30. fejezet

A két szerelmes mosolyogva ült le ebédelni a nappaliban, kivételesen Perselus is hajlandó volt normális tempóban étkezni, nem csak betömte a szájába az ételt. Oldott hangulatban beszélgettek, közben gyakran megérintették, megsimogatták egymást.

- Ugye azért nem fogunk nagyon sokáig titkolózni? Olyan jó lenne, ha szabadon sétálgathatnánk az emberek között, ha foghatnánk egymás kezét.

- Tudod, hogy nem lehet, nem hiszem, hogy a nagyúr szó nélkül tűrné, hogy veled vagyok. Nem tudhatja meg, hogy szeretlek, nem akarlak veszélybe sodorni – válaszolta szomorúan a férfi.

- Én se arra gondoltam, hogy halálfaló-partikra vigyél magaddal! De legalább a rend előtt felvállalhatnánk az érzéseinket…

- Elhiheted, hogy én is erre vágyom a legjobban… Jó lenne, ha akkor ölelhetnélek meg, amikor csak akarlak, de hidd el, hogy nem sokan támogatnák a kapcsolatunkat. Jobb nekünk addig, amíg senki nem tud rólunk… Legalábbis egyelőre.

- Rendben van, most úgyis olyan jó itt nálad, kettesben… - törődött bele a helyzetbe Hermione, majd egy apró csókot nyomott a férfi szájára.

Nem is sejtették, hogy nem csak ketten tudnak a titkukról, valaki ugyanis a nappali kulcslyukán keresztül figyelte őket. Nem volt könnyű dolga, hiszen meg kellett törnie a Perselus által felállított bűbájokat, az volt a szerencséje, hogy régóta ismerte a férfit, tudta, milyen varázslatokat használ az otthona védelmének érdekében. Egyre dühösebb lett, ahogy az újdonsült szerelmespárt figyelte, legszívesebben azonnal rájuk rontott volna, de belátta, hogy nem ez lenne a legtökéletesebb bosszú. Ezután rengeteg időt töltött a bájitaltantanár lakosztályának ajtaja előtt, és a pár legintimebb pillanatairól készített mágikus fényképeket…

Hermione végre teljesnek érezte az életét, a szülei halála óta először. Általában a laborban dolgoztak Perselusszal, csak ritkán kellett egyedül maradnia, amikor a férfi az Abszol útra ment néhány alapanyagot beszerezni. Bizonyos növényeket a Tiltott Rengetegben is megtaláltak, az ilyen utakra Hermione is elkísérhette a szerelmét. Néha órákig távol voltak, hiszen egy-egy szebb tisztáson gyakran megálltak pihenni. Már augusztus közepe volt, amikor Perselus éjszakai sétára hívta a szerelmét, aki örömmel egyezett bele a kalandba

- Milyen növényeket gyűjtünk ma? – kérdezte kíváncsian Hermione.

- Szükség lenne pár szál holdvirágra, tudod, amelyik a holdfényben ezüstösen csillog, meg juharfátyolkát kéne keresni, teljesen kifogyott a készletem. Jobban kellene vigyáznod az alapanyagokra – tette hozzá gúnyosan a férfi.

- Hé, nagyon jól tudod, hogy azért borítottam ki azt az üveget, mert megijedtem amikor hátulról átöleltél. A fátyolkás dobozt meg akkor ejtettem le, amikor megharaptad a fülem! - replikázott Hermione, de a következő pillanatban már ő is együtt nevetett Perselusszal.

- Nehogy azt hidd, hogy csak ezek miatt rángattalak ki az ágyból az éjszaka közepén… - mosolygott ravaszan a férfi.

- Akkor miért?

- Majd meglátod, van egy kis meglepetésem… - kacsintott Piton, de többet nem volt hajlandó elárulni.

Már régen begyűjtötték a két növényt, de a férfi tovább haladt az erdő mélye felé, Hermione pedig már kezdett nagyon elálmosodni, épp a szemét pihentette, amikor Perselus megtorpant előtte, ő pedig egyenesen nekiütközött. Egy kis tisztásra érkeztek, és csodálatos látvány tárult a lány szeme elé, amikor kilépett Perselus háta mögül. A fákon ezüstszínű rovarok pihentek, halványan bevilágítva a tisztást, aminek a szélén egy kis patak csörgedezett, az egyik nagyobb fa alá pedig már le volt terítve egy vastag pléd, amin egy üveg mézbor állt.

- Hogy tetszik? – kérdezte halkan a férfi.

- Perselus, ez… Ez fantasztikus! Nem hittem volna, hogy ennyire romantikus is tudsz lenni – suttogta a lány könnyes szemekkel – Gyönyörű az egész! De miért csináltad ezt?

- Ma van egy hónapja, hogy először megcsókoltál…

- Mi? Dehogyis, még nem telt el azóta egy hónap… Egy hónappal ezelőtt volt, hogy először segítettem neked…

- Nos, igen, eddig elmulasztottam bevallani neked valamit… Emlékszel, amikor egyik este kicsit többet ittál a kelleténél, és én másnap megkérdeztem, hogy emlékszel-e a történtekre?

- Úristen… Mit műveltem? – kérdezte rémülten a lány.

- Csak azt mondtad, belém zúgtál, aztán megcsókoltál, és közben elaludtál – mosolyodott el a férfi.

- Ez olyan kínos – jajdult fel a lány.

- Mi kínos? Az, amit mondtál, az hogy megcsókoltál, vagy az, hogy elaludtál? – Piton kissé összevonta a szemöldökét.

- Ez az egész… Hogy én kezdeményeztem… - válaszolta lehajtott fejjel Hermione.

- Szerintem nem kínos. Részeg voltál egy kicsit… De inkább aranyosnak nevezném… És ha nem történt volna meg, én soha nem mertem volna bevallani neked, hogy hogyan érzek.

- Akkor sokat köszönhetünk Madam Rosmerta mézborának- mosolyodott el végre a lány is, aztán megcsókolta a szerelmét, aki a nagy fa alá vezette őt.

Kényelmesen elhelyezkedtek a pléden, és kortyolgatni kezdték a mézédes italt. Miután az üveg kiürült, Perselus egy meleg és puha takarót varázsolt elő, majd magához húzta Hermionét, és újra csókolózni kezdtek. Gyengéden simított végig a lány testén, majd óvatosan elkezdte levenni róla a ruháit. Hermione sem tétlenkedett sokáig, ő is megszabadította a férfit a talárjától, majd az ingjétől és a nadrágjától. Órák hosszat kényeztették egymást, csak hajnalban aludtak el szorosan egymáshoz simulva. Nem is sejtették, hogy a távollétükben a titkukat ismerő leskelődő alak betört a lakosztályba, és ellopott pár ruhadarabot a férfi szobájából, majd egy óra múlva visszarakta őket.