Luthien Lovemagic Oldala

Tartalom: "A dologban az a különös, hogy az elhangzó jóslat talán nem is rád utalt..."Szerzõ megjegyzése: Minden jog Rowlingé, nekem nem származik anyagi hasznom a novella megírásából. (A tartalom idézet a Fõnix Rendjébõ.)

Szerzõ megjegyzése:

Minden jog Rowlingé, nekem nem származik anyagi hasznom a novella megírásából.
(A tartalom idézet a Fõnix Rendjébõ.)

A másik

Rázta a hideg, és igencsak nagy gondban lett volna, ha el kell döntenie, hogy ébren van-e, vagy megint lázálom kínozza. Kínozza… A szóra minden izma görcsbe rándult, és a sejtjei sikítottak a fájdalom emlékétõl.

Hogy sodródhatott ebbe az egészbe? Hülye kérdés, hisz tudta. Meg fog halni? „Ez csak természetes.” Magával viheti Voldemortot is? „Talán.”

Soha nem volt öntelt, de úgy határozott, kivételesen ennyit megengedhet magának. Talán… Ha nem kapaszkodik ebbe a szóba, nem fogja kibírni, összeomlik. „Márpedig, azt nem lehet. Nem az ellenség szeme láttára. Maximum egyedül, egy sötét szobába rejtõzve.” Végül is egyedül volt, és a cella is kellõen sötét… Akkor se! Voldemort börtöne ehhez nem megfelelõ hely, meg aztán tartozott egy kísérlettel. „Ennyit megérdemel a világ, ha már elhitte, hogy jó döntés volt engem kijelölni a feladatra.”

Ezt nem értette.

Miért õ? Õ csak… Õ semmi. A másik. A B-terv. A pótlék. Átkozott Voldemort. Átkozott Trelawney és Dumbledore és Piton és Bellatrix és… Átkozott Harry!

Nem. Harryt nem szabad bántani. Megtették vele elégszer életében. „Tudsz még sajnálni másokat, Kiválasztott? Másokért bánkódsz?” - csattant elméjében a hideg, megvetõ kacaj. „Nem, csak a visszhangja” – nyugtatta magát. „Nem vitás. Te vagy az ellenfél, akit a sors kiszemelt nekem. A szánalmas bolond, akit vártam. Dumbledore és Potter méltó utóda. Vagy utánzata?”

De miben hasonlított õ Harryre? Griffendéles talárt hordott hét évig. Na és? Hiányzott mögüle az a tartalom, ami Harry esetében a kezdetektõl megvolt. Hiába állították annyian az ellenkezõjét, õ makacsul tartotta magát ehhez a meggyõzõdéshez. Tõle is elvették a szüleit. Tragikus, de ez olyasmi, ami a születése elõtt is sok gyerekkel megtörtént, és megtörténik talán ebben a percben is. És… Harry híres sebhelye. Most már õt is megjelölték. Nem egyszer, nem villám alakú heggel…

Gyûlölte, hogy tõle várják a háború lezárását, a világuk megmentését, a muglik védelmezését. Szívesen harcolt, örömmel vette volna ki a részét, mindebbõl, de hogy rá háruljon az egész? Abból nem kért, és fõleg nem vágyott Harry helyére.

Igen, álmodott róla korábban. Igen, elképzelte. „De az még nem bûn! Ki nem? Melyikünk nem?” Azonban éberen, a valóságban, Harry Harry volt, Neville pedig Neville, ahogy a Tervben állt. Míg gyászos hiba nem csúszott a „mennyei” számításba, és ahogy a megürült térbe új anyag áramlik, rá is más szerepet nem osztottak.

A kétség volt a legrosszabb. Az örökös, feloldhatatlan bizonytalanság. Õ tehetett róla. Õ nem elég bátor követelni a válaszokat.

Pedig kérdés akadt bõven. Nem tudhatta – és már soha nem is derítheti ki -, hogy mikor Ginny keze az õ kezébe csúszik, az nem Neki szól-e. Hogy mikor Ron és Hermione a kutatásuk eredményeirõl mesélnek, nem Õt képzelik-e helyébe. Hogy a Rendtagok és kémek a szívük mélyén nem Harrynek tesznek-e jelentést, McGalagony nem Õt próbálja-e óvni az intelmeivel és utasításaival…

Nem akart ezen töprengeni, dühvel és féltékenységgel kitölteni az utolsó óráit, de a gondolat mindig makacsul visszatért. Mint egy dal, amit az ember öntudatlanul is énekel, és hiába próbálja elûzni, ott lappang a tudata mélyén.

Szinte hálás volt, az érkezõ halálfalónak, akinek parancsára csikorogva kitárult a cellaajtó. A hang végigborzongatta az idegeit - meglepõdött rajta, hogy még érzékeli az efféle apró kellemetlenséget -, megszabadítva õt a további elmélkedés felelõsségétõl. Két ismerõs alak körvonalai rajzolódtak ki a félhomályban – bár, mostanra Voldemort minden szolgájára ráaggathatta volna ezt a jelzõt.

- Gyerünk, Longbottom!

A Malfoyokat küldték érte. „Micsoda megtiszteltetés!” – gondolta keserûen. Ha nála lenne a pálcája, Dracót biztosan elintézné. Ha jobban ügyel a hoppanálásnál, nem tudták volna követni. Ha annak idején hamarabb érnek a Roxfortba, akkor Harrynek nem egyedül kell harcolnia. Ha… Ha-ha!

Emelt fõvel indult el, hogy még egyszer, utoljára, szembenézzen Voldemort Nagyúrral.