31. Fény-kristály

– Fény-kristály? – motyogta Ron. – Erről miért nem írtak a varázskönyvek?

– Mert nem hitték, hogy létezik – magyarázta Hermione. – Úgy gondolták, hogy csak a muglik agyszüleménye.

– De hát a másik hatot bezzeg megemlítik! – erősködött a vörös hajú fiú. – Lehetne annyi eszük, hogy ha a történet egyik fele igaz, akkor a másik is.

Luka fejcsóválva vetette magát az egyre hevesebben vitatkozó felek közé.

– Ugyan már gyerekek! – legyintett. – Ilyen apróság miatt még nem kell megenni egymást.

Ron morogva hátrább húzódott, miközben valami olyasmit motyogott az orra, hogy ő sohase veszekedik.

Hermione dacosan keresztbefonta karjait mellkasa előtt, és diadalmasan pillantott a vörös hajú fiúra.

– Umm… – kezdte Harry kicsit zavartan. – Engem is érdekelne, hogy miért ez a kettősség.

Hermione szeme élesen megvillant. A lány vett egy mély levegőt, majd lassan kifújta azt. Úgy tűnt magában számol.

– Jól van – mondta végül, karjait leeresztve ölébe. – A válasz egyszerű: az Istenek szeme több mint háromezer évvel ezelőtt eltűnt. Egyik kristály se került új gazdához, így az idők folyamán egyszerűen megfeledkeztek róluk. Létezésük a mesék és a mitológia világába került.

Harry meghökkenten Lukára meredt.

– Igaz ez? – kérdezte a fiútól.

Luka lassan bólintott.

– Mikor megtudtuk mi is van nálam, apám minden követ megmozgatott, hogy többet megtudjon a kristályról. Sok minden kiderült. Többek között az is, hogy valamilyen különös oknál fogva, az Istenek szeme, a többi kristállyal ellentétben, alig párszor jelent meg a világ történelme folyamán. Háromezer év óta először nálam jelent meg a Fény-kristály.

– Nem is csoda, hogy ennyire akarja Voldemort a medálodat – jegyezte meg Harry félhangosan. – Igen sokat kellene várnia a következő alkalomra.

– Várjunk csak! – ugrott bele a témába Ron is. – Ha jól értetem az Istenek Szeme két kristály: a fény és a sötétség… Akkor miért nem azt üldözi Tudodki, akinél a te nyakláncod párja van. A Sötétség-kristály jobban illik hozzá.

Luka és Hermione sokatmondó pillantást váltottak, majd a fonott hajú fiú hirtelen hahotába tört ki.

– Mi olyan vicces? – kérdezte Ron sértődött arccal. – Valami rosszat mondtam?

– Nem – rázta fejét Luka. – Nem tudhattad.

– Mégis mit?!

– Voldemort, ha akarná se tudná megszerezni a Sötétség-kristályt… – szedte rendbe arcizmait Luka. – Az ugyanis jelenleg nem létezik… Nincs senkinél.

Ron látványosan eltátotta száját az információ hallatán.

– Egyébként se ítélkezz a név alapján! – folytatta a fonott hajú fiú. – A Sötétség-kristály nem gonosz. Minden hatalom-kristály csak azt teszi, amit a gazdája mond neki. Ha valamelyik sötét célokra használja fel, arról csakis az illető tehet, és semmi köze a kristály elnevezéséhez.

Harry homlokráncolva gondolkodott a hallottakon. Barátjának teljesen igaza van. Ez a helyzet olyan, mint mikor kutyát tart valaki. A szerencsétlen állat nem tehet róla, ha megtámad valakit, ha egyszer arra utasították. Azt teszi, amire nevelték.

Gondolkodásából Hermione kíváncsi kérdése zökkentette ki.

– Azt tudjuk, hogy mind a hat elemet tudod irányítani, de mégis milyen mértékben? – a lány arcáról csak úgy sütött a mohó kíváncsiság. – Úgy értem, miben nyilvánul ez meg?

Luka a fű behatóbb tanulmányozását abbahagyva a griffendéles hármasra emelte tekintetét. Úgy tűnt még mindig tart attól, hogy mindent elmondjon nekik. Nem arról volt szó, hogy nem bízott volna meg bennük, hanem egyszerűen csak félt. Félt, hogy tudásuk miatt bánthatják a barátait. És félt, hogy azok esetleg akaratlanul is kikotyoghatnak valamit. Megfelelő eszközökkel bárkiből, bármit ki lehet szedni.

Hermione is észrevehette a fiú őrlődését, mert pár pillanat elteltével zavarodottan mentegetőzni kezdett.

– Bocsi – hebegte. – Megint mindenbe beleütöm az orrom. Mintha már nem ártottam volna neked eleget eddig is az örökös…

– Mind irányítani, mind teremteni tudom az elemeket – szólalt meg hirtelen Luka, Hermionéba folyatva a további önmarcangolást.

A lány előbb megepedten meredt Lukára, majd miután rájött, hogy a fiúnak nincs ellenére a beszélgetés lassan elmosolyodott.

–Irányítani? Teremteni? – értetlenkedett Ron. – Mégis mit jelentsen ez?

Luka lassan körbepillantott a teremben. Úgy tűnt keres valamit. Tekintete hirtelen megakadt az egyik sarkon, ahol is apró vízzel teli kőmedence foglalt helyett.

A fiú jobb kezét a medence felé nyújtotta. A nyakában lévő kristály sötétkék fénnyel felragyogott.

Pár pillanatig semmi sem történt, majd Luka lassan emelni kezdte tenyerét.

A medence előbb enyhén, majd egyre erősebben fodrozódni kezdett, majd váratlanul egy karnyi vastag vízoszlop emelkedett ki a vízből ráérősen.

Harryiék megkövülten bámulták a Luka kézmozgásával azonos sebességgel emelkedő oszlopot.

A fonott hajú fiú halványan elmosolyodott, aztán játékosan megfordította a tenyerét, minek hatására a vízsugár maga alá fordult, mintha valaki csomót kötött volna rá.

Megunván a játszadozást Luka határozottan leeresztette a karját.
A vízoszlop hirtelen megdermedt, majd a gravitáció törvényeinek megfelelően hangos csobbanás kíséretében visszazuhant a medencébe.

– Ez jelenti egy elem irányítását – jelentette ki a fonott hajú fiú olyan hangon, minta misem lenne természetesebb ennél. – Ez pedig… – folyatta, nem engedvén szóhoz jutni a ledöbbent hármast. – Ez pedig a teremtés.

A fiú erősen ökölbe szorította kezét, majd lassan szétnyitotta. Apró vízcseppek jelentek meg a tenyere fölött pár centivel, majd némi kavargás után egy kisméretű sötétkék gömbbé álltak össze. Az üveggolyónyi méretű labdácska külseje lágyan fodrozódott, mint egy szélfútta tó felszíne.

A nyakában lévő kristály fénye lassan elhalványult, mire az apró gömb is szertefoszlott.

– A teremtés jóval nehezebb, mint az irányítás – eresztette le nagyot fújva a kezét Luka. – Ráadásul jóval több energiát is emészt fel.
Várakozásteljesen a többiekre pillantott.

Elkerekedett szemek tekintettek vissza rá.

– Ez… ez… – dadogta Ron. – Ez egyszerűen hihetetlen! – kiáltott fel hirtelen, félsüketté téve ezzel a mellette ülő Hermionet.

– Ezt bármelyik elemmel meg tudod csinálni? – kérdezte a lány, fülét dörzsögetvén.

– Igen – vigyorgott Luka. – Azaz… – váltott hangnemet. – …csak majdnem. Akárhogy próbálkozom, földet nem sikerül teremteni – vallotta be csendesen. – De ezen nem is igazán csodálkozom.

– Mert? – szúrta közbe Harry.

– Mert mind közül a Föld a legerősebb és ugyanakkor legbonyolultabb elem – adta meg a választ Luka. – Irányítani és többféleképpen lehet.

– Biztos csak mondod, hogy nem vagy képes rá! – legyintett Ron. – Vagy meg se próbáltad – tett rá még egy lapáttal. – Olyan nincs, hogy a többit tökéletesen uralod, csak ezt az egy elmet nem.

Luka arcvonásai egyik pillanatról a másikra megkeményedtek. Sötét pillantással méregette Ront, mintha a fiú vérig sértette volna.

– Te azt képzeled, hogy megkapod a kristályt és sitty-sutty mindent megtehetsz? – szólalt meg végül. – Közölném veled, hogy attól, hogy a birtokosodban van egy hatalom-kristály nem biztos, hogy használni is tudod azt. Sok kristály egyszerű ékszerként végzi, mert gazdája nem képes használni – hangjából enyhe gúny hallatszott ki. – Ugyanúgy meg kell tanulni bánni vele, mint például a varázspálcával. Évekbe telt mire erre a szintre jutottam. Az elemek kombinációjára is például csak egy éve vagyok képes…

– Jól van! Elnézést! – vágott közbe szabadkozva Ron. – Honnan tudtam volna, hogy így működik a dolog?! Csak azt láttam, milyen könnyedén bánsz a medállal. Azt nem tudtam, hogy milyen munka van mögötte.

Hermione fejcsóválva meredt a két fiú farkasszemet néző párosára.
Harryt magát mulatatta a dolog. Ez egész helyzet feltűnően hasonlított egy másik páros állandó civakodására.

– Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Hermione, megtörve a kialakult kínos csendet. – Vagy előbb várjam meg a „Ki tud tovább pislogás nélkül a másik szemébe nézni” verseny eredményét?

Luka szája széles mosolyra húzódott a megjegyzés hallatán. Ron ellenben paprikavörös arccal leszegte a fejét, s érthetetlen szavakat motyogott az orra alatt.

– Az előbb azt mondtad, hogy az elemek kombinációjára csak egy éve vagy képes – kezdett bele Hermione, látva hogy lenyugodtak a kedélyek. – Pontosan mit értettél ez alatt?

– Azt amit mondtam – válaszolta Luka. – Rájöttem, hogy az elemeket nem csak külön-külön lehet irányítani, hanem bizonyos feltételek mellett kombinálhatom is az erejüket.

– Például a földet a tűzzel? – kérdezte a lány árulkodó mosollyal az arcán.

Hát persze! – csapott homlokára gondolatban Harry. – Hogyhogy nem jutott már az előbb az eszembe?! Az üvegvirág elkészítése sem lehetett volna lehetséges csupán a tűz használatával, csak egy folyékony üvegmassza lett volna az eredmény. Nem beszélve a számtalan varázslatról, amit Luka képes volt leutánozni.
Gondolataiból egy furcsa bizsergető érzés zökkentette ki. Felpillantva Luka acélszürke tekintetével találta magát szemközt.

– Mindketten jó irányba jártok – bólintott a fonott hajú fiú. – A Parvatinak adott üvegvirágot, úgy csináltam hogy a homokot felhevítettem a tűzzel, majd a föld segítségével kedvem szerint alakítgattam… – sorolta. – Bár igazság szerint a végén egy kis jeget is használtam hogy hirtelen hűljön le, mert így kevésbé volt feltűnő a dolog.

– És a varázslatok? – kérdezett rá Harry.

– Hogy miként imitálom a nagyrészüket, arra szerintem ti is könnyedén rájöhettek – mosolygott Luka.

Hermione szinte azonnal rávágta a választ.

– A tűzgyújtó bűbájt egyértelműen tűzzel, a locsolóbűbájt gondolom vízzel, a lebegtető bűbájt levegővel, a hátráltató bűbájt és a kötöző bűbájt szintén levegővel…

Luka a lány minden egyes találgatása után elismerően bólintott, majd mikor Hermione elakadt a felsorolásban, ő maga folytatta.

– A kábító átkot villámmal, a köd idézést tűzzel és vízzel – bővítette a listát. – És még sorolhatnánk jó ideig – legyintett.

– Állati szerencséd van hogy az átkot és bűbájok nagy része a természeti elemeken alapul – jegyezte meg Ron, mintegy mellékesen.

– Na igen – vonta meg a vállát Luka. – De azért van számos olyan varázslat is, amit ha meggebedek se tudok leutánozni… Ilyenkor van az, hogy csendesen gubbasztok a hátsó padban.

Utolsó mondata mosoly csalt barátai arcára.

– És a pajzs? – jutott eszébe hirtelen Harrynek a fiú legelső órája. – Azt hogy csináltad?

Luka pár pillanatig elgondolkozott, majd elrévedő tekintettel válaszolt.

– A pajzsot ösztönösen csinálom. Ha megtámadnak automatikusan védekezek – felelte a terem csupasz sziklafalait bámulva. – A pajzs az egyetlen, amik nem a természeti elemek segítségével jön létre, hanem maga a kristály csinálja… saját erejéből.

– Ez megmagyaráz egy s mást – motyogta Hermione elgondolkozva.

A lány hirtelen ijedten Lukára meredt, majd úgy tűnt erőteljesen koncentrál valamire.

A fonott hajú fiú pár pillanatig átható tekintettel figyelte a lány „magánszámát”, majd váratlanul megszólalt.

– Ha zavar titeket, hogy hallom a gondolataitokat… elmondhatok nektek egy módszert, amivel elkerülhetitek, hogy más is megtudja min merengtek éppen.

Luka hangjában egy cseppnyi sértődöttség se volt hallható. Sőt! Nagyon is úgy tűnt, hogy a fiú valóban komolyan gondolja azt, amit mond és tényleg segíteni akar nekik.

Kijelentése zavart pillantásokat és hezitáló kezdeményezéseket eredményezett.

– Tényleg van ilyen módszer? – motyogta Hermione lesütött szemmel.
– Ne érts félre minket! – nyögte Ron. – Nem mintha zavarna minket, hogy gondolatolvasó vagy, csak tudod vannak olyan dolgok, amiket az ember szívesebben megtartana magának – magyarázkodott a fiú.
Tök fölöslegesen, hisz egyértelmű volt, hogy Luka tökéletesen tisztában volt az okokkal.

– Ez egy nagyon egyszerű módszer – kezdte a fonott hajú fiú. – Az a lényeg, hogy tudatosan el kell rejteni a gondolataidat egy „zavaró réteg” alá – barátai értetlen tekintetét látva, megpróbálta más irányból megközelíteni a dolgot. – Párhuzamosan több dologgal is tud foglalkozni az agyatok. Egyszerűen csak le kell foglalni egy részét valamilyen elterelő, gondolkodást igénylő dologgal, a maradék kis szegletben pedig elmerenghettek a saját kis személyes gondolataitokon – hirtelen Hermionéra mutatott. – A legegyszerűbb ha kipróbáljátok!

– Mégis mit csináljak? – dadogta a lány meglepetten.

– Gondolj erősen egy tárgyra, és közben mondjuk, kezd el mondogatni a szorzótáblát! – válaszolta Luka nevetve. – Kiderül, megtudom-e mondani milyen tárgyra gondoltál.

Hermione eltökélten bólintott, majd erősen koncentrálni kezdett. Valahol vicces volt, ahogy elszánt arckifejezéssel meredt maga elé.
Luka pár másodpercen át figyelte a lányt, majd hirtelen beszélni kezdett.

– Ötször három, az tizenöt… hatszor három, az tizennyolc… hétszer három, az huszonegy… – recitálta a srác.

Ron és Harry összenéztek, majd éketlen nevetésbe törtek ki. Elég bizarr volt az egész helyzet.

Luka maga se bírván tovább először csak elmosolyodott, aztán egyre inkább előtört belőle is a nevetés, olyannyira hogy a végén már egy értelmes szót se tudott kinyögni.

– Csak azt ismételtem el, amit hallottam – mondta a fiú könnyeit törölgetvén. – Látjátok! – szedte rendbe arcvonásait. – A módszer tökéletes. Ugyanezt érhetitek el az ábécé felsorolásával, vagy egy vers esetleg egy ének magadban felmondásával. A lényeg hogy folyamatos, és monoton legyen a dolog.

Hermione büszkén kihúzta magát, és csillogó szemekkel a még mindig nevető fiúkra meredt.

– Ez a módszer kicsit hasonlít az okklumenciára – szólalt meg Harry is kisvárta, miután sikerült valamennyire lecsillaodnia. – Ott is az a lényeg, hogy a fontos dolgokról eltereld a figyelmet. Habár Piton ezt mindig úgy akarta elérni, hogy egyáltalán ne gondoljak semmire – mérgesen megrázta a fejét. – Nincs olyan ember, aki semmire se tud gondolni, csak néz ki a fejéből. Ez egyszerűen lehetetlen!

– Ronnak még is sikerül – jegyezte meg Hermione alig hallhatóan.
Ron meglepett arckifejezéssel a lányra meredt. Úgy tűnt arról győzködi magát, hogy rosszul hallott.

Újabb nevetéshullám söpört végig a fiatalokon.

Luka fülig érő szájjal tápászkodott fel a földről, majd lesöpörte talárjáról a ráragadt fű és levéldarabokat.

– Na gyertek! – húzta fel egy rántásra a három meglepett griffendélest a földről. – Mindjárt vége az ebédidőnek, én meg még ma nem ettem semmit. Úgyhogy irány a nagyterem!

Harryék kapva kaptak a fiú ajánlatán, és nevetgélve elindultak a kijárat felé.

Az ebédlő felé tartó négyes kacaja, vidáman csengett a Roxfort falai között.

Harry a lépcsőket róva a szeme sarkából egyfolytában Lukát figyelte. A fonott hajú fiú teljes szívből nevetett Ron poénkodásain, szemei élénken csillogtak.

Halvány mosoly jelent meg Harry arcán. Úgy érezte, hogy az a bizonyos láthatatlan fal, ami eddig mindig köztük és Luka közt volt, most véglegesen leomlott.