16. Különös barátság
  

Harry egykedvűen pöckölgette a tányérján sorakozó sült krumplikat. A vele szemben ülő Hermione időnként kénytelen volt egy-egy erősebben megtaszított darab elől félrehajolni. Rosszallásának furcsa módon semminő hangot nem adott.

A lány mellett helyet foglaló Ron a körülötte ülők étvágytalanságát látva maga sem nyúlt az asztalon sorakozó ételekhez, ám Hermione egyszer-egyszer rajtakapta, amint vágyakozó tekintettel mered a sültes tál vagy a sütemények felé.

Az egykedvű trió a griffendél klubhelységének asztalánál üldögélt sokatmondó némaságban. Mivel rajtuk kívül senki sem tölti a szünetet a Roxfortban a griffendélesek közül, házuk egész területe az övék volt. Ők maguk ugyan nem éltek a nagy hely adta lehetőséggel, már órák óta ugyanazon a széken ücsörögtek, s jobb dolguk nem lévén egymást nézték (kivéve a hébe-hóba az ételeket méregető Ront).
Múlt éjszaka óta egy szemhunyásnyit sem aludtak, és egy falatot sem ettek. Eldöntötték, hogy amíg McGalagony nem hajlandó megengedni nekik, hogy bemehessenek Lukához, addig egy falatot sem esznek.

Elhatározásuk a tanárnő fülébe is eljutott, s emiatt megkérte Dobbyt, hogy tálaljon fel bőséges ebédet a griffendél klubhelységében. Úgy gondolta az étel látványa, majd jobb belátásra téríti a makacs hármast.

– Szerintetek meddig nyakaskodik az öreg McGalagony? – törte meg a csendet Ron.

Hermione szinte átfúrta a fiút tekintetével, miután meghallotta, milyen jelzővel illette kedvenc tanárnőjét a srác.

– Valamikor kénytelen lesz belátnia, hogy nem tarthat minket távol Lukától – válaszolta Harry, egy újabb krumplit ellővén. – Ha más nem akkor éjszaka beosonhatunk a köpenyben a gyengélkedőre.

– Megint szabályt akartok szegni? – csóválta meg a fejét Hermione.

– Ha másképp nem megy – sóhajtotta Harry.

– Nem lenne rá szükség, HA valaki megmondaná végre mi van Lukával – csapott az asztalra dühösen Ron. – Azt se tudjuk hogy van.

– Köszöni szépen, jól – hangzott fel egy hang a fiú háta mögül.

A meglepett hármas egy emberként fordult az érkező irányába.
Legnagyobb megdöbbenésükre Luka mászott be a portrélyukon. Testén egyetlen karcolás, még annyi se volt látható.
A fiú ruganyos léptekkel Harryékhez sétált, majd felült az asztalra, s elvett egy almát az ott lévő gyümölcstálból.

– Te… itt? – nyögte Ron.

Luka mosolyogva beleharapott a gyümölcsbe.

– Baj? – kérdezte vigyorogva. – Elmenjek?

Mindhárman zavartan rázták a fejüket.

– Jól vagy? – kezdte Hermione. – Mármint tegnap nem úgy tűnt, hogy… – utolsó szavait „lenyelve”, idegesen az ajkába harapott.
Luka lepattant az asztalról, és karját felemelve lassan körbefordul, mint valami divatbemutatón.

– Amint látjátok semmi bajom – mondta, majd újra helyet foglalt.

– Mondtam, hogy Madam Pomfrey egy szempillantás alatt meggyógyítja – érvelt Harry. – Engem is összerakott már párszor – Lukához fordult. – Mindannyian nagyon örülünk, hogy végre jól vagy és újra köztünk tudhatunk.

Hermione és Ron egyetértően bólogatott, majd a vöröshajú fiú úgy vetette rá magát az előtte lévő sültes tálra, mint aki egy hete nem evett.

– Akkor most már az éhségsztrájknak is vége! – kiáltotta nagy örömmel. – Edzsühnk! – tette hozzá teli szájjal.

Luka mosolyogva nézte, amint a hármas nekiáll az ebédnek. Pillantása ide-oda járt köztük.

– Nem akarom elrontani a hangulatot – szólalt meg végül. –, de tudjátok nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy egyetlenegy kérdést se tettek fel.

A kérdezettek kezében megdermedt a villa. Zavart csend telepedett a klubhelységre, amit aztán Harry hangja tört meg.

– Tudod – kezdte komoly arccal. – Megbeszéltük a dolgokat, és rájöttünk, nem volt szép tőlünk, amit az utóbbi időben műveltünk – egy pillanatra szünetet tartott, majd folytatta: – Jól átrágtuk még egyszer az egész szituációt, és úgy döntöttünk, hogy nincs jogunk az életedben vájkálni. Nincs több nyomozgatás. Ha akarod megosztod velünk a választ a miértekre, de ha úgy döntesz, hogy szeretnéd titokban tartani, mi megértjük a dolgot és nem rójuk fel neked.

A hallottak annyira meglepték Lukát, hogy még a kezében tartott, félig elfogyasztott, almáról is teljesen megfeledkezett, s hagyta azt a padlóra esni.

– Ezt teljesen komolyan gondoltuk – bizonygatta Hermione, látva Luka hitetlenkedő tekintetét.

– Idem – bólintott Ron is, bár mondanivalójának hatásosságát némiképp rontotta az a tény, hogy szájából egy zsömle lógott ki.
Luka megkönnyebbült mosollyal az arcán újabb almáért nyúlt.
Harryék maguk is fellélegeztek, jó volt tudni, hogy újra szent a béke köztük.

Hermione újult étvággyal épp azon volt, hogy szedjen magának egy kis csokipudingot, mikor…

– Áááááááááááááá! – Ron ordítva eldobta a kezében lévő csirkecombot, melyet épp elfogyasztani készült.

Ijedt arccal hátraborult székével, s hangos puffanásra a földre zuhant.

Barátai először azt hitték bohóckodik, ám mikor a bejárat felé tekintettek torkukra forrt a nevetés.

A nyitva hagyott portrélyukon épp akkor ugrott be a múlt éjjel látott hatalmas farkas.

A fehér ordas a hűvös fogadtatással mit sem törődve Lukához kocogott, majd leült annak lábánál és várakozva tekintett fel a fiúra.
A srác kedvesen megvakargatta a farkas fültövét, és egy nagy darab húst nyújtott át neki az asztalon lévő tálak egyikén.

Ron hörögve próbált levegőhöz jutni, de úgy tűnt még nem igazán sikerült feldolgoznia az állat látványát.

Harry maga is kissé félve figyelte az amúgy békésen falatozó jövevényt.

– Nem kell félni tőle! – emelte rájuk tekintetét Luka. – Vihar nem bánt senkit, aki nem ad rá neki valamilyen nyomós okot.

– Vihar? – nyögte Harry. – Ez a neve?

– Igen – bólintott Luka. – Azért, mert aznap, mikor először találkoztunk, magára hagytam az akkor még kölyök Vihart a szobámba… Mire visszaértem úgy nézett ki minden, mintha egy hatalmas szélvihar söpört volna végig a berendezésen. Egyszerűen leírhatatlan a látvány, mi akkor fogadott.

Hermione halkan felkuncogott.

– Tudod mások kutyát tartanak… – tápászkodott fel Ron sértődötten. – Neked persze egy farkas kellett háziállatnak!

A mindeddig nyugodt Vihar hirtelen fenyegető morgásba kezdett. Ron falfehér arccal hátrált a falig.

– Megsértetted – jelentette ki Luka, majd komoly hangon folytatta. – Vihar nem a kutyám… Senkié sem… Vihar a barátom. Szabad akaratából van velem, és azért mert élvezi a társaságom. Kicsit olyan, mintha az öcsém lenne – a farkas vicsorogni kezdett. – Bocsánat. Olyan mintha a bátyám lenne… Az engem folyton óvó bátyám.

Harry csodálkozva meredt Lukára, majd az immár vidáman falatozó ordasra.

– Furcsa farkas. Nagyobb, mint az átlag és a szőre is más – jegyezte meg Hermione, az állatot mustrálgatva.

– Jó a szemed – bólintott Luka, mire a lány halványan elpirult. – Vihar egy ritka már-már kihalt farkasfajta tagja. Nem lehet ötvennél több példány ebből a fajtából.

– Mi olyan különleges benne? – érdeklődött újult kíváncsisággal Ron.

– Amint azt Hermione is észrevette valamivel nagyobb, mint egy normál farkas és a szőre is hosszabb… Ezenkívül kivételesen okos. Megérti az emberi beszédet is – majd mosolyogva hozzátette: – Ezért remek hallgatóság tud lenni.

– Megérti a beszédet? – csodálkozott el Harry, és úgy nézett a farkasra, mintha azt várná, hogy menten megszólal.

– Szerinted miért kezdett el morogni, mikor Ron háziállatnak nevezte? – mutatott rá Luka.

– Meg lehet simogatni? – kérdezte Hermione csillogó szemekkel.
Luka lassan bólintott.

– Mondtam, hogy nem bánt, ha őt se bántod… csak a szája nagy.

A farkas, mellső mancsait a fiú térdének támasztva, felágaskodott és egyenesen Luka arcába morgott.

– És nagyon önfejű – tette hozzá a fonott hajú srác, a fenyegetéssel mit sem törődve.

Az ordas ínyét felhúzva vicsorogni kezdett.

– Igen jól hallottad! – folytatta Luka zavartalanul. – Nem tudom ki volt az, aki a legszigorúbb tiltásom ellenére utánam jött! Te se tudod?
A farkas immáron egyenesen úgy tűnt, mint akit helyből szétvett a méreg.

– Szinte könyörögtem neked, hogy maradj otthon… De akár a falnak is beszélhetem volna!

Vihar felválta morgott és vicsorgott. Hosszú agyarai centikre voltak Luka arcától.

– Ne csináld itt a fesztivált! – lökte le magáról az állatot Luka. – Hiába zúglódsz, nekem van igazam!

A farkas halkan morogva a kandalló elé kullogott és háttal a fiúnak leheveredett.

– Tessék! – intett felé Luka. – Most meg megsértődött.

Három barátja tágra nyílt szemekkel figyelte a veszekedést.
Harry meg volt róla győződve, hogy a farkasnak önálló személyisége van. De még milyen!

Az egész „szópárbaj” arra a jelenetre emlékeztette őt, mikor Hermione és Ron civakodnak.

Luka hanyagul legyintett.

– Majd megnyugszik – motyogta.

Azzal helyet foglalt az asztalnál, és nekiállt, hogy maga is ebédeljen valamit. Ám alig nyelte le az első falat húst, mikor újabb váratlan esemény szakította félbe az étkezőket.

Egy hosszú aranyszőke hajú kislány viharzott be a klubhelységbe. Fenekéig érő, hullámos fürtjei között pár apró, szalagos hajfonat bújt meg. Mélykék szeme körbejárta a termet, majd az asztalnál ülőket észrevenvén halkan felsikkantott, majd se szó se beszéd Lukához robogott, és fiú nyakába vetette magát.

– Kim? – nyögte döbbenten a fiú, miközben megpróbálta lefejteni magáról a jövevényt.

A kislány egy cuppanós puszit nyomott Luka arcára, majd csengő hangon nevetve felkiáltott.

– Ha tudnád, hogy hiányoztál bátyus!