14. Kirándulás következményekkel
  

– Szerinted eljön? – kérdezte Harrytől Ron. – Szerintem nem.

– Ugyan! – legyintett Hermione. – Nem fog egy ilyen lehetőséget kihagyni, csak mert kutakodtunk utána.

Harry egyetértően bólogatott.

A három jóbarát tizenöt társukkal egyetemben a bejárati csarnokban ácsorgott, állig felöltözve. A levegőt betöltötte az izgatott duruzsolás moraja. Az élénk hangulat már a reggeli óta kitartott, mikor is Dumbledore professzor kijelentette, hogy az ünnepekre való tekintettel, lemehetnek Roxmortsba. Természetesen komoly őrizet alatt lesznek, ám a fiatalok többségét ez a tény legkevésbé sem zavarta, egyszerűen csak örültek hogy kimozdulhattak.

– Hihetetlen jól jött ez a kirándulás, ugyanis pár napja már kész pánikba voltam, hogy honnan szerzem be a karácsonyi ajándékokat – csacsogott Hermione, miközben belegyömöszkölte pénztárcáját, apró hátizsákjába.

– Meg végre mást is láttunk, mint a kastély falait – tette hozzá Harry, majd tekintette hirtelen a márványlépcsőre tapadt.
Luka párosával szedve a fokokat, pár pillanat alatt a a bejárati ajtóban termet. Egy pillantásra se méltatta Harryket.

– Mindenki kész van? – hangzott fel Hagrid erélyes hangja.

A vadőr fejébe csapta leginkább mosómedvének tűnő sapkáját, majd vidám mosollyal az arcán kiengedte az ajtóban tolakodó diákokat.

– Óvatosan! Mindenki kijut, nem kell egymást eltaposni! – kiabálta a frissen érkezett McGalagony.

– Ugyan már! Hagyja őket! – legyintett a mellette lépkedő Dumbledore.

– Ilyenkor úgyse lehet bírni velük – helyeselt a pöttöm Flitwick professzor.

– Majd a friss levegőn lenyugszanak – bólintott Bimba professzor.

A tanárok csapatát a mogorva Piton zárta, akiről csak úgy lerítt, hogy nem önszántából vállalkozott erre a kis kiruccanásra.

A vidám diáksereg lába alatt nyögve ropogott a frissen hullott hó. A kastély és falu közti távolság mintha a töredékére csökkent volna mióta utoljára jártak erre, ugyanis az izgatott csapat csak azt vette észre, hogy míg az egyik pillanatban a bejárati csarnokban álltak, a másikban már a falu főterére értek.

– Mielőtt nehéz pénztárcátok tudatában szétfutnátok a szélrózsa minden irányába, szeretnék még néhány dolgot megosztani veletek – intette közelebb a diákokat Dumbledore. – Először is nyomatékosan kérek mindenkit, NE hagyja el a falu területét – kék tekintette végigszántott a fiatalokon. – Alkossatok csapatokat, s figyeljetek egymásra... Jómagam és kollégáim a Három Seprűben leszek. Ha bármi baj történik, kérlek azonnal szóljatok nekünk, és ne próbáljatok saját szakállatokra intézkedni – ennél a mondatnál jelentőségteljesen Harryékre nézett. – Négy órakor ugyanit találkozunk! Köszönöm a figyelmüket!

A diákok a hallottakat emésztgetve lassan szétszéledtek. A főtér pár perc alatt teljesen kiürült.

Harryék a különböző boltokat sorra véve felszabadultan sétáltak.

– Hát nem gyönyörű? – áradozott Hermione újonnan vett pulóverével a kezében.

– Már negyed órája is az volt – morogta Ron.

– Hogyhogy nem vettél még egy könyvet se? – kérdezte Harry a lánytól ártatlan képpel.

– Azt úgy is kapok – vonta meg a vállát Hermione.

– Apropó könyv – merengett el Ron. – Gondolkodtatok már ezen a Luka ügyön? Mármint, hogy honnan tudnánk többet megtudni róla?
Harry tanácstalanul megvonta a vállát.

– Megpróbálkozhatunk a könyvtárba, bár Hermione már az összes lehetséges könyvet elolvasta e témában és nem talált semmit.

– És ti se fogtok! – makacskodott a lány. – Mert azokban könyvekben nincs is semmi használható – majd némileg nyugodtabb hangon folytatta. – Egyébként tegnap, lefekvés előtt, összeírtam az eddig megtudottakat és így összesítve már egész másképp nézz ki a dolog. Le tudtam szűkíteni a keresési kört tíz fajra. Biztos vagyok benne, hogy Luka egyikük közül való. Csak azt tudnám, hogy képes varázsolni! Erre ugyanis sehogy se sikerült rájönnöm.

– Már megint nyomozgattok?

A három fiatal ijedten fordult hátra. Mögöttük Hagrid magaslott teljes nagyságában.

– Eldöntöttétek, hogy minden rejtélyt megoldotok? – folytatta a vadőr, hangjába némi rosszallás vegyült.

– Nem csinálunk semmi rosszat – válaszolta Harry ártatlanul. – Csupán pár kérdésre szeretnénk választ találni.

– Luka nagyon rendes srác – nézett rájuk a vadőr elszántan. – Sok mindent megélt már, és az eddigi élete nem volt habos torta, ha értitek. Ne varjatok még egy gonddal többet szegény fiú nyakába! – könnyes szemmel elmerengett. – Ha tudnátok milyen örömmel mesélte annakidején, hogy végre barátokra lelt. Szinte szárnyalt a boldogságtól, hogy némileg normális élete van itt.

Szavai elérték hatásukat. Harryék tekintette bűnbánattal telt meg. A három fiatal zavartan meredt a félóriásra.

– Ne vájkáljatok mások életében! Azt hittem már megtanultátok, hogy ez nem mindig vezet jóra – folyatta Hagrid. – Luka majd elmond mindent, ha úgy érzi. A srácnak most megértésre és barátokra van szüksége, és nem nyomozókutyákra, melyek ott loholnak a sarkában, ha kell, ha nem.

Azzal minden további szó nélkül sarkon fordul, és döngő léptekkel elsietett.

A három jóbarát úgy állt, mintha villám csapott volna beléjük. Gondolataik ugyanazon dolog körül forogtak. Milyen vakok voltunk! – szidta magát Harry. – Annyira néztünk, hogy nem láttunk! – itt pár pillanatra elmosolyodott. Eszébe jutottak a szfinx szavai. – Nekem igazán tudnom kellett volna, mit érez Luka! Érthető, hogy ennyire berágott ránk. Én is hasonlóan reagáltam volna.

– Szerintem bocsánatot kellene kérnünk Lukától – szólalt meg csendesen Hermione.

A két fiú egyetértően bólintott.

– Valamelyikkőtök tudja, hol van? – kérdezte a lány.

– Én utoljára a bejárati csarnokban láttam – válaszolta Ron.
Harry emlékezést erőltetve mélyen a gondolataiba merült.

– Én mintha láttam volna… akkor amikor a Mézesfalásból jöttünk ki – kezdte bizonytalanul. – De csak a szemem sarkából. Lehet hogy nem is ő volt az.

– Neked legalább van valami ötleted – vonta meg a vállát Hermione. – Hol láttad?

Harry jól hallhatóan nyelt egyet.

– A falu széli erdő felé ment.

– Tessék! – kiáltott fel Hermione. – És csak most szólsz?

– Nem is fogtam fel igazán, mit láttam! – védekezett a fiú.

– Jól van – vett egy mély levegőt a lány. – Most mindannyian fogjuk magunkat, és megkeressük Lukát, mielőtt a tanárok rájönnének, hogy elhagyta Roxmorts területét.

A fiúk egyetértően bólintottak.

A hármas megpróbált úgy tenni, mintha nem sietnének, nehogy feltűnjön társaiknak furcsa viselkedésük. A házak egyre ritkultak körülüttök. Errefelé már alig járt ember. Mikor az utolsó épületet is maguk mögött hagyták, megtorpantak.

– Merre? – nézett körbe Ron.

Hermione a földre mutatott. Előttük, a szűz hóban, tisztán kirajzolódtak a fiú lábnyomai. Egyenesen az erdőbe tartottak.
A hármas megszaporázta lépteit.

– Egy biztos – lihegte Ron futás közben. – Amint megtaláljuk, olyan fejmosást kap tőlem, hogy megemlegeti! A kastélyban mászkálni egy dolog, egy veszélyes erdőben egyedül császkálni egy másik!

A fiú beszéd közben nem figyelt elégé, és egyenesen belerohant a szoborként álló Harry hátába.

– Miért álltatok meg! – dörzsölgette meg Ron beütött orrát.
Harry az előttük lévő hóra mutatott.

Ron elkerekedett szemekkel meredt a mutatott irányba. A környék úgy nézett ki, mintha egy kisebb háború dúlt volna. Letört ágak, kisebb-nagyobb robbantott kráterek, köpenydarabok, és lábnyomok tömkelege tarkította a tájat.

– Te jó ég! – sikított fel Hermione.

A két fiú egy emberként futott a pár méterrel előrébb álló lányhoz.
Hermione remegő ajkakkal meredt a távolba. Nem sokkal előtte a hófehér havat élénkvörös pettyek díszítették.

– Vér! – kerekedett el Harry szeme. – Ennek már a fele sem tréfa!

– Valakinek szólni kellene a tanároknak! – forgatta fejét Ron.

– Meg kell találnunk Lukát! – erősködött Harry. – Bajban van! Ki tudja mi támadta meg?

– Emberek, valószínűleg halálfalók – talált meg a hangját Hermione. A lány egy gazdátlan fekete csuklyára mutatott.

Ron erőteljesen felnyögött.

– Te menj és szólj a tanároknak! – intett a fiúnak Harry, majd Hermionét maga után rángatva elindult a nyomokat követve. – Mi meg megkeressük Lukát!

A vörös hajú fiú pár pillanatig habozott, aztán sarkon fordult és őrült sebességgel rohanni kezdett vissza a faluba.

Harryék időközben újabb csatatérre érkeztek. A környéket tarkító vörös hó tetemes mennyisége egyből szemet szúrt nekik.
A két fiatal szó nélkül kettévált és egymástól pár méter távolságra elkezdték átkutatni a környéket. Pár perc elteltével Hermione sikolya verte fel az erdő vészjósló csendjét.

Harrynek oda se kellett mennie a lányhoz, hogy tudja mit talált, ugyanis az ő szeme elé is ugyanaz a látvány tárult: a vöröslő hóban egy mozdulatlan férfi feküdt. Átharapták a torkát.

Hermione sírva hátrált az előtte heverő csuklyás halottól. Nem akarta tudni mi végzett vele, nem akarta látni az arcát, egyszerűen csak minél messzebb akart kerülni tőle.

A lába hirtelen valami puhába ütközött. Szaggatott mozdulatokkal lassan megfordította a fejét.

Újabb velőtrázó sikoltás hagyta el a torkát.

Lassan megfordult és sírva rohanni kezdett. Valaki hirtelen elkapta a karját. A lány üvöltve esett a hozzáérő személynek, ütötte ahol érte.
– Hermione! – kiáltotta Harry. – Hermione, nyugodj meg csak én vagyok! – nyugtatólag közelebb húzta magához a lányt. – Csak én vagyok.

Hermione sírva borult a fiú mellkasára, vállai remegtek a zokogástól.
Harry hagyott neki egy kis időt, majd finoman eltolta magától a lányt, hogy az annak arcába nézhessen.

– Gyere! – mondta csendesen. – Menjünk ahhoz a fához! Üljünk le egy kicsit!

Hermione szipogva bólintott, s követte a fiút.

Óriási megrázkódtatás volt számára az iménti pár perc. Tisztában volt vele, hogy milyen veszélyt jelentenek Voldemort és követői, de eddig nem fogta fel igazán, milyen következményekkel járhat a kibontakozó háború. Számtalanszor hallott a felnőttektől az elmúlt idők szörnyűségeiről, de csupán hallani róla az nem ugyanaz, mintha az ember maga szembesül a halállal. Az áldozatok halálfalók voltak ugyan, azonban valahol ők is emberek. Valószínűleg családjuk is van. Gyerekeik már hiába várják haza szüleiket.

– Jobban van, Granger?

Hermione lassan felnézett. Könnyein át McGalagony arcát fedezte fel.
Ilyen sokáig üldögélt itt? Fel se tűnt neki, hogy időközben megjöttek a tanárok.

Lassan bólintott.

A tanárnő egy zsebkendőt nyújtott át neki.

– Luka? – kérdezte Hermione csendesen.

McGalagony nem válaszolt rögtön. A lány biztos volt benne, hogy tanárnője azt mérlegeli, elmondja-e neki az igazságot.

– Nem tudjuk – válaszolta végül az idő nő. – Sehol se találjuk. Az egyetlen dolog ami előkerült az a kabátja volt, az se épp jó állapotba, ha érti amire gondolok.

Hermione az égre emelte tekintetét, az haragosszürkén tekintett vissza rá. Már alkonyodott. Egy órán belül az orrokig se fognak látni az itt tartózkodók.

A távolból egy magányos farkas vonyítását hozta magával a szél.
Luka egyedül van ebben a rengetegben – meredt az őt körülvevő fákra a lány. – Biztos éhes és fázik. És csak az Isten tudja, hogy jól van-e, és elkapták-e a halálfalók.