– Ez olyan idegőrlő! – törte meg a csendet Ron. – Attól hogy itt üldögélünk, nem fogunk előrébb jutni!

– Micsoda elmés megállapítás! – hangzott fel Hermione gúnyos hangja. – Akkor esetleg elárulná nekünk „Mr. Ez így nem jó”, hogy mégis MIT csináljunk?

– Még most hagyjátok abba! – szólt közbe Harry vészjósló hangon.
A veszekedő felek, mintegy pálcaütésre, elhallgattak.

– Oké – mondta Harry immár nyugodtabban. – Foglaljuk össze, mit tudunk eddig Lukáról!

Két barátja meglepetten nézett rá.

– Még mindig nyomozgatni akarsz utána? – hökkent meg Hermione.

– Igen, de nem puszta kíváncsiságból. Szeretnék több mindent kideríteni róla, hogy segíthessek neki – válaszolta Harry. – Már az első pillanattól kezdve mikor megláttam Lukát, valami furcsát véltem felfedezni körülötte. Észrevettétek, hogy hiába nevet, a szeme mégis szomorú és komoly marad? Valahol rokonléleknek érzem őt. Végül is most is egy cipőben vagyunk, ha jobban belegondolunk.

Mindkettőnket „bezárnak” akár egy madarat, csakhogy megvédhessenek minket. Együnknek se volt választási lehetősége, el kellett fogadnunk, hogy a felnőttek irányítanak minket. Lázadhatunk ellene, de tenni semmit sem tudunk.

Hermione könnyes szemmel bólintott.

– Sajnálom. Én még csak sejteni se sejthettem, hogy mit érzel, hogy mit éreztek.

– Luka sokkal rosszabb helyzetben van nálam – sóhajtotta Harry. – Ő egy teljesen idegen helyen, idegenektől körülvéve kell hogy legyen, ahol teljesen kívülállónak érzi magát.

– Ezt meg hogy érted? – nézett rá Ron. – Hisz sokan barátkoznak vele.

Harry vett egy mély lélegzetet, majd elszántam barátai szemébe nézett.

– Nevezhettek hülyének, nem normálisnak, de szerintem Luka nem ember.

Kijelentését meghökkent csend követte. Ron úgy tekintett a fiúra, mintha most jelentette volna ki, hogy egy meg egy az három.

– Figyelj Harry! – kezdte Hermione. – Igaz, hogy sok furcsaság van Luka körül, de egyből azt állítani, hogy nem ember, az azért már túlzás.

– Gondolkodjatok egy kicsit! – emelte fel hangját a fiú. – Attól, hogy embernek látszik, valaki nem biztos, hogy az is. Emlékeztek a szfinx versére? „Homály fedi a valóságot”. Szerintem erre akart utalni.
Hermione fáradtan bólintott.

– Jó tegyük fel, hogy Luka nem ember. Akkor mégis micsoda.

– Mitológiai lény – válaszolt Harry, olyan hangnemben, mintha ez magától értetődő lenne.

Hermione szeme elkerekedett, szája néma „ó”-t formált. Úgy tűnt a lány már egyáltalán nem nézi örültnek barátját.

Ron értetlenül nézett hol egyikükre, hol másikukra.

– Hogy lehettem ilyen vak! – ütött a homlokára Hermione. – Hisz most olvastam el legalább három könyvet róluk.

– Minek? – hördült fel Ron.

– Legendás lények gondozására. Kellett a fogalmazásomhoz.

– Már megírtad?

– Most nem ez a fontos! – vágott közbe Harry, majd Hermionéhoz fordult. – Mit tudsz?

A lány egy pillanatra elmerengett, mintha gondolatait akarná rendezni.

– A mitológia lények nagy része az idők folyamán tökéletesen alkalmazkodott a terjedő emberi világhoz. Hogy rejtve maradjanak, megtanulták leutánozni az emberi kinézetet. Néhány faj olyan tökéletes módon képes átalakulni, hogy fel sem tűnik a különbség. Páratlan módon beilleszkedtek a világunkba. Se a viselkedésük, se a tudásuk alapján nem jönnél rá, hogy mivel van dolgod. Belegondolva egy tucatnyi mitológia lény is mászkálhat köztünk és fel se tűnne egyiküknek sem.

Harry diadalmas pillantással tekintett környezetére. Ron ellenben úgy tűnt, mint aki helyben megfullad a hallottaktól.

– Foglaljuk össze – folytatta Hermione. – Luka kivételesen intelligens.

– És gyors – fűzte hozzá Harry, a bájitaltan órát felidézve.

– Az éles szemét se feledjétek! – szólt közbe Ron csendesen. – Emlékeztek, hogy mikor Flitwick professzor az órán javította a dolgozatokat, nagyon féltem, hogy rosszul sikerült. Erre Luka kissé följebb emelkedett és magabiztosan csak annyit mondott, hogy ne izguljak, mert négyest kaptam. És tényleg annyi volt! A hátsó padból látta a kapott jegyemet! Én még a táblán lévő dolgokat is alig tudom elolvasni, nem még hogy a tanár bogárbetűit, a leghátsó sorból!

– Ez teljesen ki is ment a fejemből – merengett el Harry.

– Ha már itt tartunk – folytatta Ron. – Mást is észrevettem.

– Mit? – kérdezett rá két barátja egyszerre.

– Luka mindig olyan furcsán méreget mindenkit. Olyan mintha tudná mire készülnek – zavartan elhallgatott, szemlátomást a megfelelő kifejezést kereste. – Mintha… mintha átlátna az embereken.
Újabb hosszú csend következett. Harry gondolataiba merülve körözgetett ujjával a padlón.

– Van valami tipped, mi lehet Luka? – nézett hirtelen Hermionéra.

A lány lassan megrázta a fejét.

– Nem olyan egyszerű ez! – kezdte a lány. – Mint már említettem, a mitológia lények nagy része már-már mesteri szintre fejlesztette a rejtőzködést. A dologgal foglalkozó kutatók biztosan benne, hogy még legalább több tucat olyan faj van, melynek létezéséről nem tudunk. Azok tulajdonságairól, amelyeket meg már felfedeztek, vajmi keveset tudunk. Csak a legismertebb fajokról állíthatjuk, hogy valamennyire ismerjük őket. Mint például az óriásokról, a sellőkről, vagy a szirénekről. De még ők is számos titkot rejtegetnek.

– Hát így nehéz lesz a dolog végére járni – sóhajtotta Harry. – Lehet az lenne a legkézenfekvőbb, ha egyszerűen megkérdeznénk Lukát.

– Megőrültél? – nézett rá csodálkozva Ron. – Kérdezzük meg? Ilyesmiket én szoktam javasolni.

– Egy próbálkozást megér – vonta meg a vállát Harry. – Mi történhet? Legfeljebb jól kinevet minket, amiért ilyesmiket feltételezünk róla.

– Nem egészen – szólt közbe Hermione. – A mitológiai lények, bármennyre is hasonlítsanak ránk, nem emberek. Némelyek igen veszélyesek is tudnak lenni, ha úgy adódik a dolog.

– Szerintem Luka ebbe a besorolásba tartozik – jegyezte meg Ron vigyorogva. – Ha csak arra gondolunk, hogy Hagrid majd elolvad az örömtől, ha ránéz.

Harry megcsóválta a fejét.

– Ez nem vicc, Ron. Egyébként meg szerintem Luka nem tenne semmi rosszat. Egyszerűen nem tűnik olyannak, mint aki képes erre.

Hermione lassan felállt, s leporolta nadrágját.

– Szerintem menjünk – mondta a két fiúnak. – Holnap is folytathatjuk ezt… De viszont ha itt maradunk előbb utóbb erre jár egy tanár, vagy itt ér minket a reggel.

Barátai egyetértően morogtak, majd fáradtan feltápászkodtak a földről, s elhagyták a termet.

Az utolsónak kilépő Hermione végighúzta tenyerét Szigorú Szergej könyvén, mire a szobor visszatért eredeti helyére.

– Innentől kezdve legyetek nagyon csöndesek – suttogta a lány. – Nem szeretném, ha emiatt a kis „kirándulás” miatt kicsapnának az iskolából.