13. Kis esti séta
  

A gyorsabb haladás érdekében Harryék úgy döntöttek, hogy egyikük a láthatatlanná tévő köpenyben előremegy, és szól a többieknek tiszta-e a levegő.

Ezt a feladatot Harry vállalta magára. Óvatosan haladt, hisz a köpeny csupán láthatatlanná és nem testetlenné teszi őt, és könnyen előfordulhat, hogy valamelyik sarokról kifordulván az egyik őrjáratozó tanárba ütközik.

– Minden oké – suttogta barátainak, egy szőnyeg takarta átjáró ellenőrzése után.

Hermione és Ron halk léptekkel követték a fiú hangját.
Körülbelül félúton jártak, mikor Harry az egyik kereszteződésnél megtorpant. Hirtelen nem tudta merre kell fordulni, hogy a Griffendél-toronyba vezető útra jussanak.

– Jobbra vagy balra? – húzta le magáról a köpenyt.

Ron tanakodva méregette a látszólag teljesen egyforma folyosókat. A sziklafalakat bevilágító fáklyák kialudni készülő lángja, csak gyér látási viszonyokat teremtettek.

– Ha jól emlékszem balra – fordult Hermione az említett irányba.

– Biztos? – kérdezte Harry reménykedve.

– Nem.

– Remek! – nyögte Ron, majd alig hallható káromkodásba kezdett.

– Nálad van a térkép, te nagyeszű! – gúnyolódott Hermione. – Mi lenne, ha használnád is?

Ron zavartan elmosolyodott, majd izgalomtól remegő kézzel előtúrta zsebéből a Tekergők Térképét, s gépies mozdulatokkal széthajtotta azt. Pálcáját előhúzva, megköszörülte a torkát, hogy elmondja a térképet bekapcsoló varázsigét.

A folyosó fáklyái ebben a pillanatban hangos sercenés kíséretében kialudtak. Vaksötétség borult az átjáróra is. Harry saját, arca elé tartott, kezét se látta.

Ron halkan felnyüszített, s idegesen csörögni kezdett kezében tartott pergamennel.

– Mit művelsz? – suttogta fojtott hangon Harry.

– Elejtettem a pálcám – válaszolta Ron, majd fájdalmasan felkiáltott.

– A fal már megvan – motyogta savanyúan.

– Lumos! – hangzott fel Hermione határozott hangja.

Halványan derengő fény jelent meg a lány kezében tartott pálca végén.

A látási viszonyok csak egy fokkal javultak, a pálca fénye ugyanis csak két lépés távolságban világította be a körülöttük lévő folyosót.

– Most már keresd meg azt a nyavalyás utat és tűnjünk innen! – sziszegte Harry.

A vörös hajú fiú halkan motyogott, majd örömtől sugárzó arccal emelte fel frissen meglelt pálcáját.

– Oké, most már csak egy perc! – nyugtatgatta egyre idegesebb társait.

– Fiúk! – hasított a csendbe Hermione félelemmel teli hangja.

– Mindjárt megnézem! – dühöngött Ron. – Azt a fél percet már igazán kibírod!

Hermione, mindennemű magyarázat nélkül, karon ragadta Ront, s a bal oldali folyosó irányába fordította. A fiú tüdejéből remegő sóhaj szakadt ki.

Harry maga is elkerekedett szemekkel bámult a mutatott irányba.
Mindhárman automatikusan közelebb léptek egymáshoz. Félelmük oka egyértelmű volt.

Az előttük lévő folyosószakaszon két csillogó fénypont tűnt fel, és lassan, de biztosan közeledett feléjük.

– Mrs. Norris? – tippelt Hermione, kezében megremegett a pálca.

– Jól megnőtt, mióta utoljára láttuk – utalt Ron arra a tényre, hogy a fénypontok fejmagasságban látszottak.

Harry elszántan maga elé tartotta pálcáját. Felkészült rá, hogy megvédje magát és társait, bárkitől és bármitől.

Hosszú másodpercekig nem történt semmi, majd Hermione pálcájának fénykörébe egy alak lépett be.

– Már azt hittem, hogy a nyilvántartóban éjszakáztok – mondta az újonnan érkező nyugodt hangon.

– Luka! – nyögte a meglepett hármas egyszerre.

Harry a benntartott levegőt kifújva, megnyugodva leeresztette a pálcáját.

Ron pont ellentétesen reagált a fiú megjelenésére. Harcra készen meredt maga elé.

– Mit keresel itt? – érdeklődött Hermione. – Ha valaki… – hirtelen elhallgatott. Most fogta fel csak igazán Luka előző mondatát. – Honnan? – nyögte, majd idegesen az ajkába harapott.

– Nem mindegy? – A fiú arcán halvány mosoly jelent meg, de tekintette továbbra is jeges maradt.

Zavart csend telepedett rájuk, melyet aztán Harry tört meg.

– Figyelj! – kezdte. – Hidd el, nem akartunk semmi rosszat, csak… – mondanivalóját nem tudta befejezni, ugyanis Luka a szájára tapasztotta a tenyerét.

Harry meglepetten felnyögött.

Ron védekezően lépett barátjához.

– Mi…? – kezdte volna, ám Luka közbevágott.

– Pssssszt – tartotta szája elé szabad kezét.

További magyarázat nélkül egy villámgyors mozdulattal kicsapta mindhármuk kezéből a varázspálcát.

Újra vaksötétbe borult a folyosó.

Harry érezte, hogy valaki karon ragadja,, majd az egyik szobor melletti beugróba taszítja.

– Mit művelsz? – hörögte Ron közvetlenül Harry mellől.

– Csöndbe maradnátok? – sziszegte Luka a fiú másik oldaláról.

A megszeppent hármas némán várakozott. Harry fejében egymást követték az őrültebbnél őrültebb gondolatok.

Kell lennie valamilyen értelmes magyarázatnak a viselkedésére! – mondogatta magában.

A csend már szinte fojtogatta. Egyedül a közvetlenül mellette álló Ron szuszogása adott némi változatosságot az egyhangú némaságba.
Teltek-múltak a másodpercek, s nem történt semmi.

Harry már épp ott tartott, hogy számon kéri Lukán a durvaságot, mikor hirtelen halk léptek hangjára lett figyelmes. Az egyenletes kopogás direkte feléjük tartott.

Harry szíve kihagyott pár ütemet, mikor egy pálca gyenge fénye tűnt fel a sarkon. A világító pálca után felbukkant az azt tartó kéz, majd a közeledő személy teljes alakja.

Harry hallotta, amint Ron alig hallhatóan felvinnyog az érkező személy láttán.

A folyosón nem más, mint maga Perselus Piton közeledett. A tanár magabiztos léptekkel haladt feléjük. Pár méterre a rejtőző négyestől megállt és gyanakodva körülnézett. Homlokráncolva méregette az átjárót.

Egy örökkévalóságnak tűnő idő után, aztán lassan elindult és folytatta őrjáratát.

A rejtőzködők megvárták míg a professzor lépteinek zaja teljesen elhal. Mikor már a visszhang se hallatszott, lassan mindannyian mozgolódni kezdtek.

– Hű, kis híján szívrohamot kaptam! – hangzott fel Ron enyhén remegő hangja.

– Luka! Miért nem szóltál, hogy jön valaki? – érdeklődött Hermione. – Akkor nem kellett volna ilyen „gerillaakciót” végrehajtanod.

– Így egyszerűbb volt – hallatszott Luka nyugodt válasza. – Ha nekiálltam volna magyarázkodni és a miértekre válaszolgatni, akkor itt ért volna minket Piton.

Erőteljesen koppanás hallatszott, amit Ron fájdalmas hangja követett.

– Nem tudja valaki, hol a pálcám? Ebben a sötétben még az orromig se láttok.

– Pálca nélkül nem is fogsz – válaszolta Hermione.

A lány hangjával egy időben halvány fény töltötte be a folyosó egy szakaszát, melynek forrása a Luka tenyerén vidáman táncoló lángocska volt.

Hermione szeme kistányér nagyságúvá vált.

– Te képes vagy pálca nélkül varázsolni? – kérdezte csodálkozva.

– Mi van? Ezt még nem sikerült kiderítenetek? – húzta el a száját Luka.

– Szerintem a továbbiakat akkor vitassuk meg, ha már visszamentük a toronyba – javasolta Harry, miközben zsebre tette földről felvett pálcáját.

Luka lassan bólintott, majd magabiztos léptekkel elindult a bal oldali folyosón.

A többiek némán követték.

A Griffendél-toronyba vezető út további része eseménytelenül telt. Utólag kiderült, hogy a „hírhedt elágazás” csupán pá percnyire volt a Kövér Dáma festményétől.

– Hulla vagyok! – sóhajtotta Harry a portrélyukon bemászván.
Ledobta láthatatlanná tévő köpenyét az egyik fotelbe, majd maga is fáradtan rogyott mellé.

Hermione és Ron körételepedtek, Luka viszont állva maradt.

– Reméltem, hogy lemondtok erről az ötlettől – kezdte. Hangjában csöppnyi érzelem se volt fellelhető. – Ezért is válaszoltam a kérdéseitekre a reggelinél.

– Igazad van – sóhajtotta Harry. – A dolog nem volt fair veled szemben, de minket is megérthetnél. Csak neked szeretnénk segíteni!
– Tudtommal nem kértelek titeket ilyesmire! – válaszolta Luka.

– De esetleg tehetnénk érted valamit! – fakadt ki Hermione. – Neked is könnyebb lenne, ha lenne kivel megbeszélned a dolgokat!

Luka lassan elindult a csigalépcső felé. A fotelekben ülő hármas zavart tekintettel meredt a fiú után.

– Egyvalamit tudok nektek javasolni! – fordult vissza az első lépcsőfokról Luka. – Hagyjatok fel a „detektívesdivel” vagy komolyan megüthetitek a bokátokat! – szemében vezsélyes fény lobbant. – A saját érdeketekben mondom, ne turkáljatok a múltamban!

Luka vetett még egy utolsó lesújtó pillantást a megdöbbent hármasra, majd méltóságteljes léptekkel felvonult a lépcsőn.