20. A valódi Luka
  

Roxfort még nem látott olyan veszekedést, mint ami aznap este a tanáriban lezajlott.
Harry és Luka egymást lelkileg támogatva állt a szoba közepén és elszánt tekintettel hallgatták az őket körülvevő zűrzavart.

A tanárok egymást túlkiabálva ordítoztak a két fiúval, illetőleg egymással.

A délutáni események egyöntetűen megosztották a tanári kart.

Az alagsorban várakozó Harryéknek először a tajtékzó Pitonnal kellett szembenézniük, akit Malfoyék ordibálása csalogatott elő a bájitaltan teremből. Harryék pechére a tanár előbb kétségbeesetten menekülő diákjaival akadt össze az alagsor labirintusszerű folyosóin. A három mardekáros lelkiállapotát látva egyből feltette az oly híres kérdést, miszerint „Mi történt?”. Diákjai zavarodottan magyaráztak össze-vissza, melyből a professzor csupán két szót tudott kihámozni: Panther és Potter.

Piton minden további tétovázás nélkül az említettek keresésére indult.

Mikor Harry meglátta a sarkon beforduló bájitaltan tanár arcára kiülő tömény dühöt, legszívesebben saját kezűleg megásta volna sírját, ott helyben, az alagsor szikláiba.
A tanár mindenféle magyarázat nélkül karon fogta mindkettőjüket, s számtalan lépcsőn és folyosón át a tanáriba rángatta őket.

Luka egykedvűen tűrte a nem épp kíméletes tortúrát és akkor sem szólalt meg, mikor Piton, a tanári ajtaját feltépve, belökte őket a meglepett tanárok kereszttüzébe.
Mikor a teremben tartózkodók meghallották, hogy Luka halálra rémisztett három tanulót, sőt egyiküknek a csuklóját is eltörte, egy emberként kezdtek el beszélni. Volt, aki kérdéseket tett fel, más büntetéssel fenyegetőzött, ám a nagytöbbség csupán a történtek fölötti megrökönyödésének adott hangot. A zavar a tetőfokára hágott.

Ennél már csak az váltott ki hevesebb érzelmeket, mikor Harry végre szóhoz jutván, elmondta, hogy Luka csupán megvédte őt a három mardekárostól és csak azután avatkozott közbe, miután Malfoy kimondta Harryre a Cruciatus-átkot.

Mindennek már másfél órája, s a tanárok azóta is kitartóan vitatkoztak. Úgy tűnt a nagy veszekedés közben a tanári közepén ácsorgó két fiúról is teljesen megfeledkeztek.
Harry lába egyre inkább zsibbadni kezdett a sok állástól, szemével egyre csak azt kereste, hová tudna leülni, mikor…

– Mr. Potter! – szólította meg őt McGalagony. – Maga elmehet. Már mindent elmondott.

– Na, de… – kezdte volna Harry, ám a professzor félbeszakította.

– A fejleményekről, majd értesítjük… És most távozhat – intett az ajtó felé az idős nő.

– De... – Harry tétován a mellette álló fiúra nézett. – És Luka?

– Mr. Pantherrel még van némi elintéznivalónk

– De…

– Semmi de! – csattant fel McGalagony. – Kérem, térjen vissza a klubhelységébe!
Harry idegesen az ajkába harapott. Jól tudta Luka nem ússza meg olyan könnyen a dolgot, végül is eltörte egyik diáktársa csuklóját. A tanárok lehet annyira feldühödnek emiatt, hogy elküldik a fiút, nem törődve annak következményeivel. Talán néhányan közülük éppen azon gondolkodnak, jó ötlet volt-e emberek közé hozni Lukát.

– Nem hall Potter? – vonta össze szemöldökét McGalagony. – Azt mondtam, elmehet!
Harryben ekkor ért meg a végső elhatározás. Vett egy mély levegőt, majd elszántan beszélni kezdett.

– Nem küldhetik el Lukát! – fogott bele. – Tudom, hogy néhányuk szerint őrültség volt egyáltalán idehozni őt… – itt jelentőségteljesen Pitonra pillantott. – …de nem ítélhetnek valakit csak azért ami.

McGalagony már szóra nyitotta volna a száját, ám Harry nem hagyta, hogy átváltoztatástan professzora félbeszakítsa, mielőtt legfontosabb mondanivalóját megossza a jelenlévőkkel.

– Bármelyikünk ezt tette volna a helyében… – folytatta, majd csendesen hozzátette: – …vagy legalábbis valami hasonlót. – Lehet csak nem volt tisztában a különbségekkel, és nem gondolta, hogy ennyitől már eltörik Monstro csuklója – pár pillanatnyi szünetet tartott. A tanárok rosszat sejtve fészkelődtek a helyükön. Harry elszántan felszegte a fejét, majd remegő hanggal kibökte végül valódi mondanivalóját. – Tudom, hogy Luka nem ember!
Kijelentését döbbent csend fogadta. A tanároknak fogalmuk sem volt, miképp tagadhatnák le a dolgot.

Úgy tűnt, a teremben lévők közül egyedül Lukát nem lepték meg a hallottak.

A levegő szinte vibrált a visszafojtott feszültségtől.

– Na, de Mr. Potter! – törte meg a zavart csendet végül McGalagony. – Hogy gondolja, hogy egy diáktár…

– Hagyja csak! – szakította félbe a tanárnőt egy hang.

A teremben lévők egy emberként fordultak Luka felé.

A fonott hajú fiú irigylésreméltó nyugalommal szemlélte környezetét. Acélszürke tekintete végül megállapodott Harryn.

– Fölösleges bármit is letagadni – folytatta Luka. – Harry és barátai már hetek óta tudják az igazságot… Legalábbis nagy részét – tette hozzá mosolyogva.

A fiú önfeledt mosolya láttán, mintha egy mázsányi kőszikla gurult volna le Harry szívéről. Valahogy a levegővétel is könnyebbnek tűnt.

– Tudhattam volna, hogy Potter nem bírja ki, hogy ne derítse ki ezt a titkot is – mutatott színpadiasan az említettre Piton.

– Ugyan már Perselus! – csendült fel Dumbledore nyugodt hangja. – Senki se hibáztatható, ha egy kis természetes kíváncsisággal áldotta meg a sors. Ráadásul Mr. Panther nemrég felfedte előttem azon óhaját, hogy szeretné megosztani barátaival valódi kilétét. Így hát ön is megértheti, hogy jelen esetben fölösleges az utólagos bűnbakkeresés.
Piton úgy nézett ki, mint aki menten megfullad. Dühét nyeldesve, szikrázó tekintettel meredt Harryre, mintha a fiú tehetne bármiről is.

– Úgy gondolom, jogom van a saját életem felett rendelkezni – lépett előrébb Luka. – És biztos vagyok benne, hogy Harryék 100%-an megbízhatók.

– Biztosan EZT akarja? – nézett rá McGalagony. Hangjába féltés, ugyanakkor furcsa izgatottság vegyül, mintha remélte volna, hogy a válasz igen lesz.

Luka határozottan bólintott, majd mosolyogva Harryhez fordult.

– Sajnálom, hogy mindeddig meg kellett tévesztenem titeket, de azt hiszem mindenki közül te érted meg a legjobban, hogy milyen is ha valaki kilóg a sorból, és egyszerűen csak normális életre vágyik.

Harry biccentett, jelezvén érti, hova akar kilyukadni a fiú.

A felnőttek lélegzetvisszafojtva várták a folytatást.

Luka vetett még egy utolsó pillantást környezetére, aztán lassan lehunyta szemeit.
A fiú testét hirtelen földöntúli fény vette körül, majd mintha teste folyékony gyurmából lett volna, elkezdett átalakulni. Az egész alig tartott pár másodpercnél tovább. A fény lassan halványulni kezdett, s a teremben lévők szemüket meresztgetve bámultak Lukára.
A fiún első pillantásra semmi változás nem történt, alapjába véve ugyanúgy nézett ki, mint eddig. Néhány dologtól eltekintve…

Luka lépcsőzetesen hosszabbodó, bonyolult fonatban végződő haja a régi volt, ám nem várt módon a fiú fejet tetején, az éjfekete tincsek közül két hófehér macskafül meredt ki. Ám még ennél is meglepőbb volt a fiú lába körül tekergődző hófehér farok, melynek vége várakozóan csapkodott le és föl.

Az oly kifejező acélszürke tekintet is megváltozott, ugyanis amikor Luka ezüstös szemére fény vetült, annak eddig kerek pupillája egy függőleges vonallá zsugorodott. Harry teljesen úgy érezte, mintha egy macska nézne rá és nem egy fiatal fiú.

A tanárok egy része levegőt se tudott venni a megdöbbenéstől. Harry ebből arra következtetett, hogy ők is most látják először a valódi Lukát.

Hagrid örömkönnyeit törölgetve meredt a tanári közepén álló lényre. Olyan arcot vágott, mint akinek most teljesül be éppen egyik legnagyobb álma.

Harry maga is úgy állt, mint akibe villám csapott. Barátja kinézete teljesen letaglózta. Habár őszintén megvallva a tanárok titkolózása, és Hagrid ellágyuló arcvonásai valahányszor Lukára nézett, összességében azt a képzetet keltették Harryben, hogy a fonott hajú fiú valójában egy hatalmas vérengző fenevad óriási tüskékkel és karmokkal, valamint méregtől csöpögő agyarakkal. Ám a valóság mindig egyhangúbb, mint a képzelet.

A terem közepén ácsorgó lény mindent együttvéve nagyon is emberinek tűnt. Luka arcvonásai és nézése cseppet sem változott.

Luka türelmesen megvárta, míg környezete túlteszi magát első döbbenetén. Néhányuk reakciója láttán széles mosolyra húzódott a szája. Átlagosnál valamivel hosszabb szemfogai is most váltak először láthatóvá a jelenlévők számára.

Luka tett egy lépést Harry felé, majd annak őszinte meglepetésére, enyhén meghajolt felé.

– Még egyszer elnézésedet kérem, amiért elhallgattam előletek valódi kilétem – kezdte. – Próbáljuk meg újra! – váltott hivatalos hangnemre. – A nevem Ilukin, és egy leanfay vagyok. Örvendek a találkozásnak!