22. A Tiltott Rengeteg
  

Lágy sötétség borult a Griffendél-torony hálószobáira. Ritmikus szuszogás töltötte be a levegőt.

Luka legszebb álmából riadt fel. Acélszürke szemei halványan ragyogtak a félhomályban, miközben kíváncsian körbekémelt a szobában.

Három társa mélyen aludt. Neville álmában halkan motyogva, a másik oldalára fordult.

Luka tekintete hirtelen az ablakra szegeződött. A fiú kimászott az ágyból, s lassan a párkányhoz sétált. Olyan közel hajolt az ablakhoz, hogy orra hozzáért a hűs üveghez.

– Valami baj van? – hangzott fel egy suttogó hang a háta mögül.
Luka ijedten pördült hátra, majd megnyugodva kiengedte a benntartott levegőt.

Harry szemét törölgetve ült ágyában, időnként ásítva egyet.

– El kell mennem egy kis időre – jelentette ki Luka. – Ha lehetséges, fedezz a többiek előtt!

Harry álmos tekintettel figyelte, amint a fonott hajú fiú a ládájához lép, majd csendesen öltözködni kezd.

Harry szeme hirtelen elkerekedett, ébredező agya most fogta fel csak igazán, mit is lát.

– Megőrültél? – sziszegte. – Hová akarsz menni az éjszaka kellős közepén?

– Vihar valamiért nagyon nyugtalan – válaszolta Luka. – Megyek, megnézem mi a baj.

– Vihar? – csodálkozott el Harry.

Tényleg! A szünet vége óta nem is látta a farkast. Azt hitte Luka hazaküldte.

– Vihar még itt van?

– Kint van a Tiltott Rengetegben – bólintott Luka. – Előbb borotváltatná magát kopaszra, minthogy betegye a lábát a kastélyba most, hogy tele van emberekkel… Elmenni viszont nem akart.

– Ha az erdőben van, akkor meg honnan tudod, hogy nyugtalan? – tette fel Harry a legegyértelműbb kérdést.

– Maradj csöndben, és figyelj! – emelte szája elé kezét Luka.
Harry némán várakozott a sötétben. Ő maga semmi különöset nem tudott felfedezni, Ron egetrengető horkolásán kívül, hacsak…
Mintha távoli vonyítást hallott volna. Vagy lehet, hogy csak képzelődik?

– Na? –kérdezte Luka.

– Hogy a bánatban hallottad ezt meg alvás közben? – nézett a fiúra.
A kérdezett sejtelmesen elmosolyodott.

– Az én fülem „kicsit” jobb, mint a tiéd – válaszolta végül.
Harry minden további kérdés nélkül a ládájához lépett, és sietve öltözködni kezdett.

Most Lukán volt a csodálkozás sora.

– Mit csinálsz? – érdeklődött hihetetlenkedve.

– Veled megyek – mondta Harry, olyan hangnemben, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. – Szükséged lehet segítségre, hogy kijuss a kastélyból – mutatta fel láthatatlanná tévő köpenyét.
Luka idegesen az ajkába harapott. Úgy tűnt elméjében két világ csapott össze, ádáz harcot vívva.

– Jól van – bólintott végül a fonott hajú fiú. – Jól jöhet, ha van valaki, aki varázsolni is tud.

Harry már kérdésre nyitotta volna száját, mikor úgy döntött mégsem ez a legmegfelelőbb időpont, hogy magyarázatot kérjen Luka kijelentésére.

A két fiú csendben kisosont a szobából, majd a klubhelységben a láthatatlanná tévő köpenyt magukra terítve, kioldalaztak a portrélyukon.

Mint később kiderül remek ötlet volt a köpenyt használni, mert a kastély folyosóin, a késő óra ellenére, csak úgy nyüzsögtek az emberek. Tanárok, iskolaelsők valamint Frics úr fáradhatatlanul rótták a lépcsőket.

Harry dühösen szidta magát, amiért a Tekergők Térképét nem hozta magával. Ám önhibáztatásának semmi oka nem volt, ugyanis Luka sokszor már azelőtt megmondta, hogy közeledik valaki, amikor az illető még csak két-három saroknyira volt tőlük. Úgy tűnt tényleg remek hallása van a fiúnak.

Harry mindannyiszor elvörösödött, valahányszor eszébe jutott kis beszélgetéseik Hermionéval és Ronnal, amikor is Lukától pár méterre, suttogva kibeszélték a fiú viselt dolgait. Abban a tudatban, hogy mindezt csak ők hallják.

Luka vigyorogva lépdelt Harry mellett, mintha sejtette volna, mi jár a fiú fejében.

A kastélyt elhagyván már nem volt szükségük a köpenyre. A tanárok ugyanis legmerészebb álmukban sem gondolták, hogy valaki(k)nek sikerül átjutnia a folyosókon járőrözők hadán. Luka sietős léptekkel, a bokáig érő hóval mit sem törődve, a Tiltott Rengeteg felé iramodott.

Harrynek futnia kellett, ha azt akart, hogy ne veszítse szem elől a fiút.

Már negyed órája kerülgették az erdő fáit és bokrait, mikor végre valahára feltűnt előttük Vihar.

A hófehér farkas ideges toporzékolása közben sem feledkezett meg arról, hogy barátját örömmel üdvözölje. Egy arcon nyalás, és némi farkcsóválás után, halkan nyüszítve toporogni kezdett.

– Valami van az erdőben? – guggolt le mellé Luka.

A farkas válaszul fojtott hangon vakkantott egyet. Szemlátomást mindenféle fölösleges zajkeltést el akart kerülni.

– Még szép, hogy van valami az erdőben! – fakadt ki Harry. – A Tiltott Rengeteg tele van mindenféle veszélyes varázslénnyel.

– Attól nem lenne ilyen ideges Vihar – mutatott rá Luka. – Végül is leanfayek és számtalan más faj között nőtt fel.

– Akkor meg mi baja? – érdeklődött Harry.

Barátja kérdőn megvonta vállát.

– Csak akkor deríthetjük ki, ha megnézzük.

– Megnézzük? – nyögte Harry. – Úgy érted menjünk még beljebb az erdőbe?

Luka határozottan bólintott.

– Ha akarsz, visszamehetsz – mutatott a kastély felé.

Harry pár pillanatnyi gondolkodás után megrázta a fejét.

– Ahogy akarod – biccentett Luka. – De ha velem jössz, akkor oltsd el a pálcád fényét! Nem szeretném, ha idő előtt leleplezne minket.

– De akkor az orrunkig se fogunk látni – ellenkezett Harry, körbeintve az őket körülvevő sűrű rengeteg feketesége felé. – Még azt se vennénk észre, ha egyenesen egy fának sétálnánk!

– Majd én vezetlek, amíg egy ritkább és jobban beláthatóbb részhez nem érünk – jelentette ki nyugodt hangon Luka. – Én láttok a sötétben.

Harry a csodálkozástól megszólalni se tudott. Most tűnt csak fel neki igazán a fiú szemének halvány ragyogása. Mint a macskák szeme a sötétben! – ugrott be neki, hogy honnan ismerős számára ez a kép.
Lassan bólintott, majd suttogva kimondta a pálca fényét megszüntető varázslatot.

– Mutasd az utat, Vihar! – szólalt meg Luka, majd ujjait Harry csuklójára fonva, óvatosan maga után húzva a fiút, a farkas nyomába szegődött.

Harry vakon lépdelt barátja nyomában, az őket körülvevő sötétség szinte égette a szemét. Bárhogy is erőlködött némi elmosódott árnyon kívül semmit se tudott kivenni környezetéből. A lábuk alatt ropogó hó, és az előttük loholó farkas lihegése többszörösen felerősítve hatolt megélesedő fülébe.

Fogalma sem volt mennyi ideje botorkáltak már a feketeségben, mikor a fák ritkulni kezdetek, s ezáltal egyre inkább javultak a látási viszonyok. A téli hold erőtlen fénye félhomályba vonta az erdőt.
Harry kihúzta csuklóját Luka ujjai közül, majd intett a hátranéző fiúnak, hogy most már minden rendben, nem kell többé a vakvezető kutyát játszania.

Vihar fojtott hangon morogni kezdett, majd lekushad az egyik bokor előtt.

A két fiú sóhajtva lehasalt, majd bekúszott az örökzöld növény szúrós tüskéi, és védelmet adó levelei közé.
Itt már tisztán kivehetők voltak az erdő zajaitól eltérő furcsa hangon.

Beszélgetés! – hasított Harrybe a felismerés. – Emberek vannak itt!
Luka vigyázva félrehúzta a bokor egyik ágát.

Egy nagy tisztás képe tárult a két fiú elé. A héttérben egy hatalmas barlang szája ásított feketén. A bejárat előtt tábortűz ontotta sárgás fényét a környékre. A tűz körül pedig emberek voltak. Sok ember.

– Merlinre! – nyögte Harry. – Halálfalók. Halálfalók tanyáznak a Tiltott Rengetegben!

– És nem csak azok – sziszegte Luka.

A fonott hajú fiú a barlang felé bökött. A feketeségből ekkor cammogott elő három megtermett hegyi troll, két, ostorral és varázspálcával felfegyverzett, varázsló által terelgetve.

Harry torka a látvány hatására teljesen kiszáradt. Erőlködve nyelt egyet.

– Tűnjünk innen! – suttogta a mellette hasaló fiúnak, majd óvatosan hátrálni kezdett kifelé a bokorból.

Már félig kijutott a vendégmarasztaló növényből, mikor a háta mögül felhangzott Vihar fenyegető morgása, majd egy meglepett hang.

– Egy farkas! – ordította a frissen érkezett személy.

Harry ijedten pillantott a hang irányába. Egy nagydarab halálfaló termetét meghazudtoló módon rohant táboruk felé, nyomában Viharral.

A farkas elkerülte ugyan, hogy a járőröző férfi ráakadjon a bokorban lapító két fiúra, ám a halálfaló vékony sipítozó hangjára az egész környék felkapta a fejét.

– Mi folyik ott? – kiabálták többen is.

Egy csapat halálfaló társuk hangját követve a fák – és legfőképp a Harryéket rejtő bokor felé – vették az irányt.

– Ennek már a fele sem tréfa – mondta Luka, majd ordítva hozzátette: – Futás!

Harry gondolkodás nélkül követte barátja utasítását. A két fiú, a szúrós tüskékkel mit sem törődve, kivetődött a bokorból, majd őrült sebességgel rohanni kezdetek vissza a biztonságot adó sűrű rengeteg felé.

– Idegenek! – hangzott fel a hátuk mögött. – Megláttak minket!

– Elkapni őket! – harsant egy határozott hang. – Nem szökhetnek meg!