Luthien Lovemagic Oldala

Tartalom: Ez az írásom hasonlít a "Ne várj többé" címû mûvemhez, csak nem slash, nem szerepel benne Ginny (és Hermione is csak kicsit) és úgy egészében véve teljesen más. De egy kapcsolat részeit mutatja be... jókat és rosszakat...

Harry Potter másfél éve vette feleségül Lisát. Lisa Horváth nem volt különösen szép, de nem volt csúnya, nem volt kifejezetten okos, de nem volt buta sem. Amolyan átlagos mugli lány volt.
Mert igen, a híres Harry Potter felesége egy egyszerû mugli asszony volt, aki csak boszorkány húga által ismerte a varázsvilágot.
Elõször Ronald Weasley temetésén találkoztak. Harry nem sírt. Erõnek erejével próbálta visszatartani a könnyeit, és ez feltûnt az elhunyt Weasley-fiú távoli rokonának: Lisának is. A temetés alatt végig Harryt figyelte, hamarosan rá is jött ki az, de nem érzett iránta csodálatot. Csak sajnálatot és mérhetetlen szánalmat. A szertartás után aztán szó nélkül magával rángatta Harryt az egyik sarokba.
- Mit képzelsz? – ripakodott rá Harry az ismeretlen lányra. – Gyászolok. Nincs idõm autógrammot osztogatni, sem csókokat a rajongóimnak!
- Nem kell egyik sem. Nem vagyok a rajongód!
- Nem? – Harry annyira meglepõdött, hogy hirtelen kedvesen szólt a lányhoz. – Talán nem tudod, ki vagyok?
- De tudom, Harry. Segíteni szeretnék.
- Tényleg? – Ez még jobban meglepte. Az utóbbi idõben - Voldemort legyõzése óta - csak rajongók szólították meg, akárhová is ment. De a meglepetés ereje nem tudta kiszorítani a szívébõl a keserûséget, így visszatért a további elutasító hangnemhez. – Mit tudnál te nekem segíteni? Visszahoznád Ront az életbe?
- Nem. Sajnos erre nem vagyok képes. De azt hiszem, segíthetek…
- Hogyan? Különben is: Ki vagy te egyáltalán?
- Lisa. Lisa Horváth. Ronald egy távoli rokona. Mugli vagyok…
- És hogy segíthetnél nekem, Lisa Horváth?
- Egy tanáccsal, Harry Potter. Csak egy tanáccsal. Soha ne tartsd vissza a könnyeid. Nem tesz jót, ha magadba fojtod. Tudom, hogy a büszkeség nem engedi. És ha hazamész, ugyanúgy nem ejtesz majd egy csepp könnyet se a legjobb barátodért… De kérlek, ne tedd! Mérhetetlen fájdalmat látok benned és nem szabad, hogy benned maradjon, mert elemészt. Hidd el, Harry Potter, nem csökkenti a büszkeséged, ha sírsz, mikor egyedül vagy. Én is büszke vagyok, akár csak te. De sírok néha. Azt ajánlom, Harry, ott sírj, ahol senki se lát. Vagy ott, ahol csak olyanok látnak, akik elõtt nem félsz ejteni pár könnyet.
Harry végighallgatta a lányt, aztán pár másodpercig csak némán álltak egymás szemébe nézni. Végül Harry feladta az ellenállást. Lecsurgott arcán egy könnycsepp… Zokogva vetette magát Lisa nyakába.

***

Aztán gyakran hívta át magához Lisát. Csak beszélgetni kicsit, csak elmondani neki, ami fáj, csak meghallgatni õt… Csak sírni egy kicsit együtt. A találkozók egyre sûrûsödtek, a beszélgetések egyre személyesebbekké váltak és Harry és Lisa elválaszthatatlan barátok lettek.
Aztán ismeretségük hetedik hónapjában Lisa levelet kapott Magyarországról. A mugli postával küldött levélben hazahívták õt, egy Kállóssemjén nevû faluba (ott született és ott élte le élete elsõ öt évét is), hogy ápolja beteg nagynénjét.

***

- Nincs más, aki vigyázna rá? – kérdezte Harry nagyjából ezredszerre a levél olvasása óta. Persze a válasz egyértelmû volt. Ha van is ilyen rokon, Lisa kötelességének érzi, hogy menjen.
- Dóra néni számít rám – felelte mindig sóhajtva.
- Hiányozni fogsz, Lisa.
- Te is nekem, Harry. De mennem kell. Ez a dolgom. Dóra néni nagyon kedves. És még csak hatvankét éves. Bizonyára egy-két héten belül jobban lesz. Két hét múlva találkozunk, rendben? Addig pedig levelezhetünk minden nap.
- A mi módszerünkkel?
- Küldheted Hedviget. Dóra néni tud a ti világotokról.
- Rendben. Lis… Gyere haza minél hamarabb, írj gyakran és… vigyázz magadra.
- Hát persze. – Lisa átölelte Harryt és könnyeit elrejtve kimenekült a szobából.

***

Lisa elutazott, az idõ pedig szinte repült. Hamar elérkezett a hazaérést ígérõ két hét múlvai dátum, és el is múlt. Pont úgy, mint az utána következõ négy hónap.
Eleinte Lisa minden nap hosszú leveleket írt - részletesen kifejtve Dóra néni állapotát, leírva a falut és környékét, a napi bevásárlást… - amikre aztán Harry rögtön hasonló terjedelemben válaszolt. A távozás utáni második hónapban aztán a levelek megrövidültek, megritkultak. A 3-4 naponta érkezõ 2-3 soros levelek semmitmondóak és személytelenek voltak. Harry aggódni kezdett Lisáért.
Egy levélben aztán konkrétan rákérdezett, hogy mi a baj. És másfél hónapig nem kapott választ. Aztán kapott. Csak épp nem olyat, amilyet szeretett volna.

„Harry!
Dóra néni meghalt. 16-án, azaz holnapután temetik. A temetésen csak én veszek részt és a lelkész. Nem akarok látni egyetlen barátot sem. Azt hiszem végképp letelepszem Dóra néni házában. Ne keress többé, Harry! Csókol: Lisa”

Harry két álmatlan éjszaka után úgy döntött, hogy végiggondolja magában a dolgokat. Így hát leült és végiggondolta. Arra jutott, hogy nem engedheti el Lisát. Nem, mert nagyon jó barát… mert beleszeretett, menthetetlenül. Vissza kell hoznia! El kell mennie a temetésre!
Döntött. Fekete ruhát húzott, próbálta rendbeszedni kusza haját, aztán Kállóssemjénre hoppanált.

***

Csendesen megállt, távol Lisától. Végighallgatta a rövid megemlékezést és várt, míg Lisa lerótta kegyeletét a friss sírnál.
- Harry? – sziszegte a lány, ahogy meglátta õt. – Mit keresel itt?
- Téged, Lisa. Beszélnünk kell.
- Nem kaptad meg a levelem?
- Azt, amiben ok nélkül lerázol? Nem.
- Gyere!
- Nem gyere te! – Harry megragadta Lisa kezét, és a következõ percben már Dóra néni házában álltak. – Tehát beszélnünk kell.
- Mirõl? Kértelek, hogy ne keress!
- Vissza kell jönnöd velem!
- Nem! Eszemben sincs visszamenni London forgatagába!
- Rendben. Keresünk egy kis angol falut és…
- Nem! Angliába sem akarok visszamenni!
- Jó. Akkor felköltözünk Budapestre…
- Nem! Ennyi erõvel Londonba is mehetnénk!
- Rendben. Élj akkor itt, Lisa. Hozom a cuccaimat.
- Harry Potter! Mágia nélkül akarok élni! – Harry biccentett és elõvette a pálcáját.
- Jól van, Lisa. Akkor kettétöröm! Nem tudom, hogy fog reagálni rá, úgyhogy inkább húzódj hátrébb!
- Ne! A varázsvilág üdvöskéje nem léphet ki a varázsvilágból!
- És ha a varázsvilág üdvöskéje megunt üdvöskének lenni? Ha megunta a rajongókat? Ha elege van az autogram-kérõkbõl? Ha rájött, hogy ennél többõl áll az élet? Ha veled akar élni, mert rájött, hogy nélküled nem tud?
- Harry… Ennyit nem érek. Ennyit senki sem ér. Miért adnál fel mindent egy barátért?
- Mert egy olyan barátér, mint te, az életemet is odaadnám. Ráadásul te más vagy. Több mint barát. – Lisa az utolsó mondatra ügyet sem vetve beszélni kezdett. Dühösen sziszegve fogott hozzá a mondandójához.
- Jól van, Mr. Harry Ragaszkodomabarátaimhoz Potter! Ha te ilyen kedves kedvedben vagy, akkor én is elmondom az igazat! Figyelj, kicsi Potter, mert viccesnek fog tûnni! Tegyük fel, a kis Lisa Horváth beleszeretett a nagy és elérhetetlen Harry Potterbe. Szerinted mit kellene tennie ebben a helyzetben szegény lánynak?
- Mi lenne, ha elmenne Harry Potterhez, és elmondaná neki?
- Nem menne el hozzá, mert fél. Ugyan, miért kellene a csúnya, buta mugli lány a világ megmentõének?
- Mondjuk, mert a kiválasztott szemében Lisa a legszebb lány. És, mert a kiválasztott szerint ebben a mugli lányban több mágia lehet, mint magában. Az igaz, hogy Lisa teljesen hülye. De csak azért, mert nem vallja be Harry Potternek az érzéseit.
- Hát ezt akarod, Harry? Jól van. Szeretlek! Erre most mit mondasz?
- Elgondolkodtató kérdés. Talán el sem hiszed, mégis milyen egyszerû a válasz.
- Micsoda?
- Nos… a válasz… a válasz: én is.
- Micsoda? – Lisa meghökkent. Vagy talán fel sem fogta, mit mondott Harry.
- Azt mondtam, én is. Én is szeretlek.
- De hát…
- De? A nagy Harry Potter is csak egy egyszerû ember. Eddig te emberként kezeltél.
- Ezután sem leszel látványosság! Nem érsz te annyit! – Pajkosan megbökdöste Harry mellkasát az ujjával.
- Ezt ne csináld, Lis!
- Mit?- Végigsimította Harry arcát, nyakát, mellkasát… Harry magához rántotta és hosszan megcsókolta. Lisa kibújt az ölelõ karok közül. – Itt ne! Itt, ahol Dóra néni…
- Gyere… hazahoppanálunk Londonba. Majd visszajövök a holmidért. Most ne foglalkozz vele. – Magához ölelte a zokogó lányt és dehoppanált.

***

Attól a naptól kezdve Lisa Harry Potterrel élt. Minden tökéletes volt. Lisa csupán háromszor kívánt elköltözni és Harry is csupán négyszer döntött úgy, hogy ez a kapcsolat halálraítélt. Ilyenkor egyikük – az, aki költözni akart – elõkapott egy bõröndöt és pakolni kezdte bele a ruhákat. Közben csupa sértõt vágtak a másik fejéhez, míg meg nem telt a bõrönd. Ekkor két dolog történhetett.
Ha Lisáé volt, akkor Harry felajánlotta, hogy segít neki becsukni, kivinni a kocsiig, vagy elhoppanál vele a pályaudvarra. Esetleg legalább összezsugorítja, és könnyûvé teszi, amíg Lisa utazik.
Ha pedig Harry kívánt utazni, Lisa ajánlotta fel neki a segítségét, miszerint kivasalja a ruhákat, összehajtja õket és fõz vagy süt Harrynek egy kis útravalót.
Ezután jött egy-egy rövid mosoly, egy-egy bocsánatkérés, egy-egy rövid kacaj, és egy-két hosszú csók. Majd szépen kipakolták a bepakolt ruhákat. Így ment ez összeköltözésük után egy évig. Aztán történt valami, ami mindent megváltoztatott a kapcsolatunkban… A sajtó kiszagolta viszonyukat.

***

- „Csak azért járok ezzel a Lisával, mert az apja nagy vagyont fog ráhagyni hamarosan. Különben is futó kaland az egész. Csak a vagyona kell.” Mi ez, Harry?
- A Reggeli Próféta mai száma.
- Te mondtad ezt?
- Dehogy mondtam! Egyrészt nem vagy „futó kaland”, másrészt nem kell a vagyonod, harmadrészt meg nem is fogsz örökölni.
- Honnan tudnak rólunk?
- Az a csoda, hogy eddig nem tudták. Mióta ismerjük egymást, mióta vagyunk együtt, és még csak pár hete tudják.
- Micsoda?
- Azt mondtam, pár napja tudhatják… - Harry tudta, hogy elveszett.
- Pár hete! Ezt mondtad!
- Igen, ezt… Pár hete hozta le a Próféta az elsõ cikket.
- Miért nem mondtad?
- Nem akartam, hogy megbántódj. Csak pár cikk… És nem számít. Mindegy, hogy tudják-e. Hiszen mi akkor is szeretjük egymást!
- Szeretném látni a cikkeket!
- Nem, Lisa! Nem szeretném, hogy felizgasd magad!
- HARRY POTTER!
- Jól van, várj! – Harry bement a dolgozószobájába és egy kupac újsággal tért vissza. Lisa elé tette õket.
- Ennyi?
- Ennyi. Lis, kicsim…
- Nyugalom, Harry Potter. Hagyj olvasni! – Maga elé vette az elsõ újságot. Csak a fõcímeket olvasta el, aztán nyúlt a következõ újságért.

„HARRY POTTER MEGTALÁLTA AZ IGAZ SZERELMET? VAGY ISMÉT VALAKI, AKI CSALÓDÁST OKOZ?”
„HARRY POTTER TITKOS BARÁTNÕJE! HONNAN JÖTT A TITOKZATOS LÁNY?”
„HOGY SZEREZHETTE MEG A CSÚNYA LÁNY HARRY POTTERT? SZERELMI BÁJITAL? IMPERIUS?”
„HARRY POTTER SZERELME HALÁLFALÓ CSALÁDBÓL SZÁRMAZIK!”
„A KIS LISA HORVÁTH NEM BOSZORKÁNY! HOGY KERÜLT MUGLI A NAGY VARÁZSLÓ MELLÉ?”
„LISA IMPERIUS ALATT TARTOTTA HARRY POTTERT! A MEGTÖRT TÚLÉLÕ MOST NYILATKOZOTT!”
„HARRY POTTER APA LESZ! A KISFIÚ HAT HÉT MÚLVA JÖN VILÁGRA!”

- Harry!
- Lis?
- Nyilatkoztál az újságoknak?
- Nem. De nem titkoltam elõttük semmit.
- Ez így nem jó. Ugye, te is tudod?
- Persze, de lassan elfelejtik.
- Remélem. – Felsóhajtott és átölelte Harryt.

***

- Harry!
- Szia, Lisa! – Harry észrevette, hogy a lány sír. – Mi a baj?
- Ki az a Hermione Granger?
- Hermione az a lány… Tudod, már meséltem róla. Együtt jártunk a Roxfortba és nagyon jó barátok voltunk.
- Nem azt kérdezem, ki volt! Kid most?
- Most is a barátom – értetlenkedett Harry.
- És mondd… mikor is találkoztál vele utoljára?
- Két éve immár. Még Ron temetésére sem tudott hazajönni,
- De hozzád el tudott, igaz?
- Dehogy tudott!
- Szívem, ugye nem olvastad még a mai Prófétát?
- Nem. Nem volt idõm. – Harry már semmit sem értett.
- Akkor biztos nincs még kész a magyarázatod, hogy miért csókolóztok ma a címlapon?!
- Micsoda? – Kikapta Lisa kezébõl az újságot. – Tudod, Lisa vannak bûbájok, amikkel a képeket bármire rá lehet venni.Sõt, ha egy korábbi kép volna, akkor egy fõzetbe mártva a rajta lévõ alakok felveszik a mostani alakjukat…
- Miért keresel kibúvót?
- Nem kibúvó!
- Léteznek egyáltalán ezek a varázslatok?
- Minden boszorkány tudná ezt! Minden boszorkány elfogadná! Így kezdjen muglikkal az ember!
- Így kezdjen Voldemort utódával, a Mugligyûlölõ Harryvel! Tudod, Harry Potter, ebben a helyzetben minden boszorkány úgy szakítana veled, hogy dehoppanál. De én csak egyszerûen távozni fogok. Ne kövess, kicsi Potter!
Ezzel távozott. Harry pedig nem követte. Döbbenten állt még sokáig a zárt ajtót bámulva.

***

Lassan hajnalodott, és az ablakon betörõ fénnyel Harry agyában is világosság gyúlt. Rájött, hogy ez így nem jó. Bocsánatot kell kérnie Lisától, mert nem bírja nélküle. Így hát belépkedett a dolgozószobájába, és pergament keresett az asztalán. Rövid levelet írt a lánynak, amiben meghívta õt egy vacsorára egy elegáns étterembe.
Lisa azt felelte, rendben, de csak megbeszélés céljából, és Harry ne tápláljon hiú reményeket. Harry tudta, hogy Lisa sértett. Persze meg is értette. Õ volt a hibás. Fáradt volt és dühös. És elege volt a sajtóból. Teljesen… Nem veszítheti el Lisát, hisz már csak õ maradt neki.
Elegánsan felöltözött, elrakta a kulcsait, pálcáját, pénztárcáját (a mugli pénznek) és erszényét (tele galleonokkal, sarlókkal és knútokkal). Ezután újra ellenõrizte, hogy minden nála van-e, végül elindult.

***

Lisa már ott várt rá. Harry leült mellé és elmotyogott neki valami köszönésfélét. Asztalukhoz intette a pincért, rendeltek, és szó nélkül ettek. Aztán Lisa megszólalt.
- Beszélni akartál.
- Igen. Ne haragudj, Lisa.
- Harry, ne kezdjük újra! Megmondtam már, hogy vége! Neked egy igazi boszorkány kell.
- Engem nem zavar, hogy mugli vagy, Lis! Hisz így is varázslatos vagy, és szeretlek…
- Én is szeretlek, Harry Potter, de be kell látnod, hogy ezt így nem csinálhatjuk tovább!
- Igazad van. Így nem. De másképp talán igen. Hozzám jössz feleségül, Lisa?
- Mi a… ne szórakozz velem, Harry! – morogta Lisa, mikor letérdelt elõtte.
- Nem szórakozom. Mondj igent, és akkor nem számít többet a sajtó, és nem számít senki…Nos, Lis? Elfogadod a gyûrûmet?
- IGEN! – Harry felhúzta Lisa ujjára a gyûrût, pénzt dobott az asztalra és az ajtó felé indult maga után vonszolva a lányt.
- Gyere, Lis! Ezt megünnepeljük az én fajtám egyik kedvenc helyén…
Csodálatos éjszakát töltöttek a Temze partján sétálgatva.

***

- Harry… Már fél éve házasok vagyunk…
- Igen, kicsim?
- Nem akarok semmit elsietni, de azért…
- Azért? Mit szeretnél, Lisa? – Lisa hozzábújt férjéhez a takaró alatt.
- Harry, én nem tudom, te akarod-e… mert, ha nem, akkor nem fontos még…
- Megmondanád Lisának, hogy Harry Potter még mindig csak az egyenes beszédet érti, és õ most nem beszél így?
- Ne haragudj… Harry, szerinted, nem lenne ideje gyereket vállalni?
- De, Lis… talán épp itt az ideje. Azt ajánlom, lássunk is neki! – Elmosolyodott és megcsókolta feleségét.

***

Ami azt illeti, nem csak úgy ímmel-ámmal láttak hozzá. Talán épp ennek köszönhetõ, hogy Lisa hamarosan bejelentette, hogy gyermeket várnak. Aztán eltelt három hónap és azt is bejelentette, hogy rögtön kettõt.
Harry erre a hírre valószínûleg megbolondult. Legalábbis Lisa úgy vélte, az, ha egy férfi percenként hazahoppanál megkérdezni, hogy van… nos, ez az õrültség biztos jele. Márpedig a nagy Harry Potter ezt csinálta. Sõt! Esténként különbözõ gyógyteákat és bájitalokat itatott meg vele, éjszaka közepén felkeltette õt, hogy megkérdezze, nincs-e még itt az idõ, és kétnaponta felhívta az orvost, hogy minden rendben van-e.
- Lis? – böködte meg egy alkalommal a feleségét.
- Hány óra van, Harry? – motyogta álmosan Lisa.
- Hat óra lesz…
- Harry…
- Jó, hat óra lesz három óra múlva…
- Harry… elárulnád, mit akarsz hajnali háromkor?
- Biztosan nem szülsz, Lis?
- Harry, ez egyszerû matek… Kilenc! Kilenc hónap! Nem öt, nem hat, nem hét és nem nyolc és fél!
- Én csak…
- Te csak aggódsz, tudom. De nem kell. Szülni fogok, nem pedig…
- Nem pedig meghalni. Tudom. Mondtad már.
- És te mégis aggódsz! El foglak hagyni, Harry Potter, ha nem hagyod abba!
- Ne fenyegess!
- Halasszuk ezt a beszélgetést délutánra, jó? Hazajössz a minisztériumból és megbeszéljük, rendben? Most aludjunk! A kicsiknek nem tesz jót az éjszakázás. Jó éjt, Harry!
- De délután…
- Ígérem, Harry, délután mindent megbeszélünk… - Ezzel már aludt is. Nem rajta múlt, hogy nem tartotta be az ígéretét.

***

- Telefon, Mr. Potter!
- Kérem, mondja meg, hogy nem érek rá! Teljesen elhavaz a munka!
- Dr. Saiph az, uram!
- Kicsoda?
- Dr. Saiph. Azt mondja, Lisáról van szó.
- Lisa! Merlinre! – Mire a titkárnõ bármit felelhetett volna, Harry már elindult.
- Mit mondjak neki, Mr. Potter? – kiabálta a fõnöke után, de az már nem hallotta, ugyanis épp akkor hoppanált el a portáról.

***

- Harry! Csakhogy ideértél!
- Siettem, Lisa! Mi a baj?
- Szülni fogok – mondta Lisa egykedvûen vállat vonva. Összerándult a fájdalomtól. – A gyerekeid türelmetlenek.
- Az anyjuktól örökölték – mondta Harry mosolyogva, és kezét nyújtotta a vajúdó hölgynek. Két perccel késõbb már bánta ezt a lépést.
Nos, megkezdõdött a szülés.

***

Nem volt egyszerû. három óra szenvedés és kézszorongatás után megjelent az elsõ kis fejecske.
- Kislány – újságolta Dr. Saiph nevetve. De aztán csupa sokkal kellemetlenebb mondat hagyta el a száját, mint például: „sok vért veszített”, „Rögtön ki kell szednünk azt a gyereket!”, vagy „Választanunk kell, nincs elég idõnk!”. Harry érezte, hogy könnyek csípik a szemét.
Lisa lágyan megszorította a kezét. Suttogta a szavakat.
- Ne sírj itt, Harry! Nem könnyû. Majd hazamegyünk, és ott kisírjuk magunkat közösen. Van egy lányod, Harry…
Alig pár perccel késõbb megszületett a fia is. Az orvosok még nyugtalanabbak lettek. Egy-két halk szó, morranások, ijedt arckifejezések…
- Elég! – mondta Lisa végül. – Kérem, foglalkozzanak… inkább… az… az ikrek… ikrekkel...
- Na de Lisa…
- Kérem, Dr. Saiph… James… maga is… tudja, hogy… már… mindegy! Beszélni szeretnék… Harryvel… négyszem... közt.
- Rendben. Mindenki kifelé. Viszlát, Lisa!
- Viszlát… Dr. Saiph…
- Mit csinálsz, Lisa?!
- Csss… Beszélni szeretnék… veled, Harry… Potter… kedvesem…
- Lis! Hívjuk vissza az orvosokat és…
- Hallgass… meg… kérlek…
- Hallgatlak, Lisa. – Keserû könnyek árasztották el az arcát. Már õ is megértette. Megszorította Lisa kezét, Lisa pedig beszélni kezdett.
- Harry… nem kérem, hogy vigyázz rájuk… tudom, hogy fontosabbak neked mindennél. Csak a nevük… nálunk… otthon, Magyarországon… sokat jelentenek a nevek… Sokak nevezik el úgy a gyerekeiket, hogy… nézik, mit jelent a név... Én is így akarom… hagy legyen ez az utolsó kívánságom… Ne, Harry, ne szakíts félbe… nincs sok idõm már… a fiad… nevezd a fiúnkat Barnabásnak… azt jelenti… „a vigasztalás fia”… nevezd így õt, legyen õ a vigaszhozód, ha valamikor eszedbejutok, mikor veled van… akkor nézz csak rá és nyeld le a könnyeid… a lányunk, Harry… a lányunkat hívd Murielnek… kicsit angol név… azt jelenti… „ragyogó, mint a tenger”… Hát nem olyan? Mint a tenger… Harry… bocsáss meg, hogy nem tudlak vigasztalni többé… Ne haragudj rám! Jaj, Harry, úgy szeretlek…
Ezzel távozott az élõk sorából. Az ifjú Muriel és Barnabás felsírtak a szomszéd kórteremben.

Barnabás: arámi-héber eredetû; jelentése: a vigasztalás fia.
Muriel: kelta-angol-normandiai eredetû; jelentése: ragyogó, mint a tenger.