14. fejezet: Hull a pelyhes…

Bár a gyengélkedőn még foggal-körömmel tiltakozott a javaslat ellen, az ünnepek közeledtével Sirius is belátta, hogy a hírneve nem szenved csorbát, ha egy időre beéri a holdtöltés barangolásokkal és az udvaron vívott hógolyócsatákkal. Utóbbiból a Roxfortban tanulók többsége lelkiismeretesen kivette a részét, így a park még sötétedés után is zengett a kaotikus üvöltözéstől és sikítozástól.

James örült, hogy valami leköti a makacsul Lily felé csapongó gondolatait, Peter ujjongott, hogy akad olyan elfoglaltság, amire hivatkozva hanyagolhatja a tananyag biflázását, és Remus is csak kicsit ellenkezett, mikor téli köpenybe bugyolálva „kivonszolták” a kastélyból.

Piton természetesen mereven elzárkózott az effajta, mint ő mondta „gyerekes és értelmetlen” időtöltéstől. Sirius viszont – aki szívesen, és töretlen buzgalommal kísérletezett vele, hogy őt is rábeszélje egy viadalra - nem keresett benne rációt, és amúgy is imádott „gyerekes” lenni.

- Teljesen megsavanyodsz az állandó benti ücsörgéstől – huppant le egyik este a mardekáros asztalhoz Piton mellé. A maroknyi vacsorázó-beszélgető diák szúrós pillantást vetett rá, de egyéb módon nem fejezték ki a nemtetszésüket, Mallory óta ugyanis óvakodtak a nyílt konfliktusoktól.

Sirius lihegése rekedt nevetésbe fulladt, miközben kigombolta a kabátját, és lecsavarta a sálat a nyakáról. Az arca vörös volt a hidegtől – valamint néhány jól irányzott, jeges lövedéktől -, a haja pedig csapzott az olvadó hótól. Lerítt róla, hogy átkozottul jól érzi magát, és cseppet sem zavarja, hogy összevizezi Piton átváltoztatástan-jegyzeteit.

- Vigyázz, Black! – szisszent fel a fiú arrébb rántva a pergameneket.

Sirius megkaparintotta az utolsó fánkot egy alsóbbéves elől – a mardekáros szitkozódva húzta elő a pálcáját, hogy magához lebegtessen egy másikat az asztal végére helyezett tálról -, és mohón beleharapott. – Hagyd a fenébe! Gyere vissza velem! – kuncsorgott.

- Nem – felelte a másik fel se nézve. Átsatírozta az egyik megjegyzést, és a korábbiaknál is apróbb betűkkel fölé körmölte a pálcamozdulatra vonatkozó javított utasítást.

Sirius a fejét ingatta. – Jól szórakoznál, hidd el. Még Remus is élvezi, „hű, de komoly és érett prefektus” létére.

- Az nem garancia rá, hogy nekem is tetszene – mormolta Piton a munkájába mélyedve. - Nem gondolod, hogy a tudás iránti vonzalom csekély összehasonlítási alap?

A másik megrántotta a vállát. – A tudás nem a „magolás” szinonimája, hanem a következménye – figyelmeztette. – Engem az első szakasz rettenetesen untat, benneteket nem. Ez igenis közös kettőtökben.

- Legyen! – vágta rá Piton ingerülten. A Nagyterembe beszűrődő zsivaj miatt úgyse tudott rendesen koncentrálni, erre most felbukkant Black is, és hogy maximálisan kihasználjon minden egyes percet, míg kifújja magát, őt idegesítette. – Azonban ezt leszámítva, Lupin meg én egyáltalán nem hasonlítunk. Ő… olyan, mint ti.

- Hét együtt töltött év után… – mosolyodott el Sirius nosztalgikusan, és elégedetten nyugtázta, hogy a mellettük elhaladó Regulus kis híján hasra esik a kinyújtott lábaiban, miközben elszántan próbálja nem észrevenni őt. – De nem csak mi négyen vagyunk kinn. Ott a fél iskola. Mardekárosok is. Sőt! Esküszöm, úgy egy órája láttam a tömegben Bimbát.

- Akkor inkább Lumpslucknak meg McGalagonynak kéne szólnod, nem? – intett Piton a fejével a tanári asztal felé. – Egy tanár-diák meccs? Csak rólam szállj le végre!

- Ne kéresd már magad! – Sirius körülnézett, van-e még valami finomság a környékükön – a szemben falatozó fiúcska féltékenyen hajolt a tányérja fölé -, majd a nyaka köré tekerte a sálat. – James előbb meggyőzi Evanst, hogy randizzanak, mint én…

- Na ugye! – szakította félbe Piton, és a szemei győzedelmesen megvillantak. – Ezt próbáltam megértetni veled.

- Pitooon – fogta könyörgőre a másik. – Kapsz valami griffendéles cuccot. Mondjuk ezt. – Megcsiklandozta a fiú arcát a sál bojtjaival. - És támadhatod a mardekárosokat. – Vagy már nem is szeretsz velünk lenni? SOHA NEM IS SZERETTÉL? – Zokogást imitálva borult az asztalra.

A közelben lévők nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a kifakadásának, egykedvűen folytatták a fecsegést. A griffendéles, ha igazán belelendült, képes volt ennél látványosabb előadást is produkálni.

- Sirius! – Piton lecsapta a pennát. – Az idióta, hóban fetrengős javaslatodon kívül, visszautasítottam bármilyen programot az elmúlt hetekben?

A megszólított „hüppögve” egyenesedett fel. – Nos… nem.

Így is volt, hiába szeretett volna ellent mondani Pitonnak. Visszatekintve, a fiú megdöbbentően együttműködő volt. Nem fintorgott, jóval ritkábban gúnyolta ki a Tekergőket, és nem igyekezett azt sugallni, hogy óriási szívességet tesz azzal, hogy eltűri a társaságukat. Emellett az addigi átlagához képest sokkal hamarabb higgadt le, és volt képes újra tárgyilagosan, már-már közömbösen beszélgetni a témáról, ami felkorbácsolta a haragját.

- Jó – bólintott Piton. – Cserébe… - Hessegetően az ajtó felé intett. – Kérlek!

Sirius lelombozódva tápászkodott fel. - De hétvégén lejössz Roxmortsba. – Félig kérdezte, félig parancsolta.

- Hogyne – sóhajtott Piton, a pennát a tintába mártva.

- Nagyszerű – csapta össze a tenyerét a fiú. – Különben mikor vennél nekem ajándékot?

***

Peter a hasát fogva nevetett Jamesen, aki olyan elmélyülten bámulta az előttük sétáló Lilyt, hogy megcsúszott a keményre és tükörsimára taposott havon, és hanyatt esett.

- Féregfark! – pisszegett a fiú kétségbeesetten. – Fejezd be!

Egyre többen gyűltek köréjük, és mutogattak rá összesúgva, kárörvendően viháncolva.

- Kelj fel! – tanácsolta Remus hűvösen. – Akkor helyetted rá fognak furcsán nézni. Lily úgysincs már itt.

- És ha maradt volna, se venné a fáradságot, hogy megmentsen a csúnya, gonosz diákoktól – fűzte hozzá Piton, a megjegyzés tartalmától élesen elütő, színtelen hangon, miközben vágyakozva nézte a Roxfort tornyait.

- Mindenkit megvéd – ellenkezett James, tökéletesen megfeledkezve a közönségükről. – Miért pont én lennék a kivétel?

- Mert tudja, hogy nem szorulsz rá – válaszolta Piton készségesen.

- Mert te aztán igen, ó, Félvér Her… - James köhintett, és fürgén talpra szökkent.

A bámészkodók csalódottan fordultak el, hogy aztán bukdácsolva leereszkedjenek a dombról.

Sirius felzárkózott Remus és a könnyeit törölgető Peter mellé, és elkezdte ecsetelni, milyenek voltak azok a karácsonyi vásárlókörutak, amikre az unokanővérei cipelték el, mikor még kicsi volt.

- Sajnálom – suttogta James. – Nem akartam felhozni.

- Rendben.

- Én tényleg…

- Potter! – Piton megragadta a karját, és megállította. - Mondom, hogy rendben.

James tétován bólintott.

- Sima csipkelődés, amit a helyemben Black, Lupin vagy Pettigrew is megkapott volna. Ismerek már ennyire. – Sóhajtott, és elengedte a másikat. – Persze, korábban is hittem azt, hogy tudom, milyen vagy.

A fiú felélénkült. – A régi véleményeddel tisztában vagyok. De mesélj, most milyennek látsz?

Piton elmosolyodott, és elindult Siriusék után. - Leginkább szánalmasnak. Amit Evans miatt művelsz az, nem tudok máshogy fogalmazni…

***

Sirius izgatottan dörzsölte össze a tenyerét. – Na? Ki merre? Én beugrom Zonkóhoz.

- Megyek veled – kapott a lehetőségen James. - Fel kell töltenem a bájitalösszetevő-készletemet. Az üzlet pont útba esik.

- Akkor mindenki intézze el, amit szeretne…

-… és fél ötkor találkozunk a Három Seprűben – búcsúzott Peter, aztán a másik két fiúval együtt elvegyült Roxmorts karácsonyi nyüzsgésében.

- A Szárnyas Vadkan túlzsúfolt ilyenkor – magyarázta Remus, mintha Piton panaszt emelt volna a helyszín ellen. – A varázslóalvilág krémje gyűlik ott össze, és próbálja a betévedőre tukmálni a portékáját. Mindenképpen megfosztanak a pénzedtől, rajtad csak annyi múlik, szerzel-e cserébe valamit…

***

Piton egykedvűen futatta végig az ujját a kviddics-szakkönyvek gerincén. Semmi kedve nem volt ajándékokat vásárolni. Ennél a tevékenységnél pedig csak attól viszolygott jobban, mikor majd át kell adnia őket.

Senkinek nem mondta el, de írt Geraldnak, és kérte, hadd maradhasson a szünet alatt a kastélyban. A keze még mindig ökölbe szorult, ha felidézte a férfi válaszát.

Nem engedhetem meg, Mr. Piton. Ha mások lennének a körülmények… Nem. Nem akarok hazudni. Akkor is azt akarnám, hogy itt legyél az ünnepek alatt, de talán belemennék, hogy tárgyaljunk. Így viszont, nincs min vitatkozni. Ne is erőlködj!

„Nyomorult, vigyorgó zsarnok!” Belelapozott az egyik kiadványba, majd sietve vissza is rakta a helyére. „Ennél még én is bővebben és hozzáértőbben tudnék írni a kviddicsről.” Régebben nem okozott neki különösebb fejtörést az ajándékvásárlás. Az anyjának bármilyen apróság megfelelt – tulajdonképpen biztos volt benne, hogy Karen is beéri valamilyen, a szándékot jelképező mütyürrel -, és mindkettejük érdeke volt, hogy ne essenek túlzásba. Az apja pedig megkövetelte, hogy minden évben néhány üveg pálinka várja a csenevész fa alatt. (Piton tudta, hogy a muglik is gyakran ajándékoznak egymásnak italt, de valószínűleg nem azért, hogy aki kapta, még aznap ledöntse a torkán az egészet.)

Nem is Gerald és Karen jelentették az igazi kihívást, hanem James és Sirius. „Meg Lupin és Pettigrew. De nekik legalább postázhatom, nem személyesen kell átnyújtani.” Kirázta a hideg a csomagbontogatás gondolatától, pláne miután eszébe jutott, hogy nyilván őt is meglepik majd valamivel.

Újabb – a Caerpilly Catapultsot, James kedvenc csapatát bemutató - kötetet emelt le a polcról. Véletlenül tudta meg még a nyáron, hogy a fiú kiknek szurkol, egy, a Reggeli Próféta tudósítását kísérő kifakadásból. James azóta egyszer se említette a klubbot – talán nehezen bocsátotta meg, hogy kiestek a bajnokságból -, így Piton őszintén csodálkozott, mikor rájött, hogy emlékszik egy ilyen lényegtelen információra.

- Szia!

Villámgyorsan a háta mögé rejtette a világoszöld-pirosban pompázó könyvet, és csak utána fordult a bizonytalanul mosolygó Lily felé.

- Láttam, miről szól – közölte a lány sejtelmesen.

Piton grimaszolt, majd visszatuszkolta a kötetet a többi harsány borítójú mű közé. Nem szeretett volna udvariatlan lenni, ezért inkább nem kérdezte meg Lilytől, mit akar tőle, csak állt ott némán, a másik vonásait tanulmányozva.

A lány nem nézett rá. Úgy tett, mintha a címeket olvasgatná.

Pitonon – utálta, attól kezdve, hogy észrevette magán - eluralkodott a vágy, hogy beszélgessen vele. „Legutóbb is egész jól ment. Bár… ő arról nem tud.” Persze, nem akarta, hogy Lily megint Jamesként kezelje, hogy a fiú akár csak szóba kerüljön közöttük… „Vagy tudom is én!” Bármit elfogadott volna, csak hogy kicsit a lánnyal lehessen. Nem barátkozni akart, még kevésbé Potter vetélytársává válni (bár megvizsgálva a saját érzéseit, és kikövetkeztetve Lilyéit, erre nem is kínálkozott reális esély). Egyszerűen csak vonzotta mindaz, ami kellemes volt, meghitt, fényes, nyugodt… Más, mint a börtön.

- Potternek szánod? – bökött Lily az állával a korábban forgatott könyv felé.

Piton vállat vont. - Ha jobb szeretnéd te megvenni neki, átengedem.

- Kizárólag Potter fantáziájában történhet meg, hogy én ajándékot küldök – húzta fel az orrát Lily felháborodva.

„Mégiscsak ő lesz a téma.” - És ha megsúgom, hogy te is kapsz tőle valamit, drága Lily? – kérdezte incselkedve.

- Akkor felvilágosítalak, hogy ez évek óta így van – vágta rá a lány könnyedén.

Piton szemei elkerekedtek.

- Á! – csapott le a másik diadalittasan. – Szóval hazudtál.

- Nem tudtam, hogy igazam van – helyesbített Piton sértődötten, utánozva a lány korábbi gesztusát.

Lily gyanakodva, összeszűkített szemmel fürkészte. Volt már része hasonló stílusú társalgásban: James viselkedett így, az első és – „Áldom érte McGalagonyt!” – ezidáig egyetlen közös őrjáratukon. „James?” Elhatározta, hogy amint alkalma nyílik rá, alaposan kielemzi a fiú akkori magatartását. „De nem most.” Intett a polc túloldaláról kíváncsian a nyakukat nyújtogató barátnőinek, hogy induljanak el nélküle.

- Miért nem mondod ki? – kérdezte az eddiginél komolyabb tónusban.

- Mit? – Piton kissé elbambult – az Azkaban óta olykor megesett vele -, majd miután felfogta, mire céloz a lány – és titkon elátkozta az éleslátását -, megriadt.

- Amire először gondoltál – mondta Lily szigorúan.

- Talán, mert nem akarom, hogy elmenj – felelte a fiú beletörődően.

„Igazán bírhattad volna még. Csak pár percig. Ne nyaggass!” A szemeiből sütött a könyörgés, Lily azonban állta a tekintetét.

„Smaragdzöld… Keresnem kéne egy könyvet, aminek ilyen a borítója. Potter biztos értékelné.” - Ha ragaszkodsz hozzá – hajtotta le a fejét. – Mit akarsz tőlem, Evans?

- Már nem is Lily?

- Potter sem hívhat úgy.

- Ő sok mindent nem tehet, amit szeretne – jelentette ki a lány fölényesen.

„Élvezi, hogy a markában tartja Pottert. Rideg, számító, kegyetlen. A Griffendél szégyene. Minden elismerésem.”

- Mit akarsz tőlem, Lily? - Dühítette, hogy ott ácsorog az üzlet közepén, ugyanazt a kérdést ismételgetve.

A lány elpirult, és zavartan fordította el róla a pillantását.

- Lily?

- Én… - Körbenézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki nem figyeli őket, majd közelebb lépett a fiúhoz. – Azkabanról… Hogy Potter… Hogy őt ott… - hadarta ijedten.

Pitonnak fogalma se volt, mit reagálhatna erre. Vallja be, hogy James majdnem megkapta a dementorcsókot? „Potter azt nem úszna meg egyetlen pofonnal. Másrészt… Lily egyes helyzetekben elég sajátosan viselkedik.” Mielőtt eldönthette volna, hogy viszonyul a kerítői szerepkörhöz, a lány megrázta a fejét.

- Jobb, ha nem tudom. Esetleg majd… egyszer. Felejtsd el, jó? – A polc felé pördült. – Te melyik csapatnak drukkolsz?

- Egyiknek se. Csak játszani szerettem.

A lány arckifejezése ellágyult. - Mióta nem…

- Múlt szombat. – Akkor még enyhébb idő volt, és kivételesen megengedte, hogy Jamesék kicsalogassák magukkal a pályára. – Nem vagyok olyan sajnálatraméltó, mint hiszed.

Lily szemei felcsillantak. „Túl griffendélesen!” – Veled kéne titkos viszonyt folytatnom. Te meg tudod védeni magad Pottertől, meg úgyis átkozgatott már eleget, így… - Elharapta a végét, és rémülten nézett fel Pitonra, aki meglepetésére elvigyorodott.

- Nem inkább Blacktől?

A lány már csak azért sem vette zokon, hogy Piton figyelmét nem a mondandója vége ragadta meg, mert ez is elég érdekes iránynak ígérkezett, ráadásul azzal kecsegtetett, hogy igazolja a teóriáját. - Potter se repesne az örömtől, ha szeretőnek mást szemelnék ki helyette.

- Ki kell, hogy ábrándítsalak – csóválta a fejét Piton sajnálkozva. – Akármilyen csábító az ajánlat, nem vonnám magamra újra a hódolód haragját. – Rég elveszítette a kontrollt a nyelve felett. Más előtt soha nem ejtett ki ilyen szavakat, és azon a november eleji estén is csak azért tette, mert épp James bőrében volt. „Remek, de ez nem magyarázat arra, hogy most miért csinálom.” Arra jutott, hogy Lily hibája, hiszen a lány rángatta bele ebbe a játékba. (Valójában csak elejtett egy ártatlan megjegyzést, őt pedig senki nem kényszerítette arra, hogy akár csak tudomást vegyen róla.) Piton pedig elborzadva tapasztalta, hogy egy efféle szituációban képtelen máshogy beszélni vele. „Ajaj!”

„Elgondolkodtató – morfondírozott Lily - Habár… Miért ne számolhatott volna be Jam… vagyis az a beképzelt fajankó az őrjáratunkról? De… Vajon tényleg a mi őrjáratunk volt?”

- Tudod – fogott bele Piton csevegő hangon, miközben a kasszához indult a kiválasztott kötettel -, az hogy ilyesmiken töröd a fejed, feltételezi, hogy az állandó pocskondiázás pusztán arra szolgál, hogy leplezze a valós érzelmeidet.

- Úgymint? – vonta fel a szemöldökét Lily.

- Pottertől hallottad elégszer. Biztos, hogy tőlem is akarod?

Mikor fizetett a bolt tulajdonosa nagy szemeket meresztett rá. „Igen, szabadlábon – vicsorgott Piton. – Lassan egy hónapja. És szörnyen irritáló, ha úgy fixírozzák az embert, mint holmi cirkuszi attrakciót, de ne is zavartassa magát!”

- Nos – fordult Lilyhez –, aggódsz érte, dühít ha bajba keveri magát, vagy olyasmit követ el, amit nem könnyű neki megbocsátani…

- Valami konkrétabb? – akadékoskodott Lily.

- Kacérkodsz vele – jelentette ki Piton.

- Én? Dehogy – hárította el a lány a vádat nevetve.

Piton – a kezével a kilincsen – megtorpant. – Csókot kínálni akkor micsoda? – Azzal kilépett a kavargó hóesésbe.

Lily ajka lassan ördögi mosolyra húzódott. „Lebuktál.”

***

-… és olyan ideges voltam, hogy Dombors professzor süvegét belereptettem a lángba, amit Cynthiának kellett varázsolnia – mesélte Lily, mikor beléptek a Három Seprűbe. – Meg is látszott a bűbájtan-eredményemen. – Leverte a havat a kabátjáról, és lábujjhegyre állva, kutatóan nézett körbe.

- A Kiváló mellé odaírták, hogy „Kedves Miss Evans, ezúton értesítjük, hogy a vizsgáztatója igényt tart egy új fejfedőre. Kérjük, mihamarabb térítse meg a nemtörődömségével okozott kárt”? – tippelt Piton szórakozottan. Az első pillanatban kiszúrta az egyik sarokasztalnál szorongó Tekergőket, azok pedig őt, így már nem csak az udvariasság követelte meg, hogy magukhoz invitálja Lilyt, hanem az a kilátás is, hogy ha ezt elmulasztja, James kitekeri a nyakát. – Nincs kedved odaülni hozzánk? – érdeklődött sóhajtva.

- Ha már meghívsz, tehetnéd lelkesebben is – jegyezte meg a lány derűsen. – Amúgy nem. – Lopva Jamesre sandított. – Mindannyiunkat megkímélem egy kínos jelenettől. Tapasztalhattad, hogy általában botrány lesz abból, ha huzamosabb ideig kell Potter közelében lennem.

Piton megértően biccentett, majd miután elköszönt tőle, keresztülfurakodott a tömegen a Tekergők asztalához. Bár Sirius és Peter arrébb húzódtak, hogy helyet adjanak neki, nem ült le azonnal, James arckifejezése ugyanis semmi jót nem jósolt. A szemei árnyalatokkal tűntek sötétebbnek, és sápadtan, kifejezéstelenül meredt maga elé. – Maradjak, vagy…

- Miért? – motyogta James leforrázva. – Miért van az, hogy ti – mutatott előbb Holdsápra, majd Pitonra – tudtok vele normálisan beszélgetni, én meg… - Félbehagyta, és reszketegen fújta ki a levegőt.

- Talán mert mi nem hívjuk randira minden adandó alkalommal, ráadásul olyan stílusban, mintha ez az ajánlat a legnagyobb megtiszteltetés lenne, ami érheti? – merengett Remus, az állát a tenyerébe támasztva.

Piton lepakolta a csomagokat, aztán levetette, és a sebtében elővarázsolt szék támlájára terítette a köpenyét. - Miért nem próbálod másképp?

- Mert én ilyen vagyok. – A pálcájával játszadozott. Ellökte magától, majd visszagurította, miután a vajsörös palackoknak ütközött. – Ilyen is – pontosított elkeseredetten.

Piton már nyitotta a száját, hogy elmagyarázza, ha sem James sem Lily nem változtat a magatartásán, és vet véget az örökös civódásnak, elmúlik ez az év is, ők pedig elszalasztják a lehetőséget, hogy kiderítsék egymáshoz valók-e. - Lily kér…

Az ajtó fölé akasztott mágikus harangocskák – meg a rögtön felhangzó, ingerült „Csukd már be!” – kiáltás - új vendég érkezését adta hírül. A lány a kesztyűjével babrált, miközben a tekintetével izgatottan keresett valakit.

- Hé, Christina! – A hetedéves hollóhátasok a fogadó túlsó végében sajátítottak ki két nagyobb asztalt, és hevesen integettek a lánynak, hogy ő is csatlakozzon hozzájuk.

Christina elmosolyodott, de nem mozdult.

- Szóval – fogott bele Piton újra. – Faggatott - vagyis csak akart, de ez nem fontos -, arról…

Remus lecsapta az addig szorongatott vajsörös üveget, majd elszántan felpattant, a küszöbön ácsorgó hollóhátashoz sietett, és teketóriázás nélkül megcsókolta. James és Sirius leesett állal, tanácstalanul bámulták a – valószínűleg kifejezetten nekik szóló - „műsort”. Pitont is váratlanul érte a dolog, de ő nem vette zokon, hogy Remus nem avatta be a szívügyeibe, azért meg szinte hálás volt, hogy a fiú ilyen pazar előadást rendezett az újság közlésére, mert így a szünetre halaszthatta a Jamesnek szánt „kioktatást”. „Úgyis nyüglődés lesz az első perctől az utolsóig.”

Peter durván Sirius oldalába könyökölt. - Remus titka – suttogta széles vigyorral.