|
8. Az istennő mosolya
2007.10.14. 23:07
- Ezt már megint, hogy csináltad? - kérdezte Arthur az unokájától. A kisfiú csak a szemét forgatta.
8. Az istennő mosolya
- Ezt már megint, hogy csináltad? - kérdezte Arthur az unokájától. A kisfiú csak a szemét forgatta.
- Eldobod a labdát, leteszel annyi bábút, amennyit csak tudsz, aztán összekapkodod őket, mielőtt a labda földet érne! Érted már? - Harry csak nevetett, ahogy nézte őket. Arthur még ott maradt a földön ülve, hogy megpróbálja megfejteni, hogyan is működik a játék, míg Wesley sétálni indult Harryvel. Összetalálkoztak Ginnyvel és Angelinával. Wesley a nénikéire nézett. Ginny pillantását hosszabb ideig fogva tartotta, de a lány elfordult.
- Miért vagy nyugtalan, ha a mami már megbocsátott neked? - Harry sokkoltan nézett a kisfiúra.
Ginny megpróbálta elmondani unokaöccsének.
- Talán, mert ő mégse bocsátott meg. Ez az, amin tűnődsz. - Azzal a kisfiú elsétált.
- Ő… ő egy megérző? - kérdezte Angelina.
A megérző képesség nagyon ritka a varázstársadalomban. Ezek az emberek képesek látni vagy érezni, amit mások éreznek. Csakhogy azok az emberek, akik erre képesek voltak, nagyon nagy varázserővel rendelkeztek, és jóval idősebbek voltak. Ginny úgy érezte magát, mintha képen vágták volna.
- Talán… igaza van. Talán Hermione megbocsátott nekünk.
***
- Ezek - mondta Aby teli szájjal -, a legfinomabb csokis sütik a világon. - Molly mosolygott.
- Ne beszélj teli szájjal, édesem!
- A mami is mindig ezt mondja. Az utóbbi időben olyan hátborzongatóan viselkedik. - Molly hirtelen felkapta a fejét, és unokájára nézett.
- Mi?
- Eljátssza, hogy boldog. És valójában boldog is, azért mert a papa meg mindenki megbocsátott neki. - Aby idegesen lóbálta a lábát, miközben még egyet harapott a süteményből. - De belül dühös. Valószínű… épp annyira, mint amikor Wesley meg én törpepapagájjá változtattuk.
Molly sokkoltan nézte unokáját.
- Na, de miket nem mondasz, kedvesem?!
- A mami dühös valamitől. Csak azt nem tudom, hogy mitől. Talán Wesley meg én tettünk valamit, már megint. De nem mindig ilyen. Azon tűnődöm, mit csinálhattunk - mondta a kislány homlokráncolva.
Molly hirtelen mindent megértett. Hermione még mindig neheztelt rájuk. Még ha csak nagyon kicsit is. A nő úgy érezte, helyre kell hoznia.
***
- Van valami oka, hogy a srácok nélkül megyünk az Odúba? - kérdezte Hermione.
Valahogy nem akart ott lenni nélkülük. Be kellett vallania magának, hogy félt odamenni a gyerekei nélkül. Mikor az egész családdal kellett találkoznia, úgy érezte, hogy menekülnie kell. Nem tudott szembe nézni velük.
- Igen - mondta George.
Édesanyja mindenkinek beszámolt arról, mit mondtak az ikrek, s Ginny is alátámasztotta. A család úgy döntött, hogy komolyan el kell beszélgetniük Hermionéval. Senki nem akarta tegnap lerohanni, vagy ellökni magától a lányt. Hermione nagyot sóhajtott, mielőtt George-dzsal az Odúba hoppanáltak volna. Mikor megérkeztek már mindenki rájuk várt.
- Mi a helyzet? - kérdezte Hermione, próbálva figyelmen kívül hagyni azokat a pillantásokat, amiket a többiek küldtek felé.
- Ne csináld ezt, Hermione! - kiáltotta Ron. Hermione egy kicsit összehúzta magát. - Az ikrek megérzők?
Hermione sóhajtott.
- Igen. Körülbelül egy hónapja jöttem rá, mikor Draco leplezni próbálta a dühét. Még csokis sütit is hozott nekik meg minden, de a srácok tudták, hogy még mindig nagyon mérges rájuk, mivel… átváltoztatták nővé. - Hermione halványan elmosolyodott, de senki nem akart viszszamosolyogni rá. - Ez minden? - kérdezte kicsit élesebben, mint szerette volna.
- Nem Hermione - mondta Angelina, miközben felállt. - Úgy tűnik, az ikrek a te érzelmeidet is megérezték. Azt mondták, hogy te mérges vagy valami miatt, és van egy olyan érzésem, hogy nem azért, mert a Cikornya & Pacát bezárták. - Hermione szemei elkerekedtek. Mindenki boldogan lélegzett fel, azt gondolták végre sikerült megnyitni a lányt.
- HOGYAN?! - kiáltotta. - MI LESZ ÍGY A ROXFORTTAL? HOGY KAPJÁK MAJD MEG A DIÁKOK A KÖNYVEIKET?
- Hermione! - kiáltotta Ginny. - Mi a baj?
- Nos, te ne tudnád? - kérdezett vissza gúnyosan. Végül hagyta, hogy az érzelmei felszínre törjenek. - Nem? Nem számít, hányszor próbáltam tisztázni magam, hogy ez az egész csak Alicia hazugsága, nem az enyém!
- Miről beszélsz? - kérdezte George félve attól, hogy már előre tudja a választ.
- Miről beszélek?! - suttogta kedvese vészesen. - Nem bíztatok bennem! Azt hittétek, hogy egy csaló kis ribanc vagyok, és megcsaltam George-ot. Charlie kivételével senki… senki még csak esélyt sem adott.
- Nem mondtál semmit - vágott vissza nyugodtan Luna.
- Ó, ANNYIRA SAJNÁLOM! HA TUDTAM VOLNA, HOGY TE KÉPES VAGY MEGHALLANI AKKOR IS, AMIKOR NÉMÍTÓ VARÁZS VAN RAJTAM, AKKOR MINDENT MEGMAGYARÁZTAM VOLNA. - Luna elsápadt. Megfeledkezett erről az „aprócs-ka” részletről.
- Hermione, kérlek, nyugodj meg! - kérte Arthur.
- Nem! Már nem számít, hányszor színleltem, hogy boldog vagyok, mert nem vagyok! Emlékeztek mindarra, amit az ikrek mondtak a tárgyalóteremben? Azokat nem ők érezték.
- Micsoda?
- Van egy olyan szokásuk, hogy azt mondják, amit én gondolok magamról - kiabálta kínjában. - Emlékeztek még, mit mondtak akkor? Hmm? - kérdezte tőlük. Tapintani lehetett volna a csendet. Mindenki jól emlékezett, mit mondtak akkor az ikrek. - Nem? Senki nem tudja megmondani nekem? Azt mondták, hogy imádnak bennetek, de félnek tőletek. Nos, vegyétek ki őket, és tegyetek engem a helyükre.
A könnyek elkezdték szúrni Hermione szemeit, de nem hagyta kicsordulni őket.
- Hermione - kezdte Ginny -, tudod, hogy mindannyian sajnáljuk. És ez nem mentség… - de nem tudta tovább folytatni.
- TERMÉSZETESEN, MINDANNYIAN NAGYON SAJNÁLJÁTOK! FŐKÉPP TE! TE, AKI ÖSSZEVERTÉL EGY TERHES NŐT! - Nem tudta tovább visszatartani. - Istenem! Néha nem tudom eldönteni, hogy most gyűlöllek, vagy szeretlek bennetek! Néha úgy érzem, úgy megölelnélek bennetek srácok, de aztán meg szét tudnálak bennetek tépni mindazért, amit velem tettetek.
A szavai késszúrásként értek mindenkit a szobában. A könny kicsordult mindenki szeméből.
- ’Ermione! - kezdte Fleur.
- Jaj, ne kezdj el itt nekem színészkedni, hogy te tényleg aggódsz értem! - rivallt rá Hermione, és Fleur megszégyenülve hajtotta le a fejét. Soha nem voltak igazán a legjobb barátok, de a történtek után szerette volna, ha olyanok lennének, mint a testvérek. Szörnyen érezte magát.
- Miért gondolod, hogy nem állítalak meg George? - mondta Hermione. A hangja halk volt, de nagyon szigorú. Arra a napra utalt, mikor összefutottak az Abszol Úton. - Miért?! Azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint volt! Azt akarom játszani, mintha mi sem történt volna! Nekem szükségem van erre! Annyira szükségem. - A teste elkezdett rázkódni. – Istenem, hogy utállak bennetek! Mindannyitokat utállak! De annyira utállak! - Lecsúszott a falnál a sarokban, és elkezdett előre-hátradülöngélni. George odament hozzá, hogy megnyugtassa. - Ne! Ne! Menj el! - Ökleivel ütni kezdte a férfi mellkasát, de az csak még szorosabban fogta. Hermione lassan feladta, és a férfi mellkasába zokogott.
- Hermione… - suttogta Ron, de Arthur a vállára tette a kezét, és megrázta a fejét, hogy most inkább maradjon csendben. Ron megszégyenülten nézett le a cipőjére, és könnycseppek folytak le az arcán. Kirohant az Odúból, és beszaladt a házat körül vevő erdőbe. Luna utána sietett. A többiek mind bent maradtak, és hallgatták, ahogy a lány sír, és szidja őket. Várták, hogy elcsendesedjen, és egyre jobban kétségbeestek.
***
- Nyugtalan vagy valami miatt - jelentette ki Aby. Blaise a keresztlányára emelte tekintetét.
- Mi miatt lennék nyugtalan, kis csibém?
- A mami miatt - válaszolta Wesley a férfinak. - Amiatt vagy nyugtalan, hogy talán nem lesz boldog a mai nap után – pontosított a kisfiú.
Blaise Dracora és Pansyre nézett. Draco csak megrázta a fejét, és kiment. Az ikrek követték őt, hogy megtudják, mi a baj. Pansy leült Blaise mellé a kanapéra.
- Tudod, hogy ez igaz - kezdte Pansy.
- Tudom.
- Mindenki aggódik.
A kislány visszatért.
- Draco bácsi sír.
- Micsoda? - kérdezte Pansy.
- Félti a mamit - mondta Aby. - De nektek nem kellene aggódni. A mami olyan, mint egy istennő, mikor megsérül, gyorsan fel is épül.
Pansy megriadt, hogy egy hatéves, hogy lehet ilyen okkult.
- Aby, te mindig megmondod, mit érzünk, de te mit érzel?
Aby felnézett.
- Azt akarom, hogy az istennő mosolyogjon újra, mint amikor meglátta a napot a hosszú sötét évek után. - Azzal felkapta a zsírkrétáját, és folytatta a rajzolást, türelmesen várva, hogy a testvére visszajöjjön a szobába.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
