Luthien Lovemagic Oldala

Tartalom: Kiegészítõ történet a Piton álomnõ fõzetéhez. Teljes megértéséhez nem árt, ha olvastad, bár nélküle is érthetõ a szituáció, maximum a körülmények nem teljesen világosak. Perselus Piton élete legnagyobb küldetése elõtt áll, a tét nem kevés. Vajon bír a feladat súlyával, vagy feladja?

Szerzõ megjegyzése:

A Harry Potter könyvek szereplõi és világa kizárólag J. K. Rowling teremtõ fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem õket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt.

A küldetés

Piton összeszorított fogakkal haladt elõre, ki a szabadba, minél messzebb Roxforttól. Mikor már senki sem látta, válla lejjebb ereszkedett, háta meggörnyedt, máskor lobogó talárja most súlyos, vizes anyag hatását keltette, amely szinte a földre rántotta viselõjét.

A madarak ijedten rebbentek szét az útjából, a fûszálak elhúzódtak talpa alól, de sokuknak nem volt szerencséje, és a bakancs egy pillanat alatt széttaposta gyenge életüket.

Piton gyalogolt, és úgy érezte, legszívesebben a világ végéig meg sem állna, ott talán már nem ismerik rettegett nevét, de azt is tudta, nem teheti ezt.

Csak a küldetésre tudott gondolni, és arra, hogy voltaképp magának köszönheti ezt az egészet. Ha nem kérdez, nem kap olyan választ, amelyet semmiképpen sem szeretett volna hallani.

Félt, hogy elbukja a küldetést. Mi fog akkor történni? Kitör a háború, nem is vitás. Már látta maga elõtt a vörös szemeket és a rá váró büntetést, ami elõl nem menekülhet. Nem menekülhet, de talán azért, mert nem is akar. Alá kell vetnie magát a tomboló haragnak, hogy aztán megbocsásson Õ, és újra megfelelõ pozícióba kerülhessen elõtte.

De hogyan fogjon hozzá? Miként vigye véghez a lehetõ legkisebb áldozat árán? Vegyen fel álruhát, használjon felejtésátkokat, vagy emelt fõvel, rezzenéstelen arccal nézzen szembe azzal, amit rá mért a sors, de legfõképpen egy szeszélyes akarat?

Roxmortsban elintézte a vásárlásokat, amelyek miatt eredetileg elindult. Biccentve fogadta a köszönéseket, gúnyos tekintettel mérte végig az eladókat, akik nem a legtökéletesebb árucikkeiket merték elétenni a pultra, és ha nincs a küldetése, még jól is szórakozott volna a rémült arckifejezéseken, amiket okozott.

Most inkább lelke mélyén szánta õket, mert megtapasztalta, mit élnek át. Õ, Perselus Piton, aki bátran szembeszállt ezernyi veszéllyel, gyilkos haraggal, jelenleg maga is rémült volt. Mi több, félt.

Úgy érezte, ezerszer inkább a már régóta jól ismert szenvedés, kín, kínzás és tomboló harag, mint ez. De tudta, nincs más választása.

Nyelt egyet, megköszörülte a torkát, majd belépett az újabb üzlethelyiségbe. Az ajtó felett csengettyû hívta fel rá a bent lévõk figyelmét, és Piton sápadtan eszmélt rá, hogy mennyivel jobban járt volna, ha nem csúcsidõben jön. Vagy húsz vásárló nézett rá kimeredt szemekkel, egy kislány ijedten édesanyja talárjába kapaszkodott, és elrejtette az arcát.

Nem foglalkozott senkivel, hanem beállt egy sorba, egy rikítólila talárt viselõ túlsúlyos asszonyság mögé. Az érdeklõdve felé fordult, de Piton vérben forgó szemeit látva gyorsan úgy tett, mintha csak a polcok tartalmát szemlélné messzirõl.

Percek teltek el, mire az ablakhoz ért. Addigra mögötte is sor alakult ki, és talán csak azért nem fordult ki a helyiségbõl és futott el, mert azzal valószínûleg még nagyobb feltûnést keltett volna, mint szerette volna.

- Parancsol? – nézett rá flegmán egy rózsaszín hajú, fehér köpenyt viselõ, unott képû boszorkány, aki több karikát hordott egy fülében, mint ahányszor Piton fület mosott egész életében.

- Egydoboztampontkérek – válaszolta, és elszörnyedve tapasztalta, hogy akarata ellenére hadart, és talán még el is pirult mondandója alatt.

- Tessék? – kérdezett vissza a nõ, miközben elõrébb hajolt.

- Tampont kér – segítette ki Pitont a mögötte álló fiatal lány, miközben jelentõségteljesen végigmérte.

Úgy érezte, már mindenki errõl sugdolózik az üzlethelyiségben. A másik sorban felkacagott valaki, de Piton méltóságán alulinak érezte, hogy egyáltalán arra forduljon, pedig minden idegszála pattanásig feszült.

Az eladó csak bólintott, és folytatta a faggatózást.

- Márkája? Mérete? Hány darabos kiszerelés?

- Maga szerint úgy nézek ki, mint aki ezt használni akarja? – vágott a szavába a férfi minden mindegy arckifejezéssel. – Mit tudjam én! Adjon abból, amelyiket a legtöbben veszik! – köpte ki a szavakat felháborodva.

Az eladó elé rakta az árut, majd Piton fizetett. Csak az a cél lebegett a szeme elõtt, hogy minél hamarabb kijusson a boltból, és végre véget érjen ez a rémálom.

- Bátor ember – meredt rá a mögötte álló nõ elismerõen, miközben elfurakodott az ajtó felé. Piton ránézett egy pillanatra, meglepõdve. Erre egyáltalán nem számított. Már majdnem látta benne a kihívást, de végül csak rámosolyodott, majd továbbállt. Nem, most, hogy túl van ezen, már nem ronthatja el. Hermione kikaparja a szemét, ha benõzik. Azt nem úszhatná meg egy újabb kellemetlen vásárlással!

Kint az utcán méltóságteljesen kihúzta magát, talárjába játékosan belekapott a szél, a fõszálak pedig újra örömüket lelték abban, hogy hõsies talpa alatt adják át magukat az enyészetnek.

Perselus Piton újra a régi volt. Gúnyosan maga elé képzelte a jelenetet, amikor a dobozt a griffendéles fruska elé teszi. Nem lesz vörös szem, veszekedés, sértõdés.

Igen, kiállta a próbát.

Azt csak remélni merte, hogy nem csinál rendszert ebbõl a lány. Annyira nem volt kellemes élmény, hogy még egyszer át akarja élni.

VÉGE

----
Ez egy olyan jelenet a PÁF-ból, amit már nagyon régóta meg szerettem volna írni, miután egy olvasóm még levelet is szentelt ebbéli kívánságának réges-régen. Most hirtelen kedvem támadt hozzá, hogy le is jegyezzem. Remélem, nem bánjátok :)