Luthien Lovemagic Oldala

Tartalom: Sokszor említettem már, hogy a vizsgaidõszak, stressz furcsa írásokat hoz ki belõlem. Íme egy újabb példa erre :) Nem is tudom, mi ez az írás, de Ti majd megmondjátok ;) Csak kíméletesen :D Hermione Granger õrült. A hangok is megmondták...

Hangok

Nem tudta, mikor és hogyan kezdõdött. Még a hangok sem tudták megmondani.

Egyfolytában szólongatták, nem hagyták nyugodni, de ha hajlandó volt meghallgatni õket, és merészen kérdést tett fel, kinevették.

Van annál borzasztóbb, mint amikor saját õrült hangjaink nevetnek ki?

- Van – vicsorgott bele a tükörbe Hermione Granger. Nyelvet is öltött magára, majd tovább fésülködött, mintha mi sem történt volna.

Már egy éve élt úgy, hogy senkinek sem tûnt fel, hogy megõrült. Maga is meglepõdött, milyen jól tud színlelni. Csak feltett néha egy-egy értelmesnek tûnõ kérdést, ha beszéltek hozzá, egyetértõen bólogatott, és már készen is volt az álca.

Néha ugyan megjegyezték, hogy csendesebb, mint régen. Hogy kevesebbet jelentkezik, a jegyei sem olyan kiemelkedõek, mint eddig. De õ szégyenlõsen vállat vont és ezzel el is volt intézve a dolog. A többiek nem akarták zavarba hozni, így békén hagyták kérdéseikkel – azt hitték, talán szerelmes, ezért nincs annyi ideje a tanulásra. Még örültek is egy kicsit, hogy normálisabbnak tûnik.

Hermione nem beszélt a hangokról. Jól elvolt velük nézõközönség nélkül is. Egyikük ugyan néha furcsa dolgokra akarta rávenni – például, hogy mérgezze meg a Roxfort teljes tanári karát -, de mivel a kísérlete a hülye házimanók miatt úgysem sikerült, nem számított.

Egy másik hang arra bíztatta, hogy törjön rá Piton professzorra és kínálja fel magát neki. Ez az ötlet jobban tetszett neki, de pont ezért – ellenállt. Félt, hogy a férfi átlátna rajta – õ értelmesebbnek tûnt az átlagnál.

Ez az este azonban más volt. Itt volt az idõ, hogy feladja. A hangok már túl erõszakosak voltak, tûrõképessége határához érkezett. Meg akart szabadulni tõlük – vagy megõrülni teljesen. A kettõ között élni egyre fusztrálóbb volt, és ez nagyon nem tetszett neki.

Tudta magáról, hogy õrült, és ez zavarba ejtõ volt. Mennyivel könnyebb lett volna, ha azt hiszi, teljesen normális, amit tesz!

Mindenre elszánva bekopogott az alagsori lakásba, megigazította a ruháját, kihúzta magát, míg a bebocsátásra várt.

- Miss Granger – lepõdött meg Piton, mikor résnyire nyitotta az ajtót.

- Személyesen – bólintott boldogan a lány. – Én és a hangjaim – tette hozzá kuncogva, hogy biztossá tegye a dolgok természetét.

- Akkor jöjjenek be – tárta szélesre Piton faarccal a bejáratot.

Hermione meglepõdött a szívélyes fogadtatáson, de bevonult a nappaliba. A férfi nem csukta be rögtön az ajtót, mintha még további vendégeket várna.

- Mind benn vannak már? – kérdezte végül. – Már úgy értem, a hangjai.

- Ó, igen, hogyne – kacagott fel Hermione. – Mind itt laknak a fejemben, már velem bejöttek.

- Á, értem – biccentett Piton, és bezárkózott. Még két védõvarázslatot is felrakott. – Mi járatban nálam? – kérdezte végül, miután mindketten helyet foglaltak a kandalló elõtt.

- Az egyik hangom arra bíztat egy ideje, hogy jöjjek ide. Próbáltam ellenállni, de egyre hangosabb.

- És mire bíztatja?

- Hogy csábítsam el magát.

- Igen? – Piton hangja nem árult el meglepetést, vagy csak jól titkolta.

- Igen. Õ a legerõszakosabb. Megelégeltem a dolgot, és inkább idejöttem. – Beszéd közben szétnyitotta talárját, és máris kiderült, hogy alatta nem visel semmit.

- Okos hangjai vannak – csuklott el Piton hangja. – Az én hangjaim azt szokták mondani, hogy „nem szabad vágyakoznod utánuk, ezek itt mégiscsak a diákjaid”. De az ellen nekik sem lehet kifogásuk, ha egy diáklány önként ajánlja fel magát.

- Ezt vehetem igennek? – kérdezte Hermione izgalomtól remegõ hangon.

- Már hogy a francba ne? – lépett Piton közelebb, és felhúzta a székrõl a lányt. Miközben megcsókolta, arra gondolt, reggel, egy felejtésátok után azért nem árt majd, ha hívja a Szent Mungo munkatársait. Veszélyes lehet egy õrült a kastélyban. Addig meg – igyekszik jól érezni magát. Úgyis rég volt nõvel.

VÉGE