11. Eltemetett múlt
  

Harry fásultan figyelte a szobájuk ablakán beszűrődő sárgás holdfényt. A nyugodt csendet egyedül Luka szabályos szuszogása törte meg. A fonott hajú fiú hihetetlen gyorsan elaludt, mindennemű „segítség” nélkül.

Harry magában hálát adott az égnek, hogy nem kellett álomport használniuk. Már így is komoly küzdelem folyt kíváncsisága és bűntudata közt. Egyenlőre még az előbbi kerekedett felül, de már egyáltalán nem volt benne biztos, meddig lesz ez így.
Karórája halkan pittyent egyet.

Harry óvatosan kicsusszant az ágyból, s Ronhoz surrant. A vörös hajú fiú álmosan felpillantott, amint oldalba bökte, majd sóhajtva feltápászkodott.

Lábujjhegyen kiosontak a szobából. A csigalépcsőn lejutva mindketten megkönnyebbülten fellélegeztek. Eddig minden terv szerint alakult.

– Siessetek! – suttogta Hermione fojtott hangon.

A lány az egyik fotelban várakozott, ölében vörös macskájával, Csámpással. A fiúkat meglátva lehessegette kedvencét, majd hátra se pillantva a portrélyukhoz sietett.

– Nálad van a köpeny? – kérdezte Harryt, miközben óvatosan kinyitotta a festményt.

A Kövér Dáma hangosan hortyogva, mélyen aludt.

– Igen – mutatta fel az említett tárgyat a fiú. – Remélem még beférünk alá – azzal közelebb intette magához barátait.

A köpeny kissé szűkösnek bizonyult ugyan, de legalább eltakarta mindannyiukat a kíváncsi szemek elől. Ron a Tekergők Térképe segítségével irányította az elől haladó Harryt.

– Csak három tanár járőrözik, ahogy gondoltuk – mosolygott a fiú. – Na meg Frics és az átkozott macskája… A következő sarkon balra – bökött a térkép egy pontjára.

A sokadik sarok, lépcső és átjáró után Harry feladta azon próbálkozását, hogy megjegyezze az utat. Némán követte Ron utasításait, bízva barátja térképolvasó tehetségében.

– A kastély ezen részén még sohasem jártam – szólalt meg egy idő után Hermione.

– Minden olyan precíz és szabályos – nézett körül Harry is. – Mintha vonalzóval rendezték volna el a tárgyakat.

– Biztos vagy benne, Hermione, hogy erre van a nyilvántartó? A térkép nem jelöli – nézett fel az elnyűtt pergamenből Ron.

– Holtbiztos – hangzott a lány magabiztos válasza. – Egy hónapomba telt mire kiderítettem a pontos helyet és a bejutási módot, de most már semmi kétségem sincs az információk helyességével kapcsolatban.

Való igaz – gondolta Harry. – Hermione órákat töltött a könyvtárban illetve a kastély festményeivel fecsegve, s mindezt hosszú heteken át. Igazán megérdemel annyit a lány, hogy bízzanak benne. Ráadásul egyetlen alkalmat se tudott volna megemlíteni, mikor Hermione tévedett volna valamiben.

– Itt van – hangzott fel a lány hangja, majd, a fiúkkal mit sem törődve, villámgyorsan kibújt a köpeny alól, és a folyosó egyetlen teljes alakos szobrához futott.

–Szigorú Szergej – betűzte ki a talpazatról Ron. – Hát nem lehetet valami laza csávó ilyen névvel!

Hermione egy, a kőalakéhoz hasonlatos, pillantást vetett a fiúra, majd érdeklődve a szobor kezében tartott könyv fölé hajolt.

– Ha minden igaz, meg kell érinteni a megfelelő szavakat, s aztán kinyílik az ajtó – motyogta Hermione, mintegy magának.

A lány vett egy mély levegőt, majd enyhén remegő kézzel a könyv felé nyúlt.

– Elméd… legyen… mindig… nyitott… az… életre – mormolta, és minden egyes szó után megérintette, a könyv egy-egy pontját.
Utolsó mozdulata nyomán, halk kattanás hallatszott, majd a szobor oldalra lépett, feltárva a mögötte lévő terem bejáratát.

– Isteni vagy Hermione! – kiáltott fel Ron.

Két barátja szinte egyszerre nyúlt, hogy befogják a száját.

– Ne olyan hangosan! – sziszegte Harry. – Frics egy emelettel lejjebb járkál.

Ron bólintott, hogy megértette a dolgot, majd lefejtette társa kezét a szájáról.

– Gyertek! – intett Hermione, s belépett a terembe.

A két fiú némán követte.

Egy osztályterem nagyságú szobába értek, melyben egyfajta tárgy volt csupán, fiókos szekrény, de az tucatszám.

– Hol találjuk meg így Luka papírjait? – nyögött fel Harry.

– Az akták évek, majd azon belül név szerint rendezve vannak – magyarázta Hermione, miközben lassan sétálva elindult a szekrények mentén. Szemlátomást keresett valamit. – Az összes valaha idejárt diák papírjait itt tartják.

– Az összest? – hitetlenkedett Ron. – De hát a Roxfortot több mint ezer éve alapították.

– Szép kis gyűjtemény, mi? – mosolyodott el Hermione, majd elégedetten csettintett. – Ez lesz az! Ezek az idei év aktái.
Azzal kihúzta az egyik fiókot, s szinte derékig elmerült benne. Pár percnyi szöszmötölés után, nagyot fújva felegyenesedett. Kezében egy egyszerű dossziét szorongatott, melynek tetején cirkalmas betűkkel a Luka Panther név állt.

Hermione a hideg kővel mit sem törődve leült a földre, s a mappát maga elé téve, felcsapta annak fedelét.

A két fiú kíváncsian a lány mellé telepedett.

– Itt van minden – motyogta elégedetten Hermione. – Születési anyakönyvi kivonat, eddigi vizsgaeredmények, amit csak akartok.
A fiú lázasan beletúrtak a papírkötegbe, majd érdeklődve olvasni kezdték a kihalászott lap tartalmát.

– Itt valami nem stimmel – szólalt meg Harry a negyedik papírlap után.

– Szóval neked is feltűnt – sóhajtotta Hermione.

– Mi? – értetlenkedett Ron.

– Minden túl tökéletes – adta meg a választ Hermione. – A vizsgaeredmények, a tanulói háttér, az ajánlások, még az orvosi papírjai is. Egyszerűen minden!

– Mintha valaki megszerkesztett volna egy életet – merengett el Harry.

Hermione ledobta a kezében tartott lapot.

– Fölösleges tovább olvasni – mondta csalódott hangon. – Ezek itt mind kitalációk, hamisítványok… Ahogy Harry mondta valaki kreált Lukának egy múltat. Itt nem megyünk semmire. Hiábavaló volt idejönni.

Ron sóvárgó tekintettel méregette a földön heverő papírkupacot. Harry gépies mozdulatokkal összerendezte az aktát, majd a helyére visszatéve azt, becsukta a fiókot, s nekidőlt.

– Nem volt fölösleges idejönni – szólalt meg komoly hangon. – Valamit nagyon is megtudtunk Lukáról.

– Mit? – lepődött meg két barátja.

– Luka nem halálfaló. Nem ártó szándékkal van itt – Harry tekintette egy pillanatra elidőzött terem csupasz szikláin. – Épp ellenkezőleg. Luka bujdosik… Valaki itt rejtette el őt, remélve, hogy a számos védővarázslat és a tanárok állandó felügyelete megvédik a fiút.

– Na de mi elől? Vagy ki elől? – gondolkodott el Hermione.

– Bármi vagy bárki is legyen az a dolog, ami Lukát fenyegeti, biztos hogy igen nagyhatalmú és veszélyes lehet, ha a tanárok ekkora fáradságot öltek abba, hogy a legapróbb részletekig kidolgozott múltat hamisítsanak.