6. Elhatározás
  

– Mit csináltatok ti kora hajnalban? – kérdezte ásítva Ron a kastély lépcsőit róva.

– Nem tudtunk aludni – vonta meg a vállát Luka, miközben egyre csak Harryt figyelte.

Hermione némán ballagott a három fiú után. Pillái időnként le-lecsukódtak, ilyenkor mindig majdnem lebukott a lépcsőn.

– Veled meg mi van? – hördült fel Ron, mikor már másodjára esett neki a lány.

– Sajnálom, de én se aludtam valami sokat – motyogta félálomban a lány. – Parvati egész éjszaka magában beszélt, sőt időnként hangosan kurjongatott álmában… Hiába ébresztettük fel minduntalan, amint visszaaludt egyből folytatta az előadást.

A három fiú összenézett, majd prüszkölve elfordultak.

A bejárati csarnokon átvágva a lehető legrosszabb emberekbe botlottak. Malfoy, immáron két csatlósa társaságában, nagyképűen álldogált, szemlátomást várva valakire. Amint meglátta a feléje tartó négyest gúnyos vigyor ült ki az arcára.

– Hé, Panther! – kiabálta. – Találd ki, mit tudtam meg az imént!
Harry megfogta barátja karját, s halkan odasúgta neki.

– Ne is törődj vele! Talán megunja, ha levegőnek nézzük.
Luka lemondóan legyintett.

– Nem is állt szándékomban leállni ezzel a görénnyel társalogni.
Egy pillantást se vetve Malfoyra, elsétált a fiú mellett, ám Crak és Monstro elállták az útját.

– Tudsz róla, hogy az iskolában mindenki meg van győződve róla, hogy valamely híres máguscsalád fia vagy?

Hermione felélénkülve a szőke fiú felé csörtetett.

– Szállj le róla, Malfoy! Semmi közöd a családjához!

Malfoy szeme furcsát villant. Harry meg mert volna esküdni rá, hogy a szőke fiú örült a lány beavatkozásának.

– Nicsak Granger! – köpte a mardekáros. – Ezek szerint igaz, hogy az egyik sárvérű megvédi a másikat.

A csarnokban időközben szép számú diák gyűlt össze, mivel a veszekedő felek elállták a nagyterem bejáratát. Draco utolsó mondatára élénk sutyorgás kerekedett.

Harry kérdő tekintettel bámult Lukára.

A hosszú hajú fiún az idegesség legcsekélyebb jele sem volt látható.

– Egy szóval sem állítottam, hogy varázslók a szüleim – mondta nyugodt hangon. – Sajnálom, ha valamit félreértetetek.

Ezzel az öklüket ropogtató gorillákkal mit sem törődve, besétált a nagyterembe.

Draco vetett még egy meglepett pillantást a fiú után, majd testőreinek intve, elindult az alagsor felé.

Harryék úgy álltak a csarnok közepén, mint akire kimondták a sóbálvány átkot.

– Ti tudtátok? – nyögte Ron.

– Én mindig azt hittem aranyvérű – felelte Harry. – Hisz olyan otthonosan mozog a varázslók világában, ráadásul eddig magántanuló volt.

– Én tudtam – szólalt meg halkan Hermione.

– Honnan? – csodálkozott a két fiú.

A nevéből – vont vállat a lány. – Panther nevű máguscsalád nem létezik… nem is volt soha. Úgyhogy egyértelmű, hogy csak mugli származású lehet.

– Ez a fiú egyre különösebb – jegyezte meg Ron. – Amint megtudunk róla valamit, egyből felmerül két újabb kérdés.

Harry elgondolkozva meredt maga elé. Ron utolsó mondata szöget ütött a fejében.

Tényleg! Mit tudnak ők valójában Lukáról?… Szinte semmit, adta meg a választ magának.

Több hónapja eltemetett kíváncsisága és kalandvágya gejzírként tört a felszínre.

Gondolatai az arcára is kiülhettek, mert elmélázásából Hermione rosszaló hangja zökkentette ki.

– Nem nyomozhatsz Luka után – mondta a lány éles hangon. – Biztos nyomós oka van rá, hogy nem mond el semmit.

Ront szintén elkapta a hév.

– Tényleg! Így belegondolva, még azt se tudjuk, hogy honnan jött. Lehet, hogy a halálfalók kémje!

– Ugyan már Ron! – csóválta meg a fejét Hermione.

– Gondolkozz már Hermione! – csattant fel a fiú. – Rögtön az első nap ránk akaszkodott. Vagy véletlen, hogy annyi hely közül pont Harry mellé ült le?

Hermione épp válaszra nyitotta volna a száját, de a fiú egyből közbevágott.

– Lehet, hogy az volt a feladata, hogy közelférkőzzön Harryhez, majd mikor már senki se gyanakszik rá megölje, vagy elvigye Tudodkihez!

– Ez már tényleg túlzás! – dobbantott Hermione. – Te gondolkozz! Dumbledore bízik Lukában, ha nem így lenne, nem tette volna őt Harryvel egy szobába. Ráadásul egyáltalán nem kémkedett Harry után. Még csak kérdezősködni se kérdezősködött soha!
Ron összevont szemöldökkel Harryre meredt.

– Hát te mit gondolsz róla? – kérdezte.

Harry lassan megrázta a fejét.

– Most már fogalmam sincs, mit gondoljak – pár pillanatra elgondolkodott, majd a nagyterem bejáratára meredt. – Ha egy kicsit utánnajárunk Lukának, abból nem lehet semmi baj – kezdte óvatosan.

 – Így mindannyian nyugodtabban alszunk.

Ron elégedetten bólintott.

– Hermione?

A lány elhúzta a száját, majd röviden biccentett.

– Akkor ezt megbeszéltük – csapta össze tenyerét Harry. – Azt hiszem ideje elővenni apám régi köpenyét!