38.fejezet

A nyár utolsó napjai végre teljes nyugalomban teltek el, a tó szikrázott a napsütésben, Hermione végre teljesen nyugodt lehetett. Sok időt kellett egyedül töltenie, hiszen Perselus gyakran vonult külön Dracóval gyakorolni, de ilyenkor sem unatkozott, hiszen a szerelme megengedte, hogy az ő könyveit olvasgassa. A lány gyanította, hogy bizonyos köteteket elzárt előle, de nem sértődött meg ezen, tudta, hogy Perselus csak a fekete mágiától akarja őt megóvni. Malfoyjal nem sokat beszéltek, pedig a fiú már majdnem egy hete a kastélyban élt, de feltűnően kerülte a társaságát. Furcsa is lett volna, ha barátkozni próbál vele, hiszen soha nem bírták elviselni egymás társaságát, attól, hogy Draco átállt a jó oldalra, még nem változhatott meg teljesen. Néha hármasban vacsoráztak, de ilyenkor sem nagyon szóltak egymáshoz, a fiú kizárólag a keresztapjával beszélgetett. Perselus már az első este megkérte Hermionét, hogy ne legyen barátságtalan Dracóval, amit ő persze meg is ígért neki, és azóta is udvariasan beszélt a hajdani mardekárossal.

Augusztus 31-én reggel Hermione álmosan nyitotta ki a szemét, először nem tudta, mitől ébredt fel, aztán rájött, hogy a szerelme ölelése hiányzik neki. Oldalra pillantott, Perselus mellette feküdt. A szemei nyitva voltak, de látszott rajta, hogy a gondolatai nagyon messze járnak. Sötéten meredt maga elé, észre sem vette, hogy a kedvese már egy ideje ébren figyeli őt. Hermione nem szerette, amikor a férfi ilyen rosszkedvű volt, ezért halkan közelebb csúszott hozzá, majd cirógatni kezdte a mellkasát. Mivel Perselus erre sem reagált, felemelkedett a párnájáról, ajkaival pedig gyorsan megérintette a férfi száját egy gyengéd csókkal próbálva visszahozni őt a valóságba.

- Min gondolkozol? – kérdezte félénken, és csak akkor nyugodott meg, amikor Perselus halványan elmosolyodott.

- Semmi különös dolgon…

- Olyan rosszkedvűnek tűntél, megijedtem, hogy valami baj van.

- Én is ettől félek, nagyon rossz előérzetem van… - A férfi hangja ijesztően komor volt, de ezen az utolsó nyári reggelen Hermione képtelen volt elhinni, hogy bármilyen rossz történhetne velük.

- Talán csak Draco miatt aggódsz…

- Elképzelhető – válaszolta Perselus, de látszott rajta, hogy nem nyugodott megy teljesen.

Nem akarta elrontani a mellette levő lány kedvét, ezért most ő hajolt fölé, és csókolta meg szenvedélyesen. A szerelméből áradó, mindennél kívánatosabb illat végre elterelte a figyelmét sötét gondolataitól, teljesen átadta magát Hermione kényeztetésének.

Csak órák múlva kerültek elő az ágyból, akkor is csak az éhségük miatt. A villásreggeli elfogyasztása közben nem beszélgettek, csendben élvezték a köztük levő harmóniát. A békés pillanatokat hangos kopogás szakította félbe. Perselus állt fel, és nyitotta ki az ajtót.

- Jó reggelt! Már fél órája várlak… - Malfoy hangja ingerülten csengett. – A hiányos öltözéked alapján azt gondolnám, jobb társaságot akadt, de nem feltételezném rólad, hogy Grangerrel enyelegsz azok után, hogy tegnap kifejtetted, mindennél fontosabb, hogy teljesen le tudjam zárni az elmém – oktatta ki a keresztapját.

- Semmi közöd hozzá, hogy mit csináltam. Csupán elfelejtettem, hogy ma délelőttre tettük át a gyakorlást a délutáni tanári értekezlet miatt. Tíz perc múlva a szobádban leszek.

Perselus ingerülten ült vissza a reggelizőasztalhoz, hogy gyorsan megigya a maradék kávéját.

- Ne haragudj, hogy feltartottalak, nem tudtam, hogy dolgod van délelőtt… - kért bocsánatot Hermione.

- Ugyan már, nem erőszakkal tartottál vissza – nevette el magát a férfi. – Teljesen elveszed az eszem, egyszerűen csak kiment a fejemből, hogy mit beszéltünk meg Dracóval.

- Abból, amiket most mondott, úgy érzem, nem igazán örül a kapcsolatunknak.

- Semmi köze hozzá, a véleménye pedig ebben a dologban nem érdekel – mondta mogorván Perselus.

- Mégis csak a keresztfiad, jó lenne, ha legalább el tudná viselni a társaságom.

- Ne aggódj emiatt, nem sokáig marad már a kastélyban, egy idő múlva pedig majd szépen lassan elfogadja, hogy téged szeretlek. Most már rohanok, mert képes lesz újra lejönni értem…

A férfi gyorsan magára kapta a talárját, egy gyors csók után pedig már el is hagyta a lakosztályt, Hermione pedig boldogan nézett utána. Akárhányszor mondta ki, hogy szereti őt, a lány mindig a mennyországban járt a boldogságtól.

Perselus csak ebédidőben tért vissza, addig Hermione olvasással töltötte az idejét, aztán azon gondolkozott, milyen furcsa lesz másnap este, amikor visszaérnek a diákok, ő pedig már nem ülhet a griffendélesek asztalánál. Dumbledore már meghívta őt a tanárok asztalához, sőt arra is megérte, hogy legyen az idei tanévtől Perselus segítője. Nemcsak a laborban, hanem a tanórákon is. Furcsa volt arra gondolni, hogy akik eddig a diáktársai voltak, mostantól a tanítványai is lesznek. A szerelme már most megtiltotta neki, hogy a hetedévesek óráira bejárjon, hiszen Ginny és Luna a legjobb barátnői voltak. Perselus érkezése szakította félbe a gondolatait, a férfin látszott, hogy nagyon ingerült.

- Mi a baj? Draco már megint megjegyzéseket tett ránk?

- Nem, rosszabb. Albus most közölte, hogy a drága barátaid, Potter és Weasley is gyakran az iskolában töltik az idejüket, hiszen tanév közben Albus nem hagyhatja el folyton a kastélyt, ha azt a két idiótát kell edzenie…

- Perselus, ők a barátaim… - szólt rá a szerelmére Hermione.

- Ne haragudj, csak tudod rosszul érint, hogy amikor már végre úgy éreztem, hogy hét év után megszabadultam a legnagyobb bajkeverőktől, Albus iderendeli őket.

- Legalább már nem kell őket tanítanod.

- Még csak az kéne… - mordult fel a férfi.

- Ne mérgelődj annyit, inkább üljünk le végre ebédelni, mindjárt kilyukad a hasam…

Délután lezajlott a tanári értekezlet, Hermione nem is sejtette, hogy ennyi mindent kell egy tanév előtt megbeszélni, így este hullafáradtan tértek vissza Perselus lakosztályába. Szótlanul vacsoráztak, aztán hirtelen a férfi arca eltorzult a fájdalomtól egy pillanata. Döbbenten nézett maga elé, a következő pillanatban pedig kivágódott a lakosztály ajtaja, és Draco rontott be rajta.

- Perselus, neked is? A jegy… Hív…