Luthien Lovemagic Oldala

Draco lassan kinyitotta a borítékot, és a kezébe vette a pergament. Hermione végig a kedvese arcát figyelte, de az nem változott sokat, talán még sápadtabb lett. Az üzenet nem lehetett túlságosan hosszú, hiszen a fiú pár másodperc után egy bûbájjal eltûntette a levelet, majd szótlanul evett tovább. Szótlanul kanalazta magába a müzlijét, nem nézelõdött a nagyteremben, és a barátnõje pillantását sem viszonozta ezután, inkább kerülte a tekintetét. A körülötte ülõ mardekárosok észre sem vették a szokatlan levelet, továbbra is nevetgélve folytatták a reggelizést. Hermione próbálta újra felvenni a szemkontaktust a barátjával, de Draco továbbra sem nézett fel a tányérjából, majd pár perc múlva felállt az asztaltól, és elhagyta a termet. A lány aggodalmas tekintettel nézett utána, szíve szerint követte volna, hogy végre megtudhassa, mi történt a fiúval, de félt attól, hogy feltûnne valakinek, ha közvetlenül Malfoy után hagyná el a termet, fõleg úgy, hogy még csak pár falatot evett.

Hermione fejében egész délelõtt csak a barátja és a rémisztõ fekete boríték járt, ráadásul az is megrémítette, hogy Draco az egész bájitaltanórát kihagyta. A lány legszívesebben óra végén megkérdezte volna Pitont, hogy hová tûnt a fiú, de a professzor aznap a megszokottnál is ingerlékenyebb volt, így Hermione nem merte megszólítani. A lány sejtette, hogy Piton rosszkedvének is a reggeli levélhez van köze, hiszen óra elején nem érdeklõdött a mardekárosoknál, miért nincs órán a kedvenc diákja, így egyértelmû volt, hogy a tanár tud a hiányzás okáról. Draco az ebédnél sem jelentett, így Hermione kétségbeesésében a délutáni órák elõtt felszaladt a bagolyházba, és egy rövid levelet küldött szerelmének. A válasz csak a délutáni órák után érkezett meg, a lánynak ezután még azt is meg kellett várnia, míg barátai kviddicsedzésre mentek, hiszen nem merte elõttük elolvasni a levelet.

Szia!
Semmi különös nem volt abban a levélben, ne is törõdj vele. Velem minden rendben, csak azért nem voltam délelõtt bájitaltanon, mert rosszul lettem a reggelimtõl. Biztos azok az ostoba házimanók romlott tejet küldtek fel… Majd még beszélünk!
D.

Hermionét nem elégítette ki a válasz, úgy érezte, a fiú titkol valamit elõle, a korábbiakhoz képest ez az üzenet sokkal távolságtartóbb volt, és ez nagyon aggasztotta a lányt. Biztos volt benne, hogy a szerelme valamilyen rossz hírt kapott, de nem értette, hogy miért nem osztja meg vele. „Talán nem bízik bennem… Úristen, lehet, hogy Tudjukki írt neki… Ugye nem, az nem lehet? Talán megfenyegette valamivel… Lehet, hogy õ megtudta, mi van köztünk?! Mi van, ha én sodortam bajba Dracót? Legyen már végre péntek, akkor talán elárulja, mi volt abban a levélben!” Egész éjszaka nem tudott aludni, annyira aggódott a szerelméért, rettegett tõle, hogy Dracót veszély fenyegeti.

A hét során minden ugyanúgy zajlott, ahogy az elõzõ nap, Hermione az étkezések alatt végig a fiút bámulta, de a mardekáros egyszer sem nézett rá, és ettõl a lány kedve egyre rosszabb lett. Ginny is észrevette, hogy a barátnõje napok óta alig eszik, és folyton szomorú, ezért péntek délután, maikor Harryékkel ücsörögtek a klubhelyiségben, hirtelen megszólalt:
- Hermione, nem kísérnél el a bagolyházba?
- Majd én elmegyek veled, kicsim! De ha szeretnéd, Hedviget is kölcsönadom! – szólt közbe Harry, és már készült is felállni a fotelbõl.
- Ööö, aranyos vagy, de most Hermionéval szeretnék menni, közben legalább elmagyarázza nekem az átváltoztatástant, tudod, holnap dolgozatot írunk!
Végül a két lány elindult, de Hermione meglepetésére Ginny nem a bagolyház felé indult, hanem az egyik elhagyatottabb folyosóra.
- Mio, mi van veled mostanában?
- Velem? Semmi… Minden rendben!
- Akkor mégis miért vagy folyton olyan szomorú? Összevesztetek Dracóval?
- Nem, dehogy! Csak aggódom miatta!
- Miért?
- Na jó, elmondom. Hétfõn reggel kapott egy levelet, ami azt hiszem, Tudjukkitõl jött…
- Hát mégse változott meg? Beállt a halálfalók közé?
- Mi? Dehogy… Nem hiszem… Inkább attól tartok, hogy Tudjukki valamivel megfenyegette! Legalábbis nagyon elsápadt, miután elolvasta a levelet…
- Megkérdezted már tõle?
- Csak levélben… De azt mondta, hogy nem kell aggódnom, semmi különös nem volt abban a levélben… De én még mindig úgy érzem, hogy valamit eltitkol elõlem!
- Ma este úgyis együtt lesztek, hozd fel újra a témát!

A két lány visszatért a klubhelyiségbe, Hermione pedig már tûkön ülve várta a találkozóját Dracóval. Akaratlanul is szöget ütött a fejében az, amit Ginny mondott. „Draco halálfaló lenne? Az nem lehet… Azok után, ami az anyukájával történt, nem lenne képes rá! Õ nem gonosz! Érzem. Hogy szeret…” A lány egyre idegesebb lett, végül a megszokottnál hamarabb elindult a „laborjukhoz”, de még mielõtt belépett volna az ajtón, hangokat hallott kiszûrõdni a szobából.
- Draco, ez a kötelességed! A Malfoy-vér kötelez! – harsant fel Piton hangja.
- De én erre nem leszek képes! Vedd át Te…
- Ne beszélj ostobaságokat, nem bújhatsz ki minden kötelesség alól!
Hermione közeledõ lépteket hallott, ezért gyorsan eltávolodott, és úgy tett, mintha akkor érkezne meg a szobához.
- Jó munkát, Miss Granger! – vetette oda gúnyosan a tanár, aztán lobogó talárral elviharzott az irodája felé.

A lány a kanapén ülve találta Dracót, a fiú arca vörös volt, látszott rajta, hogy valami nagyon kiakasztotta, de felállt, és csókkal üdvözölte a barátnõjét.
- Hermione, nem haragudj, de ma nem tudok sokáig maradni… Nagyon álmos vagyok!
- Kérlek ne hazudj a szemembe! Mondd meg, hogy egész eddig csak hitegettél, és valójában halálfaló vagy! Ne játszadozz velem!
- Te meg mirõl beszélsz?! Hogy gondolhatsz rólam ilyet? Azt hittem, te legalább bízol bennem, de úgy látszik tévedtem. Bele kellene törõdnöm, hogy én már senkinek se vagyok fontos! – Draco a végén már kiabált, majd el akarta hagyni a helyiséget, de Hermione megfogta a kezét.
- Ne haragudj rám, ostoba voltam… De annyira aggódom érted, és napok óta hozzám se szóltál, rám se néztél! Nem mondtad el, mi volt abban a levélben, és most végighallgathattam, hogy valamilyen kötelességedet teljesítened kell… Miért titkolózol elõttem? Rám számíthatsz, bármivel is zsarol Tudjukki?
- Mi van? Engem zsarol Tudjukki? Ezt meg honnan vetted?
- Ööö, nem is tudom… Azt hittem, õ küldte a levelet… Tudod, a fekete boríték miatt…
- Komolyan azt hiszed, hogy a Nagyúr baglyokkal küldözgeti a leveleit?! Az egy gyászjelentés volt az Azkabanból! Meghalt az apám…
- Jaj, Draco, ne haragudj! Annyira sajnálom…
- Semmi baj, kicsim! El kellett volna mondanom, csak annyira ki voltam borulva! Tudom, hogy egy szemétláda volt, de…
- De az apád… Megértem, hogy borzalmasan érzed magad!
- Igen… Most már tényleg egyedül maradtam… Mindig is gyûlöltem õt, de most már árva vagyok, nem számíthatok senkire. Az utolsó élõ rokonom Bellatrix, aki halálfaló…
- Ne mondj ilyet! Piton professzorra igenis számíthatsz, hiszen õ a gyámod! És én is itt vagyok neked…
- Tudom, de nekem kellene téged megvédenem, és nem neked kellene engem pátyolgatni…
- Hidd el, az a legfontosabb, hogy szeretjük egymást!
- Annyira jó, hogy vagy nekem…

- És milyen kötelességed van, amirõl Piton beszélt? – kérdezte Hermione, miután Draco megnyugodott egy kicsit, és már a kanapén ültek egymást ölelve.
- Át kellene vennem a Malfoy-kúria irányítását… De én oda soha nem akarom betenni a lábam…
- Akkor add el…
- Nekem nem kell az a pénz!
- És az eszedbe jutott, hogy talán jótékonykodhatnál?
- Ez igaz, de valahol laknom is kell majd a suli befejezése után. Nem akarok Perselus nyakán élõsködni… Talán veszek egy házat… A maradék pénzt meg odaadom egy mugli árvaháznak… hátha Voldemort fülébe jut… Nem tudom, hajlandó lesz-e valaki megvenni egy halálfaló kúriáját…
- Majd kiderül…
- Viszont ha veszek egy házat, nem szeretnék ott egyedül lakni… A szüleidet úgyis el kellett rejteni a halálfalók elõl… Mi lenne, ha a tanév végén hozzám költöznél?
- Draco, az még olyan messze van… Még bármi történhet addig…
- Szóval nem akarsz velem élni? – A fiú nagyon csalódott arcot vágott.
- De, szeretnék veled lenni. De még nem tudhatjuk, mit hoz a jövõ… Ha semmi nem jön közbe, hozzád költözöm!
- Rendben… Köszönöm, kicsim!

Draco ezután az este után újra a régi lett, visszatért az életkedve, és naponta rengeteg kedves üzenetet küldött Hermionénak. Végre úgy érezték, hogy minden jól alakul, és hamarosan már nem kell titkolózniuk senki elõtt, felvállalhatják a kapcsolatukat. Az önfeledt boldogságuk azonban most sem tarthatott sokáig, ugyanis egy békésnek ígérkezõ november közepi vacsoránál Dumbledore felállt a tanárok asztalánál.
- Kedves diákok! Egy kis késéssel, de idén is megrendezzük a kviddicsbajnokság elsõ mérkõzését. Jövõ héten szombaton a Griffendél játszik a Mardekár ellen…
A nagytermet hangos üdvrivalgás töltötte be, csupán hárman maradtak csendben, Harry és Draco némán szegezték egymásnak a tekintetüket, és egyikõjük pillantása sem ígért semmi jót. Hermione aggódja nézett hol az egyikõjükre, hol a másikra…