3. Egy különös fiú

Harry és barátai már kora reggel felkeltek. Minél előbb le akartak menni reggelizni, remélve, hogy megpillanthatják az új diákot. Mint kiderült ezen tervükkel nem voltak egyedül. A korai óra ellenére a nagyterem zsúfoltságig megtelt reggeliző diákokkal. Szemlátomást az új jövevény híre a többi házban is szélsebesen elterjedt.

A tanári asztalnál is nagy volt az izgalom. McGalagony kivételével az összes professzor jelen volt és felélénkülve társalgott. Dumbledore kedélyes mosollyal az arcán szemlélte az ajtó felé tekingető diákokat, vagy a már-már gyerekesen viselkedő kollégáit. Egyedül Pitonon nem látszott semmi változás, hacsak az nem nevezhető annak, hogy még véletlen se volt hajlandó újságjából felpillantani. Mogorván szorította a kezében tartott lapot, amely ujjai nyomán enyhén gyűrötté vált.

– A végén még az új diák háttérbe szorítja a híres Harry Pottert!

A trió egy emberként fordult hátra a hang irányába.

– Malfoy! – sziszegte Harry.

– Mi van Potter? Nem zavar, hogy nem te vagy a reflektorfényben.
Harry a piszkálódással mit sem törődve megrántotta a válllát, ellenben Ron felpattant a helyéről.

– Azt ajánlom tűnj innen Malfoy! – mutatott a sápadt arcú fiúra.

– Nyugi Weasley! Ha ügyes vagy az új fiú mellé is benyalhatod magad. Akkor megint lesz ki mellett villognod.

Ron ökölbe szorította kezét, s már épp ütésre emelte volna azt mikor a háta mögül egy szigorú hang hallatszott.

– Weasley! Malfoy! – csattant fel McGalagony. – Hagyják abba és üljenek le a helyükre!

Azzal a két fiúval mit sem törődve továbbvonult a tanári asztal felé.
A teremben lévő diákok egycsapásra elnémultak. Hallgatásuk oka egyértelműen a tanárnő nyomában lépkedő 16 év körüli, középmagas fiú volt.

McGalagony a tanári asztalhoz vezette az új jövevényt, ahová megérkezvén intett Dumbledorenak, majd leült a helyére. Az igazgató mosolyogva biccentett a fiúnak, majd szólásra emlkedett.

– Kedves diákok! Mint már biztosan tudjátok… – itt megengedett magának egy aprócska mosolyt. – …idén az elsősökön kívül még egy új diák csatlakozik hozzánk. Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek Luka Panthert!

A fiú tett egy bátortalan lépést előre, majd nagy levegőt véve felemelte a fejét és magabiztosan körülnézett.

A lányok egy emberként felnyögtek. Még Hermione is elkeredett szemekkel bámult Lukára.

A fiú ébenfekete haja elől az álla vonaláig ért, majd hátrafelé haladva lépcsőzetesen hosszabbodott, mígnem egy derékig érő bonyolult fonatban végződött. Szépvonású arcát, élén acélszürke szemek tették még hangsúlyosabbá, s mikor elmosolyodott néhány lány jól hallhatóan felsóhajtott.

– Luka eddig magántanuló volt – folytatta Dumbledore –, ám idén úgy döntöttel szülei, hogy beíratják iskolánkba, így mától a hatodik évfolyamosokkal együtt koptatja majd a padokat… Tegnap a Teszlek Süveg már be is osztotta őt egy házba.

– Hová? – hangzott fel néhány bátortalan kérdés.

Az igazgató szikrázó kék szeme egy pillanatra találkozott Harryével. A diákok visszafojtott lélegzettel várták a választ.

– Gratulálok griffendél, mától eggyel többen vagytok.

Dumbledore épphogy befejezte a mondatát, máris óriási hangorkán keletkezett az említett ház asztalánál. A lányok ujjongásába csupán csak néhány meglepett fiút tapsa vegyült, ám a terem hangszintje így megközelítette egy kviddics meccsét.

Ron tátott szájjal bámulta az őrülten tapsoló Hermionet. Harry maga csodálkozva figyelte a lányok reakcióját.

Luka a csendesedő hangzavar közepette ruganyos léptekkel a griffendél asztalhoz sétált, majd Harryék mellett megállt.

– Leülhetek? – kérdezte a Harry melletti üres helyre mutatva.

Mielőtt bármelyikük is megszólalhatott volna, Hermione villámsebesen közbevágott.

– Természetesen. Ülj csak le!

A fiú hálásan bólintott, majd lassan elhelyezkedett az üres részen.

– A nevem Hermione! – folytatta a lány. – Ők pedig…

– Ron Weasley – vette át a szót Ron, majd merev mozdulatokkal kezet nyújtott a fiúnak.

– Én pedig Harry Potter vagyok – mutatott magára Harry.

A teremben lévők újra nekiláttak a reggelijüknek, de még evés közben is új fiút fikszírozták.

– Ezt nevezem belépőnek! – kiáltott fel a távozni készülő Dean, miközben kedélyesen megveregette Luka hátát. – A lányok majd bepisilnek az örömtől.

Luka zavartan motyogott valamit az orra alatt, s enyhén piros arccal kortyolgatta a teáját.

– Tudod az órarendet? – csörtetett oda Parvati.

– Segítsünk megtalálni a termeket? – lépett barátnője mellé Levander.
Luka megrázta a fejét.

– Köszön a segítséget, de McGalagony professzor már mindent elmondott. Nem kell miattam fáradnotok.

– Á ez nem fáradtság! – legyintett a két lány, majd a fiú vonakodásával mit sem törődve, közrefogták Lukát és a kijárat felé rángatták, miközben felválta csicseregtek a fülébe.

Ron fintorogva csapta le a bögréjét.

– Hölgyeim és uraim! – zengte megjátszott magasztossággal. – Íme az iskola új bájgúnárra!

– Hogy mondhatsz ilyet Ron! – vonta össze szemöldökét Hermione. – Még nem is ismered.

– Nem láttad mit műveltek a lányok, meg hogyan viselkedett!

– Szerintem egész normális volt – jegyezte meg Harry. – Semmi rosszat, vagy „bájgúnárosat” nem csinált. A lányok hülyeségéről meg nem tehet.

– Így igaz – helyeselt Hermione.

– Te is ezt az üresfejű szépfiút isteníted? – nyögött fel Ron.

– Nem biztos hogy üresfejű! – csattant fel a lány. – Attól hogy helyes, nem biztos hogy buta is. Nekem egészen intelligensnek tűnt.
Ron dühösen forgatta a szemeit.

– Mondj már te is valamit! – bökte oldalba Harryt.

– Szerintem is előbb ismerjük meg, és csak utána ítélkezzünk – a kijárat felé fordult, ahol néhány perccel ezelőtt tűnt el az említett személy. – Egyébként van valami furcsa kisugárzása a fiúnak.

– Neked is feltűnt? – nézett rá csodálkozva Hermione.

Harry lassan bólintott.

– Van a tekintetében valami... Valami különös… Egyszerűen nem tudom elmagyarázni, hogy mi.

– Ezt én is észrevettem – morogta Ron. Kellemetlen volt ezt bevallania.

Hermione halk sikoly kíséretében pattan fel a helyéről.

– Mi a baj? – nézett rá a két fiú.

– Te jó ég! Öt perc múlva kezdődik az első óra! Siessünk, mert elkésünk!