18. A rejtély kulcsa
  

– Merlinre! – fakadt ki Ron. – Mi jöhet még? Vagy inkább ki jöhet még?

– Ezek szerint igaz volt, amit Luka a családjáról mondott – könyökölt az asztalra Harry. – Tényleg van egy húga. Tehát akkor a többi dolog, amit akkor mesélt is igaz. Gondoltátok volna?

Ron válaszként csak megvonta a vállát. Hermione viszont úgy tűnt még a kérdést se hallotta. A lány üres tekintettel meredt maga elé, szemlátomást teljesen máshol jártak a gondolatai.

– Hermione, jól vagy? – húzta el tenyerét a lány arca előtt Ron.
Hermione meglepetten pislogott párat, mint aki azt se tudja, hogy került a klubhelységbe, majd komoly tekintettel a fiúkra meredt.

– Tudom, hogy megígértük Lukának, hogy nem nyomozunk utána – kezdte bizonytalanul. – De azt hiszem, rájöttem, hogy képes varázsolni.

Azzal a lány felpattant székéről és se szó se beszéd felviharzott a lányok hálótermeibe vezető lépcsőn. Nem telt bele fél perc már a visszafelé igyekvő léptei döngtek a fokokon.
Egy hatalmas könyv csapódott az asztalra elsodorván pár kisebb pudingoskelyhet, Hermione diadalittas arccal állt fölötte.

– Ezt a könyvet a szünetre vettem ki, hogy legyen mit olvasgatnom lefekvés előtt – magyarázta miközben izgatottan lapozgatott a féltégla vastagságú irományban.

A két fiú lélegzetvisszafojtva várta a folytatást. Féltek, hogy ha bármit is mondanának a lány visszakozna és megtartaná magának felfedezését.

– Láttátok mi volt Luka apjának a nyakában? – kérdezte Hermione, még mindig vadul lapozva.

– Nyaklánc, gondolom én – vonta meg a vállát Ron.

Hermione tekintete egy pillanatra dühvel telt meg, ám a lánynak sikerült úrrá lennie feltörő haragján.

– A medálra gondoltam. Arra a kristályra – mondta a fiúnak, majd Harryhez fordult. – Emlékszel, mesélted, hogy van Lukának egy Nap alakú üvegmedálja – a kérdezett némán bólintott. – Az nem üveg, hanem kristály.

– És mi köze ennek, ahhoz, hogy Luka miképpen tud varázsolni? – szólt közbe Ron.

– Nem varázsol – rázta meg a fejét Hermione, miközben ujjával a könyv sorai közt keresgélt.

 – Csak úgy tűnik, mintha varázsolna.

– Hogy érti ezt már megint? – fintorgott Ron. – Ez a csaj mindig rébuszokban beszél. Nem lehet hogy valamelyik felmenője szfinx volt?

– Itt van! – kiáltott fel Hermione.

A két fiú kíváncsian a könyv fölé hajolt.

– „Hatalomkristály” – olvasta Hermione. – „Különleges nagy erejű kristály. Az egész világon összesen 6 db létezik belőle. Mindegyik kristály rendelkezik egy-egy természeti elem irányítási lehetőségével, amelyet ha elég erős hordozója, könnyedén kiaknázhat. A kristályok minden esetben maguk választják hordozójukat, akikhez közvetlenül születésük után kerülnek valamilyen ékszer formájában, és életük végéig kizárólag őket szolgálják. Egy kristály csak egy természeti elem irányítására képes a hat közül. Ezen hat természeti elem: Föld, Szél, Víz, Villám, Jég és Tűz…” – a lány büszkén pillantott fel. – Értitek már? Luka medálja egyike a 6 hatalomkristálynak! Emiatt hiszi mindenki azt, hogy varázsol, valójában valamilyen természeti elem erejét irányítja! Az éjszakai sétánkra visszaemlékezvén, Luka eleme a tűz!

Harry nagyot fújva huppant vissza a helyére, a hallottakat emésztgette.

Ron ellenben elemében volt.

– Biztos vagy te ebben? – mutatott a könyvre. – Csak a tűz segítségével nem csinálhatta volna meg azt a sokféle varázslatot. Gondolj csak a szupererős pajzsára!

Hermione tátott szájjal meredt a fiúra, majd Harryre.

– Vak tyúk is talál szemet! – vont vállat Harry.

– Ron! – kezdte Hermione. – Ha van eszed, miért nem használod máskor is?

A kérdezett értetlenül meredt a lányra.

– Hagyjuk! Nem fontos! – legyintett Hermione.

Harry érdeklődve húzta maga elé a könyvet.

– Még van több is – szólalt meg, magára vonva az egymást dühösen méregető páros figyelmét. – Nézzétek csak!... „A kristály és hordozója kölcsönösen védik, segítik egymást. Amíg viselője él a hatalom kristály senki másnak nem engedelmeskedik, idegenek még csak meg sem érinthetik, mert azt támadásnak veszi és egyből védekezik.”

Harry egy pillanatra elmerült gondolataiban. Felvillant előtte annak a hajnalnak a képe, mikor Lukával beszélgetett. A fiú kitérése a medál felé nyúló keze elől, s ijedt tekintete. Luka nem a medált féltette, hanem attól tartott, hogy akaratlanul is megsebesítheti őt, ráadásul a nyaklánc furcsa viselkedésével magát is leleplezte volna.

– Miért hagytad abba? – szakította félbe merengését Ron kérdése.

– Majd én folytatom – vonta magához a könyvet határozottan Hermione. – „A kristályok eredete máig ismeretlen, csakúgy mint az is, hogy mi szerint választja ki hordozóját, illetve hová tűnik annak halála után” – olvasta a lány. – „Koruk több ezer évre tehető. Első írásos feljegyzés, amely felmaradt róluk az i.e. 3. évezredből származik, az ókori Egyiptomból. Nyomon követésüket tovább nehezíti, hogy kinézetük hordozójuk személyiségéhez igazodik, így viselőnként más és más formában jelennek meg. A történelem folyamán csupán öt személyről tudjuk biztosan, hogy rendelkezett az egyik hatalomkristállyal: II. Ramszesz, egyiptomi fáraó tűzkristályt, Attila, a hunok vezére pedig a villámkristályt birtokolta, melyeket előszeretettel használtak csatáik és hódításaik során is. Triton, a sellők legendás uralkodója a víz ereje, egy erdei tündér pedig a legerősebb elem, a föld, ereje fölött rendelkezett. Az egyetlen varázsló, akiről tudjuk, hogy viselője volt egy hatalomkristálynak, az a híres mágus Merlin volt. A történetek szerint gyűrűjében a tűz ereje lapult.”

Hermione a szöveg végére érvén várakozóan feltekintett a megsárgult lapokból.

Ron elismerően füttyentett.

– Ezt nevezem! – bökött a könyvre. – Egy hatalom, mi erősebb a varázslatnál, és még pálca sem kell a használatához. Egy ilyen kristályt szívesen elfogadnák, az már tuti!

– Bárki elfogadná – tette hozzá Harry. – Éppen ezért nem lennék annak a helyében, ki birtokol egyet. Gondoljatok bele! Mindenki megpróbálná megszerezni magának!

– De a kristály csak az általa választott viselőjének engedelmeskedik. Más még csak hozzá sem érhet! – emlékeztette a fiút Hermione.

– A sárkány sem szelídíthető, mégis van aki megpróbálja – érvelt Harry. – Egy ekkora erő csábításának nehéz ellenállni. Ráadásul a muglik, sőt még a mitológia fajok is használhatják a kristályt. Te kihagynál egy ilyen lehetőséget, hogy ekkora hatalomhoz juthass?

– Igazad van – mormolta Hermione csöndesen. – Az emberek önzők, és hatalomvágyuk sokszor elvakítja őket – Elgondolkozva megpiszkálta a könyv sarkát. – Azt hiszem megtaláltuk a választ arra is, hogy miért üldözik a halálfalók Lukát – szólalt meg váratlanul. – A hatalomkristályát akarják!

– Miért, ha nem tudják használni? – értetlenkedett Ron. – Ráadásul az apjának is van egy. Őt miért nem üldözik?

Hermione és Harry kérdőn egymásra pillantottak. Ron megint rátapintott a lényegre.

– Nem tudom – bizonytalanodott el Hermione. – Talán nem tudják, hogy az apjának is van egy… Végül is mekkora az esélye, hogy a hat hatalomkristályból kettő is van egy családban? Egy a milliárdhoz?... Még az is ritka, hogy egy fajhoz kerül, nem hogy egy családba!

– Igen! – bólintott Harry, a lány gondolatmenetét követve. – És lehet, hogy Luka valamilyen módon lelepleződött, s rájöttek, mi van nála… Emiatt bujkál!

– Vagy csak az ő kristálya egyszerűen más, mint a többi – tette hozzá Ron mintegy mellékesen.

Hermione úgy meredt a fiúra, mint aki szellemet lát.

Ronnak hihetetlen érzeke volt, hogy észrevegyen olyan dolgokat is, amiket mások nem. Az már más kérdés, hogy a fiú nem mindig tudta, mit is talált.

Hermione arcára kiült a döbbenet Ron szavai nyomán, és még valami más: úgy tűnt a lány előtt hirtelen minden világossá vált.

A két fiú nem kis ijedtségére hirtelen felpattant az asztaltól, majd kiviharzott a klubhelységből. A Kövér Dáma sipítozva kiabált a lány után, mert az nagy sietségében nyitva hagyta a festményt.

– Hát ez meg hová megy? – nézett csodálkozva Hermione után Harry.
Ron lassan elhúzta a száját.

– Oda, ahová ilyen alkalmakkor szokott… A könyvtárba.

– Nem kellene utána mennünk? – kérdezte Harry bizonytalanul.

– Ugyan, hagyd csak! – legyintett barátja. – Gyere inkább sakkozzunk! – szája mosolyra húzódott. – Fogadjunk, pár perc alatt megverlek!