5. Első meglepetések
  

– Hermionénak igaza volt. Luka rendes srác, és ügyes is – mondta Harry.

A három jóbarát a bűbájtan terem felé sietve rótta a kastély lépcsőit.

– De az pálcaelfelejtős dolog elég ciki volt – jegyezte meg Ron. – Habár megnéztem volna, hogy akar varázsolni nélküle.

– Lehet emiatt tartotta ott Dumbledore? – aggodalmaskodott Hermione. – Remélem nem erről akar vele beszélni.

– Nem hinném – legyintett Harry. – Neville és Parvati még csak egy gyenge vibrálást se tudtak megidézni, nem még hogy egy pajzsot, mégse kellett ott maradniuk.

Ebben a pillanatban tűnt fel a mögöttük loholó Luka. Könnyed léptekkel felfutott a lépcsőfokokon, majd mosolyogva megállt a hármas mellett.

– Valami gond van? – kérdezte Hermione.

– Nincs – rázta fejét Luka. – Csak a végleges órarendem adta ide, meg megmondta, hogy melyik szobába kerültem.

– Tegnap hol aludtál? – lepődött meg Harry.

– Az egyik vendégszobában, mivel későn értem ide és a tanárok nem akarták, hogy az éjszaka közepén pakolásszak.

– És hol lesz a szobád?

– Az igazgató úr azt mondta, hogy veled, Ronnal és Nevillel leszek egy szobában. A két másik fiú aki ott lakott, átköltözik máshová.

– TESSÉK?! – ordította Ron. – Deanék átmennek egy másik szobába, és helyettük TE jössz hozzánk?

– Ühüm – hangzott a csendes felelet. – Nem én akartam így.

– Ez tök jó! – vágott közbe Harry. – Legalább alkalmunk lesz közelebbről megismerni.

Ron sértődötten elfordult és inkább valami elfoglaltság után nézett. Kezdetnek elkezdte a Luka kezében tartott papírdarabot kíváncsian fikszírozni. A nagy koncentrálásban fel sem tűnt neki, hogy szinte földig hajolt, hogy elolvashassa a ráírtakat.

– A kedd és csütörtök furcsa – jegyezte meg a fecni egy pontjára bökve. – Nem ilyenre emlékszem.

Azzal a táskájába beletúrva elővette, leginkább salátára hasonlító, órarendjét.

– Tényleg nem egyforma – állapította meg Hermione is, miközben tekintette oda-vissza járt a két papír között.

– Nincs átváltoztatástanom – adta meg kimondatlan kérdéseikre a választ Luka.

– Hogyhogy? – hűlt el Hermione. Szemlátomást zokon vette, hogy a fiú kedvenc tanárnője óráját nem óhajtja látogatni.

– Nem kell bejárnom, mert… mert már letettem az összes vizsgát.
Harry és Ron hitetlenkedve összenéztek. A végén még kiderül, hogy Luka egy Hermione fiú kiadásban.

– Már leteted az összes vizsgát? – tátogott Hermione. – De hát ez egy nagyon nehéz tantárgy.

Luka válaszként csak vállat vont.

– Te magántanuló voltál ugye? – kérdezett rá Harry.

– Igen eddig otthon tanultam.

– Otthon? – csodálkozott Hermione. – De hát… – idegesen az ajkába harapott.

– Igen? – nézett rá Luka.

– Semmi – rázta fejét a lány, de közben enyhén elpirult és zavartan elfordult. – Menjünk, mert lekéssük az órát!

A hét mint egy pálcasuhintásra, gyorsan eltelt. Ez idő alatt Luka még legnagyobb kételkedőket is meggyőzte, hogy nem kell őt egy szintre sorolni a bájgúnárokkal. A diákok legnagyobb csodálkozására kiderült, hogy a fiú tudása vetekszik Hermionééval. A legjobbnak bizonyult az úgynevezett „magolós” tárgyakban, mint például a számmisztika, a mágiatörténet, a rúnaismeret vagy az asztrológia. Sokak meglepetésére (legfőképp Pitonéra) hibátlanul teljesített bájitaltanon is. A legendás lények gondozása és a gyógynövénytan pedig mintha a kisujjában lett volna.

A tanárok arcán sugárzó mosoly jelent meg valahányszor a fiúra néztek, Hagrid pedig egyenesen úgy bámult rá, mint annakidején soha másra, kivéve talán Norbertet a bébisárkányt.

Ron lassan, de biztosan kezdte megszokni az új helyzetet, miszerint most már nem hárman, hanem négyen mászkálnak mindenhová. Nem szívesen, de bevallotta, hogy semmi olyat nem tett Luka, amin valami kivetnivaló lenne.

A diákok vegyes érzelmekkel tekintettek a jövevényre. A fiúk rájőve, hogy Luka komoly tekintete, a visszahúzódó viselkedése mögött, valójában egy csínyre kapható, átlagos tinédzsert húzódik, bátortalan barátkozási kísérletekbe kezdtek, amit a fiú kitörő örömmel fogadott.
A lányok már egészen más lapra tartoztak. Szokás szerint csapatokba jártak a nyomában, s valahányszor hátrafordult, vihogva elrohantak.
Hermionét ez utóbbi fölöttébb dühítette. Egyfolytában azon puffogott, hogy mennyire idegesítő az állandóan jelenlévő „kíséret”.

A kora őszi Nap sárgás sugarai fényárként vették körül az ágyán fekvő Harryt. Bármennyire is szerette volna már nem tudott visszaaludni. Álmai egyszerűen nem hagyták.

Szemüvegét felvéve, egykedvűen felkelt az ágyból és a szoba ablakához mászott. Odakint az ébredező természet lassú mozgása uralta a világot. A Tiltott Rengeteg fáinak susogása, a köztük megbúvó madarak fáradt csipogása hangorkánnak tűnt a hajnali csöndben.

Halk szusszanás hallatszott, majd az ezt követtő ásítás.
Luka halkan nyögve felült az ágyban, s álmos tekintetét az ablak előtt kuporgó Harryre vetette.

– Nem tudsz aludni? – érdeklődött.

Harry lassan megrázta a fejét.

Luka lehajította magáról a takarót, majd négykézláb, félig-meddig dülöngélve Harry mellé mászott. Pólója gyűröttebb volt mint valaha, hajfonatából kikandikáló kósza tincsek antennaként meredeztek.

– Miért alszol mindig pólóban és rövidnadrágban? – kérdezte Harry miközben tekintette látványosan elidőzött a gyűrött ruhadarabokon.

– Mert ez a kényelmes – vonta meg a vállát Luka, majd barátja tekintetét látva ijedten körbenézett. – Valami baj van? Miért bámulsz így rám?

Harry a fiú nyaka felé bökött. Luka jobb napokat is látott pólója alól, vékony ezüstös láncon függő, átlátszó, Napot ábrázoló kristály kandikált ki.

– Ezt eddig nem is láttam – nyúlt a medál felé.

Luka kétségbeesett mozdulattal oldalra vetődött, még épp idejében kitérve Harry keze elől. Acélszürke szemei riadalommal teltek meg.

– Sajnálom – rántotta vissza kezét Harry. – Nem akartalak megsérteni, csak meg akartam közelebbről nézni a medált.
Luka gépies mozdulatokkal felállt, majd leporolta ruháját.

– Semmi gond. Nem csináltál semmit. Én vagyok a hülye.

Lehuppant az ágyára, előszedte a póló alá csúszott nyakláncot. A furcsa, Nap alakú kristály, mintha halványan ragyogott volna a reggeli napfénybe.

– Tudod ez a kristály nagyon fontos számomra, és nem szeretném, ha valami történne vele.

Kétségbeesett tekintette láttán Harry biztatóan elmosolyodott.

– Megértelek. Előbb kérdeznem kellett volna, és csak utána cselekednem.

Luka elgondolkodva forgatta ujjai közt a medált, majd mikor Ron horkantva a másik oldalára fordult, villámgyors mozdulattal újra a pólója alá rejtette azt.