Harry maga is úgy érezte, mintha egy végtelenül mély tó felszíne alól szabadult volna, s nagy kortyokban nyelné az életet adó levegőt.
A fiatalokat még a decemberi csípős hideg sem riasztotta a frissen leesett hóban való játszadozástól. Néhány fiú hógolyócsatát indított a lányok ellen, s megpróbáltak alattomosan azok háta mögé kerülni, majd havat dörzsölni kabátjuk nyakkivágásába.

Ron lihegve huppant le Harry mellé, miközben vigyorogva figyelte Hermionet. A bozontos hajú lány ingerülten próbált a ruhájába került jeges csapadéktól megszabadulni.

– Láttad ezt a zseniális megmozdulást? – érdeklődött Ron.

Harry válaszként csupán unottan hümmögött.

– Mi a baj? – váltott komolyabb hangra a vörös hajú fiú.
Harry fejével előre bökött.

Ron a mutatott irányba fordult. Először nem értette, mire akart utalni barátja, majd tekintete megakadt a vadőrlak lépcsőjén ücsörgő Lukán. A srác a házból kiszűrődő éktelen kutyaugatással mit sem törődve, gondolataiba merülve meredt maga elé. Szemlátomást igencsak borús hangulatban volt.

– Egyre inkább furdalja az oldalam a kiléte – motyogta Harry.

– A válaszokra sajnos még várnod kell – lépett melléjük Hermione. – A karácsonyi szünet előtt lehetőségünk sincs az iskolai nyilvántartóba bejutni, de ezt az utóbbi hetekben már elmondtam párszor.

– Ez olyan idegesítő! – fakadt ki Ron. – Lehet, hogy egy halálfalóval töltjük az éjszakáinkat és a napunk nagy részét.

Hermione fáradtan sóhajtott.

– Én még mind azt mondom, hogy hibát követünk el.

– A tanárok tudják az igazságot – szólalt meg hirtelen Harry. – Ha mindenki be van avatva, akkor nem hiszem, hogy halálfaló lenne.
Ron csodálkozva meredt barátjára.

– Ám mégis be akarsz menni a nyilvántartóba – mondta félig-meddig kérdő hangnemben.

– Ismertek. Nem nyugszom, míg nem tudok valami biztosat.

– Harry! – hangzott fel Hermione hangja.

A kérdezett érdeklődve fordult a lány felé, aki felettébb idegesnek tűnt.

– Harry – kezdett bele újra Hermione remegő hangon. – Ne felejtsd el, hogy a kíváncsiságod már számos alkalommal sodort veszélybe… – majd motyogva hozzátette: – És másokat is.

A két fiú arca, a lány minden egyes szavával, egyre komorabbá vált.

– Ráadásul – folytatta Hermione. – Én kedvelem Lukát, és tudom, hogy ti is… Megéri tönkretenni a barátságunkat egy ilyen ügy miatt?
Mindannyian a vadőrlak felé pillantottak. Luka lassan felemelte a fejét. Acélszürke tekintette találkozott Harryével. Lehet, hogy csak képzelte, de Harry mintha csalódást látott volna az ezüstszürke szemekben. És még valamit: magányt.

– Ha akarja, majd elmond mindent – mormolta Hermione. – Ha úgy érzi itt van rá az idő.

– Én nem tudok addig várni – suttogta Harry maga elé.

Luka lassan félrefordította a fejét. Arcán pár pillanatra furcsa kifejezés suhant át.

– Na jól van gyerek! – hangzott fel Hagrid mennydörgő hangja az erdő felől. – Már itt is vagyok. Gyertek ide a kerítéshez!

A diákok kipirult arccal közelebb léptek, de ügyeltek a tisztes távolság betartására. Még élénken élt bennük az előző évek óráinak eseményei.

– Remek! – rikkantotta a félóriás. – Mára különleges engedélyt kaptam, hogy kihozhassalak titeket – kezdett bele az órába. – Úgy gondoltan, rátok fér legalább egy gyakorlati óra, s ne mindig csak az unalmas könyvet keljen bújnotok abban a kopár teremben.
Néhányan egyetértően bólogattak.

– Eddig ugyebár a hármas vagy annál kisebb veszélyességi osztályba sorolt lényekkel foglalkoztunk – folytatta Hagrid. – Az elkövetkezőkben viszont hagyjuk a bestiális fajokat és egészen új témakörbe kezdünk. Először itt a hatodik évfolyamban tanulhattok az úgynevezett mitológiai lényekről – végignézett a diákokon. – Ki tudná megmondani, hogy mi a különbség a legendás lények és a mitológia lények között.

Hermione keze egyből a magasba lendült. Nagy buzgóságában észre se vette, hogy kis híján orrba vágta Ront.

– Hermione!

– A legendás lények cselekedeteit leginkább ösztöneik irányítják, emiatt az állatok közé soroljuk őket – hadarta a lány. – A mitológia lények viszont mind testfelépítésüket mind viselkedésüket tekintve emberszerű lények. Képesek a beszédre, tetteik megfontoltak, intelligenciájuk számottevő, és megvan bennük az a tulajdonság, amit mi leginkább emberségességnek nevezünk.

Mondanivalója befejeztével mélyet kortyolt a hideg levegőből, s feszülten várta, helyes volt-e válasza.

– Hibátlan – bólintott Hagrid. – Hermione tökéletesen összefoglalta azt, amit a mitológiai lényekről tudni kell. 10 pont a griffendélnek!
A félóriás lassú léptekkel a kifutó hátulja felé indult.

– A két téma közti átvezetésként szeretném nektek bemutatni az egyetlen lényt, amelyet egyik csoportba se lehet besorolni – mondta miközben a fák takarásából előjőve hosszú láncot tartott a kezében. – Íme a szfinx! – rikkantotta.

Ebben a pillanatban tűnt elő az erdőből a lánc másik végén lévő lény. Az izmos oroszlántesthez lehetetlen szépségű női fej tartozott. A szfinx megtett még pár lépést, majd kényelmesen elhelyezkedett a hóban.

– A szfinxek kivételesen intelligens lények – magyarázta Hagrid. – Habár ezt nagyon nehéz pontosan megállapítani, mivel ezen teremtmények kizárólag rejtvényekben hajlandók beszélni. A szfinxek ugyanakkor belelátnak az emberek lelkébe, és első pillantásra meg tudják mondani, milyen személyiség lakozik egy-egy ember jól felépített álcája alatt.

– Szívesen meghallgatnám Pitonról mit mondana – súgta oda vigyorogva Ron Harrynek.

Hagrid ezek után csoportokra osztotta a diákokat, majd külön-külön a szfinxhez vezette őket.

– Aki meg tudja válaszolni a találós kérdéseket, plusz pontokat szerezhet házának – mosolyodott el a félóriás.

Hermione csillogó szemmel figyelte a lény előtt tébláboló társait, s szinte rögtön rávágta a választ az azoknak feltett kérdésekre.

– Remélem azt is tudod majd, amit tőlünk fog kérdezni – lépett a derűs lány mellé Luka. – Mert így nem mész semmire a válaszokkal, még pontot se szerzel.

– Látom már nem vagy annyira magad alatt – állapította meg Ron.

– Csak kaptam némi rossz hírt –legyintett Luka. – Adott némi gondolkodnivalót…, de most már jól vagyok.

– Harry! – hallatszott Hagrid kiáltása. – Ti jöttök!

Hermione egy ugrással átlendült a kerítés fölött, s szinte odarohant a lényhez. Alig várta, hogy bebizonyítsa mennyire okos.

A három fiú unottan követte.

A szfinx előtt felsorakozva, a kis csapat türelmesen várta annak találós kérdését. Ám a lény az eddigiektől eltérően némán meredt feléjük. Sárgás szeme résnyire szűkült, és már-már ijesztően tekintett az előtte álló Lukára.

Hagrid zavartan figyelte a jelenete. Már épp indult volna, hogy óvatosan hátrább terelje a fiatalokat, mikor a szfinx hirtelen felállt, és közelebb lépdelt Lukához.

Harryék automatikusan hátrálni kezdtek, ám Luka a helyén maradt. A fonott hajú fiú rezzenéstelen tekintettel nézte a lónyi méretű teremtményt.

A szfinx pár másodpercig elmerült Luka tekintetében, majd titokzatos hangon megszólalt: