10. Könnyed válasz
  

Másnap reggel totális káosz uralkodott a bejárati csarnokban. Frics úr gyér haját tovább ritkítva rohangált fel-alá az induláshoz készülődő diákok közt. Elszabadult macskák, huhogó baglyok, váratlanul kinyíló bőröndök tették a diliházat teljessé.

Harry vigyorogva üldögélt a lépcső alján Ron társaságában. Kivételesen örült, hogy itt maradhat a szünetre, s már alig várta, hogy elcsendesedjen a kastély.

– Moziztok? – hallatszott egy kíváncsi hang.

Hermione pár lépcsőfokkal feljebb álldogált, s érdeklődve nézte a felfordulást.

– Mit csinálunk? – értetlenkedett Ron.

– Hosszú – legyintett a lány, majd a csarnok káoszán átvágva, besétált a nagyterembe.

– Mi is megyünk? – érdeklődött Harry.

Ron bólintott, és feltápászkodott a lépcsőről. A két fiú átverekedte magát a felborult bőröndök és a lábak közt tekergőző macskák hadán.

A nagyterembe belépve Ron erőteljesen felnyögött. Megrökönyödésének oka egyértelmű volt. Luka mosolyogva ült Hermione mellett, s vidáman cseverészett a lánnyal. Nem úgy tűnt, hogy a fiú készül valahová.

– Te nem mész haza? – kérdezte Harry az asztalhoz ülve.

– Amint látod nem – vonta meg a vállát Luka. – Az apám nagyon elfoglalt, csak zavarnám, ha még rám is figyelnie kellene.

– Nem láttam a neved az ittmaradók listáján – kapcsolódott be a beszélgetésbe Ron.

– Már a tanév elején megmondtam Dumbledore professzornak, hogy nem megyek haza, úgyhogy fölöslegesnek tartottam a dolgot.

Harry és Hermione sokatmondó pillantást váltottak.

– Nem hiányzik a családod? – folytatta a lány a puhatolózást. – Hisz eddig magántanuló voltál. Furcsa lehet, hogy ilyen sokáig távol vagy az otthonodtól.

– Nem annyira – vonta meg a vállát Luka. – Apám a munkája miatt mindig is sokat volt távol, meg egyébként is gyakran utazgattunk.

Ron kissé közelebb hajolt a fiúhoz.

– Milyen is apukád? És mi a munkája? – kérdezte kíváncsian. – Még sose beszéltél róla. Azt se tudjuk hogy hívják.

Luka lassan elmosolyodott. Úgy tűnt szórakoztatja őt a kialakult helyzet.

– Tudjátok valahol vicces – kezdte fülig érő szájjal. – Négy hónap után ez az első eset, hogy nyíltan rákérdeztek a magánéletemre.

Ron e szavak hallatán elvörösödött, Hermione pedig idegesen piszkálni kezdte a haját.

– Nyugi! – legyintett Luka. – Nem eszlek meg titeket. Nincs is miért. Érthető ha kíváncsiak vagytok – pár pillanatra elhallgatott, majd elgondolkozva folytatta. – Az apám neve Ethan. Kissé szigorú, ám ugyanakkor tettre kész, és bármit megtenne azokért, akiket szeret. Mint már említettem elég elfoglalt, így nem sok ideje van a családjára. Kis koromban ez állatira zavart engem, és oltári hisztiket csaptam miatta, de mára elfogadtam, hogy apámnak vannak kötelességei, amiket meg kell tennie. Teendői mellett mindig megpróbált időt szakítani családjára, ám a dolgokat nagyban megnehezítette, hogy anyám tíz évvel ezelőtt, pár nappal a kishúgom születése után, meghalt...
Barátai elkerekedett szemmel hallgatták a fonott hajú fiú ez idáig leghosszabb monológját.
Nem csoda, hogy ilyen komoly! – mondta magának Harry. – Ilyen körülmények közt felnőni nem lehetett egy álom!

– Jaj, ne vágjatok már ilyen képet! – mosolyodott el Luka, a többiek szánakozó arckifejezése láttán.

 – Vannak akik sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint én! Van egy csodás húgom, Kim, egy apám, akire számíthatok a bajban…, és anyagilag sem állunk éppen rosszul – tette hozzá vigyorogva.

Eltartott pár percig, míg a ledöbbent hármas feldolgozta a hallottakat. A mélyülő csöndet végül Ron törte meg.

– És mi az apád munkája? – kérdezte.

– Ja tényleg – csapott a homlokára Luka. – Ezt nem is említettem... Apám politikus.

– Politikus? – szólalt meg Hermione. – Mindenre számítottam csak erre nem.

Luka bocsánatkérően vállat vont, majd visszatért pirítóssal teli táljához.

Harry és Ron villámsebesen rohant a griffendél-torony felé. Hermione a nagyteremben maradt Lukával.

– Még mindig be akarsz menni a nyilvántartóba? – lihegte Ron. – Ezek után is.

– Most már nem fújhatjuk le a dolgot – mutatott rá Harry. – Minden előkészületünk és tervezésünk feleslegessé válna.

– És hogy megyünk így az esti sétára? Egy szobában alszunk. Egyből fel fog neki tűnni, ha felkelünk.

– Majd megoldjuk valahogy a dolgot – csitította barátját Harry. – Ha kell újra bevetjük az álomport, az másodikban is remekül működött Craknál és Monstrónál.

– Hát én nem is tudom – csóválta a fejét Ron. – Egyre rizikósabb a dolog. Komolyan elgondolkoztam Hermione érvein is. Megéri ez nekünk?

A két fiú nagyot fékezett a Kövér Dáma portréja előtt.

– Mint már mondtam nincs visszaút – zihálta Harry, majd a portré kérdését megelőzve kimondta a jelszót. – Napfény!

A festmény látványosan végignézett a fiúkon, majd vállat vonva utat engedett.

A klubhelység kongott az ürességtől, az a néhány ittmaradó még mindig a reggelinél volt.

– Jól van – bólintott Ron. – Szóval megcsináljuk… Már csak egy kérdésem lenne.

– Micsoda? – nézett rá Harry.

– Mit csinálunk estig? – vigyorodott el Ron.