Ron kérdő arckifejezését látva megvonta a vállát, majd nyomában barátaival a hátsó sorba küzdötte magát.

– Folyton egymás mellé kerülünk, mi? – vigyorgott a léptek zajára felpillantó Lukára.

– Kicsi a világ – bólintott a fiú.

Harryék lepakoltak a padra, majd kényelmesen helyett foglaltak. Ron összehúzott szemekkel méregette a hosszú hajú fiút.

– Hol vannak a csodálóid? – kérdezte gúnyos hangon, amiért egyből be is zsebelt egy bokánrúgást Hermionétól.

Luka fáradtan felsóhajtott.

– Ha lányokra gondolsz, akkor csak most sikerült leráznom őket. „Kicsit” idegesítőek.

Hermione egy amolyan „ugye megmondtam” tekintette a két fiúra bámult.

– Idegtépő lehet, hogy folyton mindenki téged bámul – jegyezte meg Harry.

– Te már csak tudod! – mosolygott Luka. – Ne mondd, hogy nem élted már át párszor!

Harry lemondóan legyintett.

– Ne is emlegesd!

A terem ajtaja kinyílt, majd belépett rajta Dumbledore.
Egy héttel ezelőtt ez a jelenség még minden diákot csodálkozásra késztette, de ma már csak a szokásos csönd borult a teremre, amely egy tanár belépése után következik. Dumbledore vette át a sötét varázslatok tárgy oktatását, miután egyetlen megfelelő személy se talált az évente ismétlődően megüresedő állás betöltésére. Azt tartotta a legpraktikusabbnak, ha ő maga visszatér a tanításhoz.

– Jó reggelt mindenkinek! – mosolyodott el az igazgató. – Remélem mindenki túl van a kora reggeli izgalmakon – nézett Lukára.

– Ma a pajzsbuborék bűbáj gyakorlati alapjait kezdjük el – fogott bele az órába Dumbledore, miközben fiatalos mozdulattal felült az asztal sarkára. – A múlt órán már megismerkedtünk az elmélettel, így ezek után már könnyedén mennie kellene a dolognak. Először is szükségem lenne egy segítő társra… Miss Granger, kifáradna ide?
Hermione szinte felugrott a helyéről, majd sietős léptekkel az igazgatóhoz ballagot.

– Az lesz a feladata, hogy amint létrehozom a buborékot, rám lő valamilyen egyszerű átkot.

Hermione kezében enyhén megremegett a pálca, de eltökélten bólintott.

– Praestollentia – hangzott fel a varázsige.

Dumbledoret pálcája élénk fénnyel felizzott, majd úgy tűnt, mintha az igazgató körül megremegett, vibrált volna a levegő.

– A buborék nagy előnye, hogy szabad szemmel alig látható, ugyanakkor a legtöbb átkot képes elnyelni – magyarázta Dumbledore.

 – Ki tudná megmondani mi a legfőbb különbség az egyszerű pajzsbűbáj, és a buborékpajzs között? Thomas?

Dean megköszörülte a torkát, mielőtt belekezdett volna a válaszba.

– A pajzsbűbájt minden egyes támadás előtt meg kell újítani, míg a pajzsbuborék egészen addig aktív marad, míg megidézőjének van ereje annak fenntartására.

– Helyes – bólintott az igazgató. – 5 pont a griffendélnek. Most petig lássuk a pajzs hatásosságát... Miss Granger ha megkérhetném, használjon ellenem valamilyen átkot!

Hermione felemelte a pálcáját, majd bizonytalan hangon kimondta az első eszébe jutó bűbájt, amiről biztosan tudta, hogy nem árthat vele az igazgatójának.

– Petrificus totalus – harsogta.

Kék fénynyaláb indult el Hermione pálcájának végéből az igazgató felé, ám pár centi annak testétől megállt mintha láthatatlan falba ütközött volna. Azon a ponton ahol a sóbálvány átok találkozott a védőburokkal kék vibrálás jelent meg, amely néhány másodperc erejéig az egész burokra kiterjedt, majd teljesen eltűnt.

– Remek, most próbálkozzon meg egy lefegyverző bűbájjal!
Hermione immár magabiztosabban nézett szembe a feladattal, és szinte mosolyogva mondta ki a bűbájt.

– Expelliarmus!

Ezúttal piros fénycsík próbált Dumbledore közelébe férkőzni, sikertelen. Az átok néhány centire az igazgatótól az előzőhöz hasonlóan megállt, majd a burkot vörös fénybe vonva eltűnt.

– Köszönöm segítségét Granger kisasszony – szüntette meg pajzsát Dumbledore. – 10 pont a griffendélnek! Most pedig kérem alakítsanak párokat és úgy gyakoroljanak. Nyomatékosan kérem, hogy kizárólag a lefegyverző bűbájt használják társuk ellen!

A diákok sorban felálltak a padokból és a sorok előtti üres területre mentek. Harry egyik oldalán Ronnal, másikon Lukával Hermionéhoz baktatott.

– Na ki kivel van? – kérdezte a lány.

Ron szó nélkül megfogta a karját, majd néhány lépésnyivel odébbhúzta.

– Na csinálod már azt a pajzsot? – morgott.
Hermione megcsóválta a fejét, de azért kénytelen-kelletlen elkezdte a gyakorlást.

Harry a mellette álló Lukára sandított.

– Hát akkor csak én maradtam neked! Ha nem baj.

Luka megrázta a fejét. Fonott copfja ide-oda csapkodott.

– Melyikünk kezdi? – érdeklődött.

– Kezdd te! Nekem most semmi kedvem nincs hozzá.

Luka megrántotta a vállát, majd pár lépésnyit hátrált, és nekikészült hogy aktiválja a pajzsbuborékot.

– Nem hiányzik valami? – kérdezte a fiútól Harry.

– Mi? – bizonytalanodott el Luka.

– Mondjuk a pálcád – mosolyodott el Harry, miközben társa üres kezére mutaott.

– Ó! Teljesen kiment a fejemből – csapott homlokára Luka, majd a gyakorló diákokon és a röpködő átkokon keresztülnyomulva a táskájához sietett és kihúzta annak zsebéből a pálcáját.

– Mindig elfelejtem – szabadkozott visszaérvén.

– Elfelejted? Hogy akartál nélküle varázsolni? – tette fel Harry a legkézenfekvőbb kérdést.

Luka megrántotta a vállát, majd pálcáját meglendítve kimondta a varázsigét.

– Praestollentia!

Harry szemeit meresztgetve állt Luka előtt. Nem tudta eldönteni, hogy csak ő nem látta, hogy sikerült-e a varázslat, vagy nem is volt mit látni, ergo nem történt semmi.

– Van pajzsod? – kérdezte bizonytalanul.

– Próbáld ki – mosolyodott el Luka.

Harry lassan felemlte a pálcáját. Most tudta csak igazán átérezni mit is érezhetett Hermione mikor meg kellett támadnia az igazgatót.

– Expelliarmus!

A pálca hegyéből előtörő piros fény rendületlenül suhant Luka felé, ám mikor már úgy tűnt hogy eléri a fiút, hirtelen megtorpant, mintha falnak ütközött volna. A Lukát körülvevő leddig láthatatlan burok fala fodrozódni kezdett, mint amikor egy követ dobnak a vízbe, majd pár pillanatra vörös fénybe borult.

Harry megnyugodva eresztette le pálcáját.

– Hát ez szuper volt! – lelkendezett. – Észre se vettem mikor varázsoltál.

Luka halványan elmosolyodott, majd a diákok közt sétálgató Dumbledorera nézett. Néhány másodpercig elmerültek egymás tekintetében, majd az igazgató elismerően bólintott.
Luka mosolya kiszélesedett.

– Na most már te jössz! – fordult vissza Harryhez.