Luthien Lovemagic Oldala

10. fejezet: A meggyőzés művészete

- Kizárt.

Sirius egykedvűen lapozgatta a kanapén talált Reggeli Prófétát. Ő szólt előre. Megmondta, hogy Evans semmiképp nem egyezik bele, de persze beszélhet… Ágas néha olyan rettenetesen makacs tud lenni. Észrevehetné végre, hogy ennek a csajnak nem kell, hogy rá nincs hatással az úgynevezett vonzereje. Nagy ügy! Akad több tucat lány, aki húzódozás nélkül vetné magát a karjaiba. De nem. Á, dehogy! Mert ő Evansöt akarja. „Végül is… - Sirius dühödten gyűrte össze az oldalt, ami a roxforti eseményekről számolt be. – James szerencsétlenkedésének hála, tengernyi mulatságos anekdota gyűlt össze a tarsolyomban.” Ez megfelelő bevezetőszöveg lesz, ha majd egy fagyos téli estén az ő feladata lesz szórakoztatni a kandalló előtt kucorgó, csapatnyi, vörös vagy kócos, fekete hajú Potter-csemetét. „Sirius bácsi… – gondolta vigyorogva, aztán észbe kapott. - Kissé messzire kalandoztam.”

- Nem, Potter. Hányszor ismételjem? – Lily csípőre tett kézzel állt, és szúrós tekintettel méregette Jameset.

„Teljesen mindegy. Ha nem épp sírig tartó szerelmedet vallod be neki, úgyse hallja meg.”

- Muszáj segítened, Evans – folytatta James változatlan buzgalommal. – Griffendélesként a véredben van az elesettek védelmezése.

Lily csodálkozva vonta fel a szemöldökét. – Ez alatt magadat érted?

- Nem nyilvánvaló?

- A világ kifordult magából – csóválta a fejét a lány.

- Mert valamit nem tudok egyedül megoldani? – tippelt James.

- Mert beismered.

- Haladunk – térdelt fel Sirius, és a támlára könyökölve nézte őket.

Lily arcáról eltűnt a szinte már gyengéd mosoly, miközben a kizárólag fegyelmezésre szoruló kölyköknek – valamint Tekergőknek – tartogatott, jeges pillantással fixírozta a fiút.

- Kivéve, ha tönkreteszed – mordult James a barátjára.

- Mindössze arra próbáltam rávilágítani – kezdte Sirius tudálékosan, Lilyhez fordulva -, hogy már kevésbé meggyőző az „elhivatott prefektus vagyok, és utálom James Pottert” – alakításod.

- A kettő, hogy kapcsolódik egymáshoz? – érdeklődött a lány a homlokát ráncolva.

Sirius ingerülten megrántotta a vállát.

- Az engedélyről beszéltünk – emlékeztette őket James halkan.

Lily fújtatva vette fel újra az előző, szigort és rendíthetetlenséget sugárzó pózt. - Amit nem szerzek meg nektek.

- Ne hagyd, hogy Tapmancs fecsegése befolyásoljon! – A kedves hangtól merőben eltért az a grimasz, amit Sirius zsebelhetett a fiútól.

- Nem hiheted komolyan, hogy rá bírsz venni erre. – Lily kimerülten simított végig a haján, és vágyódó pillantást vetett a hálótermekhez vezető lépcső felé.

- Csak egy könyv kéne – kuncsorgott tovább James.

- Tanulási célra? – A tónus, amit használt, már magában foglalta a választ. – Kétlem – sóhajtott lemondóan. - Akkor nem kerülőutat választottál volna.

- Miért? Élvezem a társaságod. Megragadok minden alkalmat, hogy…

- Feldühíts? – fejezte be helyette Lily gúnyos mosollyal. - Abban már profi vagy. Nem ártana új hobbit keresned.

- Miért adnék fel valamit, amiben igazán jó vagyok, és ráadásul imádom is?

- Magatokra hagyjalak? – érdeklődött Sirius ártatlanul.

- BLACK! – ordított rá Lily és James kórusban.

A lány haragtól kipirult arccal fordított hátat, James pedig a berögzült mozdulattal a hajába borzolt. – Nem rossz ötlet. Menj fel a szobánkba, és piszkáld Remust meg Petert!

Sirius sértetten kászálódott fel, és méltóságteljesen vonult keresztül a klubhelyiségen. (Félúton megbotlott ugyan egy a szőnyegen felejtett táskában, de se Ágas, se Evans ne reagált a közjátékra. „Szép! Még arra se veszik a fáradságot, hogy kiröhögjenek. Győzzenek csak rimánkodni, hogy vigyázzak azokra a kis szörnyetegekre!”)

James lehuppant az üresen maradt helyre, és eligazgatta a párnákat. – Gyere, Lily!

A lány – most már inkább durcásan, mint mérgesen – befészkelte magát a kanapé Jamestől távolabb eső sarkába. – Milyen könyv az, amit kerestek?

- Igazából… fogalmam sincs. De biztos akad olyan… amiben írnak… - Szomorúan nézett Lily smaragdzöld szemeibe. – Azkabanról.

A szabályszegők üldözésében edződött prefektus gyanakvását azonban egy ilyen egyszerű trükkel nem sikerült elaltatnia. – Tételezzük fel – suttogta Lily, a szavait elnyomta a fahasábokba maró tűz ropogása -, hogy találkoztam a művel, ami ezzel foglalkozik.

James kíváncsian hajolt közelebb.

- Minek neked? – szegezte neki a kérdést a lány ridegen.

A fiú hátradőlt, a fejét a támlára hajtotta, és a plafonon táncoló, narancsszínű derengést figyelve, előadta élete legérzelgősebb hazugságát. – A dementorok… Tudok róluk ezt-azt, de még soha nem találkoztam ilyen lénnyel. A tankönyvek szövege száraz. „Kioltják a fényt… Úgy érzed, nem leszel többé boldog…” – idézte fintorogva. Lily megborzongott, felhúzta és átkarolta a térdeit. - Beszámolókat akarok olvasni, arról, milyen éveket tölteni a közelükben, milyen, ha százával cirkálnak körülötted, és nincs mód a védekezésre… - A fejét oldalra döntötte, hogy a megítélése szerint leghatásosabb résznél Lilyre nézhessen. - Hogy megtudjam, min megy keresztül Piton.

- Pontosan ezért nem fogok segíteni, Potter.

- Kedves, hogy kímélni szeretnél, de elég erős vagyok, megbirkózom a…

Lily lesújtó pillantást vetett rá. – Megalázó, hogy azt képzeled, ilyen könnyen átverhetsz. Félre ne érts! Elhiszem, hogy aggódsz miatta. – Elmélázva bámulta a kandalló lángjait. – Őrület. Az eddigi hat év után. De ezt most hagyjuk! – Megrázta a fejét. – Nem bízom benned. Sejtelmem sincs, mit forgatsz az elvetemült, bajkeverésre specializálódott agyadban, de bármi is legyen, nem vagyok hajlandó asszisztálni hozzá.

- Féltesz? – foglalta össze a lényeget James halvány mosollyal. A lány nyitotta a száját, de végül csak egy vállrándítással felelt. – Ugyan, Lily! Szükségem van arra az engedélyre, és vagy így vagy úgy, de hozzá fogok jutni.

- Nem, ha figyelmeztetem McGalagonyt – közölte Lily továbbra is a tűzbe meredve.

James nem törődött a megjegyzéssel. – Ha együttműködnél, legalább tudnád, mikor került a kezembe a könyv, és akármi is történik, nem ér váratlanul – füllentette. (Valójában, esküdni mert volna rá, hogy egy olyan húzásra, mint az azkabani „kirándulás” még a lány sem számít.)

Lily kiábrándult sóhajjal idézte fel mindazt a bosszúságot és idegeskedést, amit hosszú ismeretségük során el kellett szenvednie a fiú miatt. - Megtanultam, hogy ne becsüljelek alá, Potter. – Rövid hallgatás után hozzátette: - Rendben.

James arca felragyogott, nyoma se maradt a korábbi feszültségnek. – Lily ez…

- Egy feltétellel – szakította félbe a lány szigorúan. - Szólíts továbbra is Evansnek!

- Ahogy óhajtod – vigyorgott James, szándéka szerint megnyerően. – De nem egészen értem…

Lily felpattant, és már indult volna a lépcső felé, de erre megtorpant. – Nos – magyarázta, jót mulatva a fiú tanácstalanságán -, elég irritáló tőled hallani. Maradjunk a vezetéknévnél! Tudod: egészséges távolságtartás.

James tűnődve vonta össze a szemöldökét. – Talán feltűnt, hogy ha elvétve Lilynek hívtalak, soha nem ajánlottam randit. – Ravaszkásan elmosolyodott. – Azért ragaszkodsz az Evansözéshez, mert nem akarod elszalasztani a lehetőséget, hogy a barátnőm lehess – fejtegette vidáman.

Lily a szemeit forgatta, tettetett sajnálkozással. - Javíthatatlan vagy, Potter.

***

- Ez egy rémesen hülye terv – összegezte a véleményét Féregfark.

- Még csak az se - csatlakozott Remus, komoran tanulmányozva az ágyra terített térképet, amin James előzőleg a kalóz-filmeket idéző X-szel jelölte meg Azkaban helyét. – Mindössze tervkezdemény.

Peter szaporán bólogatott. – És annak is elég elfuserált.

Ezúttal Remuson volt a sor, hogy demonstrálja a lelkes egyetértését.

- Befejeztétek? – érdeklődött Sirius mogorván.

James törökülésben trónolt az ágyán, az ölében a könyvvel, amit Lily ajánlott. Kőből emelt rémálom – Dementorok, avagy félrecsúszott mágia népünk védelmében Jeaqus Crudel tollából, hirdették a kopott, arany betűk. – Majdnem egy hét telt el, de nem indítottak vizsgálatot. Inval élvezi, hogy dicsőségben fürödhet, hisz az ő irányításával „irtották ki a halálfalók szennyét a Roxfortból”. – Tömény gyűlölet csendült a hangjában, ahogy a néhány napja megjelent nyilatkozat sorait ismételte. - A Minisztérium még hónapokig halogatni fogja a cselekvést. Nem engedhetjük, hogy addig ott raboskodjon.

- Kibírja – mondta Remus érzelemmentes arccal. Az elmúlt percekben fel-alá járkált a szobában, de most lecövekelt James előtt. – Bebizonyítjuk, hogy nem ő gyilkolta meg Juliant – szögezte le. – Piton kiszabadul, mi pedig… mellette leszünk, amíg feldolgozza a vele történteket.

James az orra elé tolta a könyvet. A fiú grimaszolt, mikor a borító és a lapok dohos szaga megcsapta az orrát. – Az Azkabanban bűnhődők leírásai, a rajzok a dementorok áldozatairól… Teljesen hidegen hagy?

- Látom, nagyon a szíveden viseled Piton sorsát – jelentette ki Remus, fürkészően meredve Jamesre.

- A barátom.

- Nekünk is – szólt közbe Sirius. – Vagy ti máshogy vélekedtek? – A kérdést Peterhöz is intézte.

- Persze, hogy nem – fújta ki a levegőt Remus. – Én csak… Azt próbálom elmagyarázni – újra belelendült -, hogy egy ilyen akcióval mindent felrúgtok. Ha sikerül tisztázni Pitont, nektek akkor is felelnetek kell majd a szöktetésért, vagy a kísérletéért, ha úgy alakul. Neki meg azért, mert veletek tartott. Féregfarkról, Lilyről és rólam már nem is beszélve.

James büszkén kihúzta magát. - Soha nem rángatnálak bele benneteket.

- Azzal elkéstél – morogta Peter bosszúsan. – De… Különben se tagadnánk le, hogy benne voltunk.

- A legkevesebb, hogy többet az életben nem tehetnénk be a lábunk a Roxfortba. – Remus a baldachin egyik oszlopának támasztotta a homlokát, és igyekezett megbarátkozni a szörnyű eshetőséggel.

- Eltanácsolás… - merengett Sirius. – Nem is olyan vészes.

Peter keserveset sóhajtott. - Semmi sem tántoríthat el, igaz?

James viszonylagos nyugalma elpárolgott. - Ha te vagy Remus keverednétek hasonlóba, akkor is gondolkodás nélkül odamennénk.

- Épp ez a lényeg, James – Peter a nyomaték kedvéért az öklével a tenyerébe vágott. - Gondolkodás nélkül.

A fiú a kioktatást hallva, dacosan fonta össze a karját. – Nincs miről vitatkozni. Siriusszal megcsináljuk. Nem számít, mit mondotok. A kérdés csak az, hajlandóak vagytok-e falazni nekünk.

Sirius eközben közelebb lépett, leült az ágyra, majd a térkép fölé hajolva, a pálcáját lassan végighúzta a könyv alapján kijelölt útvonalon.

- Természetesen – vágta rá Remus méltatlankodva. – De ezt, mintha már említettük volna.

Peter először az orra alatt mormolt valami válaszfélét.

Sirius felkapta a fejét. - Parancsolsz?

- Felháborító feltételezés, hogy nem tennénk – ismételte a fiú. - A kutyáknak állítólag jó a hallása – zsörtölődött.

James nevetve feküdt hanyatt. Az utolsó éjszakája a Griffendél-toronyban. A jókedve elszállt, ahogy Evansre terelődtek a gondolatai. Ha kirúgják, soha nem lesz esélye meghódítani. „Miért, ha maradhatnál?” – incselkedett vele egy alattomos hangocska.

- Sirius, takarítsd el innen ezeket a kacatokat! – „Remus ma este szokatlanul harapós hangulatban van.”

- Pergamenek, Holdsáp. – Tökéletesen maga elé tudta képzelni Tapmancs vigyorát. - Azt hittem, több tiszteletet tanúsítasz irántuk.

Mulatságos – a bíráik számára idegőrlő - tárgyalásuk lesz, ha netán a Wizengamot előtt kötnek ki. Sirius és ő esküdöznek majd, hogy Remusnak és Peternek semmi köze az egészhez, míg a másik kettő foggal-körömmel ragaszkodik az ellenkezőjéhez. Előbb-utóbb aztán eljutnak odáig, hogy addig még csak nem is ismerték egymást. „A Tekergőktől senki ne várja, hogy bármit komolyan vegyenek… A varázsbíróságot is beleértve.” Fájdalmasan közeli volt a pillanat, mikor búcsút kellett intenie az efféle hozzáállásnak, de az Azkabanba indulás előestéjén, nem tartotta szerencsésnek erről elmélkedni.

Behunyta a szemét, és miközben a tudatát részben még a veszekedést elsimítani próbáló Peter megrovó szónoklata kötötte le, előásta az összes közösen átélt csínyt, a Frics előli meneküléseket, a felfedezések örömét. Boldog emlékekkel felszerelkezve akart nekivágni…

Először a Tiltott Rengetegben… Se telihold, se animágia, csak ők négyen, veszély, Peter reszketeg suttogása… Sirius megmarkolja a karját, de olyan erővel, hogy legszívesebben ordítana fájdalmában… Tavasszal a tóparton, valami hülye vizsgára gyakorolnak - vajon kinek a kérésére? -, Remus elveszti az irányítást a lebegtető-bűbáj felett, és a vízbe repteti a saját könyvét… „Micsoda csapás!” Piton felhajtja a Százfűlé-főzetet, felvéve az ő külsejét… „Azóta se mesélte el, mi történt aznap éjjel.” Lily őt készül lehordani, a szeme kihívóan csillog… „Lily…”