17. Váratlan látogatók
  

– Bátyus? – kiáltott fel csodálkozva Harry, Ron és Hermione egyszerre.

A kislány kíváncsian fordult a meglepett hármas felé, majd arcán széles vigyorral egy tökéletes pukedlit mutatott be.

– A nevem Kiamin… ,de szólítsatok csak nyugodtan Kimnek – majd mint egy mellékesen hozzátette: – Luka kishúga vagyok.

A trió lassan Lukára pillantott.

Úgy tűnt a fiú mentem megfullad. Hebegve meredt a kislányra.

– Mit keresel itt? – nyögte végül.

– Hallottuk mi történt, s rögtön útnak is indultunk – válaszolta Kim.

– Indultatok? – remegett meg Luka hangja. – Azt ne mond, hogy apa is itt van!

– Pedig pontosan így van – bólintott határozottan a kislány. – Most épp egy hosszú szakállú bácsival beszél, de mindjárt itt lesz ő is.
Luka tekintete hirtelen megtelt bizonytalansággal és – Harry őszinte csodálkozására – félelemmel.

A fiú úgy meredt a portrélyukra, mintha azt várná, hogy menten beront rajta a dühödt sárkány.

Hirtelen mozdulattal felpattant a székről és elszántan a kijárat felé rohant. Ám a klubhelységet már nem tudta elhagyni, ugyanis annak ajtajában ekkor megjelent egy újabb személy, nyomában Dumbledore-ral.

Az érkező férfi álla vonaláig érő, félhosszú, sötétszőke hajának legvége kifelé kunkorodott, de a feje tetején lévő haj rövid és borzas volt. Mélykék tekintete kíváncsian méregette a klubhelységet és az asztalnál ülőket.

Harrynek már első pillanatban feltűnt a nyakában függő, halványkék, csepp alakú kristály. Mintha Luka is valami hasonlót hordott volna.
A férfi tekintette megakadt a terem közepén szoborként álló Lukán. Méltóságteljes léptekkel a srác elé sétált.

Luka acélszürke szemei résnyire szűkültek.

– Mit keresel is? – vetette oda az érkezőnek.

– Hallottam, mi történt – szólalt meg amaz, meglepően mély hangon.

– Úgy éreztem látnom kell téged. Megbizonyosodni róla, hogy jól vagy.

– Amint látod, semmi bajom – intett Luka.

– Igen látom, és örülök neki – bólintott a férfi. – Ám ezen támadás után, szerintem el kellene gondolkodnunk róla, hogy…

Mondanivalóját nem bírta befejezni, ugyanis a helységben lévők legnagyobb döbbenetére Luka felkiáltott.

– Nem megyek sehova!

– Na de, Luka…

– Azt mondtam, nem megyek sehova! – jelentette ki magabiztos hangon Luka. – Nem megyek haza! Itt maradok!

A férfi nyugodt arccal Dumbledorehoz fordult.

– Elénézést, igazgató úr. Mondja nincs itt valahol egy szoba, ahol nyugodtan beszélgethetnék a fiammal?

– Nincs itt semmi megbeszélnivaló! – ordította Luka. – Itt maradok és kész!

A sötétszőke hajú férfi fáradtan felsóhajtott.

– Az apád vagyok. Mikor érted már meg, hogy csak a javadat akarom?

Luka gúnyosan felciccent.

– A javamat? Ugyan már, ne nevetesd ki magad!

Apja épp válaszra nyitotta volna a száját, mikor Dumbledore nyugodt hangon közbeszólt.

– Már elnézést, Ethan… de nekem úgy tűnik, hogy a fia, itt óhajt maradni.

Luka dacosan bólintott.

– Jól érzem itt magam, és eszem ágában sincs elmenni innen, csakhogy bezárj abba a nyomorult palotába! – mondta hidegen, majd minden további magyarázat nélkül a portrélyukhoz rohant és a festményt kilökve eltűnt a folyosón.

– Ilukin! – kiabált utána az apja, ám a fiú ekkor már messze járt.

A férfi határozott léptekkel a kijárat felé indult, ám félúton megtorpant. Vihar morogva állt a portrélyuk előtt, elállva az egyetlen ajtót.

– Vihar! – csattant fel idegesen a férfi. – Engedj el!

A farkas válaszként dühös vicsorgásba kezdett.

A férfi belátva próbálkozásának értelmetlenségét felhagyott azon kísérletével, hogy Luka után menjen.

Dühösen az egyik fotelba huppant. Dumledore helyet foglalt mellette és alig hallhatóan beszélni kezdett.

Az asztalnál ülők döbbent tekintettel figyelték a férfit.

Harryt már az a tény is földhöz vágta, hogy Luka apjáról van szó. A fotelben ülő személy ugyanis még a legnagyobb jóindulattal se nézett huszonöt évnél idősebbnek ki.

– Mi folyik itt? – nyögte Ron.

– Azt én is szeretném tudni – csatlakozott a fiúhoz Hermione.

– Luka és apa a nyáron összevesztek, pont mielőtt Luka eljött otthonról… vagy inkább pont azért.

Harryék az asztal másik végén helyet foglaló Kimre meredtek. Teljesen megfeledkeztek róla, hogy a kislány is itt van.

– Apa meg van róla győződve, hogy otthon jobban meg tudná védeni Lukát – folytatta Kim. A kislány komolysága elképesztő volt. – Ilukin viszont utálja, ha korlátok közé szorítják. Változatosságra, barátokra vágyott. És mindenek előtt normális életre.

– Ilukin? – nézett a lányra Hary.

– Ti nem tudjátok? – kapta kezét a szája elé a kislány, majd „most már mindegy” jogcímen legyintett. – A Luka az csak egy rövidítés, mint Cathlinnek a Cate. A bátyám teljes neve Ilukin, csak mindenki Lukának hívja.

Harry elgondolkozva az asztallapra meredt.

Ilukin… Kiamin… Hát ezek meg milyen nevek? Még a varázsvilágban is furcsán hangzanak.

Hirtelen felkapta a fejét.

Dumbledore és Luka apa ugyanis időközben felállt és a halkan morgó Vihart kikerülve, elhagyták a klubhelységet.

Amint a Kövér Dáma festménye visszakerült a helyére a farkas egyből elhallgatott, majd mintha mise történt volna, visszaheveredett a kandalló előtti szőnyegre.

– Vihar csak Lukára hallgat – kommentálta Kim. – Még apa se tud mit kezdeni vele.

Hermione pillantása a fekvő farkasról, az időközben mellé ülő lányra siklott.

– Mondd csak, Kim! Apád hány éves? – kérdezte.

– Negyvenöt – hangzott a felelet. – Miért?

Harry magában mosolyogva megjegyezte, hogy Luka apja vagy nagyon jól tartja magát, vagy állati ügyes plasztikai sebésze van.
Hermione időközben megpróbált még néhány választ kihúzni a kislányból, ám az ügyesen kitért feletek elől.

– Ha megbocsátotok… – állt fel Kim, fél órás csevegés után – Megyek megkeresem Lukát! Még szeretnék vele beszélgetni egy kicsit, mielőtt hazamegyünk, aminek ideje, apám idegállapotából ítélve, hamarosan eljön.

Azzal lecsusszant a székről, és elindult a kijárat felé. Útközben még megállt, hogy megsimogassa Vihart, majd dúdolva kimászott a portrélyukon.