42

Woodcrofti Hengist szentélye

- Határoztam – lépett be szobámba másnap Severus. A diákok már elhurcolkodtak; csak mi és a személyzet maradtunk Roxfortban. Előnyös környezeti adottságok orvul történő meggyilkolására.
– Éspedig? – fordultam felé morcosan. Vámpírfogaim az alvás után eltűntek, és ezzel egyidőben Sev irántam való kiemelt érdeklődését is elfújta a szél. Perverzitásokat gyanítottam a háttérben – vagy csak egyszerűen fel akart volna használni pálcatölteléknek. Ollivander bizonyára készséggel készítene neki még egy különleges példányt, például vámpír-szívizomhúrral…

- Beiratlak a Woodcroftba a nyárra.

Nagy szemeket mereszthettem, mert érdekes arcjátékkal hozzátette: - Az egy kis nyári iskola Roxmortsban. Csak RBF-szintű képzést ad, és kizárólag ebben az évszakban működik. De a tanterve merőben más, mint Roxforté, úgyhogy gyanítom, hogy hallasz majd számodra ismeretlen anyagokat is. Nem mellékesen én is tanítok ott.
- Ki a fene jár ilyen iskolába, ha Roxfortba is jöhetne? – álmélkodtam. Roxfort az isten, a számomra legnagyobb csoda, a bentlakásos-magasan képzős, a minden. Ki hagyná ki önszántából? Imádtam a kísértetjárta folyosókat és a hatalmas könyvtárat.
- Korunk aranyvérű családjainak a leánygyermekei, zömében. A legtöbbjük woodcroftos, és csak nagyon kis részüket iratják be Roxfortba vagy Durmstrangba. A fiúkat bentlakásosba küldik, a leányokat otthon tartják, és tizennyolc éves koruk körül férjhez adják; ez így szokás.
- Micsoda? A legtöbb aranyvérű lány? De hát…
- Nem tűnt fel, hogy a mardekárosok között ritka a feminin jelleg? A Crak lány, Monstróék szeme fénye, Miss Malfoy, Notték kislánya, mind-mind woodcroftos, csak a fiaik járnak Roxfortba. Már az is nagy port kavart, hogy a kis Parkinson nem volt hajlandó Dracótól elszakadni!
- Tényleg… nem sok lányt láttam… - morfondíroztam. – De a többi házban sokat!
- Hát persze – jelentette ki maró gúnnyal -, a kis szerencsétlenek. Azoknak a családnak nincs pénzük magántanárra vagy alapítványi iskolára, hiába is szeretnének sznobok lenni, nem tarthatják otthon a gyerekeiket.
- Te is ide jártál, ó Pénzmagok Mestere…
- Ha eddig elkerülte volna a figyelmedet, most leleplezek egy nagy titkot – hajolt közelebb. – Nem vagyok nő! Főleg nem egy aranyvérű család lánya.
- Most nagy megrázkódtatást okoztál – temettem kezembe az arcom. – Hogy fogom ezt feldolgozni?
- Van egy halvány sejtésem, Wallace. – Lustán megcsókolta az ajkam, majd a bőröndjeim felé intett. – Indulunk.

Kegyetlen és nem vár kérvényre, mint mindig.

- Várj, várj… - siettem mellette a kihalt folyosón. – Nem beszélhetnénk ezt meg?
- Á, jó napot, igazgató úr – duruzsolta balra pillantva. Odanéztem, és szembesültem a ténnyel, hogy megint átvert. – Amint látod, bizonyos felsőbb nyomás okán szállást és elfoglaltságot kell neked keresnünk a nyárra – folytatta, és ajkán gunyoros mosoly játszott; legfőbb tartozéka.
- Azt mondtad, a Roxfort a bentlakásos – próbálkoztam meggyilkolni a tervét. – Ez azt jelenti, hogy a Woodcroft nem az!
- Hivatalosan valóban nem – mondta sajnálkozva, és én eltűnődtem, hogy képes valaki kárörvendően sajnálkozni. –A kis létszám miatt nem kapta meg az engedélyt. Ellenben, ha beiratkozott diák vagy, mégis részesülhetsz bizonyos engedményekben, természetesen a Minisztérium tudta nélkül. Egyes családok előszeretettel kihasználják ezt, és szállást igényelnek a lányuk számára a nyárra.
- Az iskolában? – Elborzadva vettem tudomásul, hogy meg van ásva az alap. A Fogadó A Rossz Vakációhoz hamarosan felépül…
- Az iskolában – vetette oldalra unottan. – Tudod, varázsvilág és hasonlók… Egy-két tanterem könnyedén átalakítható hálószobává az ilyen klinsek számára. Remélem, el tudod képzelni.
- De miért nem egy szállodában helyezik el a kölykeiket? – értetlenkedtem. – Azt mondtad, van pénzük!

Rosszkedvűen elhúzta a száját. – Nos… Egyrészt, bár ezek a máguscsaládok valóban tehetősek, egy bizonyos réteg mégis igen fukar és kapzsi. Inkább választják ezt a megoldást, hogy elkerüljék a felesleges költségeket, hisz így jóval olcsóbban megússzák. Másrészt… Van valami, amit még nem tudsz Woodcrofttal kapcsolatban…
-Ne kímélj – sóhajtottam. Már olyan mindegy volt. Ám még én is megborzongtam, mikor felpillantottam, és megláttam Severus arcát.
Már megint utálkozik! Ebből jó hír ki nem sülhet. Akkor is ilyen képet vágott, mikor pár hete közölte velem a jóslástan vizsgám eredményét: nem buktam meg, és folytathatom a tantárgyat jövőre is.

- A leánygyermekek közül sokan – folytatta kelletlenül – maguk kérik ezt az engedményt. Állítólag olyan kis baráti társaságok és… hm… programok működnek az iskolában tanítás után, főleg esténként, amilyet a roxfortos diákok el se tudnak képzelni. Igen… khm… intenzív a társasági élet. Az aranyvérű leányok általában rémesen unatkoznak otthon, hisz végig kell hallgatniuk, ahogy eljövendő életük mindegy egyes pontját megtervezik; illemórákat vesznek, táncolni tanulnak – ezek a woodcrofti hetek az év egyetlen kikapcsolódási lehetőségét jelentik számukra.

Nagyot nyeltem. Az élvezettel teli torokköszörülgetései és a szünettartások előre sejtették velem a keserű véget.

- Vagyis… készüljek fel a legrosszabbra?

Megállt, és fürkészően nézett rám. – Igen – jelentette ki végül.
Csak reménykedtem, vagy tényleg ott volt a bűntudat a szemében?

Na igen. Egy pillanatra biztosan átfutott rajta a kétség, hogy nem fogom túlélni.

**

- De azért vannak fiúk is? – kérdeztem suttogva a kapunál, mielőtt beléptünk volna a Roxforthoz képest kifejezetten kicsiny épületbe. Nem óhajtom hangosan ólnak nevezni, hátha hallgatózik valaki, és a végén még rossz bánásmódban részesülök.

- Néhány – mondta rosszmájúan. Az arcáról leolvashattam a felhozatalt.
- Nem azért kérdezem, mert szexuális kapcsolatot akarok létesíteni velük – lehelte fülébe pszichológus énem, mikor már az előcsarnok Myrtle-vécényi helyiségében sétáltunk. Megköszörülte a torkát, jelezve, hogy kissé váratlanul érte a megjegyzésem. Talán mégsincs humorérzéke.

- Csak, tudod, a lányok kibírhatatlanok – folytattam állhatatosan. – Főleg ha nincs egy XY-os a közelben. Nem akarom, hogy valakinek baja essen…
- Vannak fiúk. Mit gondolsz, mit értettem intenzív társasági élet alatt? – mormolta alattomosan mosolyogva. – Ez nyílt titok bizonyos körökben, de a családok valahogy megfeledkezni látszanak a problémáról. Talán még előnyös is számukra, hisz a kislányuk az év többi részében engedelmes és higgadt kedélyű. – A feszültségvezetésnek ezt a módját meg tudtam érteni; bár Seven sosem segített. A modora genetikailag kódolva van.

- Ahh, de jó – sóhajtottam. – Meg fognak kövezni, mert nincs…

Az igazgató, egy szikár, mogorva kinézetű ember ebben a pillanatban kilépett az egyik folyosóra nyíló helyiségből.
-…barátom – fejeztem be némán tátogva, és még egyszer utoljára megszorítottam Severus kezét.
- Edgar Lestrange – biccentett az úr kedvesem felé, mire ő azonnal viszonozza a köszöntést, és bemutatkozik.

**

- Erősségei? – A pasas fel sem nézett az előtte heverő irathalmazból.
- Bájitaltan, rúnaismeret és sötét művészetek – mondta Severus a balomon lassan. Ő kényelmes, párnázott széken ült, míg én egy apró csotrogányon szorongtam vagy egy méterrel messzebb az igazgatói asztaltól.

Megrángattam a talárja ujját, csöppet sem törődve azzal, milyen dedósan néz ez ki. – Nem kivédés?
- Itt nem kivédés van – vetette oda nekem félvállról kedvesem, és máris ismét a nagyemberre figyelt.
- Kisasszony, ha lehet, ne szóljon közbe, ha felnőttek beszélnek – villantott rám egy Nesze-Nagy-Szemfogam-Van mosolyt mogorván az igazgató. – Az apja valószínűleg egyedül is el tudja intézni a beiratkozását – tette hozzá gúnyosan.

Oppá. Még hogy Dumbledore hűvös! Ehhez képest ő a Mikulás! (Úgyis hasonlít rá…) Összehúztam magam. A pasiról lerítt, hogy nem nagyon lehet vele packázni.

Ráadásul még a természetes kiválasztódásra sem számíthatok esetében, ugyanis ötven körül jár, és látszik, hogy még rohadtul nem akar meghalni. Tehát nyáron nem fog.

Vele fogok tölteni majdnem három hónapot… A rémülettől a váratlan mosolyt is sikerült lenyelnem, ami fölött azért egyensúlyozom, mert Snape-et az apámnak titulálták.

Ezek szerint ő sem tűnik mai csirkének… Lopva felé sandítottam, és megpróbáltam egy idegen szemével végignézni.

Megkívántam. Nem sikerült.

Hülye bájital.

A manőverhez valószínűleg valóban szereznem kéne néhány idegen szemgolyót.

Körülöttem folytatódott a kivizsgálás. – Elvárásai?
- Az RBF-ei már megvannak, így lényegében a szinten maradás, és felzárkózás egyes tantárgyakból – felelte Sev vontatottan.

- Szabadna tudnom, mely tantárgyakról van szó? – duruzsolta a gonosz ördög, akiről lerítt, hogy csak a misszionárius pózt ismeri az ágyban.

- Mágiatörténet és jóslástan – vágta ki az adu ászt az én drágám. Valószínűleg meg akar ölni.

- Ez esetben majd jobban odafigyelünk a továbbhaladására ezen a téren – pillantott rám lekicsinylően a főellenség. – Kora?
- 16 év, született január 9-ike – sietett közölni vele Sev. Még sose láttam ilyen engedelmesnek. Vajon mit kell vele csinálni, hogy ilyen legyen? Pont Misszionárius Bácsi jött volna rá eme sötét titokra?

- Csillagjegye?
- Bak – húzta el a száját Sevie. Nem véletlenül. Egy napon születtünk – néhány éves késéssel.
- Pálcaadatok?
- Fűzfa, 18 hüvelyk, vámpírhajszál.

Az igazgató csak egyetlen pillanatra szűkítette össze a szemét.
- Animágia-gyakorlás?
- Nincs folyamatban.
- Különleges képesség?
- Nincs.
- Háziállat?
- Nincs.

Lám, milyen egyedi jelenség vagyok. Az egyetlen ember, akinek nincsenek beépített extrái. Jó lesz vigyázni rám, ez sajátos állatfaj.

- Alvajárás?
- Még nem fordult elő.
- Tanult etikát?
- Érintőlegesen.
- Tánctudás?
- Minimális. – Minimálisnak nevezni azt, amit én művelek zeneszóra… csak az efféle végtelen cinikus lény teheti. Inkább nulla!, nulla!, vagy mínusz egy, a tetején kicsi kihegyezett tőrrel. Gyilkosan negatív.

,,Két golyó küzd egymás ellen, összehullni, szétsietni:
S e küzdés a nagyszerű fék, pályáján továbbvezetni.” *

Két sötét hajú, gunyoros ember alkudik fölöttem, mintha holmi silány portéka volnék; s láthatóan Severus fog rajtam túladni. De csak miután már belehaltam a kihallgatás megaláztatásaiba. Akkor Lestrange a vállára kap, levisz a bájitaltanterembe, és fölaprít hozzávalónak…

- Hm… Látja a thesztrálokat?
- Nem. – …És elad Sevnek, aki ily módon csak a feldolgozás költségeit állja.
- Érzékeli a wimbledon manók jelenlétét?
Sev felém fordul.
- Nem hallottam még róluk – fintorodom el. Ijesztően középszerűnek érzem magam.
- Elalvás előtt olykor megjelennek neked kis vörös foltok a levegőben röpködve? – magyarázza szeretőm félig-meddig jószándékúan, de a végén egyetértően összenéznek az úrral, és mindkettejük arcán ugyanaz a lesajnáló kifejezés ül. Hová kerültem?
- Igen – bököm ki végül. – Azok azok? – csodálkozva rámeresztem a szemem Snape-em hátára, aki már megint nem velem foglalkozik. Böködöm és böködöm a tekintetemmel, de, mint szokás, a mentális hátba-biliárdozásnak nincs különösebb hatása.

- Testi problémák, szervi elváltozások?
- Időnként kisebb helyi esőzéseket okoz.
- Oka?
- A nedves haj. – Az igazgató gondosan feljegyzi, mint ahogy valószínűleg azt is, hogy kviddicsmeccsek és iskolai ünnepnapok előtt ezentúl nem engednek hajat mosni.
- Viszonyulása az ezüsthöz?
- Elfogadó.
- Vérvonalában nem egészen emberi lények?
- Tíz nemzedékre visszamenően esetleg néhány félvéla és mugli.

Hm. Most hallom először, hogy a varázsvilágban a muglik is különleges lénynek számítanak.

- Szüleinek neve?
- Emily és Thomas McCinson. Szigorúan bizalmas információ. – Mint ahogy az is, hogy Sev hazudik!
Az úr rámsandít, azzal a bizonyára intézményesen halálfaló-gyermekeknek tartogatott pillantással. S valóban, a beszélgetés kis időre beavatatt-szagú lesz.
- Felvett neve?
- Susan Wallace.
- Eredeti neve?
- Nemesis McCinson.
- Személyi száma?
- W-I-C012-9215.
- Gondviselő adatai?
- Severus Snape, W-I-C101-6713, magasrendű képzésben részt vett bájitaltanár, Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskola. Átlagos jövedelmi kulcs, nőtlen, gyermektelen, büntetett előéletű. Bak, 1960, január 9. A pálcaadatok szükségesek?
- Nem, uram, köszönöm. – Az úr komótosan készítgeti a bejegyzéseket, de nem kér újradiktálást; vagy kitűnő memóriája van, vagy nem most hallja Sev adatait először. (Hm, titkos rajongótábor?)
- A diák viselkedésére a bolygók állásának hatása?
- Elhanyagolható.
- Előfordult a családban elmebaj?
- Anyai ágon, három nemzedékre visszamenően.
- Örökletes típusú?
- Igen.
- Egyéb lappangó betegségek?
- Nem tudok róla.
- Fertőző betegségei?
- Cinizmus. Nem, nincs semmi – von vállat kedvesem kelletlen félmosollyal. Lestrange viszonozza a mosolyt, és némileg kedélyesebben folytatja tovább.
- Szexuális kapcsolattól óvandó?
- Nem kérünk őrizetet.
- Erényöve van?
- Egyelőre nincs.
- Iskolai baglyot igényel?
Severus fürkészően rámnéz. – Nem.
- Kinek szolgáltatható ki a diák a szünetek idejére?
- Csakis és kizárólag a gondviselőnek.
- Ellenőrizzük a postáját?
- Nem szükséges.
- Rendszeres bájitalos kezelés alatt áll?
- Nem.
- Túlérzékenység egyes anyagokkal vagy varázstárgyakkal szemben?
- Enyhe. Mágikus medalionok.
- Rendben, Mr Snape – emelkedik fel a székről Lestrange. – A gyermek semmiféle kezelés alatt nem áll, közvetlen aberráltság rajta nem figyelhető meg, semmiféle ártó jellegű különleges képessége nincs; ezennel intézményünkbe felvehetőnek nyilvánítom. Áron fölüli szolgáltatásokat nem óhajt, és csakis a gondviselőnek adható ki, postáját nem ellenőrizzük.
Severus bólint, és a két veszélyes akaratú ember kezet fog.

- Még valami – lép mellénk elégedetten az úr. Közelebb hajol Snape-hez, és jóval halkabban folytatja. – Elhelyezést igényel?
- Hányan vannak bent jelenleg? – figyeli kutatóan kedvesem.
- Hét miss. A többiért a szülők jönnek minden nap pontban hatkor, illetőleg az érintett tanulók már rendelkeznek hoppanálási engedéllyel.
- Rendben – néz rám Sev. – Éjszakai elhelyezést igényelünk.

Lestrange még egy apró bejegyzést készít a könyvébe, majd csúfondáros arccal felém fordul.
- Isten hozta a Woodcrofti Hengist Boszorkány- és Varázslóképző Alapiskolában, Miss Wallace.

Alig észrevehetően megborzongok, és lekapom róla a tekintetem.



*Madách Imre: Az ember tragédiája*