49. Párduc kontra sárkány
  

Párduc kontra sárkány


– Sokáig tart még? – törte meg az egyhangú csendet Harry fásult hangja.

A griffendéles fiú látványosan unatkozó alakja hanyagul az egyik könyvespolcnak támaszkodott. Az őket körülölelő csend szinte zavarta a fülét.

A késő időpontra való tekintettel a roxforti könyvtár kongott az ürességtől. Egyedüli élő személyként csak a szigorú könyvtárosnő, Madam Cvikker zord társasága nyújthatott volna némi változatosságot a poros könyvek egyhangúságában. Ám a máskor kotlóstyúkként fel-alá rohangáló idős nő ezúttal nem követte árgus szemekkel, hogy baja esik-e imádott köteteinek. Ehelyett az asztalára borulva halk szuszogás kíséretében az igazak álmát aludta. Még arra az időre se ébredt fel mikor útbaigazította őket a könyvtár egy félreeső pontja felé, csupáncsak álmában elmotyogta az irányt.

Harry látványosan felsóhajtott.

Mélyzöld tekintete álmos pislogással követte pár lépésnyi távolságban kutakodó társa nyúlánk alakját.

– Már nem sok van hátra – hangzott a biztatás.

– Fél órával ezelőtt is ezt mondtad – morogta Harry, miközben megpróbálta megkeresni a legkényelmesebb pózt, amivel kemény könyvespolcot „támaszthatja”…

Luka válaszul csak halványan elmosolyodott, majd zavartalanul folytatta keresgélését. Végigfuttatta ujját a soron következő könyveken, majd egy újabb kötetet húzott elő a katonás rendből.

„Varázslatos lények varázslatos élete” betűzte ki Harry a könyv címét, míg Luka szokásához híven sebesen átpörgette a lapokat, időről-időre megállva egy-egy résznél.

Újabb fejrázás, újabb félrerakott könyv, újabb sor kötet.

Harry szinte már ordítani tudott volna.

– Ez az utolsó estéd – morogta. – Nem mondod komolyan, hogy a könyvtárban akarod tölteni?!

– Pár perc és végzek – motyogta Luka fel se pillantván a „Mítosz vagy valóság? - avagy világunk titkai” hangzatos címet viselő könyv lapjaiból. – Megígértem apámnak, hogy utánanézek valaminek.

– A többiek meg már gondolom azóta szétszedték a klubhelységet türelmetlenségükben – hangzott a fanyar megjegyzés.

Luka mosolyogva megcsóválta a fejét, majd újabb kötet után nyúlt.

Harry szemforgatva a plafonra emelte tekintetét. Ujjai ütemesen doboltak a sokatmegélt polc hűvös falapján.

– Már csak ez hiányzott – sóhajtott fel hirtelen a kutakodó leanfay.

Harry kérdőn barátjára pislogott.

A hosszú hajú fiú éjfekete tincsei közül kiemelkedő hófehér macskafülek idegen rezegtek.

– Mi a gond? – suttogta Harry.

Luka válasz helyett csupáncsak a szomszédos polcsorok felé intett.

Harry kíváncsian kikémelt az olvasóasztalalok felé, gondosan ügyelve rá, hogy a könyvek takarásában maradjon.

Az apró asztalok közt sejtelmes alakok vitatkoztak fojtott hangon.

Harry óvatosan félretolt egy halkan motyogó könyvet, hogy alaposabb rálátást kapjon a frissen érkezettekre.

Szemei elkerekedtek a csodálkozástól, mikor két nagydarab fiúban felismerte Crak és Monstro robosztus vonalait.

A két gorilla a könyvtárban? Már az is meglepő, hogy tudják, hol van, hisz az elmúlt hat évben egyszer nem jártak a közelében. Túl mesze volt az étkezőtől, ráadásul ennivalót se lehetett behozni…

A két mardekáros kissé arrébb lépett, s mint az már várható volt Draco Malfoy arrogáns arckifejezése villant a képbe.

A szőke fiú dühösen mutogatott a Harryéket takaró polc felé, egyfolytában magyarázva. Ám kísérői hajthatatlannak bizonyultak. Egyre csak rázták a fejüket, valamint Draco minden egyes mondatával hátrább és hátrább léptek az emlegetett iránytól.

Malfoy megunva gorillái viselkedését ingerülten legyintett, majd határozott léptekkel Harry sora felé indult.

Gorillái ezt látván végül sarkon fordultak és kisiettek a könyvtárból, magára hagyva „urukat”.

– Mit akar már megint Görényke? – mormogta a griffendéles fiú.

– Hamarosan megtudjuk – vont vállat Luka.

Alig mondta ki ezeket a szavakat, a sor végén megjelent Draco Malfoy. A szőke fiú fintorogva konstatálta a két griffendéles jelenlétét. Szürke szemei megvetéssel teltek meg, ahogy végigpillantott a nyugodtan olvasgató leanfayen.

Pár pillanatig habozni látszott, ám aztán végül mégis feléjük indult.

– Nocsak, nocsak – intett hanyagul. – Mr. Kishős és Mr. Inkognitó. Csak nem egy könnyű kis esti olvasmányt keresnek?

Harry egy szempillantás alatt felélénkült, álmosságát, mintha elfújták volna. Ellökte magát a polctól, ám nem mozdult helyéről, csupáncsak felkészült rá, hogy bármelyik pillanatban pálcát rántson, ha a helyzet úgy adódik.

Luka a mardekáros fiúval mit sem törődve kezei közé vett egy vaskosabb kötetet, melynek gerincén a „Mitológiai lények mesés világa” arany felirat díszelgett. Hümmögve megforgatta a könyvet, majd komótosan olvasgatni kezdte.

– Most gondolom nagyon különlegesnek érzed magad, Panther… – kezdte volna Malfoy a szokásos fennhéjázó stílusában, ám Luka nyugodt hangja félbeszakította.

– Avis – közölte a leanfay fel se pillantva. Mindezt olyan hangnemben ahogy a tanár szokta kijavítani a nebulóit. – Ilukin en Avis… De attól még szólíthatsz Lukának.

Harrynek komoly küzdelmek árán sikerült csak elérnie, hogy ne törjön ki belőle a nevetés a mardekáros arckifejezése láttán.

Halványan elvigyorodott.

– Mit akarsz Malfoy? – kérdezte. – Egyikünknek sincs semmi mondandója a számodra – mosolya szélesebbé vált. – Példát vehetnél a gorilláidról. Úgy tűnik mégse olyan hülyék, mint aminek kinéznek. Annyi eszük legalábbis volt, hogy ne álljanak neki kekeckedni a januárban történtek után.

Draco úgy tűnt, mint akit helyből szétvett a méreg. Hófehér arca vörös színt öltött, homlokán fenyegetően lüktetett egy ér.

– Megszólalt a nagy Potter! – szónokolta. – Aki immáron büszkén elmondhatja magáról, hogy nem csak sárvérűeket dédelget a keblén, de immáron korcsokat is… Gratulálok! Gondoltam együtt terveltétek ki így azzal a szenilis vén bolonddal. Mindig is tudtam, hogy értetek a szenzációhajhászáshoz. Látványos kis esti show, főszerepben a nagy leleplezéssel!
Harry most először lepődött meg a mardekáros fiú belépése óta.

– Ne mondd, hogy nem tudtál róla! – szűkítette össze szemeit. – Apád nem tartott élménybeszámolót?

Mintha minimum pofon vágta volna Dracót. A szőke srác reakciója legalábbis erre vallott. A fiú előbb félrekapta a tekintetét, majd mikor rájött mit is tett dacosan visszapillantott, gőgös arckifejezést erőltetve magára.

– Semmi közöd apámhoz, Potter! – köpte a mardekáros. – Hogy merészeled a mocskos szádra venni, miután…

Hogy mit akart Malfoy mondani, azt már nem tudta meg Harry, ugyanis a mardekáros fiút Luka unott hangja szakította félbe.

– Hónapok óta nem látta az apját – közölte a leanfay, mintha csak időjárásjelentést olvasott volna.

A hosszú hajú srác egy könnyed mozdulattal a tekintélyes könyvhalom tetejére ejtette az utoljára olvasott kötet.

– Gyere Harry! – biccentett a kijárat felé. – Megtudtam, amit kerestem…

Azzal a némán tátogó Dracóval mit sem törődve elindult a könyvsor mentén. Ám alig tett meg pár lépést, mikor Malfoy a pálcáját előkapva az egyik polcnak lökte.
Harry se volt rest. Pálcáját zsebéből előhúzva barátja segítségére indult, de félúton megtorpant.

Luka nem úgy tűnt mint akinek segítségre lenne szüksége.

A leanfay jeges ezüstös tekintettel meredt az inge gallérját szorító kézre, majd annak gazdájára. A könyvtárban uralkodó félhomály ellenére pupillája vékony vonallá szűkült.
A mindeddig oly bátran viselkedő mardekáros pálcát tartó keze enyhén remegni kezdett. Ám úgy tűnt nem vette észre, hogy ha így halad kivívja maga ellen a sorsot.

– Büdös korcs – fröcsögte. – Miattad! Minden miattad van! Hallottam, mikor az anyám beszélt a barátnőivel – orrcimpája dühösen megremegett. – Minden a te hibád!
Harry szívesen rákérdezett volna, hogy mégis miről beszél, de amíg a mardekáros pálcája Luka szívére szegeződött jobbnak látta, ha nem hergeli még jobban a fiút.

– A te hibád! – ismételte egyre csak Malfoy, már-már eszelősen.

A mardekáros hirtelen meglendítette pálcáját, ám az átok kimondására már nem volt lehetősége.

A Luka nyakában függő Nap alakú kristály fehér fénnyel felizzott, majd a következő pillanatban Draco pálcája egyszerűen kirepült az ujjai közül, mintha egy láthatatlan erő kiütötte volna onnan. A sötét fadarab hangtalanul landolt a szomszédos sorban, menthetetlenül elérhetetlenné válva ezzel.
Ám a valódi rémálom csak ezután kezdődött a mardekáros fiú számára.

Amint a fenyegetést jelentő pálca eltűnt az útból, Luka egy laza lökéssel egészen a túloldali könyvespolcig taszította a srácot. A rázkódás hatására pár kisebb kötet méltatlankodva hullott a földre, illetve az alant álló fejére.

Dracónak még annyi ideje se volt, hogy felfogja az ütést, mikor is Luka már előtte állt és fél kézzel a polc kemény fájának nyomta.
A leanfay az erőlködés legcsekélyebb jele nélkül szorította sutba az egyre inkább pánikba eső fiút.

Malfoy mozdulni se mert. Elkerekedett szemekkel, zihálva meredt az előtte tornyosuló lényre.

Luka kissé félrebillentett fejjel, fenyegetően morogva méregette, mintha azt méricskélné elég lesz e ilyen sovány valami egy étkezésre.
Enyhén begörbítette az ujjait, minek hatására körmei a mardekáros talárjába vájtak. Hosszú szakadás ásított mozdulatának nyomán a vaskos fekete anyagban, ékes bizonyítékul szolgálva a karmok élességének.

Draco vinyogva felnyüszített, s megpróbált eggyé válni a hátának nyomódó könyvespolccal.

– Nem bánthatsz – dadogta. – Ha bántani mersz a Mágikus lények Ügyosztálya levadásztat...

Luka elégedett cápa módjára elvigyorodott, feltárva átlagosnál hosszabb szemfogait.

– Ha megtalálnak – helyesbített. Hangja jóval mélyebb volt az átlagosnál, és furcsa morgás keveredett bele. – Eddig azt se tudták, hogy létezünk… És ha meg is találnak…

Mosolya még szélesebbé vált, s a mardekáros fiú lemerte volna fogadni, hogy szemfogai is megnyúltak. Szinte látta maga előtt, ahogy ezek a fogak átharapják a torkát.

Ez volt az a pont, ahol Draco remegő lábai felmondták a szolgálatot. Csiga módjára lassan elkezdett lejjebb csúszni a kemény falapon.
Luka megvetően felmordult, majd „áldozatát” elengedve hátrább lépett.

Draco azon nyomban elterült a földön. A fiú egész testében remegett, tejfölszőke haja az izzadság hatására szálanként a homlokára tapadt.

– Tűnj el a szemem elől és ne is lássak! – mordult rá a leanfay. – És ajánlom, hogy hagyd békén a barátaimat! Ha megtudom, hogy akár csak csúnyán is néztél valamelyikükre esküszöm felkereslek, és azt a találkozást már nem fogod ennyivel megúszni ebben biztos lehetsz.

Azzal egy mozdulattal felrántotta a mardekáros fiút a földről, és egy lökéssel útnak indította.
Draco előbb vánszorgott pár lépést a polcnak támaszkodva, majd léptei felgyorsultak. Amint elérte a sarkot, úgy érezhette, hogy immáron biztonságos távolba került a fenyegetéstől, mert alig fordult le, máris a nyaka közé kapta lábait, és rohant ahogy csak szusszal bírta. Arcán túlvilági félelemmel elviharzott a szunyókáló könyvtárosnő mellett, majd szinte kirepült az ajtón.

Harry aki az egész jelenetet komoly tekintettel, némán figyelte hirtelen éktelen hahotába kezdett.

A griffendéles fiú nevetve az egyik könyvespolcnak borult, s teli tüdőből kacagott.

– Nem hiszem el! – csapkodta jókedvében a hűs falapot. – Ezért komolyan mondom Oscart érdemelnél – emelte könnyes szemeit Lukára. – Hihetetlen alakítás volt! Ha nem ismernélek ennyire, még én is bevettem volna.

Luka nevetéstől csillogó acélszürke szemei immáron vidámságot tükröztek. Pupillái felvették a jól megszokott álló szilva formájukat, miközben a fiú vigyorogva megigazgatta ruháját.

– Szerintem ebben a tanévben már nem lesz vele gondotok – nevetett Harryre.

– Az az arc! – kiáltott fel a griffendéles fiú. – Görényke komolyan elhitte, hogy menten felszeleteled és elfogyasztod vacsora gyanánt.

– Ha vette volna a fáradtságot, hogy akár egy kicsit is megismerje Lukát, akkor még csak a feltételezni se feltételezett volna ekkora badarságot – hangzott fel egy harmadik hang.
A két fiú szinte egyszerre fordult a sarok felé. Ott ahol nemrég tűnt el a zilált Draco alakja, most Hermione támasztotta a polcot.

– Mióta vagy itt? – érdeklődött Luka rosszat sejtvén.

– Mondjuk úgy, hogy elég régóta ahhoz, hogy meglegyen a véleményem rólatok – hangzott a válasz. – Ti nem vagytok tiszták! Van fogalmatok róla, mi lesz ha Draco beárul Pitonnál? Akár minisztériumi ügy is lehet a dologból.

– Ugyan már, Hermione! – legyintett Harry. – Csak azért még nem csuktak le senkit, mert eljátszotta a vérengző fenevadat. Dracónak egy haja szála se görbült.

A lány sajnálkozva megcsóválta a fejét.

– Miért van az, hogy a fiúk imádnak mindent erővel elérni? – tette fel a költői kérdést. – Luka, azt hittem neked több eszed van, de úgy tűnik te is csak egy tipikus fiú vagy.

– Ja… Pláne azzal a farokkal – tette hozzá Harry hiéna módjára vihogva.

– Mióta kamaszodni kezdtél, egyre lököttebb vagy – pillantott rá élesen Hermione, olyan tekintettel, amit még maga McGalagony is megirigyelt volna.

Harry legyintett, majd a kitartóan vigyorgó Luka mellé lépett.

– Gratulálok! – csapta hátba a fiút. – Oscar díjas alakítás volt, és ehhez nem fér kétség. Utoljára akkor szórakoztam ilyen jól, mikor Malfoy fehér görényként parádézott –megcsuklott a hangja a feltörő nevetés hatására. – Bár akkor legalább nyíltan lehetet közbe röhögni... Még fél perc és fetrengek a padlón, ha elrontom ezzel az alakításod, ha nem.

– Örülök, hogy értékeled a fáradtságaimat – felelte Luka, játékosan megvakargatva fületövét.

A két srác jelentőségteljes pillantás vetett a polc előtt szobrozó Hermionéra.
A lány igyekezett szigorú arckifejezését fenntartani, ám a vadalma módjára vigyorgó fiúk fél perces kitartó bámulása után, maga is elmosolyodott.

– Oké – nevette el magát a lány. – Bevallom, hihetetlenül jó volt látni Draco Malfoyt, amint a földön fetreng. Akkor éreztem hasonló megelégedettséget, mikor harmadikban bemostam neki.

Harry és Luka két oldalról közrefogták Hermionét, majd a halkan kacarászva kijárat felé terelték a lányt.

– Menjünk, mert a toronyban már biztos türelmetlenül várják a csajok, hogy jól megtapogathassák Luka füleit! – vigyorgott kihívóan a leanfayre Harry, miközben magára hagyták az asztalán hortyogó Madam Cvikkert szeretett könyveivel.