|
13. fejezet: Új nap virrad
2007.11.07. 11:58
Szerző megjegyzése:
James kicsit kifordul magából Lily miatt, aztán a Tekergők benéznek Pitonhoz a gyengélkedőre. Remélem, tetszeni fog a fejezet. :-)
Úgy számolom, még öt van hátra.
13. fejezet: Új nap virrad
- Szerinted? - Aggodalmas hang… - Már dél is elmúlt.
Szöszmötölés, zörgés, közeledő léptek a szőnyegen…
- Talán hagynunk kéne, hadd ALUDJANAK! – felelte a másik olyan hangerővel, hogy biztosan felébressze – ha mindkét szunyókálót nem is – legalább Jameset, akinek az ágya mellett megállt.
A fiú a két könyökére támaszkodott, és hunyorogva pislogott körbe.
- Jó reggelt! – kurjantotta Peter, és a matracra huppanva, bekerült James látóterébe.
- Mintha Remus olyasmit említett volna, hogy ti már az ebéden is túl vagytok.
Peter rendületlenül vigyorgott. – Szóval a horkolás csak megtévesztés volt – bólogatott cinkosan. – Elég kezdetleges módszer, de az előzményeknek hála, ezegyszer működött. Megértelek. Én se szívesen csevegtem volna McGalagonnyal…
- Ne legyél barom, Féregfark! – morogta James a szemeit dörgölve, aztán felkapta a fejét. – A professzor itt járt?
- Igen. – Remus közelebb sétált, és a kora délutáni verőfényben úgy fürkészte a barátja arcát, mintha súlyos betegség, vagy trauma jeleit kutatná. – Az első óra alatt jött, hogy ne fusson össze a többi griffendélessel, de mikor látta, milyen elgyötörtnek tűntök, azt mondta, inkább elhalasztja a beszélgetést.
- Minket meg elzavart bűbájtanra – jegyezte meg Peter sértődötten. – Merthogy „pihenni felügyelet nélkül is lehet” – grimaszolt. – Mintha oda bírtunk volna figyelni Flitwickre.
- A magad nevében szólj! – húzta ki magát Remus fensőbbségesen. – Bár – megereszkedtek a vállai – tényleg nehéz koncentrálni, ha a teremben mindenki Pitonról meg a Hale-ügyről sutyorog.
James rögtön felélénkült. – Piton? Hogy van? Hol van?
- Természetesen még mindig a gyengélkedőn, és… nem tudom, veletek volt éjjel.
- Madam Pomfrey elhajtott minket – fűzte hozzá Peter magyarázatképpen. – Úgy néz ki, ma sehol se kívánatos a jelenlétünk.
- Vagyis meglátogattátok?
- Még szép! – vágta rá Peter méltatlankodva. – El akartuk újságolni, hogy vélekednek a diákok, milyen a hangulat…
- És megkérdezni – telepedett le Remus is James ágyára -, amit se McGalagony, se édesapád nem volt hajlandó elárulni: hogy milyen következményei lesznek annak, amit műveltünk.
- Az apám… - James a homlokát ráncolta. - Fura. Egyáltalán nem emlékszem, hogyan keveredtünk fel ide.
- Dülöngélve, egymást támogatva – sietett a segítségére Peter. – Mr. Potter azt mondta, útközben többször is kénytelen volt megbűvölni a lépcsőket, mert olyan csigatempóban haladtatok, hogy elunták a várakozást, és mozgásba lendültek.
- Mi a klubhelyiségben virrasztottunk, azóta, hogy Dumbledore értetek indult – vette át a szót Remus. – Egy kicsit el is bóbiskoltam, azt hiszem. Lily lejött egyszer…
- Tagadhatja, de szerintem akkor is a konyhába készült nassolnivalóért – mormolta Peter gonoszkodva.
- Miért feltételezed, hogy mindenkit veled azonos célok vezérelnek, Féregfark? Csak mert a te bendőd feneketlen…
A fiú megdobta Siriust egy díszpárnával, aztán visszafordult Jameshez, hogy folytatassa a mesélést.
- Otrombaság így felverni az embert – zsörtölődött Sirius. – Ha már lemászni a klubhelyiségbe, és ott megtárgyalni ezt túl kimerítő lett volna, legalább használnátok Disaudiót.
- Megspóroljuk a fáradságot, hogy az egészet kétszer kelljen elmondanunk – felelte Remus vidáman, és megütögette a takarót maga mellett. – Fejezd be a duzzogást, és gyere ide, Bolhazsák!
Sirius lendületesen pattant ki az ágyból, de a mutatvány vége kissé esetlenre sikeredett, mivel addigra eljutott a tudatáig a megszólítás.
- Még hogy ÉN?! – trappolt ökölbe szorított kezekkel a másik fiú felé. – BOLHÁS?! Csakis tőled ragadhattak volna rám, ordas koma.
Remus vigyorogva nézett fel a fújtató Siriusra, megismételve az előbbi gesztust. A barátja sóhajtott, és dohogva helyezkedett el James lábánál. Szűkösen fértek csak el, nem úgy, mint két-három éve, mikor összehúzták a függönyöket, sátornak kikiáltva a rögtönzött búvóhelyet, és úgy vitatták meg a kóborlásaikat, a Piton elleni merényleteket…
- Lilynél tartottál – emlékeztette James Holdsápot, és a hangja enyhén megremegett.
A fiú megköszörülte a torkát. – Nos, Peternek van egy másik elmélete is, miszerint a hálótermünkbe akart fellopózni, hogy ellenőrizze, tényleg itt fetrengtek-e a hascsikarás megérdemelt kínjai közepette…
Sirius kérdőn vonta fel a szemöldökét, de senki nem törődött vele. Remus és Peter James tájékoztatásával volt elfoglalva, Ágas pedig arra koncentrált, hogy a világért se szalasszon el semmit a beszámolóból.
- Vagyis megbizonyosodjon róla, hogy ép és sértetlen vagy – fordította le Peter. – Amúgy az igazamat bizonyítja, hogy mikor észrevett bennünket, éktelenül dühös lett, összefüggéstelenül ordítozott…
- Csoda, hogy nem csődítette oda az egész Griffendélt.
-… megvádolt, hogy hazudtunk neki…
- Ami mellesleg megfelel a valóságnak.
-… büntetőmunkával fenyegetőzött…
- Amíg fel nem hívtam a figyelmét, hogy harmadik éve vagyok prefektus, így én is tökéletesen ismerem a szabályzatot.
-… végül követelte, hogy mondjuk meg, miért ücsörgünk odalent.
- Panaszkodtunk egy kicsit arról, milyen rémes a nyavalygásotokat hallgatni, aztán visszatámadtunk, és mi vontuk kérdőre őt.
- Erre még jobban felfortyant, közölte, hogy nem tartozik magyarázattal két aljas csalónak, és faképnél hagyott.
- Mint engem, minden alkalommal – fújta ki a levegőt James elszontyolodva. – Na és… milyen a hangulat? – kanyarodott vissza egy korábbi témához.
- Forrongó – válaszolta Remus a beavatottak tudálékosságával. – Az aurorok reggel a mardekáros klubhelyiség bejáratánál várták Malloryt.
- Később – intette le Peter a közbeszólni készülő Siriust.
- Aztán Dumbledore reggeli közben bejelentette, hogy tévedtek, Piton ártatlan, kiengedték az Azkabanból, és miután Madam Pomfrey engedélyezi, újra elkezdhet órákra járni.
- Azaz, amint Dumbledore úgy találja, kellően megcsappant iránta az érdeklődés.
- Miből jöttetek rá, hogy Mallory a gyilkos?
Remus zavartan sütötte le a szemét. Peter észbe kapott, és kapkodva válaszolt, mielőtt Jamesnek vagy a szokatlanul csendes Siriusnak lehetősége lett volna tüzetesebb vizsgálatnak alávetni egyre vörösödő barátjukat.
- Holdsápnak mesélte egy másik prefektus, hogy a barátnője pasija valószínűleg halálfaló, vagy mindenestre gyanúsan szimpatikusnak találja a nézeteiket. Tulajdonképpen csak elejtett megjegyzések voltak – finomított kicsit a dolgon -, és ezért nem derült ki hamarabb, ki az a srác. – James kérdő tekintete láttán hozzáfűzte: - A lány Chloe Hale, tudjátok az évfolyamunkból, Julian húga…
- Nem is kell tovább mondanod – szakította félbe a másik komoran. – Hacsak – folytatta ádáz mosollyal - Tapmancsnak nincs szüksége egy kis plusz rávezetésre a helyes következtetések levonásához, így hajnalok hajnalán.
Sirius összepréselt ajkakkal meredt a semmibe. Ujjai elfehéredtek a görcsös szorítástól, ahogy a négyük áldásos tevékenysége eredményeként már úgyis reménytelenül gyűrött ágytakarót markolta.
- Sirius! – szólította meg James bizonytalanul.
- Elkotyogta… Az a vinnyogó kis dög…
- Sirius, miről…
- MALLORY SZUPER ÚJ ÁTKAI – tört ki a fiú. – Regulus ezzel fenyegetőzött – mondta leheletnyivel visszafogottabban. – Ebben a tetves életben egyszer kellett volna odafigyelnem rá, de neeem, én…
Remus elkapta a barátja hadonászó karjait. – Mi is hibáztunk, rendben? Nem „nyomoztam” elég elszántan, mert nem hittem, hogy ekkora baj lehet belőle.
- Én meg nem voltam kellően erőszakos Arisztiddel.
Sirius abbahagyta a tusakodást, és rábámult. – Mi van?
- Álomszuszék Arisztid – mosolyodott el Peter félénken. – Egy portré az elsőn. Nekem nem sikerült felkelteni, persze dárdával nem kísérleteztem…
- Féregfark, megismételjem az előző kérdést? – sziszegte ingerülten Sirius.
- Van egy lökött lovag – Peter gyorsított, mert érezte, hogy a sztori, amit előad, egyre zagyvább –, Sir Cadogan. Reggel az igazgatói iroda környékén „portyázott”, és hallotta a Mallory elleni vádat. Végignyargalt minden festményen, hogy elsőként terjeszthesse az információt, és… véletlenül kisebb sérülést okozott Arisztidnek, aki kezdetnek jól leteremtette, aztán mikor értesült a történtekről, eszébe jutott, hogy ő voltaképpen látta, mikor a kerete előtt kábítottak el egy diákot, és az elkövető mintha egy másik mardekáros lett volna… Állítólag most teljesen be van sózva, él lépten-nyomon ezt híreszteli. Ötszáz éve nem volt ennyit ébren egyhuzamban.
- Hú! – nyögte ki Sirius. (Időközben beletörődött, hogy Remus úgyse ereszti el, míg le nem nyugodott.)
James tettre készen dobta le magáról a takarót, és mászott ki az ágyból. – Azt javaslom, ugorjunk le a házimanókhoz egy kis harapnivalóért, aztán irány a gyengélkedő!
- Ágas!
Sirius egy csavarással kiszabadította a csuklóit, és kíváncsian nézte a zaklatott Remust meg a nagy átéléssel a párna sarkát babráló Petert.
- Megszegtük az ígéretünket – vágott bele Holdsáp óriási sóhajjal. – Ezért…
- Ezért mi? – James visszaült a matrac szélére, és átkarolta a fiú vállát.
Remus habozott. Még soha nem hallotta a másik hangját ennyire kedvesnek és komolynak.
- Szóba álltunk volna veletek, ha haragudnánk miatta? Egy hajszálon múlott, hogy ne kapjuk meg mindhárman a dementorcsókot. Féregfarknak és neked köszönhetjük, hogy ez az ügy nem újabb tragédiával végződött, emellett… nem kalkuláltam bele, hogy milyen rémes lehet tétlenül találgatni, éppen mi történik velünk.
- Nem csalás, nem ámítás – vigyorodott el Sirius hamiskásan. – James Potter üresen kongó fejében is megfogalmazódhat néha okos gondolat…
Az érintett csak könnyedén legyintett. - Apa azt tanácsolta, ne tépelődjünk azon, mi lehetett volna. Merlin megszánt, és a helyzetből kihozható legjobb megoldással ajándékozott meg.
***
Sirius soha nem látta még ennyire mesésnek a Griffendél klubhelyiségét. Annyira fényes volt, otthonos, tágas, tele ismerős, barátságos arcokkal…
- Körbetáncolnám – lelkendezett Remusnak a lépcsőn lefelé menet -, aztán a keblemre ölelném mindannyiukat – kedvtelve pillantott végig az odalent lebzselő társaságon.
- Próbáld meg, és délutánra az egész iskola az akciódtól lesz hangos – felelte a másik hűvösen. – Sirius Black a jövő heti meccsig se bírta ki. Vajon mennyi Lángnyelv Wishkyt nyakalhatott be? Remek pletykatéma.
Sirius grimaszolt, de végül megelégedett annyival, hogy szélesen vigyorogjon azokra, akik üdvözölték Jameset és őt.
- POTTER!
Lily fúriaként csörtetett keresztül a klubhelyiségen, James pedig, szinte már reflexből, a legémelyítőbb, legbűbájosabb mosolyt varázsolta az arcára.
- Li…
Csatt!
A szobában megfagyott a levegő. Lily visszahúzta a kezét, James viszont csak lassan fordította a fejét újra a lány felé.
- Tu-dom – szótagolta Lily halkan. – Hogy megértsd, a kulcskifejezések: könyv, börtön, ti eltűntök, Piton megint köztünk. Rakd össze… ahogy én is.
Megkerülte a Tekergőket, és felrohant a lányok hálótermébe.
***
A négy fiú vajsörrel, sütőtöklével, szendvicsekkel, és mindezt megkoronázandó, nagy halom édességgel megrakodva toporgott a gyengélkedő előtt.
- Eddig mi is eljutottunk – jegyezte meg Peter.
James, akinek a bőrén még mindig tisztán kivehető volt Lily tenyerének és ujjainak lenyomata, összevont szemöldökkel meredt a csukott ajtóra.
- Hiába szuggerálod, attól nem fog kinyílni – motyogta Sirius, Remusnak és Peternek szánva a kommentárt.
Szerencsétlenségére azonban Ágas is meghallotta, és felé pördült. A karjaiban egyensúlyozott, csinos fánk- és derelye-torony megingott. – Átkozz meg!
- Megvesztél? – bukott ki Siriusból.
- Ugyan már! Gyerünk! – sürgette a másik. - Így Madam Pomfreynak muszáj lesz beengednie.
- Ijesztő vagy – fintorgott Peter sajnálkozva.
- Amilyen éretten viselkedtél egy órája, olyan ütődött vagy most – rázta meg a fejét Remus csüggedten.
- Mindennek megvan a böjtje – közölte James mogorván. – Ne kéresd magad, Tapmancs! Egy egészen apró rontást, vagy valami átváltoztatást – fogta könyörgőre. - Nem vagyok válogatós.
- Csak hibbant.
- Dilis.
- Megszállott.
- Jó akkor én átkozlak meg. Az eredmény ugyanaz.
Sirius remegett a visszafojtott röhögéstől. – Tele a kezed. Így a pálcát se tudod normálisan tartani.
James leforrázva bámult rá.
- Higgadj le, Ágas!
- És kapard össze a méltóságod maradékát! – Peter nem állta meg, hogy hozzá ne tegye: - Még ha azzal az irtó nagy folttal ez nehéz is.
James a falnak támaszkodott, és felkészült, hogy ecsetelje, milyen nyomorultul is érzi magát. – Nem értitek. Amit Lily…
- Ne nálam keressen gyógyírt a szerelmi bánatára, Potter! – Madam Pomfrey sietett feléjük, öt sáros, mocorgó cserepet cipelve. – Lupin, Pettigrew, mintha ma már egyszer összefutottunk volna.
- Igen, de… - lépett előre Remus.
- Most mind itt vagyunk – húzta ki magát Sirius -, és nem tágítunk, amíg…
- Nem örvendeztethetik meg Mr. Pitont egy rögtönzött beltéri piknikkel? – tippelt az asszony apró mosollyal, miután vetett egy pillantást a szerzeményeikre. – Alaposan felszerelkeztek. Na, jöjjenek! Az irodámon át bemehetnek, nincs időm a varázslatok feloldásával vacakolni.
Az ajtóból visszafordult. – Ne tátsa a száját, Black! Nem a maga sikere, az igazgató úr engedélyezte a látogatást.
***
Piton fel-alá masírozott a két oszlopba rendezett ágyak között, és lerítt róla, hogy egyáltalán nincs jó - pláne Tekergő-fogadós - hangulatban. Mikor a négy fiú besorjázott a szobába, megtorpant és döbbenten mérte végig őket.
- Kérlek, mondjátok, hogy azt a temérdek ételt nem a rabságom hátralévő napjaira hoztátok!
A hangkavalkádból csak bajosan tudta kiszűrni az egyéni reakciókat.
- Hova gondolsz? Kilyukad a gyomrom. Tegnap óta nem ettem egy falatot se.
- A sütemény romlandó, és egyes kutatások azt mutatják, hogy bizonyos adalékok miatt a vajsör is…
- Minek zártak be ide, ha kutya bajod?
- Komolyan kiejtetted, hogy „kérlek”?
Piton sóhajtva rogyott le a legközelebbi ágyra. – Ne pánikolj, Pettigrew! Ha kiheverem ezt, többet úgyse hallasz tőlem hasonlót. Kimerült vagyok az okoskodásodhoz, Lupin. Black, szolgáld ki magad! Potter, mellőzd a rá – bökött Sirius felé – vonatkozó célzásokat, mert…
Piton meglepett pillantást vetett James aszimmetrikus ábrázatára. – Mitől vörös az arcod? Az egy kézlenyomat?
- Bezony’ – bólogatott Peter egy szendvicset majszolva. – Nem is akárkié.
- Evans? – Önkéntelen mozdulattal James hátára csapott. – Törődj bele, ennél hosszan tartóbb kontaktusba úgyse kerülsz vele.
A fiú válasz helyett egy hörpintésre kiitta a maradék – fél üvegnyi – vajsörét.
- Mivel töltötted a délelőttöt? – dőlt előre Sirius, és a rosszul kiszámított súlypontváltoztatás miatt, kis híján le is bucskázott az ágyról.
- Kihallgattak. – Piton egy tökösderelyével szemezett. – Előbb Dumbledore, aztán Dumbledore és Mordon, szembesítés, Dumbledore és Lumpsluck, Dumbledore és McGalagony, Dumbledore… - Elhallgatott és az egyre kevésbé kommunikatív Jamesre bámult. – Az igazgató, az apád, Mordon, McGalagony. Dumbledore őt is beavatta az Azkabanban történtekbe, ami szerintem egyértelműen valamiféle kapcsolatot feltételez négyük között…
- Jaj, ne! – nyafogta Sirius. Hanyatt feküdt, de a feje lelógott a matracról, így a továbbiakban a terem túlsó falához intézte a mondandóját. – Elég a spekulációból! Egyébként se vagyunk jók benne, inkább…
Piton mély levegőt vett, hogy belevágjon az „Én mardekáros vagyok, következésképpen…” – kezdetű szónoklatába, de Remus megelőzte.
- Inkább mi? – kérdezte indulatosan. - Tanuljunk és húzzuk meg magunkat! Bőven kimerítettük az idei keretet.
- Túl sokat kérsz, Holdsáp – ábrándította ki Sirius. - Nem lehetne csak az egyiket?
James két ujján egyensúlyozta a vajsörös üveget. – Kezeld úgy, mintha játék lenne! „A Tekergők jó útra térnek”: micsoda szenzáció! Házi feladatok…
- RAVASZ… - segítette a felsorolásban Peter.
- Nekem a kviddics. Nem lesz olyan borzasztó – sóhajtott James.
Sirius az oldalára gördült, majd feltápászkodott, és szörnyülködve nézett rá. – Ugye, viccelsz?
James megkegyelmezett. – Igen – felelte vigyorogva.
***
- Mit gondolsz, visszakaphatom? Chloét…
Christina aznap, a nevezetes veszekedés óta először, Remus mellé ült számmisztikán, óra után pedig a könyvtárba hívta, hogy tisztázzák, hányadán is állnak egymással. (Christina elismerte, hogy a fiúnak volt igaza, és azzal, hogy olyan nyersen fogalmazott, csak az ő szemét akarta felnyitni. Remus pedig megbocsátotta, hogy a lány kételkedett benne, mivel kevés dolgot szeretett jobban annál, mint ha igazat adtak neki.)
Csókot nyomott Christina homlokára. – Legyél mellette, akkor is, ha mindent elkövet, hogy elüldözzön. Vigasztald, én meg… majd vigasztallak téged.
A lány visszamosolygott, és Remus boldogan nyugtázta, hogy a világa rendje helyreállt. „Szép, csodás… De hogyan valljam be a barátaimnak?”
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
