19. Érzelmek ereje
  

A szünet további része, mint egy pálcasuhintásra villámsebesen eltelt. A kastély zsibongó, nyüzsgő diákok százaival telt meg.

Harry igazán csak most kezdte értékelni a karácsonyi szüneti Roxfort csendjét és nyugalmát. A lépcsők és a folyosók újra zsúfolttá váltak, a korábban oly kihaltnak tűnt klubhelység mérete pedig mintha hirtelen a töredékére csökkent volna. Harryék alig találtak egy tenyérnyi területet, ahová leülhettek házi feladatot csinálni.

– Kezdem átérezni a szardíniák helyzetét abban az apró dobozban – morogta Luka, miközben megkísérelte kiszabadítani pergamenje tetejét Hermione számmisztika könyve alól. – Ne menjünk inkább a könyvtárba?

– Fölösleges – legyintett Harry. – Ott is ennyien vannak.

Ron a könyvtár szóra felkapta a fejét, majd jelentőségteljesen Hermione szuggerálásába kezdett.

A lány igyekezett levegőnek nézni a vörös hajú fiút, s megpróbálta nem észrevenni várakozó tekintetét.

Harry a jelent láttán lassan megcsóválta a fejét.

Az iménti közjáték karácsony óta naponta legalább négyszer-ötször lejátszódott. Hermione ugyanis nem árulta el miért ment aznap a könyvtárba, s mit talált ott.

A szünetben történt eseményekről mind Luka, mind Hermione mélyen hallgatott. Az előbbi még a téma említése hallatán is „komolysági rohamot” kapott, ahogy azt Ron hívta. A fonott hajú fiú, mint azt utólag bevallotta, már hetek óta szeretne mindent elmondani nekik, de egy Dumbledore-ral történő beszélgetés után letett tervéről.

– Nem szeretném még egy titok súlyát a vállatokra tenni – mondta egy beszédesebb pillanatában. – Van elég gondotok nélkülem is, nem hiányzik nektek még az én problémám is!
Harry nem merte a fiúnak bevallani, hogy annak a „súlyos titoknak” a nagy részére már maguk is rájöttek, bár néha határozottan az az érzése támadt, hogy Luka említés nélkül is tud a dologról.

Mivel Luka nem bizonyult bőbeszédűnek, és makacsul ragaszkodott a „ti érdeketekben inkább hallgatok” nézetthez, így Hermione volt a fiúk egyetlen esélye, hogy megtudják a részleteket újdonsült barátjukról.

Ám a lány e téren hajthatatlanabbnak bizonyult még Lukánál is. Ha úgy érezte, hogy a Harryék által feltett kérdésnek csak egy morzsányi köze is van a rejtélyhez, egyből témát váltott vagy egyszerűen csak elfelejtett válaszolni.

Harry biztos volt benne, hogy Hermione mindent tud és ugyanazon okból kifolyólag hallgat, mint Luka.

– Elkérhetem a csillagtérképed? – szakította félbe gondolatait Ron hangja.

Harry pár pillanatig zavartan meredt környezetére, majd miután rájött, hol is van, kitúrta a kért pergament az egymásra hányt tankönyvhalom alól.

– Tessék! – tolta Ron elé a térképet. – Én úgy is végeztem mára – mondta, miközben lassan feltápászkodott.

– Hova mész? – nézett fel rá Luka.

– Megyek, sétálok egyet – válaszolta Harry. – Teljesen elgémberedtek a tagjaim ettől a sok könyv fölé görnyedéstől.

– De hát a bűbájtan házit el se kezdted – figyelmeztette őt Hermione, hangjába némi rosszallás vegyült.

– Majd megcsinálom holnap – bizonygatta Harry, majd mielőtt a lány ellenkezni kezdhetett volna, sietős léptekkel elhagyta a klubhelységet.

Vakon rótta a kastély folyosóit. Cél nélkül ment, merre a lába vitte. Gondolatai teljesen máshol jártak, olyannyira hogy sokszor észre se vette a szembejövőket, és azok csak az utolsó pillanatban tudtak elugorni az útjából.

– Mi van, Potter? Eltévedtél? – hangzott fel egy gúnyos hang.

Harry pislogva tekintett körbe. Sétája közben valahogy az alagsorba keveredett. Előtte pedig nem mást állt mint Draco Malfoy, elmaradhatatlan csatlósaival.

– Süket vagy? Vagy a szemüvegedet kellene már lecserélni? – gúnyolódott a szőke mardekáros.

– Dugulj be, Malfoy! – sóhajtotta Harry, s megfordult, hogy ugyanazon az útvonalon visszamenjen, amelyiken idejutott.

Crak és Monstro termetüket meghazudtoló módon elsiettek Harry mellett, majd őt megelőzve elállták az útját.

– Most igazán nem vagyok hangulatban – torpant meg a fiú a két gorilla előtt.

A háta mögött Malfoy léptei visszhangoztak a falakon.

– Ha tudnád, mióta várok egy ilyen lehetőségre! – zengte.

Harry lassan hátrafordult, s Draco kéjesen vigyorgó ábrázatával találta magát szemközt.
– Mit akarsz? – kérdezte a mardekárostól.

Egyre inkább kezdett elbizonytalanodni. Egyszerre csak azon kapta magát, hogy azt nézi, hol tudna a lépcsők irányába elfutni.

A folyosó csendes és kihalt volt, négyőjükön kívül egy lélek sem járt erre.

Malfoy lassan előhúzta a varázspálcáját, s egyenesen Harry szívének szegezte.

– Most megfizetsz azért, amit apámmal tettél! – sziszegte Draco, szemében gyilkos fény gyúlt. – Miattad került a börtönbe!

– Tévedsz – válaszolta Harry. Még önmagát is meglepte, milyen nyugodt a hangja. – Apád csakis magának köszönheti, hogy ott van ahol. Lucius Malfoy nem más, mint egy mocskos halálfa…

– Crucio! – harsogta Malfoy.

Harryt annyira meglepte a fiú ezen húzása, hogy teljesen felkészületlenül érte az átok.
Úgy érezte, mintha egy hatalmas kést döftek volna a szívébe, s jól megforgatták volna azt. Tüdeje fájdalmasan összeszorult, erőlködve próbált levegőhöz jutni. Még csak ordítani se tudott, annyira eluralkodott rajta a fájdalom, csak néma zihálásra tellett megkínzott testétől.
Malfoy hirtelen megszüntette az átkot.

Harry nyögve összecsuklott. Érezte, ahogy térde a kőnek ütközik. Az utolsó pillanatban sikerült kezeivel megtámaszkodnia, így legalább nem bukott orra.

Pár pillanatig ebben a helyzetben maradt. Megpróbálta légzését valami módon lecsillapítani.
Fejében villámként cikáztak a gondolatok. Sose feltételezte volna Malfoyról, hogy képes használni a kínzó-átkot. Hogy tényleg működjön a bűbáj, megidézőjének igazán akarnia kell a fájdalomokozást, és teljes szívéből éveznie azt.

– Ne merd apám nevét még egyszer a szádra venni! – fenyegetőzött Draco gyűlölettel teli hangon.

Harry lassan felállt, szeme egy szintbe került Malfoyéval. Hallotta, hogy a háta mögött Crak és Monstro idegesen mocorog. Az egyik gorilla az öklét ropogtatta.

– Nagyon sajnállak – szólalt meg Harry.

Malfoy arcára kiült a döbbenet.

– Tessék? – kérdezte követelőzően.

– Sajnállak Malfoy – ismételte Harry. – Úgy felnőni, hogy tudod egy lélektelen zsarnok szolgálatára leszel ítélve…

Draco szemei résnyire szűkültek. Úgy tűnt nem tudja hova tenni ellensége szavait.

– Apád annak idején elkövetett egy hatalmas hibát – folytatta Harry rezzenéstelen hangon.

– És most az egész családod ennek a hibának a következményeit kénytelen elviselni…

– Most fejezd be, Potter! – csattant fel Malfoy.

A szőke mardekáros már emelete volna kezét, hogy újra megátkozza őt, mikor Harry hirtelen előrevetődött, s feldöntötte a szőke fiút. Kezében pálca villant. Eltökélte, hogy olyan átkot küld Dracora, hogy azt a fiú örök életében megemlegeti.

– Anarnic…

Kezdte, ám tovább nem jutott, a képben ugyanis megjelent Monstro ökle.
Harry vagy egy métert repült az ütés erejétől. Nyekkenve ért földet, pálcája messze gurult.
A két gorilláról teljesen megfeledkezett. Annyira le akart számolni Malfoyal, hogy teljesen kiment a fejéből, hogy a mardekáros nincs egyedül.

Ezen hibájáért súlyos árat fizet.

Jól tudta esélye sincs a két nagydarab gorillával szemben. Ráadásul ott van még a gúnyosan vigyorgó Malfoy is.

Hol a tömeg vagy egy tanár, mikor igazán szükség lenne rájuk!

– Kár próbálkoznod – forgatta ujjai közt Harry pálcáját Draco. – Ilyenkor nem jár erre senki. Teljesen egyedül vagyunk! – szája kéjes mosolyra húzódott. – És időnk, mint a tenger!
A szőke mardekáros hanyagul intett a társinak.

Crak felrántotta Harryt a földről, majd durván a falnak lökte. Monstro elégedetten összedörzsölte a tenyerét, aztán lassan felemelte az öklét.

Harry szemeit becsukva várta az ütést. Szinte hallani vélte amint a súlyos ököl feléje lendül.
Nem történt semmi, a várt fájdalom elmaradt.

Harry lassan felnyitotta pilláit. A szemébe hatoló látvány hatására halkan felnyögött.
Az orra előtt pár centire Monstro hatalmas öklét pillantotta meg. A sziklányi kéz remegett az erőlködéstől.

Az ütés be nem következtének oka a mardekáros fiú csuklójára kulcsolódó ujjak voltak.
Luka hűvös nyugalommal állt a gorilla mellett. Az erőlködés legcsekélyebb jele nélkül állt ellen Monstro azon kétségbeesett próbálkozásának, hogy kiszabadítsa csuklóját a fonott hajú fiú markából.

– Nem mondták még neked, hogy a veled egy súlycsoportban lévőkkel próbálkozz? – hangzott fel Luka nyugodt kérdése.

Monstro rántott még egyet csapdába esett csuklóján, majd végső kétségbeesésében megpróbálta szabad kezével leütni az őt fogvatartó fiút.

Ezen cselekedete komoly hibának bizonyult.

Hátborzongató reccsenés törte meg a folyosó csendjét.A gorilla félbemaradt mozdulata közben megdermedt. Szeme elkerekedett, szája néma sikolyra nyílt.Harry meglepetten meredt a nagydarab fiúra. Nem értette, mi történt vele.

Luka lassan elengedte Monstro csuklóját, ujjai nyomán nagy vörös hurkák látszottak.A mardekáros fájdalmasan felüvöltött, majd szemében könnyekkel, zihálva ölelte magához kiszabadult testrészét. Csuklója égővörös színben pompázott és pár másodperc alatt a többszörösére dagadt.

Harrybe villámként csapott a felismerés: Luka egy észrevétlen mozdulattal, az erőlködés legcsekélyebb jele nélkül, eltörte a fiú csuklóját.

Crak ordítva rohant társa segítségére. Hosszú karjait lóbálva rárontott Lukára.

A fonott hajú fiú könnyed fordulattal szembekerült ellenfelével, s egy laza lökéssel hárította a mardekáros rohamát.

Mozdulata nyomán Crak több métert csúszott a durva padlón, majd hatalmas csörgés kíséretében egy lovagi páncélnak ütközött.

– Jól vagy? – fordult Harryhez Luka.

A kérdezett elkerekedett szemekkel meredt a fiúra. Úgy tűnt arról próbálja meggyőzni magát, hogy mindezt csak álmodja.

Luka egy zsebkendőt nyújtott felé.

Harry gépies mozdulattal elvette azt, bár nem tudta, mire kellene használnia a kapott tárgyat.

Luka a feje felé intett.

Harry csodálkozva emelte kezét homlokához. Eddig észre se vette, hogy Monstro ütése felsértette a szemöldökét. Ujjai valami meleg és csúszós folyadékot tapintottak.
Sóhajtva itatta fel zsebkendőjével a vért. Agya lassan kezdett kitisztulni.

– Köszi – nyögte.

Luka válaszként csupán mosolyogva bólintott.

– Hogy kerültél ide?

– Hermione aggódni kezdett, amiért még nem jöttél vissza – magyarázta Luka. – És mivel én már befejeztem a tanulást, felajánlottam, hogy megkereslek.

– Remek időzítés volt – bólintott elismerően Harry. – Malfoy kis híján…

Hirtelen elhallgatott. Dracoról teljesen megfeledkezett. Luka megjelenése óta nyomát se látta.

– Hol van Malfoy? – kérdezte.

Luka az egyik beugró felé intett.

A szőke mardekáros furcsán egyenesen állva az egyik szobor mögött feszengett. Ujjait görcsösen behajlítva elszántan próbált megmozdulni. Úgy tűnt mintha láthatatlan kötelek tartanák fogva.

Harry elsőre nem értette mi tartja vissza a fiút a beszédtől és a mozgástól, majd tekintete megakadt Luka mellkasának táján.

A fonott hajú fiú pólója alatt rejtőző kristály halvány, fehér fénnyel ragyogott. Fénye a sötétség ellenére alig volt látható.

Luka hanyag mozdulattal intett egyet, mire a Malfoyt tartó láthatatlan kötelek eltűntek, s a fiú összecsuklott.

Ezzel egy időben a medál halvány ragyogása is megszűnt.

Draco hihetetlenül lassan felállt, majd óvatosan kioldalazott a beugróból. Tekintete gyűlölet és félelem kaotikus egyvelegét mutatta. Felállította gorilláit a földről.

Monstro halkan hüppögve ácsorgott mellette, sérült karját egy pillanatra se engedte el.
Luka irigylésre méltó nyugalommal figyelte a jelenetet. Még akkor se mozdult meg, mikor a riadt hármas óvatosan elindult az alagsor mélye – valószínűleg a mardekáros klubhelység – felé.

Harry a menekülő trió után indult, ám Luka kinyújtott karjába ütközött. A fonott hajú fiú némán rázta a fejét.

A mardekáros hármas lassan hátrált, majd mikor úgy gondolták, hogy biztonságos távolba kerültek a veszélyes fiútól, hirtelen sarkon fordultak és üvöltve rohanni kezdetek a folyosón.
Harry biztos volt benne, hogy ordításuk még a kastély legmagasabb tornyában is hallható.