéseken kísérte figyelemmel az őrharcosok viselkedését, hanem az udvaron és az étkezőben is, érzékelte, hogy szolgálaton kívül erős barátság fűzi össze őket. Rangjuktól függetlenül. Ez nyilvánvalóan az egymásra utaltságon és egymás képességeinek elismerésén alapult. Szolgálatban azonban hihetetlen fegyelem, és tökéletes összhang uralkodott köztük.

Seyda megállt előttük:

- Már láttalak benneteket - kezdte félénken. - De még újonc vagyok, ti még biztos észre se vettétek, hogy én is itt vagyok Helsán...

- De igen, Seyda, észrevettünk - mosolyodott el a vezető, és jelt adva őrharcosainak, pihenőt engedélyezett. - Te vagy Saborra tehetséges, új felderítője, birodalmunk egyetlen jedi harcosa, aki remekül bánik a karddal, és nem ijed meg sem a bomáktól, sem a sithektől. Köztársasági társaid őrzése a feladatunk. Teregril vagyok. Segíthetünk neked valamiben?

Seyda fölbátorodott a kellemes arcú, szőke hajú vezető szavaitól:

- Igen. Szeretnék beszélni Mrs.Winterrel, ha megengeditek.

- Megengedjük. A vezérek nem tiltották meg, hogy meglátogasd őt, de mi veled megyünk.

- Nem kell bejönnötök... - mondta Seyda, de látva Teregril arckifejezését, gyorsan hozzátette -, persze, ha jönni akartok...

- Nem ragaszkodunk hozzá. Megértjük, hogy nem akarod idegenek jelenlétét, amikor honfitársaiddal találkozol - a vezető kinyitotta az ajtót, és visszaállt előző helyére. Merev arccal bámult a messzeségbe. Társai némán követték példáját.

A kislány tétovázva állt az ajtóban, végül belépett az előtérbe, melybe bal oldalról rövid folyosó torkollott. A folyosó két oldalán ajtók nyíltak, feltehetőleg hálószobák és fürdő. Főzési lehetőség nem volt, mert a foglyok is a bázis konyhájáról kapták az élelmet.

A lehetőségekhez mérten viszonylagos kényelmet nyújtott az előtér, mely étkezőként és nappaliként egyaránt funkcionált.

Sem a két nőt, sem a kapitányt nem lehetett látni. A férfiak kártyázással ütötték agyon az időt. Seyda beléptekor felugráltak, és mielőtt visszahátrálhatott volna, körbevették:

- Nézd csak, páncélja is van! De csinos vagy! Elég unalmas volt itt eddig, de most, hogy téged is bezártak közénk...

- Engem nem zártak be! - tiltakozott a kislány. - Csak látogatóba jöttem Mrs.Winterhez! Hol van?

- Alszik. De gyere velünk! Amíg fölébred, addig beszélgetünk. Elmeséled nekünk, mit csinálsz a madalóriai katonák közt!

Seydát zavarta, hogy megérintik, valósággal tapogatják, és megijedt, mikor vonszolni kezdték a hálószobák felé:

- Engedjenek el! - fegyverét letette a gyakorlatozások után, és energiája sem termelődött még, de el akarta hitetni velük, hogy van. - Tudják, hogy jedi vagyok! Ha nem engednek el, megtámadom magukat!

- Azt kötve hiszem! - mondta a navigátor gúnyosan, és megragadta a csuklóját. - Saját fajtádra nem mersz rátámadni! Különben is önként jöttél ide...

- Nem magukhoz jöttem! - tiltakozott a kislány, és érezve, hogy nem tud szabadulni, elborította a pánik. - Teregril! - sikoltotta.

Szinte válaszul szétrobbant a köztársaságiak köre, és Seyda rémülten simult a hatalmas páncélos testhez, aki védőn vonta magához, és kivezette, míg három társa sakkban tartotta a káromkodó, díszes társaságot. Lábukat keményen megvetve, fegyvert szegezve, fölvetett fejjel, némán álltak a köztársaságiakkal szemben. Csak akkor hagyták el az előteret, mikor vezetőjük jelt adott, hogy visszavonulhatnak. Az ajtó becsukódott, a reteszek a helyükre kerültek, az őrharcosok visszaálltak helyükre a sötétedő udvaron. Seyda lassan kezdett megnyugodni:

- Ne haragudjatok, ti nem vagytok nekem idegenek, csak nem akartam kellemetlenséget okozni nektek azzal, hogy be kell jönnötök őhozzájuk, gondoltam, hogy nem szívesen találkoztok velük... de mégiscsak be kellett jönnötök... ne haragudjatok...

Teregril megsimogatta a kislány haját:

- Nem haragszunk rád, Seyda. Tapasztaltuk, hogy nem a jobb érzésűekhez tartoznak, ezért akartunk bekísérni.

- Nem tudom, mit akartak tőlem - mondta a kislány. - De hirtelen megváltozott a kisugárzásuk, és nagyon megijedtem...

- Seyda, ha megfogadod a tanácsomat, akkor senkinek ne beszélj arról, hogy a foglyok megtámadtak téged, hacsak nem akarod a halálukat! Mert azonnal kivégzik őket, ha ez Sylas és Calborn fülébe jut. Mi is csak Sergernek és Taironnak mondjuk el. Nekik tudniuk kell róla, mire számítsanak őrködésük ideje alatt. Esteledik. Jó lenne, ha te is lepihennél. Canter hazakísér.

Seyda félszeg mozdulattal megsimogatta a vezető páncélos karját, majd a többiekét is:

- Köszönök mindent. Jó éjt!

- Neked is, Seyda - a kijelölt őrharcos a kislány mellé szegődött. Teregril hosszan nézett utánuk.

Másnap délután Seyda újra eljött látogatóba. Ezúttal nem egyedül:

- Sziasztok! Ő Hedgewither! Ugyanakkor került ide Helsára, mint én, de nemsokára ő is őrharcos lesz, mint ti! Larsen és Xarga mondta neki tegnap!

Miután az őrharcosok kezet nyújtva üdvözölték a fehér hajú fiút, Seyda Teregril kezébe nyomott egy közepes nagyságú dobozt:

- Ezt nektek hoztam! Nagyon kedvesek voltatok tegnap, de nekem semmim sincs, amivel megköszönhetném, ezért süteményt hoztam nektek!

- Nincs mit megköszönnöd! - hárította el Teregril az ajándékot, de látva, mennyire elszontyolodott a kislány az elutasítás hallatán, bólintott. - Rendben, elfogadjuk, de akkor ti is velünk esztek!

Ebbe Seyda is beleegyezett, így hatan osztoztak meg a finomságon. Közben a kislány az egész társaságot szóval tartotta.

Estig maradtak, amikor az éjszakás Tairon és őrharcosai megérkeztek, hogy leváltsák Teregriléket:

- No nézd csak, ki van itt! - derült föl Tairon arca. - A mi leendő őrharcostársunk. Xarga és Larsen nagyra tart téged, fiú! És ez a másik kis látogató csak nem Saborra meg Zuka kedvence? Azt mondják, Starvilleren nem volt még ilyen tehetséges felderítő! És Xarga szerint olyan ügyesen bánsz a karddal, hogy egy őrharcosnak se válna szégyenére. Számíthatsz rá, hogy majd letesztelünk! De nem kéne már aludnod ilyenkor, kicsike?

Seyda szívecskéje hangosan dobogott a dícséretek, és a kedves becézés hallatán. Boldogságát nem bírta magában tartani. Elrohant közeli meditálóhelyére, és bolondosan viháncolt a füvön, miközben sírt és nevetett egyszerre.

Calborn az ötödik nap estéjén tért vissza starvilleri körútjáról és elégedettséggel töltötte el, hogy mindkét védencéről csak jót hallott. Mivel nagyon késő volt, nem akarta Seydát zavarni, de Hedgewithert meglátogatta, mikor látta kiszűrődni a fényt a konténerlakás elfüggönyözött ablakán keresztül. A fiú a páncélját tisztogatta, mikor meghallotta a kopogást. Az ajtóhoz ment:

- Te vagy az, uram? - mondta meglepetten a vezérharcos láttán. - Gyere be, és foglalj helyet. Örülök, hogy látlak, uram.

- Nem vagyok az urad, Hedgewither. A vezéred vagyok, nem a rabszolgatartód. Csak azért zavartalak, mert láttam, hogy még fönt vagy. Most tértem vissza és informálódtam rólad. Nagyon elégedettek veled.

- Jólesik ez hallani, uram… bocsánat… vezér…

- Tudod mit? Calborn, és ezzel lerendeztük a megszólítást, rendben?

- Rendben, uram…

- Mondtam, Calborn.

- Calborn - ismételte a fiú.

- Figyelj rám, Hedgewither! Xarga és Larsen kivételes tehetségnek tart téged, ezért úgy döntöttünk, hogy őrharcosi képzést fogsz kapni. Nyugodtan átugorhatjuk az általános képzést, és bevetünk a mély vízbe. Holnaptól a nagypályán az őrharcosokkal együtt fogsz gyakorlatozni! Pontosabban Starviller legkiemelkedőbb képességű őrharcosával, Sergerrel. Mivel ő délután edz, te délelőtt szabad vagy.

- Nagyon megtisztelő az elismerésetek, uram…

- Calborn - javította ki a vezér.

- Igen, Calborn. De mit csináljak délelőtt?

- Neked is jár a pihenő. Azt csinálsz, amit akarsz.

- Akkor szeretnék továbbra is az újoncok edzésére eljárni.

- Miért? Te sokkal többet tudsz máris, mint ők.

- Ez igaz, uram…

- Calborn.

- Igen, bocsánat, Calborn, de van ott egy kislány…

- Seyda?

- Igen, Seyda, uram…

- Calborn!

- Bocsánat, Calborn. Szóval Seydával szeretnék továbbra is edzeni. Ez csak négy óra hosszat jelent, aztán már nem érdekes az edzés, mert ő utána úgyis elmegy Saborrához, Zukához és Gerenhez tanulni.

A vezérharcos fürkészőn nézett a szemébe:

- Tetszik neked?

- Nem értem a kérdésedet, uram…

- Mondtam, hogy Calborn!

- Bocsánat, uram… Calborn. Mit értesz azalatt, hogy tetszik-e? Ő egy olyan különleges személyiség, amilyennel még soha nem találkoztam. Ha arra gondoltál, szép-e, igen, szépnek tartom. Nem láttam még ilyen szép lányt.

A vezér egész közel hajolt az arcához:

- Hedgewither, Seyda még gyerek! Megértettél? Még gyerek!

- Tisztában vagyok vele, uram… bocsánat, Calborn. De attól, hogy gyerek, még lehet szép, nem? És kiválóan harcol. Nagyon jók a reflexei, nagyon gyors, nagyon hajlékony. És nagyon kedves. És valahogy… olyan összetett a személyisége. Egyszer olyan, mint a legveszélyesebb harcosok, akikben vibrál az erő és az indulat, és nem tanácsos kikezdeni velük, máskor viszont, amikor nincs benne ez a furcsa indulat, olyan kicsinek és törékenynek tűnik, amilyen valójában is, hogy a férfi úgy érzi, védenie kell mindentől és mindenkitől. Megengeded, hogy ezután is edzzek vele, ahogy eddig is, uram?

- Calborn.

- Igen, igen, persze, Calborn. Megengeded?

- Úgy érzed, veszély leselkedik rá?

- Nem. Most már nem. Megmutatta, hogy nem olyan védtelen és gyenge, amilyennek látszik.

A vezér fölállt, pillanatokig nézte a fehér hajú fiút:

- Holnap még odamehetsz. Majd a délutáni edzés eldönti, mennyire fáraszt le Serger. Ha kidőlsz, úgyse lesz energiád még másnap reggel is edzeni. Rendben?

- Igen, uram.

- Nem vagyok úr. Ha minden beidegződésed ennyire makacs, mint ez a megszólítás, nehezen fogsz boldogulni azzal, amit Serger, Xarga és Larsen tanít majd neked.

Ezzel magára hagyta a fiút, aki visszaült az ágy szélére, ölébe vette páncélját, és türelmesen folytatta a tisztogatását.

Calborn megint körbejárta a bázist és lépteit lelassította Seyda otthona előtt, ahol most már nem állt őrség. Pillanatokig nézte az ajtót, de mert fény nem szűrődött ki, a kislány bizonyára már aludt. A vezér meggyorsította lépteit, és saját otthona felé fordult.

Másnap reggel azonban ott volt a kis gyakorlópályánál. A fiúk már gyülekeztek, Hedgewither is ott ácsorgott, Xarga is megérkezett, de a kislány nem volt sehol.

- Mi van Seydával? Hol van?

- Nem tudom, Calborn. Talán elaludt. Mindjárt odaküldök valakit.

- Hagyd, majd én megnézem!

A vezér hatalmas léptekkel indult neki, és már ott is állt az ajtó előtt. Mély levegőt vett, mielőtt bekopogott. Nem érkezett válasz.

Mégegyszer kopogott:

- Seyda! Bent vagy?

Valami halk, bizonytalan hangot hallott csupán, de válasz nem érkezett. Calborn pillanat alatt bent termett, még az ajtót se csukta be maga mögött. Az ágyon kuporgó kislány egy törölközőbe csavarva kétségbeesetten menekült be a fürdőbe. A vezér pillantása a megvetett ágyon a félig összegyűrt, vérfoltos lepedőre esett. Calbornt majd szétvetette az indulat:

- Seyda!!! - tört be a fürdőbe. - Ki volt itt???!!! Ki mert bántani téged?!!!!

A kislány rémülten, reszketve bújt be a sarokba, a fehér törölközőbe burkolózva, amelyen szintén vérfoltok éktelenkedtek.

- Ki volt az?!!! Ki mert bejönni ide hozzád???!!! Ki bántott téged, Seyda?!!!

- Sen… senki… nem bántott… - Seyda lekuporodott, hogy minél kisebbnek látsszon. - Ez már… ké… két éve van ne… nekem…és aaa… azt mondták a jedi… nők, hogy ennek muszáj is lennie... - és elsírta magát.

Calborn hirtelen megértette. Féltérdre ereszkedett a rémült kislány mellett:

- Jól van, kicsi Seyda, nyugodj meg, tudom, miről beszélsz! Azt gondoltam… mindegy. Erre nem gondoltam. Persze, itt a fiúknak nincsen ilyen gondjuk. Szerzünk neked olyat, amit a mandalóriai nők használnak ilyenkor, de addig is hozok helyette valamit, jó?

- J…jjó…

- Ne sírj, kicsi Seyda, ne sírj! Nagyon megijedtél?

- Neeem tudtam, m…mit csináljak… mert minden ooo…olyan lett… és nem tudtam szólni senkinek… és Xarga vár... azt hiszi majd, hogy mm…megbízhatatlan vagyok…

- Nincs baj, kicsi Seyda. Semmi baj. Mindjárt jövök. Beszélek Xargával is, csak nyugodj meg szépen!

Calborn mérhetetlenül szégyellte magát, míg a hajója felé tartott. Ha nem hallgatja meg a kislányt, vagy magától is nem jut eszébe, hogy Seydának másfajta gondjai is lehetnek, mint férfitársainak, iszonyatos botrányt csinált volna a bázison.

Amikor elhaladt a pálya mellett, csöndesen odaszólt Xargának:

- Seyda néhány napig nem tud jönni edzeni.

Látva Xarga aggódó tekintetét, hozzáfűzte:

- Hát, harcos vagy sem, mindenesetre… nő. Erre bizony nem gondoltunk.

A kiképzőtiszt ekkor megnyugodva fordult vissza újoncaihoz, akik már javában gyakoroltak, Hedgewither kivételével, aki várakozóan nézegetett arra, amerről Seydát reggelenként jönni látta.

- Seyda nem jöhet edzeni, uram? - szólította meg szelíd, békés hangján a mellette elhaladó vezért.

- Ha mégegyszer uramnak szólítasz, biztos, hogy nem! - mondta Calborn.

- Beteg?

- Hát, nem érzi éppen jól magát - mondta a vezér, és hozzátette. - Hedgewither, menj Kennixhez, add le jelenlegi felszerelésedet, és vételezz magadnak őrharcosoknak való nehézpáncélt! Gyakorolgasd a súlyát, és benne a mozgást, mert Serger meg fog izzasztani alaposan. Most még van egy kis dolgom, de ha végzek, elviszlek Sergerhez, és bemutatlak neki, rendben?

- Rendben, ur…

- Jól gondold meg!

- Calborn - javította ki magát a fiú azonnal.

- Így már jobb - bólintott a vezér.

Fölment a Striderre, beszélt a kísérőhajók kapitányaival, majd bejárta a hajót, minden használhatónak ítélt dolgot összeszedett, majd miután kifogyott az ötletekből, visszatért a kislányhoz, aki még most is a fürdőben kuporgott, de már nyugodtabbnak tűnt:

- Seyda, fürödj meg, szedd rendbe magadat ezekkel, amiket hoztam neked, aztán öltözz föl! A páncélt most ne húzd föl, csak a lanilinruhát! Az ágyneműdet dobd ebbe a zsákba a törölközőkkel együtt! Ha elkészültél, várj meg itt, ne mászkálj el sehova, jó?

- Jó.

Telrevan vezére megkereste Hedgewithert, aki most már őrharcosi felszerelésben feszített. Láthatóan könnyedén mozgott a nehézpáncélzatban is. Calborn intett neki, és az elzárt terület felé indult:

- Serger! Gyere csak ide!

A jó kiállású vezető őrharcos azonnal mozdult a vezér hangjára, és megindult feléjük.

- Igen, Calborn.

- Serger, ez a fiú Hedgewither. Siroxról hoztam magammal. Különleges, idegen technikai tudása miatt őrharcost csinálunk belőle. Kivettük az újoncok közül. Délutántól veletek fog edzeni. Hedgewithert a Külső Perem egyik világából hurcolták Siroxra, de sajnos rabszolgát csináltak belőle, nem harcost. Az újoncok közt csak Seydával szokott gyakorolni, tanultak is egymástól, mint kiderült, tőletek is. Mindketten nagy rajongóitok. De mivel Seyda sosem lesz olyan erős, mint ti, nem tudunk belőle őrharcost képezni, felderítőként viszont remekül megállja a helyét. Hedgewither azonban erős, ő képes lesz felzárkózni hozzátok. Megjegyzés?

Serger tekintete végigfutott a sovány, de jó felépítésű fiún. Megrázta fejét:

- Nincs, Calborn. Gyere, Hedgewither, beszélgessünk! Ismerkedjünk addig, amíg van rá időnk! A pályán majd a technikánk beszél helyettünk.

- Még egy dolog, Hedgewither! - szólt utánuk a vezér. - Ha nem akarod megsérteni Sergert, őt se tituláld úrnak! Épp elég büszkeség neki a neve, azt már az egész birodalom ismeri, azon szólítsd!

Ezzel visszafordult és bement a tanácsterembe:

- Sylas, néhány napra megint elmegyek és elviszem Seydát. Szükségem lenne Zukára és Gerenre, tudnád őket nélkülözni?

- Furcsa összeállítás - jegyezte meg a klánvezér.

- Igen, az. Seydának szüksége van néhány… csak nőknek való személyes dologra, amit itt nem tudunk biztosítani neki. De nem akarom, hogy kiessen a tanulásból. Zuka és Geren foglalkozik vele útközben is. Saborrát itthagyom neked.

- Most is elég lesz húsz őrharcos?

- Elég. És ha lehet, küldd velük Ariont és Tagrent! Nagyon jó hatással vannak Seydára.

- Nincs akadálya, Calborn.

- Köszönöm, Sylas.

A telrevani vezérharcos következő útja a computerzsenihez, majd a történészhez vezetett, végül visszakanyarodott Seyda otthonához. A kislány most már fegyelmezetten, nyugodtan várt rá. Calborn körülnézett, nem maradt-e valami áruló nyom, majd fölvette a zsákot:

- Gyere, Seyda! - engedte maga elé a kislányt. - A landolópálya felé indulj! A Striderhez megyünk.

- A Striderhez? De hisz az a te hajód!

- Igen. Most majd gyakorlatozhatsz rajta. Csavargunk egy kicsit.

Seyda ragyogott a boldogságtól. Calborn nem sietett, hogy Zukának és Gerennek is legyen ideje összekészülni. A tábor egyik szemétgyűjtőjébe dobta a zsákot, aztán oldalán a nézelődő kislánnyal, kényelmes tempóban tartott a landolópálya felé.

Útközben összefutottak Sherukkal. A szőke, fiatal alvezér az étkező felől jött:

- Hát itt a mi ügyes kiscsillagunk! - nevetett a kislányra.

- Nocsak, Seyda - jegyezte meg Calborn. - Ennyire bevágódtál már a bázison?

- Úgy bizony, Calborn - mondta Sheruk. - Seyda és Hedgewither a mi két új büszkeségünk. De hogy lehet, hogy ezt a nagylányt megint kísérgetni kell?

- Nem azért kísérgetnek! - magyarázta Seyda lelkesen. - Hanem a Striderre megyünk!

- A Striderre?

- Igen, Sheruk. Calborn azt mondta, hogy elmegyünk egy kicsit csavarogni.

- Szóval csavarogni, mi? És mindjárt a vezérrel! - szeme huncutul csillant. - Nem vagy te máris elkényeztetve?

- Sheruk - vonta félre a vezér. - Néhány napig nem leszek itt. Legyen Hedgewitheren a szemed! Járkálj többet a harcosok és az újoncok között, nehogy a kiemelés miatt kikezdjenek vele! Az őrharcosok is jobban figyeljenek rá! Brailornak is szólj! Segítsetek Xargának és Larsennek szükség esetén!

- Úgy lesz, Calborn. Bár az a véleményem, ha Xarga egy ilyet egyedül nem tud kezelni, akkor vége a világnak.

- Én is így gondolom, de ne feledd, hogy az újoncok közt most van tekintélyes nemes fia is!

- Légy nyugodt, Calborn! Akkor hát, jó csavargást, kiscsillag!

- Köszönjük, Sheruk. Calborn, be lehet szállni? Mindjárt indulunk?

- Beszállhatsz, de még nem indulunk. Egyelőre még ne nyúlj semmilyen műszerhez!

- Akkor inkább nem szállok be.

Ezzel Seyda letette kezében tartott kevéske motyóját és lecsüccsent rá, állát két kis tenyerébe támasztva.

Calborn elnézte a türelmesen ücsörgő kislányt, és azon tűnődött, tulajdonképpen valóban gyerek, miért félti hát ennyire mindenkitől? Ugyanakkor valahol mélyen megszólalt benne a figyelmeztető csengő: valóban ennyire félrevezetnének az ösztöneid? Az a furcsa kettősség zavarta most is, mint az első percekben, de mint észrevette, harcosai is zavarban vannak, hogyan bánjanak Seydával. Nem nő, de már nem is gyerek. Harci tudása, és a viselkedés is, mely harc közben látszik rajta, felnőtt, érett személyiségre vall, máskor azonban... Vajon mit csináltak vele a Ravageren? Tényleg csak jedi énjébe nyúltak bele?

- Ó, hát itt az én okos kis Seydám - jelent meg Geren. - Szóval útitársak leszünk.

- Igen, útitársak. Akkor te is jössz csavarogni velünk, ugye, Geren? És közben tudunk tanulni.

- Bizony, hogy tudunk. Emlékszel még, hol hagytuk abba?

- Igen. Ott, hogy a második Mandalore, akit Jorahen cal Telrevannak hívtak…

- Seyda, Geren, menjetek be a hajóba! - szólt rájuk Calborn. - Az előtérben üljetek le! Amint Zuka és az őrharcosok ideérnek, indulunk.

- Őrharcosok is jönnek velünk? - csillant föl Seyda szeme.

- Igen, jönnek. Fordulj csak meg! Látod, már itt is vannak!

- Arion! Tagren! - ugrott föl Seyda. - Hát ti is jöttök csavarogni?

- Bizony, Seyda - mondta Arion. - Ha azt mondják, őrizzük a kaput, akkor odamegyünk, és nem engedjük be a cannokokat. Ha azt mondják, őrizzük Sylast, akkor ott állunk mellette, és a szemünket se vesszük le róla. És ha azt mondják, menjünk Seydával csavarogni…

- Akkor jöttök velem csavarogni! - mondta lelkesen a kislány. - De rám már nem kell ám vigyázni.

- Igen, tudjuk. De a Striderre azért még kell vigyázni, nem? Hogy legyen mivel csavarognunk.

- Menjetek be, fiúk! - mondta Calborn. - Már csak Zukára várunk.

A computerzseni is hamarosan megérkezett. Calbornnal együtt visszavonultak a pilótafülkébe, ahol a pilóta már a műszereket ellenőrizte.

- Gyere csak, Seyda! - mondta Calborn. - Figyeld meg, mit csinálunk a startkor!

- Igen, Calborn - szaladt oda hozzá a kislány, otthagyva Gerent és az őrharcosokat. A vezér odavezette a pilótához:

- Seyda, ő Bered, a pilóta. Bered, ő Seyda. Mesterfelderítőnek tanítjuk.

- Üdvözöllek, Seyda - fordult meg a pilóta. Seyda csak annyit jegyzett meg magában, hogy Bered az eddig látott mandalóriai férfiak közül a legidősebb. De nem ez zavarta…

- Fáradt vagy? - kérdezte hirtelen.

- Ez most hogy jutott eszedbe? - hangzott a meglepett válasz.

- Érzem. A kisugárzásod… olyan furcsa - mondta Seyda nagyon komolyan. - És van benne valami, ami valahogy… nem természetes… nem hozzád tartozik. Ilyet az őrharcosokon nem érzek, csak a köztársasági…

- Hagyj békén a megérzéseiddel! Törődj a saját dolgaiddal!

Seyda elhátrált:

- Calborn, én… én most inkább nem megyek csavarogni… - és a kijárathoz futott, de mert nem tudta, hogyan nyílik az ajtó, kétségbeesetten ütögette két kis tenyerével, és nekiszaladt, hátha akkor kinyílik.

- Seyda! Mi van veled? - hallotta az őrharcosok hangját, akik azonnal körülvették és lefogták, nehogy kárt tegyen magában, de a pánik akkorra már teljesen elborította:

- Nem megyek ezzel a pilótával sehova! Olyan, mint a kapitány! Engedjetek ki! Engedjetek ki!

- Ki ne engedjétek, mert sose találjuk meg többé! - szólt ki a pilótafülkéből Calborn. - Seydának igaza van. Bered valami ismeretlen szer hatása alatt van.

- Seyda! - Arion és Tagren szelíd, megnyugtató hangja végül elhatolt a tudatáig, mire Seyda elcsendesedett, és az őrharcosok közelében bekuporodott egy sarokba. A két őrharcos leguggolt előtte, és kezüket nyújtották feléje. Kétségbeesve kapaszkodott azonnal beléjük, pupillája teljesen kitágult.

- Seyda - próbálkozott Arion. - Kitől félsz ennyire?

- Arion, zavard el a pilótát… a kapitány is ilyen, ne hagyj itt vele egyedül… - mondta a kislány a kezüket szorongatva, szemében iszonyat. Arion megsimogatta a haját:

- Nem hagylak vele egyedül. Senki nem bánthat téged. Itt vagyok melletted, Seyda.

A kislány odabújt hozzá, majd a másik őrharcost is közelebb húzta a kezénél fogva:

- Tagren, küldd el, mondd meg neki, hogy menjen ki a fülkéből… úgyse megyek vele sehova… ti nem féltek tőle? Nem érzitek, milyen szörnyűség árad belőle? Küldd el, Tagren, kérlek, küldd el, küldd el!

- Elküldöm, Seyda. Ne félj, elküldjük a pilótát, csak nyugodj meg szépen!

Seyda némán bújt meg köztük, és egy pillanatra sem engedte el a kezüket, de kapkodó lélegzete kezdett nyugodtabbá válni.

- Vajon mi vadította meg ennyire? - pillantott föl Arion a társaira.

- Az a szer - lépett ki a fülkéből Calborn. - Mesélte, hogy mióta a Ravageren járt, nem viseli el a negatív energiát sugárzókat. Mint amilyen a köztársasági kapitány volt. És Bered ilyet sugároz ki magából. Illetve az a szer, amit használ, mint most az előbb bevallotta. Ajzószer. Lehet, hogy a kapitány ezért üldözte Seydát három héten keresztül. Még pár napja is, azért emlékszik ennyire a kislány. Vigyázzatok rá! Kérek másik pilótát, Beredet pedig Sylas gondjaira bízom. Majd kiszedik belőle, kitől és honnan szerezte ezt a vacakot. Köztársasági csempészekkel állna kapcsolatban?

Két őrharcos Calborn után vonszolta a pilótát. Míg Calborn intézkedett, Arionnak és Tagrennek sikerült előcsalogatnia a kislányt a sarokból, aki ezután se mozdult el a közelükből. Amikor azonban Geren előkeveredett, és mit sem tudva a történtekről, elkezdte ecsetelni, mi történt a második Mandalore uralkodása idején, Seyda teljes figyelmével a történész felé fordult.

A visszatérő Calborn szó nélkül konstatálta, hogy Seyda és Geren megint elmerült a Mandalóriai Birodalom múltjában. Az őrharcosok körülülték őket, és ők is figyelték a történészt. Geren kiválóan értett ahhoz, hogyan kell elvarázsolnia hallgatóságát. Minthogy a mandalóriai történelemnek elengedhetetlen követelménye volt, látványos csatajelenetekben bővelkedett az előadása, így az őrharcosok, köztük a Tagren és Arion közé befészkelődő kislány, akiben egy harcos szíve dobogott, önfeledten hallgatták.

Calborn, Zuka és az új pilóta eközben előkészültek az indulásra.

Két óra múlva Geren előadása véget ért, és a társaság asztalhoz ült. Seyda újra magára talált. Gerennel és az őrharcosokkal elkezdték megvitatni, miért tudott győzni folyamatosan a Mandalóriai Birodalom, évszázadokon keresztül. Mikor Calborn és Zuka is megjelent az ebédnél, a kislánynak eszébe jutott, hogy tanulnia kell az indítást.

- Mikor startolunk? - kérdezte. - Azt mondtátok, hogy nekem is ott kell lennem az indulásnál.

- Hát arról lemaradtál, Seyda - csóválta fejét Zuka. - Már két órája úton vagyunk. De a landolást még nem késted le.

- Az pedig nincs messze, de addig is van mit tanulni - fűzte hozzá Calborn. - Meg kell ismerned a műszerek kijelzéseit, hogy tisztában légy azzal, hol vagy, merre tartasz, mekkora gyorsasággal. A hőmérsékletről, a légnyomásról, a levegőkeverék arányáról és sok másról is információt kapsz. Amit Zukától és Saborrától eddig tanultál ebben a néhány napban, annak most hasznát veheted. Ebéd után kimegyünk a pilótafülkébe, és hamarosan le is szállunk.

- Hol fogunk leszállni? Egy másik harci bázison?

- Nem. Egy nagyobb településen.

- Ott is vannak harcosok?

- Nem, Seyda, ott civilek élnek.

- Mik azok a civilek?

- Nem mik, kik. Olyan mandalóriai lakosok, akik nem harcosok, mint mi.

- Akkor azok polgárok.

- Igen, a köztársaságban így nevezik őket.

- Akkor ott nem lehet edzeni?

- Nem. Ha edzeni akarsz, kérd meg az őrharcosokat, hogy gyakoroljanak veled itt a hajón!

- De én nem vagyok olyan erős, mint ők. Nem lesznek hajlandók velem edzeni!

Arion elmosolyodott:

- És ezt ki mondta neked?

- Senki. De gondolom, azért szoktatok külön gyakorolni, nehogy véletlenül agyoncsapjátok a tőletek sokkal gyengébb, és képzetlenebb harcosokat. Például engem.

Tagren kényelmesen hátradőlt székén:

- Én úgy látom, életben és egészben vagy, pedig eddig kizárólag Hedgewitherrel gyakoroltál, és az bizony nem gyenge fiú.

- De ő újonc volt, nem olyan… mint ti.

- Miért, mi milyenek vagyunk? - kérdezte Arion.

- Nagyon erősek és büszkék, mint a vezérek, és akár félni is lehetne tőletek…

- De te nem félsz tőlünk. Azt látjuk.

- Igaz, Arion, én nem félek tőletek, mert tisztellek benneteket. Elismerem az erőtöket, és nem érzek bennetek rosszindulatot. Nem vagytok gőgösek. Csodálom minden mozdulatotokat, amikor látom, hogyan gyakoroltok… lenyűgözően szép élmény látni titeket…

Calborn megmozdult:

- Seyda, ahogy beszélsz, az már egy kicsit túlzás! A nők nem szoktak így beszélni a férfiakról.

- De hát én nem vagyok nő, én felderítő vagyok, és mélységesen csodálom az őrharcosokat, akik sokkal, de sokkal többet tudnak, mint én!

- Seyda - mondta hirtelen Arion -, Calborn azt akarta mondani, ne tartsd magad kevesebbnek, csak, mert nem tudod azt, amit mi! Te olyan technikát mutattál be, amit talán az egész birodalomban nem lesz harcos, aki utánad tudna csinálni, tehát mi ugyanolyan csodálattal adózunk neked, mint te nekünk. A te adottságaid ugyanolyan csodát képesek produkálni, mint a mi adottságaink a miénket! Illetve amit te csodálsz bennünk.

- Igazán…úgy gondoljátok?

- Igazán, Seyda, igazán csodálatos vagy… a harci tudásoddal együtt.

- És a computeres tudásodról már ne is beszéljünk - folytatta Zuka. - A jedik fura népség. Annyi mindenre vagy képes, és egyszerűen nem foglalkoztak veled! Igaz, ha jobban odafigyeltek volna rád, akkor most nem Helsa büszkesége lennél. Azt mondom neked, hogy a birodalmunk büszkesége lehetsz majd, ha ilyen gyorsan, könnyen, és ekkora iramban haladsz tanulmányaidban. Hatalmas karrier áll előtted, rajtad múlik, milyen magasra szárnyalsz föl…

Seyda álmodozva nézett Zukára. Látszott, valahol nagyon messze jár most, de senki nem igyekezett visszarángatni. Egyszerre hirtelen mégis visszacsöppent a valóságba:

- Nekem nem szoktak ilyen szép dolgokat mondani a jedik. Azt mondták, menjek a dolgomra és gyakoroljak, gyakoroljak, és minél többet legyek egyedül, mert akkor leszek igazán jó jedi, ha segítség nélkül, egyedül is boldogulok kint a vadonban. Így mindig mindenhova egyedül mászkáltam, és egyedül harcoltam a vadállatokkal. Én nagyon szeretek köztetek lenni, mert ti nem zavarásztok sehova egyedül, és nem mondjátok, hogy útban vagyok, mégha tényleg útban vagyok is, és… és nem is tudjátok elképzelni, milyen sokat jelent ez nekem, és milyen hálás vagyok nektek mindezért…

- Seyda - mondta Calborn, látva, hogy a kislány mindjárt sírva fakad. - Amit Arion és Zuka az imént mondott, igaz, de ahhoz, hogy valóság legyen, azért a tudásért neked keményen kell dolgoznod. Amit elérsz, az a te érdemed lesz. Mi csak a lehetőséget biztosítjuk, hogy elérd, de magadat dícsérd érte, ha sikerül! Úgyhogy, ha jóllaktál, akkor kiballagunk szépen a pilótafülkébe, és megnézzük, mitől megy ez a hajó egyáltalán, jó?