40. Ha a természet fellázad...
  

Harryt majd szétvetette a tehetetlenség, mely dühös folyóként öntötte el, valahányszor eszméletlen barátjára pillantott.

– Na ezzel se lesz gondunk egy ideig! – állt fel Lucius Malfoy. Mozdulataiból csak úgy áradt a gúny. – Már csak azt kell eldöntenünk, hogy mit kezdjünk ezzel a másik jómadárral – lépdelt Harry elé.

A fiú épp szólásra nyitotta volna a száját, hogy jól megmondja a véleményét a tejfelszőke hajú férfinek, mikor egy másik hang a szavába vágott.

– Ó! Már vége is a mókának? – A nyitva hagyott ajtóban Bellatrix Lestrage baljóslatú alakja tűnt fel.

A nő halványan elmosolyodott, mikor meglátta a küszöb előtt heverő ájult halálfalót. Egy kecses mozdulattal átlépte a férfit, majd lábával félregurítván a mozdulatlan testet, zavartalanul becsukta az ajtót.

– Pedig úgy örültem, hogy végre láthatom, amint móresre tanítjátok azt a kis korcsot – folytatta útját a terem közepe és az ott csoportosulók felé.

Harry érezte, amint gyomra görcsbe ugrik.

Bellatrix egész lénye fenyegetést és szunnyadó őrületet árasztott.
A nő szemei, mint Azkabant megjárt oly sok emberé, üresen fürkészték környezetüket. Ám a sötét ürességben riasztó tűz lobogott. A sötétség háttere előtt az őrület lángja szendergett, kitörésre készen.

Harry biztos volt benne, hogy a halálfalónak az agyára ment a raboskodás, és az amúgy is labilis pszichéje visszafordíthatatlanul megbomlott.

– Bella! – tárta ki karját Lucius Malfoy. – Pont jókor jössz – tekintete sokat sejtetően a földön térdelő griffendélesre villant. – Mr. Potter épp azt készül elmondani, hogyan is jutott ki a ketrecéből.

Harry érezte, hogy kiszárad a torka. Erőlködve nyelt egyet.

Bármit, bárkit… Csak Bellatrixot ne! – sivalkodott egy kétségbeesett hang a fejébe.

Ő ölte meg Siriust – jött egyből a válasz agya egy másik szegletéből. – Itt a lehetőség! Ne mutass gyengeséget!

Lassan felsóhajtott, majd elszántan a nő szemei közé fúrta tekintetét.

– Potterbaba? – kérdezte a nő unott hangon. – Én inkább ezt a korcsot akartam.

Pár lépéssel Luka mellett termett.

– Hallasz? – rúgott az eszméletlen fiú oldalába. – Kellj fel!

Luka alig hallhatóan felnyögött, majd mindenki csodálkozására térdre küzdötte magát.

– Na látod, hogy megy ez! – vigyorgott a fiú szeme közé.

Luka pupillája egy vékony vonallá szűkült össze, mikor is felfogta, ki is áll előtte.

Harry szinte hallani vélte, ahogy a leanfay szíve hangosan dörömbölni kezd bordáin.

Egy kisebb sokk lehet a fonott hajú fiú számára jelenlegi társasága. Nem elég, hogy Lucius Malfoy az anyja halálának felbujtója a terembe tartózkodik, most már maga a gyilkos is itt van. És ráadásként őt pécézte ki következő „alanyának”.

– Crucio! – szegezte pálcáját Lukára Bellatrix.

A leanfay görcsösen összerándult, ám egyetlen szó nélkül tűrte kínzás.

Amint elhagyta Bella száját az átok, Harry egyből Luka segítségére indult, de alig tett meg egy lépést, mikor is az őt őrző halálfaló egy hatalmas pofont kevert le neki.

– Te most nyugton maradsz! – sziszegte a férfi. – Ne aggódj, te is sorra kerülsz!

Harry szikrázó tekintettel meredt a halálfalóra, de pálca nélkül, egy nála kétszer nagyobb férfivel szemben, semmi esélye nem volt.

– Ez így unalmas! – szüntette meg az átkot Bellatrix. – Hallani akarom, ahogy ordítasz… Ereszd ki a hangocskádat!

Luka egyetlen mozdulatot se tett, csak bámult meredten az előtte álló nőre.

– Kíváncsi vagyok, tudsz-e úgy sivalkodni, mint az a tündér kurva – fogott eszelős hahotába a halálfaló.

Luka tekintete hirtelen megkeményedett. Úgy nézett az előtte álló nőre, mintha az minimum pofon vágta volna.

Bellatrix elégedetten sarkon fordult és pár lépést elsétált.

– Mindig is kíváncsi voltam, hogy a hozzád hasonló korcsoknak vörös-e vére – folytatta, továbbra is hátal állva a fiúnak. – Igen… Annak a kurvának vörös volt. Teljesen bemocskolta az új talárom… Máig képtelenség kimosatni, de nem bánnom. Életemben nem láttam még olyan gyönyörű vörös vért…

Harry ökölbe szorított kézzel bámult a padló mocskos kövére. Legszívesebben befogta volna a fülét, hogy ne kelljen Bellatrix véget nem érőnek tűnő monológját hallgatnia. Ám a nő folytatta, egyre csak áradozott, hogy olyan érzésben, mint ami akkor öntötte el, mikor Luka anyjába mártotta a kését, még egyszer biztos nem lesz része.
Jól tudta, hogy ha az ő számára ilyen fájdalmasak a halálfaló örült szavai, akkor Lukának egyenesen halálos mérgek.

Csak állt ott, pár méternyire a leanfaytől, becsukott szemekkel, visszafojtott dühvel.

Ekkor furcsa érzése támadt. Mintha halvány szellő játszadozott volna fekete hajtincseivel. Lassan felnyitotta pilláit, s fürkészőn a padlóra meredt.

A lába előtt apró porcicák, és száraz mocsokszemcsék gördültek egy ismeretlen úticél felé.

Mi folyik itt? – tette fel magának a kérdést. – Szél? Egy pincében? Ráadásul Lestrage becsukta az ajtót, mikor bejött.

– …Igen – hallotta Bellatrix hangját. – Torkaszakadtából üvöltött… Sivalkodását szerintem még kilométerekkel távolabb is hallhatták…
Váratlanul orkánszerű szél söpört végig a termen.

– Bella, hagyd abba! – ordított fel Lucius Malfoy.

Harry meglepve tapasztalta, hogy a férfi hangjába félelem csendül.
Kíváncsian felemelte a fejét.

A szemébe hatoló látvány teljesen lebénította.

A terem közepén furcsa, térdmagasságig húzódó forgószél kavargott. A Lukát körbefogó furcsa jelenség, még Bellatrixot is meggyőzte arról, hogy jobban teszi, ha félbeszakítja „élménybeszámolójának” elmesélését.

– Mi folyik itt? – nézett az előtte térdelő fiúra.

Luka lassú, szaggatott mozdulatokkal felállt. A körülötte táncoló szélvihar erősödni látszott.

– Ha még egy szót szól… – emelte pillantását Bellatrixra.
A máskor oly barátságos acélszürke tekintet, most jeges ezüsté változott, és tömény dühvel telt meg.

Harry, megismerkedésük óta először, érezte úgy, hogy barátja nem ember. A jeges írisz láttán félelem fogta el. Még akkor se ijedt meg ennyire mikor Luka párducalakban állt előtte. Megérzése azt súgta, hogy most nem egészséges fiú közelében tartózkodni.
Automatikusan hátrálni kezdett.

Az őrzőjéül kirendelt halálfaló ezúttal nem állította meg. Igazság szerint észre se vette Harry távolodását, annyira lefoglalta őt a terem közepén játszódó események figyelemelkövetése.

– Büdös korcs! – köpte Bellatrix. Úgy tűnt az egész teremben egyedül a nő nem fogta fel, mi is játszódik le előtte. – Azt hiszed megijesztesz ezzel a szél-showval? Most rettegnem kell, mert örököltél attól a fennkölt kurvától egy kis tündérmágiát?

Habár Harry nem ismerte olyan jól a varázsvilágot, mint a halálfaló, de egyben biztos volt: bármi is folyik itt, annak semmi köze a tündérmágiához.

Még soha nem látta ilyennek a fonott hajú fiú fiút.

Luka szeméből minden érzelem eltűnt, a jeges ezüst írisz egyedül dühöt árasztott. Tömény, mindent elsöprő dühöt.

Hirtelen gondolataiba villant egy korábbi beszélgetésük.

Több mint egy hónapja történhetett, egy igencsak félresikerült bájitaltan után. Az óra utolsó tíz percében Luka és Piton a már-már szokásukká váló szócsatájukba bonyolódtak.

Harry a nagyterem felé menvén épp azon viccelődött, hogy az általában faarcú Luka milyen dühössé vált, mikor is a bájital professzor az egész osztály előtt, fennhangon elemezni kezdte a fiú viselkedését.

És gondolom, mondani se kell, nem épp a pozitívumokat emelte ki.

– Én dühös? – kérdezett vissza a fonott hajú fiú, kifürkészhetetlen tekintetét Harryre villantva. – Te még sose láttál engem dühösnek… – pár pillanatig elmerengett, majd arcán aggódó kifejezés jelent meg. – És a helyedben imádkoznék, hogy soha ne is láss annak…
Akkor nem értette a leanfay szavait, de immáron a Napnál is világosabbá vált számra. Valahol legbelül pedig már mélyen megbánta, amiért valójában nem imádkozott.

– Azt ajánlom, állj le, mielőtt valami komolyabb kárt tennék benned! – hangzott fel Bellatrix fenyegető hangja, kizökkentve Harryt gondolataiból.

A halálfaló vészjósló léptekkel a leanfay felé indult, nem törődve a körülötte kavargó széllel.

– Ennyire hamar viszont szeretnéd látni anyádat? Elintézhetem… – nyújtotta vicsorogva Luka felé kezét.

Markában kés villant.

– Bella ne! – üvöltötte Malfoy, de elkésett.

Az egész a másodperc törtrészéig tartott csupán. A Lukát körbeölelő forgószél váratlanul vakító vörössé változott, majd a következő pillanatban egy embermagas tűzfal csapódott fel a semmiből.
A narancsvörös lángok mohón körbeölelték a mit sem sejtő Bellatrix kinyújtott kezét.

A terem csendjét ezúttal egy nő vérfagyasztó sikolya törte meg.
Az elvakult halálfaló üvöltve térdre vetette magát, szorosan mellkasához szorítva szénfekete, hólyagokkal borított kezét.
A teremben újból feltámadó orkánszerű szélvihar se volt elég, hogy a leanfayt védő – immáron derékmagas – tűzfalat kioltsa.

– Csináljon valamit, Haran! – kiáltotta Lucius kétségbeesetten.
Úgy tűnt a halálfalók most fogták csak fel igazán, hogy ha nem tesznek sürgősen valamit, visszafordíthatatlan lesz Luka tomboló ereje.

Neve hallatán az Idomár tett egy bizonytalan lépést a leanfay felé.

– Hagyd abba! – kiáltotta remegő hangon.

Semmi. Kiabálásával egyedül azt érte el, hogy a fonott hajú fiú figyelme rá terelődött.

– Süket vagy! – próbálta megkeményíteni hangját a halálfaló. – Azt parancsoltam, hogy hagyd abba!

A Luka nyakát körbeölelő, fémes nyakörv ezüst színnel felragyogott.
Az Idomár arcára elégedettség és megkönnyebbülés furcsa keveréke ült ki. Biztos volt benne, hogy az öv újra irányításuk alá vonja a magán kívül tomboló fiút.

Ám az ezüstös ragyogásra hirtelen árnyék vetült. Halványfekete szerteágazó fonal kúszott a hideg fémre… Egy repedés… A nyakörv megrepedt!

– Állj le! – üvöltözte továbbra is az Idomár, nem vennvén észre szavai hatását az övre.

Luka összeszűkített szemekkel a férfire meredt. Tekintete félelmetesebb volt, mint valaha.

A pincében kavargó szél dühös süvítésén át is tökéletesen lehetet hallani a fülsértő reccsenést, majd az azt követő fémes csengést.
Egy pillanatra mintha megállt volna az idő.

A teremben lévők egy emberként meredtek a padló kövén ezüstösen csillogó nyakörv szilánkokra tört darabjaira.

– Ez lehetetlen! – suttogta az Idomár. – Ez lehetetlen! – ismételte szavait, immáron ordítva. – Azt az övet a legerősebb mágiával se lehet eltörni! Ez egyszerűen lehetetlen…

És ez még csak a kezdett volt.

A következő pillanatban elszabadult a pokol.

Harry érezte, amint lába alatt halványan remegni kezd a föld.

A jelenséget kísérő furcsa morajlás egyre erősebbé vált, majd a következő pillanatban az egész pince beremegett.

A halálfalók közt kitört a pánik.

A korábban oly „bátran” viselkedő majd két méter magas férfi most teljes tüdejéből ordítva az ajtó felé vetette magát azon túljutván remélve élete védelmét.

Ám alig tett meg pár lépést, mikor a semmiből egy villám csapott be lábai elé, félméteres gödröt szakítva a padlóba. A felvillanó sárgás fényben tisztán kivehető volt a férfi ábrázatára kiülő tömény rettenet.

– Hogy csinálja? – tette fel mintegy magának a kérdést Lucius Malfoy. A férfi arcán immár nyoma sem volt a korábbi gúnyos mosolynak. – Úgy tudtam, a fiúban egy szemernyi mágia sincs.

– Uram nézze! – kapta el karját a mellette kuporgó halálfaló. – A nyakában…

Malfoy a mutatott irányba nézett, s hunyorogva kereste, mire is akart utalni embere.

A teremben kavargó szélvihar és plafonról szitáló porfüggönyön át is tökéletesen kivehető volt a fiú pólója alól előbukkanó ragyogás.

– A kristály – nyögött fel a szőke hajú halálfaló. – Valahogy újra használni tudja a kristályt.

Harry szerint „használni” kifejezés nem fedte éppen a valóságot. Nagyon úgy tűnt, hogy Luka nemcsak hogy felszabadította a medál erejét, de az egészet egyből környezetére zúdította.

Eme „bemutató” hűen példázta, hogy miért tett meg mindent Voldemort csakhogy megkaparintsa a kristály hatalmát. Beláthatatlan következményei lettek volna, ha ez a természetfeletti erő a világ leggonoszabb varázslójának birtokába jut.

Gondolataiból egy robbanásszerű robaj fenyegető hangja zökkentette ki.

A plafon egy része fullasztó por-és kőáradat kíséretében beomlott, maga alá temetve az egyik félelemtől lebénult halálfalót.

Harry egyre növekvő pánikkal pillantott barátjára.

Egyértelmű volt, hogy Luka tomboló dühe kontrolálhatatlanná tette a nyakában függő kristály mérhetetlen erejét.

A pince falain megjelenő egyre szélesebbé váló repedések, a plafonon tátongó lyukból aláhulló ökölnyi kövek mind azon baljóslatú megérzését támasztották alá, hogy az egész pince bármelyik pillanatban rájuk omolhat, és ezúttal őt is maga alá temeti.
Mindannyian mentehetetlenül be vannak zárva ide. Ha valaki megpróbálna az ajtó felé menni, annak igen megrázó élményben lesz része.

A teremben egyetlen személy volt csupán, aki látszólag fel sem fogta a körülötte történteket.

Bellatrix Lestrage magába roskadva kuporgott a mocskos köveken, szorosan ölelve megégett karját, alig hallhatóan motyogva.
Harry elszörnyedve figyelte a szeme előtt lejátszódó drámát.

– Luka! – kiabálta teli tüdőből.

Elszántan a fiú felé indult, átküzdve magát a fejére záporozó törmeléklavinán és a kővé dermedt halálfalókon.

– Luka! – állt meg a fiútól párlépésnyire. – Kérlek, ne csináld! – üvöltötte. – Ránk omlik az egész épület…

A leanfay mindeddig semmibe meredő tekintetébe visszatérni látszott az élet. Fejét lassan barátja felé fordította.

– Nyugodj le! – intett Harry.

A földrengés ereje csillapodni látszott, ugyanakkor a fonott hajú fiút körülvevő tűzfüggöny váratlanul semmivé oszlott, mintha ott se lett volna.

Harry nagyot nyelve lépte át a „bűvös határvonalat”. Gyomra szorítása csak akkor enyhült mikor végre túljutott azon a ponton, ahol Bellatrix kis híján ropogósra sült.

– Luka? – torpant meg közvetlenül a fiú előtt. – Kérlek, ne csináld! Nyugodj meg, minden rendben lesz! Tudom, hogy te se akarsz bántani senkit…

Kivéve Bellatrix Lestraget – tette hozzá magában, de elég okos volt ahoz, hogy ezt ne mondja ki hangosan. – És valahogy meg is tudom érteni.

Luka, mintha álomból ébredt volna, meglepetten az előtte álló griffendélesre pislogott.

A teremben süvítő szél, és a morajló földrengés mintegy varázsütésre megszűnt, mintha csak egy rossz álom lett volna.

– Harry? – kérdezte bizonytalanul a leanfay.

Úgy tűnt a fiú hirtelen azt se tudja, hol van.

Acélszürke tekintete fáradt csillogással, fájdalomtelin fürkészte a katasztrófa sújtotta termet.

– Mi…? – kezdte Luka, ám hangja hirtelen megcsuklott.

A szürke íriszt hirtelen teljesen elnyelte a fiú kitáguló pupillája. A következő pillanatban a leanfay felakadó szemekkel, egy halk sóhaj kíséretében összerogyott és elterült a törmelékkel borított padlón.
Harry egy lépéssel barátja mellett termett, és aggódva a hátára fordította.

Lélegzik! – sóhajtott fel megkönnyebbülten, mikor Luka mellkasát erőtlenül, de szabályosan emelkedni és süllyedni látta. – Csak elájult.

– Ezt örök életére megkeserüli az a korcs!

A felcsattanó fenyegető hang egyből visszarángatta Harryt a valóságba.

Elkerekedett szemekkel, szaggatott mozdulatokkal a terem másik vége felé fordította fejét.

Lucius Malfoy immár talpon volt, s fölényeskedő mozdulatokkal porolgatta bemocskolódott ruháját. Pálcáját egyenesen a két fiúra irányította.

Főnökük nyugodtsága láttán a másik két férfi bátorsága is visszatért. A padlóról feltápászkodván, bosszúvágytól fűtve kapták elő varázspálcáikat.

Ne! Már megint! – nyögött fel magában Harry. – Ez az a híres csöbörből-vödörbe eset lehet!

– Szedd össze magad, Bella! – förmedt a nőre Malfoy.
Bellatrix meg se rezzent, csak továbbra is ült magába roskadva, s dúdolgatva ringatta sérült karját.

Lucius lemondóan legyintett, majd nem foglalkozván tovább a nővel, Harryék felé indult.

– Ezt még nagyon megkeserülitek! – sziszegte fenyegetően. – Te is, meg az a büdös korcs is!

Harry védelmezőn barátja elé mászott.

Most rajta volt a sor, hogy megvédje őt.

Malfoy egy széles mozdulatot tett pálcájával.

– Adava…

Átkát már nem sikerült befejeznie, mert ekkor egetverő döndüléssel berobbant a bejárati ajtó.

A súlyos tölgyfa egészen a túlsó falig repült, mint később kiderült, egy nagydarab halálfaló lendületének segítségével.

Lucius már-már komikus fintorral az arcán, hihetetlenkedve meredt a tokostól kiszakadt ajtóra és az ájult halálfalóra.

Megrökönyödését tovább tetézve az egyik mögötte álló férfi váratlanul éles hangon felvinnyogott.

Reakciójának oka egyértelmű volt.

A falon tátongó, két méter széles résben ugyanis egy óriási szürkés-fehér farkas tűnt elő a folyosó sötétjéből.