7. Bájitaltan
  

– Hol volt eddig, Panther? Az óra több mint tíz perce megkezdődött – az alagsori terem falai kiabálássá erősítették Perselus Piton baljós suttogását.

Luka lassan behúzta maga mögött az ajtót, majd szemlesütve nekivetette a hátát.

– Elnézést, de McGalagony professzor hivatott – motyogta.

– Ez még nem menti fel az óralátogatás alól… – a professzor arcán gúnyos mosoly jelent meg. – 20 pont a griffendéltől!

Luka meglepetten felkapta a fejét, s hitetlenkedő tekintettel a tanárra meredt.

– Fáradjon a helyére, vagy kénytelen leszek újabb pontokat levonni az óra akadályozása miatt.

Ezzel Piton, az ajtóban szobrozó fiúval mit sem törődve, folytatta a diákok közti őrjáratot.

Luka merev mozdulatokkal a Harry-Neville pároshoz sétált.

– Ne is törődj vele! – súgta oda neki Neville. – Pár hónap és már annak fogsz örülni, ha egy órán „csak” 20 pontot von le.

Luka hálásan elmosolyodott, majd kíváncsian az üst fölé hajolt.

– Mi jó készült ma? – kérdezte, miközben játékosan beleszagolt a levegőbe.

– Fejfájás elleni bájital… Habár én egy cseppet se lennék hajlandó meginni belőle, inkább repedjen szét a koponyám – válaszolta Harry, s közben meglóbálta félig kibelezett tűzgyíkját a fiú orra előtt.
Luka elhessegette a nem épp gusztusos hüllőt.

– Hol jártok? – nézett a táblára felírt receptre.

– A harmadik lépésnél – adta meg a választ Neville, miközben egy lárvákkal teli edényt tolt az asztal közepére. – Kezdheted a negyediket! – vigyorgott. – Aprítsd fel ezeket!

Luka fintorogva beletúrt a tálba, majd mély sóhajtások közepette nekiállt annak tartalmát apró darabokra vagdosni.

Míg ő az pár centis kukacok trancsírozásával, Harry pedig az egyre furcsább állagúvá váló tűzgyíkkal foglalatoskodott, addig Neville egy különösen szúrós növényt próbált leveleitől megszabadítani.

– Áúúú! – rántotta el hirtelen kezét, mikor egy centi hosszú tüske beleállt az ujjába.

Ugyanezzel a mozdulattal meglökte az egyik folyadékkal teli edényt, amely abban a pillanatban föld felé tartó pályára állt.

Harry figyelmeztetően felkiáltott, ám alig hagyta el az első hang a torkát, az üveg már Luka markában nyugodott.

Harry csodálkozva pislantott párat. Hogy került Luka az asztal másik oldaláról ilyen gyorsan oda? – kérdezte magától. Ő még alig fogta fel azt is, hogy Neville egyáltalán lelökött valamit.

– Potter, Longbottom, Panther! – csattant fel Piton. – Mit művelnek már megint?!

A tanár vészjósló léptekkel a megnevezett hármas asztalához sietett.

– Az én hibám volt – nyüszített fel Neville. – Egy tüske mélyen belefúródott az ujjamba és meglepettségemben meglöktem azt az üveget.

– Maga szerint miért kell kesztyűt használni? – hangzott Piton gúnyos kérdése. – Egyébként van fogalma róla, milyen értékes annak az üvegnek a tartalma?!

Neville enyhén megremegett, miközben fájdalmas arccal dédelgette jelentősen vérző ujját.

– Az üveg sértetlen – szólalt meg hirtelen Luka. – Egy karcolás sincs rajta – szavai bizonyítékaként hanyag mozdulattal felmutatta a lombikot. – Neville sebe viszont komolynak látszik.

A teremben néma csend uralkodott. Még a merdekárosok is érdeklődve várták, mit lép tanáruk, erre az igencsak kihívó közbeszólásra. Luka jóformán kioktatta professzorát.

Piton felületes pillantást vetett Neville immáron lila színben tündöklő ujjára, majd az ajtóra mutatott.

– Kísérje fel a gyengélkedőre! A félénk mimóza tüskéje mérgező. Madam Pomfrey, majd odaadja az ellenszert.

Luka karon ragadta a semmit sem értő Nevillet és gyengéden az ajtó felé terelte a megszeppent fiút. Ám alig lépte át a küszöböt, mikor egy fagyos hang megállította.

– Csak még egy szóra Mr. Panther! – villant meg Piton szeme. – Odahaza lehet, hogy megengedheti magának ezt a hangnemet, de jobb ha gyorsan megtanulja, hogy itt maga is csak egy egyszerű diák, és elvárom, hogy e szerint viselkedjen… – majd mintegy mellékesen hozzátette: – Különösen az ÉN óráimon.

Ha szemmel ölni lehetne Piton már biztosan holtan esett volna össze Luka tekintetétől.

Pár másodpercnyi néma „szempárbaj” után Luka vicsorogva megmarkolta a kilincset, majd dühösen bevágta maga mögött az ajtót.

A termet pár pillanatra betöltötte az egetrengető döndülés, mely aztán fokozatosan elhalt a nyirkos sziklák közt.

– Nocsak, nocsak – motyogta Piton, elégedett mosollyal az arcán. – Úgy látszik valakinek kezd elege lenni a dolgokból – majd olyan halkan folytatta, hogy a mellette álló Harrynek is igencsak hegyeznie kellett a fülét, hogy megértse a tanár további mondatait. – Én megmondtam, hogy egy „ilyet” nem lehet emberek közé hozni... Egy veszélyes tigrisből, sose lesz aranyos kiscica.

A tanár elmélázott kicsit saját szavain, majd hirtelen a csoport felé fordult.

– Még tíz percük van, utána beszedem az elkészült kotyvalékaikat.
A következő másodperben már az üvegcsörömpölés és a kapkodó tanulók izgatott moraja uralta az alagsori terem csöndjét.