|
Hollóhát kontra Griffendél
2007.04.26. 09:56
Tartalom: Egy Lilyért rajongó hollóhátas prefektus elhatározza, hogy bebizonyítja, James Potter valójában milyen alávaló bajkeverő. A dolog szépséghibája, hogy senki nem veszi komolyan a próbálkozását...Szerző megjegyzése:
Minden jog J. K. Rowlingé, nekem csak hosszú volt a vasárnap délutánom.
Ez a második novella, amit felrakok az oldalra, de sorrendben az egyik legelső HP-s írásom volt. Megtaláltam a gépemen, és kicsit javítottam rajta. Na mindegy... Ha van pár percetek, olvassátok el, (és ne kövezzetek meg érte)!
Neil olyan erősen koncentrált, hogy úgy érezte, menten széthasad a feje, de hiába. Ha megfeszült se bírta nonverbálisan eltüntetni azt a nyavalyás poharat. (A robbantás ellenben már egész jól ment neki, és a „Reparo!” használatában is profinak mondhatta magát.)
Egyedül ücsörgött a Hollóhát klubhelyiségében, míg más szerencsések a parkban élvezhették a szabad délutánt. Örömmel gyarapította volna ezen diákok táborát, de a délelőtti bűbájtanon Flitwick finoman célzott rá, hogy nem ártana többet gyakorolnia.
- A tehetség nem minden, drága fiam – sipította az apró termetű professzor, miközben egészen beleszédült a próbálkozásba, hogy a megszólított szemébe nézzen. - Kemény munkával lehet csak tartós eredményt elérni. Úgy bizony…
Vagy szűnni nem akaró fejfájást. Neil előtt elmosódtak a környezete kontúrjai. Olyan jó volna befészkelni magát a fotelba, és szundítani egy-két…
Cipőtalpak dobogása zökkentette ki a bágyadtságból. Vele egykorú lány jelent meg a hálószobákhoz vezető lépcsőn. Göndör, fakóbarna haja fátyolként úszott utána, ahogy sietősen a fiúhoz lépett.
- Jól van, Neil. Kapd össze magad! McGalagony öt órára hívatta a prefektusokat – darálta Julianne fásultan.
- Mára?
- Még jó. – A lány az óráját nézte, és sürgetően topogott a lábával. – Azt hiszed, különben a kastélyban pazarolnám el a péntekemet? Mozogj már! – megragadta Neil karját, és kíméletlenül talpra rángatta.
***
- Nahát, úgy tűnik, Miss Cooper és Mr. Lawrence is megtisztel bennünket a jelenlétével – üdvözölte őket McGalagony.
- Elnézést, tanárnő! – Julianne éles pillantást vetett Neilre, aki engedelmesen utána mormolta a szavakat, aztán lehuppant az utolsó üres székre.
- Biztos kíváncsiak rá, miért tartunk idén külön megbeszélést.
Neilt nem túlzottan érdekelte, de lehetségesnek tartotta, hogy másokra igaz McGalagony megállapítása.
- Nos, most, hogy végre teljes a létszám…
Ezúttal nemcsak a professzor, hanem a többi prefektus is gyilkos tekintettel ajándékozta meg a két hollóhátast. Neil ronda grimaszt vágott viszonzásul. Ők is éppúgy késhettek volna, ezért még nem kell szemmelveréssel sújtani senkit. Persze, értette, hogy szívesebben lennének másutt – ki nem? -, és miattuk csak később szabadulhatnak, de akkor is…
Más helyen… Lily például James Potterrel. (Keserűen elmosolyodott.) Teljesen friss hír volt, néhány negyedéves fruskától hallotta, és élt a gyanúperrel, hogy a dolog szerepet játszott az elmúlt órák siralmas teljesítményében. Fel nem foghatta, Lily hogy járhat együtt azzal a lehetetlen alakkal. Hatodév végén még úgy tűnt, legszívesebben megnyúzná Pottert, erre tessék: ők a Roxfort újdonsült álom-párja. Neilt a rosszullét kerülgette a gondolatra. Potter nem érdemli meg Lilyt, Lily meg… eddig – helyesen – meg volt győződve róla, hogy az istenített kviddics-sztár egy felfuvalkodott hólyag, alávaló szemétláda… Akkor most mi ütött belé?
- A jövő heti meccsel kezdetét veszi a kviddics-idény. Mindannyian tapasztalhatták, hogy ilyenkor az átlagosnál jóval több szabályszegés…
A Lily mellett ülő fiú mocorogni kezdett. Lupin! Neil füstölgött a tehetetlen haragtól. Úgy tesz, mintha komolyan venné a feladatát, közben meg páholyból nézi végig, mit művelnek a drágalátos barátai.
- Tudom, hogy a RAVASZ-okra való felkészülés az idejük nagy részét kitölti majd. El is várom, hogy így legyen, mindazonáltal…
Julianne arca ugyanazt a feszült figyelmet tükrözte, mint a griffendélesé. Neil nem tehetett róla, de lányt még mindig csak óriási rovarhoz bírta hasonlítani. Túl elevenen élt benne a kép, amikor először meglátta: Julianne a klubhelyiségük padlóján ült, közel a kandallóhoz – tüzet kellett gyújtaniuk, mert az volt az évszázad legfagyosabb szeptembere -, és mikor felnézett a lángok megcsillantak óriási, kerek szemüvegén… Neil felüvöltött ijedtében – amit azóta is felemlegettek neki néha –, és elhajította a kezében tartott könyveket. (Az incidensre valószínűleg soha nem kerül sor, ha a Roxfortba-indulás előestéjén az unokatestvérei nem nézetnek végig vele egy horrorfilmet izgalom-űző gyanánt.)
- Átlapoztam Madam Pomfrey tavalyi jelentéseit, és az adatok kétségbeejtőek. Minden egyes roxforti diákra átlagosan 4, 73 gyengélkedői látogatás jut…
Zelda Hayes színpadias ásítással fejezte ki, mennyire unja McGalagony előadását. A tanárnő nem vette észre - mert túlságosan belemerült az elrettentő statisztikák felsorolásába -, Neil és Marius, a lány partnere, viszont igen, és mindketten elvigyorodtak.
Hát igen. Neil nem osztotta a mardekárosok iránti általános ellenszenvet, tekintve, hogy korábban az apja, valamint az egyik nagyanyja is annak a háznak a tagja volt. Részben ezért – tehát Lily iránti rajongás ide vagy oda -, ő már réges-rég eldöntötte, hogy a griffendéles banda és Perselus Piton harcában, az utóbbit támogatja.
- Ez a helyzet egyszerűen elfogadhatatlan…
Neilre álmosítóan hatott az ablakon beszökő tompa, délutáni fény. Réveteg tekintettel figyelte, ahogy a sugarak megtörnek Holly Gray borzas tincsein. Soha nem tudta eldönteni, milyen színű is pontosan a metamorfmágus haja. Valami egészen furcsa árnyalat volt a szőke és a vörös között…
- És ha Mr. Lawrence is képes ébren maradni még néhány röpke percig…
Neil összerázkódott, és csak most tűnt fel neki, hogy kis híján lecsúszott a székről. Julianne durván az oldalába könyökölt. (Nem jóindulatból – azzal elkésett -, hanem dühében.)
- Bírd ki! – sziszegte.
Neil kihúzta magát, és próbált úgy tenni, mint aki figyel. Valójában zúgott a feje, és alig tudott összpontosítani.
- Gátat kell szabnunk végre a sorozatos kihágásoknak – fejezte be a professzor. (Neil erre kis híján hangosan felnevetett. Azoknak a bizonyos „kihágásoknak” a nagy részét épp McGalagony szeretett diákjai követték el.) – Nos, egyelőre ennyi.
- Éljen! – tátogta egy ötödéves a többi griffendélesnek, de ahogy a tekintete találkozott a házvezető-tanáráéval, arcára fagyott a mosoly.
- Elmehetnek – adta meg az engedélyt McGalagony -, kivéve Mr. Horse-ot. És ne feledjék, mi a célunk! – fűzte hozzá búcsúzóul.
- Neked persze gőzöd sincs róla, igaz? – kérdezte Julianne csúfondárosan, miután az ajtó becsukódott mögöttük.
- Hogyan is volna – csatlakozott hozzájuk Holly. – Úgy viselkedik, mint egy alvajáró.
Neil megjátszva a sértődöttet, faképnél hagyta őket. Neki igenis megvolt a célja: elhatározta, hogy elkapja James Pottert.
***
A következő héten valóban elszabadult a pokol, aminek ki tudja miért – Neil természetesen tudta -, Piton volt a szenvedő alanya, holott ő nem is tartozott egyik kviddics-csapathoz se (pláne nem, ha azok történetesen a Hugrabug és a Griffendél színeit viselték).
- Ennyi volt – jelentette be Holly, pedig alig néhány folyosót fésültek csak át az őrjárat során.
- Mi?! – fakadt ki Neil. – Nem hagyhatsz itt.
Holly a fejét csóválta, és a fiú vállára tette a kezét.
- Sehol egy gaz, rejtőzködő merénylő, se mit sem sejtő áldozat – mondta lassan, tagoltan. (Ő és Julianne bosszantóan gyakran játszották ezt Neillel). – Ha mégis felbukkannának, egyedül is megbirkózol vele – tette hozzá vidáman. – Nekem, viszont muszáj mennem. Edzésünk lesz, és nem hiányozhatok. A meccs előtt gyakorolnunk kell David új taktikáját. A lényege, hogy…
Neilről lerítt, mennyire hidegen hagyja, bármilyen kviddiccsel kapcsolatos téma. Holly vetett rá egy utolsó „Nem tudod, miből maradsz ki!” – pillantást, aztán elindult az alagsor felé.
***
Neil magányosan csatangolt az ürességtől kongó épületben, és rettenetesen unatkozott, egészen addig, míg az egyik lépcső aljában heverő, sötét tömeg magára nem vonta a figyelmét. A csatakos, nedves ruhakupac nyöszörgött, és ahogy Neil közelebb hajolt azonosítani is tudta, kibe botlott: Perselus Piton.
A kezét nyújtatta a fiúnak, de Piton nem törődött vele. Segítség nélkül állt talpra.
- Potterék voltak? – érdeklődött Neil együttérzően.
- Zseniális következtetés – Piton a falnak támaszkodott. Akármivel áztatták is el a talárját, egyre erősebben bűzlött. – Nem hiába vagy hollóhátas – lihegett, mintha nemrég rohant, vagy küzdött volna. (Esetleg mindkettő.) – Szerencse, hogy ilyen ragyogóan gyors az észjárásod, máskülönben kénytelen volnék én elmagyarázni, miért feküdtem ott.
A fiúnak mostanra leesett, hogy Piton gúnyolódik rajta.
- Talán tehetnék valamit… - kezdett bele mégis.
- Hogyne – bólogatott Piton. - Kopj le! Fényesítgesd tovább azt a jelvényt, vagy csinálj, amit akarsz, de nekem mára elég volt a társaságból – mivel látta, hogy Neil nem mozdul, ő maga indult el botladozva a lépcső irányába.
***
- Mesélj! Miről maradtam le? – szegődött Holly Neil mellé. – Meg kellett mentened szegény, gyámoltalan mardekárosokat a rémisztő…
Neil beléfojtotta a szót.
- Ami azt illeti, igen – közölte dacosan. – Vagyis, kellett volna, de sajnos nem értem oda időben.
- Mi történt?
Holly lefékezett, ezért a fiú is kénytelen volt megállni.
- Potter, mint mindig.
- És te már ítélkeztél is, ahogy mindig.
- Véded őt? – kérdezte Neil felháborodva.
- Peter Pettigrew a gyengélkedőn van – felelte Holly kitérően. – Erről beszéltek, mikor visszamentem átöltözni. Nyilvánvaló, hogy kapcsolat van a két eset között.
Neil megrántotta a vállát.
- Túlerőben voltak Piton ellen, tehát, ha közülük végezte valaki Madam Pomfrey-nál, abból az következik, hogy valószínűleg az ellenfelük támadott először – fejtegette a lány.
- Naná, mert Piton olyan ostoba.
- Nem ismered őt. Persze én se… - tette hozzá elgondolkodva. – De ha mindig ésszerűen viselkedne, feleannyi sérülést, és átkot se szedne össze.
- Miért mentegeted Pottert? – makacskodott Neil.
- Valakinek képviselnie kell a másik álláspontot is – mosolygott Holly békülékenyen. - Te elfogult vagy, így képtelen a tisztánlátásra, vagyis nem tudod tárgyilagosan megítélni a…
- Piton ment el innen nemrég, mocskos, tönkretett ruhában… - Neil a jelek szerint eltökélte, hogy veszekedni akar.
- Pettigrew meg…
- Lily jobbat érdemelne egy olyan degenerált bunkónál, aki számára a legfőbb szórakozás, ha sportot űzhet az efféle kicsinyes tréfákból.
Neil félig-meddig arra számított, hogy a kitöréséért cserébe, a lány is üvölteni fog, de Holly visszafogta magát.
- Engem a legkevésbé sem érdekel Lily Evans szerelmi élete – közölte méltóságteljesen. – Most bocsáss meg! – azzal sarkon fordult.
***
Peter másnap társaságot kapott, méghozzá Piton személyében, és bár nyilván meghatotta a gesztus, azért nem köszönte meg a barátainak.
Neil a fellegekben járt, és szerette volna Holly orra alá dörgölni, hogy lám, igaza volt, de a lány tüntetően keresztülnézett rajta. Neilt bántotta a mellőzöttség, és közérzetét tovább rontotta, hogy állandóan látnia kellett, hogyan turbékol Lily és Potter: étkezéseknél, meccs után, óra előtt, a folyosón, a parkban… Szép lassan beleőrült.
***
A következő hetek nem hoztak jelentős változást, leszámítva, hogy Holly ismét hajlandó volt szóba állni Neillel. (Köszönhetően annak, hogy a fiú órákig kuncsorgott McGalagonynál, míg végül a professzor megunta, és egy időpontra osztotta be őket. A közös járőrözés végül meghozta a gyümölcsét, mert ugyan Neilnek jó pár szidalmat le kellett nyelnie – ráadásul arra se jött még rá, egész pontosan mivel érdemelte ki őket - de a lány végül beleegyezett a normális kommunikációba.)
Az engesztelő-hadjárat mellett, a fiú továbbra is kitartóan üldözte Potter bandáját – akiknek egy idő feltűnt a dolog, és remekül mulattak a lebuktatásukra tett, elfuserált próbálkozásokon -, és epekedett Lilyért. Tisztában volt vele, hogy a lányért folyó harc valójában illúzió, mert a többi érintett nem vett tudomást róla, de képtelen volt nem reménykedni.
***
Karácsony után Piton megint a gyengélkedőn köszöntötte a hétvégét, de nem találtak semmilyen bizonyítékot a támadói kilétére vonatkozóan. Neil persze tudta, ki a tettes, és Lily is, mert a következő hónapban messze elkerülte Jameset.
***
Februárra Lily érthetetlen módon kibékült Jamesszel, így Neil megint kibírhatatlan lett, és az órai teljesítménye is látványosan romlott. Bimba sajnálkozva jegyezte meg, milyen szörnyű, hogy a vizsgadrukk még a legfelkészültebb tanulókat sem kíméli.
- Hogy mer engem egy kalap alá venni azokkal a… - Neil túl feldúlt volt ahhoz, hogy szavakat találjon az RBF-re, illetve RAVASZ-ra magoló diákok jellemzésére. – Ők kikészültek. Én…
- Neked az ég egy adta világon semmi problémád nem volna, ha Lily végre ráeszmélne irántad érzett lángoló szerelmére, és a karjaidba omlana. Eltaláltam?
Neil nem értette, Holly hangja mitől olyan bánatos… Tulajdonképpen volt egy tippje – a gondolat a vitájuk után fogalmazódott meg benne -, de eddig félt újra előásni a témát. Most azonban, talán eljött az alkalom, hogy megtegye. (Elvégre McGalagony, hogy lerázza őt, midig Hollyt jelölte ki mellé partnernek, tehát ha a lány fel is húzza magát, lesz alkalma bocsánatot kérni tőle.) Mély levegőt vett.
- Egy cipőben járunk… - vágott bele.
Holly eléje lépett, és fürkésző szemmel, csodálkozva nézett rá.
- Nem hittem volna, hogy észreveszed – jegyezte meg csendesen.
- Hé, ennyire azért nem vagyok vak – nevetett a fiú megkönnyebbülten. Úgy érezte, jó irányba halad a beszélgetés.
- Ebben kevesen adnának neked igazat.
Neil elmosolyodott.
- Figyelj! Bár nem értek egyet a választásoddal, de elfogadom…
- Hogyan? - Holly megütközve hátrált egy lépést.
Neil ettől kicsit összezavarodott, de rendületlenül folytatta:
- Ismered a véleményemet James Potterről.
- James Potter? – kiabálta Holly.
Ez valahogy nem illett a képbe.
- Igen… Olyan elszántad védted őt, és mikor Lilyről…
Holly dühösen arrébb lökte a fiút.
- Jaj, Neil! Olyan ostoba vagy.
A fiú döbbenten bámult a rohanó lány után.
- Tényleg ostoba vagy, Neil.
Neil ijedten megpördült. Mögötte James Potter állt, és sajnálkozva ingatta a fejét. (Nagyjából ennyi volt, amit a talárja felett viselt mágikus köpeny látni engedett belőle.)
***
Fél órával később, miután Neil büntetőmunkára küldte Jameset, ő pedig vigyorogva tett esküt, hogy nem fogja teljesíteni, a fiú fáradtan rogyott le a klubhelyiség egyik foteljébe.
- Ellógjuk a szolgálatot? – pillantott fel Julianne az átváltoztatástan-jegyzeteiből. – McGalagony élve megnyúz, ha rájön.
- Nem érdekel. Elegem volt – közölte Neil a plafonnal.
- Na és mi lesz a te szegény, védtelen mardekárosaiddal?
- Ha bajba kerülnek, azt maguknak keresték, ahogy mindenki. (Neil legendás, mardekárosok iránti szimpátiája erősen csökkent mióta Harvey Gillard kutyafüleket átkozott rá csak azért, mert – egyébként teljesen jogosan – büntetőmunkára küldte az öccsét, Scottot.) – az ingerült tónus hallatán az alsóbb évesek áthurcolkodtak a távolabbi asztalokhoz.
- Mi történt? – tudakolta Julianne, hosszú beszélgetésre számítva.
- Biztosítottam Hollyt, hogy engem nem zavar, hogy belezúgott Potterbe…
- Mit csináltál?!
Az első-, és másodévesek jobbnak látták elhagyni a klubhelyiséget.
- …erre felkapta a vizet. – Neil tudatáig ekkorra jutott el Julianne felkiáltása. – Tessék?
- Minek mondtál neki ilyet?
- Hát… Mert ez az igazság. Szereti Pottert, és felőlem tegye csak…
Julianne vészjóslóan vonta össze a szemöldökét.
- Elárulnád, mi ezzel a probléma? Talán félreértettem valamit?
Julianne sikítani tudott volna.
- A haragja, mikor Lilyt emlegettem… Minden egybevág.
Julianne visszanyelte a haragját, arcán fájdalmas-sajnálkozó kifejezés jelent meg.
- Te tényleg nem érted, ugye? – a homlokát a tenyerébe hajtotta, úgy ingatta a fejét.
***
Neil a kviddicspályán talált rá Hollyra, és egész az öltözőig loholt a nyomában – hálát adva Merlinnek, hogy a gurkók elrepültek valamerre, a két terelő ugyanis célozgatott rá, hogyan állnának bosszút az őrzőjük megbántóján -, mire a lány végül megállt.
- Mit akarsz? Újabb korszakalkotó elméleted van az érzéseimre vonatkozóan?
- Tulajdonképpen Julianne-nek van. Én csak a végére szeretnék járni. Közönség nélkül, ha egy mód van rá.
Holly mérlegelte a kérést, aztán intett, hogy Neil kövesse az öltözőbe.
Neil érdeklődést színlelve fordult körbe – bármit, csak ne kelljen a lányra néznie -, de valójában soha nem kívánkozott a kviddics eme szentélyébe.
- Kinyögöd végre? – szólt rá Holly. – A többiek is be akarnak jutni, és ma már amúgy is eléggé kihúztad náluk a gyufát.
Neil igyekezett összeszedni magát.
- Julianne szerint tévedtem, és te nem is Pottert szereted, hanem… hanem engem. Persze ez hülyeség, vagy nem? Úgy értem…
Holly a földre szegezett tekintettel ingatta a fejét.
- Halálosan elegem van belőled – mondta, és megcsókolta.
***
Neil utálta, hogy úgy kezelik, mint egy átkozott pingponglabdát. (Nem gurkót, mert a kviddics-hasonlatokat ki nem állhatta.) Holly megint nem hagyott időt neki arra, hogy bármit is reagáljon, egyszerűen elfutott. Ő meg, küzdhette át magát egy csapatnyi felbőszült hugrabugoson, hogy aztán az egész Roxfortot átkutassa utána. Rémes az a nő! Ennyire még ő se nehéz eset. (Kétségbeesetten kívánta, hogy ez utóbbi megállapítás igaz legyen.)
Fojtott káromkodás ütötte meg a fülét. Emlékeztette magát, hogy első a prefektusi kötelesség – és titkon még örült is, hogy elodázhatja a találkozást a felbőszült Hollyval -, aztán sóhajtva a hangok forrása felé vette az irányt.
A folyosó végén jobbra fordult, épp időben, hogy lássa, ahogy Potter átka a falnak vágja Pitont. A mardekáros összecsuklott, de távolról úgy tűnt, nincs komolyabb sérülése.
Neil jelenléte Siriusnak szúrt szemet elsőként.
- Társaságunk van – mutatott a fiúra.
- Jaj, ne, Neil! Most nincs hangulatunk hozzád.
Neil először figyelmeztetni akarta Jameset, hol is kéne lennie, de aztán elvetette az ötletet.
- Nekem se hozzátok.
Elnézett a griffendéles mellett, és észrevette, hogy Lupin meg Pettigrew tucatnyi fura, fekete állattal viaskodik.
- Hát azok?
- Skorpiók – világosította fel Sirius. – Pipogyusz uszította őket Remusra.
- Értem – felelte Neil kábán, és indulni készült.
- És most mi lesz? – szólt utána James. – Megint büntetőmunkára küldesz?
Neil felsóhajtott és megrázta a fejét.
***
Először azt hitte, Lily áll az ablaknál. A „napfény folyékony aranyként ömlött végig a mélyvörös tincseken”, ő pedig komolyan elgondolkodott rajta, hogy fel kéne keresnie Lumpsluck professzort vagy Madame Pomfreyt, mivel az őrület biztos jelének tartotta, hogy ilyenkor is azt a bárgyú Ricky Stealt idézgeti.
Odasétált a lányhoz, akinek még az arcvonásai is Lilyéire emlékeztettek. (Ezt persze nem láthatta pontosan, mert a fény miatt csak hunyorogva tudott ránézni.)
- Így már megfelelne? – kérdezte Holly szomorúan, és egy kis vádló éllel a hangjában, mikor már nem játszhatta tovább, hogy nem veszi észre a fiút.
Neil az ablakkeret másik oldalának támaszkodott, és vagy egy percig csendesen figyelte a lányt. Hollynak végül elege lett belőle.
- Így csak Lily szánalmas utánzata vagyok.
Neil kénytelen volt egyetérteni, de úgy érezte, nem lenne tanácsos ezt hangosan is kimondania, ahogy nem vezetne jóra a másik alternatíva, a nevetés se, ezért továbbra se szólalt meg.
- Tehát vagy elfogadsz olyannak, amilyen vagyok, vagy… a te bajod – dühösen letörölte a könnyeit.
- Erre válaszoltam volna sokkal korábban is, ha engeded, ahelyett hogy a sorsomra hagysz. A csapattársaid ugyanis boldogan laposra vertek volna, ha nem közeledik vészesen a vacsoraidő.
- Valahogy nem tudlak sajnálni érte – mondta Holly közönyösen. – Szóval? Hallhatnám azt a választ?
- Mit? Ja! – kapott észbe Neil. – Te kellesz, nem Lily. Szörnyű volt, ha Po… Jamesszel láttam őt, de nem tettem semmit, hogy ez változzon, ellenben… Felidegesítettem McGalagonyt, csak hogy a közeledben lehessek. Épeszű ember nem csinál ilyet.
- Neil! Annyira hülye vagy – Holly a fiú vállára hajtotta a fejét.
Neil inkább csókot várt volna, de azért csendben tűrte, hogy a könnyek eláztassák a talárját, közben azon morfondírozott, hogy ha annyian, és olyan sokszor ismételgetik, hogy idióta, talán lehet benne valami.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
