35. Kitör a vihar
  

Az ég haragosszürkén bámult le az alant elterülő tájra. A Tiltott Rengeteg fái dühösen susogva állták a lombjaikba bele-belekapó szél támadásait, s a leveleikre hulló kövér esőcseppek hidegét.

– Mintha nem lenne elég bajunk már így is – morogta Ron. – Feltétlenül még esnie is kell.

A roxforti birtokon átvágó kis csapat sarat dagasztva lépkedett az erdő felé.

Az égen átcikázó villámok olybá hatottak, mintha valaki óriási reflektorokkal próbálná az egyre mélyülő sötétséget eloszlatni.
Harry gondolataiba merülve lépkedett társai mellett. Annyira lekötötték belső világának képei, hogy nem vette észre barátai megtorpanását. Jó két méterrel előrébbjárt már, mire feleszmélt.

– Miért álltatok meg? – nézett hátra Lukáékra.

Hermione válasz helyett előremutatott.

Harry a jelzett irányba fordult, majd halkan felnyögött.
Messze a távolban élénk fények játéka festette a környező fák lombjait sárga, kék, piros, és ki tudja még milyen színre.
A szivárványos fényjáték időnként meg-megtört, csakhogy átadja helyét az újabb színkavalkádnak.

– Elkezdődött – suttogta visszafojtott hangon Hermione.
Harry oldalrapillantott.

Mellettük a vadőrlak komor épülete magaslott. A máskor oly hívogató, fényes ablakok, most sötéten ásítottak. A ház teljesen kihalt volt.
Harry szíve összeszorult a gondolatra, hogy barátjuk most a csata kellős közepén harcol a többi tanárral egyetemben.

– Soha nem érünk oda időben – sóhajtotta. – Ki tudja, mit találunk már ott, mire odaérünk…

– Azt hiszem, ezen segíthetek – szólalt meg egy nyugodt hang.
A három griffendéles egy emberként fordult a vadőrlak melletti veteményes felé.

A kert közepén Luka álldogált, egy hatalmas, szekérnyi méretű kosárnak dőlve.

– Másszatok be! – ütött a fonott óriás oldalára.

– Mire készülsz? – kérdezte Ron gyanakodva.

– Majd meglátjátok – mosolyodott el a fonott hajú fiú.

Harry barátaira pillantott, majd azok kérdő tekintetét látva, vállat vont és elindult a kosár felé.

Ronék szó nélkül követték őt.

Luka időközben valahonnan szerzett köteleket, és fonatok közé erősítette őket.

Ron bakot tartott Harrynek, majd a kosárba ily módon bejutott fiú segített kint maradt társainak bemászni.

A kosár még annál is nagyobb volt, mint amilyennek kívülről látszott. Oldala mellmagasságig húzódott, az aljára meg akár kényelmesen le is heveredhetett volna a griffendéles hármas.

– Kész vagytok? – érdeklődött Luka, miközben összecsomózta a kötelek végeit.

Harryék bizonytalanul bólintottak.

Még mindig nem tudták, hogy egyáltalán mire kellene felkészülniük.
Luka helyeslően biccentett, majd nekiállt talárját kigombolni. A víztől súlyossá vált anyag toccsanva a földre hullott, feltárva az alatta rejlő halványszürke ingszerűséget.

Harry csodálkozva meredt barátjára.

Minek áll neki a legnagyobb esőben vetkőzni?

– Ummm… Luka? – kezdte. – Nem hiszem, hogy ez a megfelelő pillanat az átöltözésre. Sietünk, és még azt se tudjuk, mit…

Hirtelen elhallgatott és tágranyílt szemekkel a leanfayre nézett.
Luka háta mögött ugyanis halvány körvonalak jelentek meg, melyek aztán egyre világosabbá váltak, míg végül a tátott szájjal bámuló griffendélesek szeme előtt kibontakozott a hófehér szárnyak képe.

– Merlinre! – nyögött fel Ron.

– Ez gyönyörű! – sóhajtotta Hermione csillogó szemekkel.
Harry nem most látta először a leanfay szárnyait mégis ugyanolyan hatással volt rá annak megjelenése, mint a legelső alkalommal.

– Nem lesz ebből gond? – találta meg józan eszét Hermione. – Már szólni akartam a fülek és a farok miatt is, de azok elbújnak újdonsült szárnyaid feltűnősége mellett.

Luka egykedvűen vállat vont.

– Ahová megyünk ott úgyis mindenki tudja, ki vagy mi vagyok, úgyhogy tök fölösleges titkolóznom – mondta. – Ráadásul emberi alakban nem sok hasznomat veszitek – kérdőn a lányra meredt. – Elindulhatunk végre?

– Elbírsz egyáltalán minket? – akadékoskodott Hermione. – Már a kosár eleve dögnehéz, és mi is hárman vagyunk, ráadásul még ott van a sebesülésed is…

– Abbahagynád egy percre az idegeskedést? – érdeklődött Luka. – Szerinted vállalnák olyasmit, amit nem tudok megcsinálni?

A lány motyogva a kosár padlójára szegezte tekintetét.

Luka sóhajtva megcsóválta a fejét, majd ellenőrzésképen rántott még egy utolsót a köteleken.

– Hölgyeim és uraim! – mosolyodott el a fiú. – Köszöntjük önöket a Leanfay-airlines roxforti járatán! Kérem kapcsolják be biztonsági öveiket, és ne lötyögtessék italukat a padlóra. Köszönjük!

A három griffendéles fintorogva egymásrapillantott. Ron értetlenül nézett hol Harryre, hol Hermionéra, remélvén, hogy valamelyikük magyarázatott ad az imént elhangzott egyértelműen muglis viccre. Már ha az vicc akart lenni…

Kapaszkodjatok! – figyelmeztette „utasait” Luka.

Szárnyait széttárva egy erőteljes csapással a levegőbe emelkedett, vízcseppek millióit zúdítva a környékre.

Hermione halkan felsikkantott, mikor a rögtönzött szállítóeszközük a levegőbe emelkedett.

Ron a hirtelen rántás hatására a kosár padlójára zuhant, kis híján magával rántva a görcsösen kapaszkodó Harryt is.
A helyváltoztatás eme módja a kezdeti nehézségek és kényelmetlenségek után, végül igen hatékonynak bizonyult. Amint Luka elérte a megfelelő magasságot, megszűnt a kosár hintázása is, így a benne utazók már csak afféle hiányosságokra panaszkodhattak, mint a párnázott ülések és az esővédelem.

Habár ha választhat Harry inkább a seprűre voksolna, ennek ellenére úgy gondolta, meg lehet szokni ezt a fajta repülést is.
A korábban oly távolinak tűnő erdőrész egyre közelebb került. A távolság csökkenésével a fények mellé immár hanghatások is párosultak: kiabálások, tompa dörrenések, recsegések vegyültek a nyugalmukból felzavart madarak felháborodott csivitelésébe.
Pár perc elteltével a kosár szélének támaszkodó Harry váratlanul felkiáltott, s izgatottan mutogatni kezdett az alattuk elterülő tájra.
Hermione és Ron azon nyomban barátjuk mellett termettek.

– Mi az? – hajolt ki a lány is.
– Nézzétek! – nyújtotta ki jobban a karját Harry, kis híján kiesve.

A sűrű lombsátor ritkulni kezdett. Az így felbukkanó apró tisztások remek rálátást biztosítottak az alant elterülő vidékre.

A méregzöld füvön sötét alakok rohantak, átkokat szórva az őket üldözőkre.

Az égen újabb villám cikázott át, pár pillanatra reflektorfénybe vonva ezzel a környéket. A sárgás fényben két vörös üstök villant fel.

– Szállj le! – kiáltott fel Lukának hirtelen Ron. Hangjából csak úgy sütött az idegesség.

A leanfaynek se kellett kétszer mondani, teketóriázás nélkül süllyedni kezdett.

Harry biztos volt benne, hogy Luka már messziről kiszúrta kiket is üldöznek a halálfalók.

A földhöz közeledve immár tisztán kivehető volt Ron ikerbátyainak, Frednek és Georgenak, nyúlánk alakja, valamint az éltes kora ellenére igencsak fürgén rohanó McGalagony szigorú léptei.

Az átváltoztatástan professzor kiabálva terelgette maga előtt a fiúkat, miközben megpróbálta átkaival meghátrálásra kényszeríteni az igencsak kitartónak bizonyuló üldözőit.

A halálfalók ugyan csak négyen voltak, de valamiért az ikrek nem használták pálcáikat, így komoly túlerőt jelentettek a fiatalokat védő McGalagonynak.

– Kapaszkodjatok! Ez rázós lesz! – kiáltotta Luka.

Mielőtt Harry akárcsak egy mozdulatot is tehetett volna, a kosarat hatalmas rántás remegtette meg, majd éles ívben megdőlt, már-már a felborulással fenyegetve.

Harry meglepettségében a nyelvére harapott, és két társával egyetemben a fonott padlóra zuhant.

Szívesen rászólt volna Lukára, vagy megnézte volna mi az ördögöt művel a leanfay, de mozdulni se tudott a kosár mocskos aljáról.
Egy újabb egetrengető rántás következett, majd egyszeriben csend és nyugalom.

A kosár mozdulatlanul hevert a földön.

Alig lett vége a gyomorforgató tortúrának, Ron máris felpattant és izgatott arccal kivetődött hevenyészet szállítóeszközükből.
Harry felrántotta a fájós könyökét dörzsölgető Hermionét, majd barátja után sietett, nehogy az valami meggondolatlanságot tegyen.
Igyekezetük hiábavalónak bizonyult. A menekülők és üldözőik ugyanis egyaránt megkövülten álltak és elkerekedett szemekkel a köztük álló leanfayre meredtek.

Luka szárnyait széttárva, lábát keményen megvetve állt a halálfalók előtt, tenyerét kinyújtva maga elé emelve.

Nehezen lehetne leírni azt a pofát, amit a halálfalók vágtak az események ilyen jellegű fordulata láttán.

Harry elképzelte, amint a semmiből egy különös, macskaszerű fiú jelenik meg előttük, szárnyaival viharszerű szelet kavarva.
Furcsa módon a megmentett ikrek és maga McGalagony is úgy bámult Lukára, mintha egy ufó szállt volna le pont az orruk előtt.
A halálfalók ocsúdtak fel előbb meglepetésükből.

Pálcáikat meglendítve átkok tucatjait szórták az útjukat elálló fiúra.
Ám az átkok Luka kinyújtott tenyere előtt pár centivel megtorpantak. A fiú körül lévő mindeddig láthatatlan burok fala lágyan fodrozódni kezdett, miközben sorra nyelte el a nekicsapódó bűbájokat.
Harry rájővén, hogy a fonott hajú fiú nem képes ekkora erejű átkok kereszttüzében a végtelenségig kitartani, intett Ronéknak.
A három fiatal egy emberként mondta ki a halálfalókra bűbájaikat.
McGalagony is feleszmélt ámulatából, és hathatós segítségével pár perc elteltével a korábbi üldözők egytől-egyig eszméletlenül vagy megkötözve hevertek a földön.

Luka látva, hogy elmúlt a veszély, leengedte kezét, megszüntetve ezzel a pajzsot. Pár pillanatig szemlehunyva állt, majd hirtelen megtántorodott és levegő után kapkodva térdre rogyott.
Harryék egyből barátjukhoz siettek. Ám alig értek a fiú mellé, mikor felcsattant McGalagony szigorú hangja.

– Mégis mit képzelnek?! – kiabálta a nő magából kikelve. – Önöknek most a kastély alagsorában lenne a helyük és nem a Tiltott Rengeteg kellős közepén, halálfalókkal viaskodva.

– Na de tanárnő… – hebegte Harry.

–Semmi de! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon a professzor.

– Miattam vannak itt – nyögte Luka erőtlenül. Sápadtabb már nem is lehetett volna. – Én tehetek róla.

A fonott hajú fiú kezét mellkasára szorítva fájdalmasan pihegett. Úgy tűnt törött bordái komolyabb gondot okoznak neki, mint azt mutatta.
Harry fel nem foghatta, hogy tudott az elmúlt két órában ilyen fájdalmak mellett annyira fesztelenül viselkedni.

McGalagony arcáról eltűnt a szigor, helyét az aggodalom vette át.
Intett a mellette álló, látszólag semmit sem értő, ikreknek, majd hosszú léptekkel Luka mellé sietett, növelve ezzel a srác körül csoportosulók számát.

– Jól van, Panther? – kérdezte a fiú arcát vizsgálgatva. – Megsérült?

– Csak volt némi nézetteltérésem két griffmadárral – felelte Luka könnyed mosolyt erőltetve az arcára. – De ne aggódjon, már megoldódott az ügy.

McGalagony Harryékre villantotta tekintetét.

– Griffmadár? – ismételte Luka szavait.

Mielőtt Harryék bármit is válaszholtak volna, Hermione közbeszólt.

– Ez egy elég hosszú és bonyolult történet, tanárnő – hadarta a lány, enyhén elvörösödve. – És nem hiszem, hogy ez a legmegfelelőbb perc az ügy tisztázására.

Az idős nő pár pillanatig mérlegelte az elhangzottakat, majd lassan bólintott.

– Griffmadarak? Szfinx? Mi jöhet még?... A Jeti? – morogta a kissé hátrább álló Fred, mintegy magának.

Luka hófehér fülei megrezdültek, majd a leanfay úgy kapta fel a fejét, mintha a vörös hajú fiú legalábbis kiabált volna.

– Szfinx? – kérdezte kissé követelőző hangnemben. – Milyen szfinx?

– Mit gondoltatok, miért rohangálunk itt? – gúnyolódott George. – Testedzést tartottunk?

– Egy szfinx támadt ránk, és eltörte a pálcáinkat! – fakadt ki keserűen Fred. – Emiatt kellett sürgősen lelépnünk.

– Hogy került ide? – gondolkodott hangosan Harry. – Úgy tudom békés, intelligens lények.

McGalagony halkan felsóhajtott. Rájővén, hogy a titkolózással már elkésett, úgy döntött tiszta vizet önt a pohárba.

– Egy Idomár hozta – szinte köpte a szavakat. – Addig úgy tűnt vissza tudjuk szorítani a támadást, hisz a Főnix Rendje és pár auror is itt van, de aztán megjelent az a dög… – lehunyta szemét, majd vett egy mély lélegzetet, mintegy nyugalmat erőltetve magára. – El se hinné az ember, mire képes egy szfinx, amíg nem látja a saját szemével…

Ron dühösen belerúgott egy közeli farönkbe.

– Ezek eldöntötték, hogy mindenképp valami macskafélével nyíratnak ki minket?! – csattant fel mérgesen.

– Engem akarnak felidegesíteni – szólalt meg Luka csendesen. – Miattam kezdték el begyűjteni azokat a lényeket, amelyeknek egy cseppnyi közük is van a macskákhoz.

Mondatát döbbent csend követte.

– Ugyan már Panther! – legyintett végül McGalagony. – Ne fecsegjen itt össze mindenféle… – hirtelen a torkára forrt további mondandója, Luka ugyanis villámgyors mozdulattal felpattant, majd egy erőteljes szárnycsapás kíséretében elviharzott. – Mit művel, Panther?! – ordította az átváltoztatástan professzor a fiú után. – Azonnal jöjjön vissza!

– Varázslót a varázsló ellen, mitológia lény a mitológia lény ellen – kiáltott vissza Luka, majd eltűnt a fák fölött.