Luthien Lovemagic Oldala

Szerző megjegyzése: Sirius és James bármilyen kellemetlen is kénytelenek eltűrni Piton társaságát, és viszont. Lassan hozzászoknak a kialakult helyzethez, de azért akadnak buktatók.

3. fejezet: A Félvér Herceg könyve

- Adod vissza, Black! – Perselus hiába kapkodott a boríték után, amit Sirius szinte az orra előtt lobogtatott, mert James beállt kettejük közé, és igyekezett lefogni őt. – Bár nem lep meg, hogy nem ismered a levéltitok fogalmát. Szívesen elmagyarázom, csak ADD MÁR IDE!

Sirius rá se hederített. Az elmúlt napok csüggesztő egyhangúságban teltek, így nem csoda, hogy nem volt hajlandó lemondani az egyetlen szórakozási lehetőségről, amit ezúttal történetesen a Pitontól elszedett levél jelentett. Mikor Peter baglya megérkezett három borítékkal, ő és James jót röhögtek azon, hogy a barátjuk komolyan vette Sirius tréfáját, és szent célként tűzték maguk elé, hogy megkaparintják a Piton nevére szóló pergament.

- Azt hittem, ennyire még Féregfark se lehet ostoba.

- Képzeld csak el, ahogy ül pennával a kezében, és kétségbeesetten töri a fejét, mit írhatna Perselusnak - James életében talán először mondta ki a mardekáros keresztnevét.

Piton agyának egy rejtett zuga, ami épp nem azt próbálta kiokoskodni, hogy cselezhetné ki a jobb kondícióban lévő Pottert, elraktározta az információt, hogy ezt soha többé nem akarja a fiú szájából hallani, főleg nem ezen a csúfolkodó, gyerekes hangon.

Sirius engedett a felszólításnak, és még szélesebben vigyorgott. Valójában, Peter mindig ugyanazt írta mindkettejüknek, és bizonyos szempontból lelkiismeretesebb is volt náluk, mert vette a fáradságot, hogy két példányt készítsen. (Remus más kategóriába tartozott: ő nem átallott teljes félórát szánni rá, hogy az asztal fölé görnyedve, pergamenre vesse a mondandóját. Így külön-külön feddhette meg a barátait a szerinte szégyenletes és elfogadhatatlan magatartásuk miatt.) Ennélfogva Sirius a saját levele elolvasásával is tökéletes képet kaphatott volna arról, mi Peter mondandója, csakhogy mindenáron látni akarta a „Kedves Perselus!” – megszólítást.

- Elég ebből! Black, nem kérem többször – megkísérelt minél fenyegetőbbnek tűnni.

- Hát mit csinálsz? – érdeklődött Sirius negédesen.

- Nyugi, Tapmancs! Félreértetted drága cimboránkat. Pont azt mondta, hogy nem kell neki.

Piton csúnya vicsorral jutalmazta James megjegyzését.

- Úgy gondolod, vicces vagy, Potter?

- Ezzel szoktak vádolni – Jamesnek annak ellenére is sikerült tűnődő kifejezést varázsolnia az arcára, hogy közben Pitonnal viaskodott. - Különben, ha nem akarod, hogy kiforgassam a szavaidat, ne adj rá esélyt.

- Ejnye, fiúk!

Sirius feltépte a borítékot, és épp az kötötte le, hogy előrángassa a belőle a levelet, így nem sikerült a terhelő bizonyítékot időben a háta mögé dugnia, mikor Gerald felbukkant. Na meg az is elég árulkodó jel volt, hogy James és Piton összegabalyodva birkóztak egymással.

- Sirius, ha lennél szíves!

A fiú kedveszegetten nyújtotta a pergament Pitonnak. Perselus megvárta, míg Gerald magukra hagyta őket, aztán lángot bűvölt a pálcája végére, és élvezettel nézte, ahogy Peter levele szénné ég.

- Nem vagy normális – összegezte a véleményét James elszörnyedve.

- Pipogyusz – ciccegett Sirius, kimutatva, hogy ez az egy szó mindent elmond.

***

Piton kezdte úgy érezni, hogy az élete átkozott baglyok, meg tintával feleslegesen szennyezett pergamenek körül forog. Két nappal az incidens után postázták a hatodév végi vizsgák eredményeit, és ő, Potter, valamint Black már-már természetes módon gyűltek össze az ebédlőasztalnál, hogy megtudják mire volt elég a sok végiggürcölt hónap. (Az ő esetében. A két drágalátos griffendélest maximum a szabályszegés és a láblógatás kötötte el.)

James színlelt érdeklődéssel futotta végig a levelet.

- Kiváló, kiváló, kiváló, bájitaltan – na igen, erre számítottam – várakozáson felüli. A többi, gondolom sejtitek, kiváló.

Piton meglepődött, de nem adta meg a két hülyének azt az örömöt, hogy ezt ki is mutassa. Egy várakozáson felüli. Eggyel kevesebb, mint neki.

James közben színpadias döbbenetet produkált, majd úgy tett, mintha a könnyeit törölgetné. Sirius jól szórakozott az előadáson, de Piton nem vette a fáradságot, hogy megfejtse a két fiú fura gesztusait, inkább belemélyedt a saját vizsgaeredményei elemzésébe.

James a borítékjában kotorászott, és most először futott át az arcán valódi érdeklődés.

- Ezt nézd, Pipogyusz! – dugta önelégülten Piton orra alá az iskolaelsőnek járó jelvényt.

Sirius elismerően füttyentett, aztán Piton válla felett megleste az ő jegyeit.

- V-t kaptál legendás lények gondozásából?

Perselus bosszúsan elhúzta a pergament Sirius elől, igaz már feleslegesen.

- Amint látod – morogta. Hiába, az állatokkal soha nem boldogult. Túl szeszélyesnek tartotta őket.

- Na és te, Tapmancs? – váltott témát James. Piton a szemeit forgatta a becenév hallatán.

- Teyresyas professzor elfogadhatónak ítélte a jóslástan előadásomat – grimaszolt a fiú csalódottan -, ami pedig, hadd jegyezzem meg, briliáns volt.

- Egyáltalán minek tanulod még mindig azt az ostoba tantárgyat?

A jellemzéssel Piton is kénytelen volt egyetérteni.

- Ismerni akarom a rám váró fényes jövőt.

James elvigyorodott.

- Felteszem, a vizsgán mondott jövendölésed is erről szólt – Perselus ezt nem bírta kihagyni.

- Pontosan – bólogatott Sirius -, de a Sors Minden Titkának Tudója a jelek szerint nem nézte ki belőlem.

- Mily meglepő! – gúnyolódott tovább Piton.

- Te is úgy találod?

- Rettenetes, hogy valaki nem képes felfedezni a benned rejlő határtalan tehetséget. De vigasztaljon a tudat, hogy mindössze egy olyan beszűkölt látókörű, vásári mutatványos követte el ezt a gyalázatot, mint Teyresyas.

- Tényleg csak ez tartja bennem a lelket – hajtotta le a fejét Sirius csüggedten. – Nem értem, mi lehetett a probléma! – fakadt ki hirtelen, eltúlzott kétségbeeséssel. – Talán hogy közöltem, én leszek minden idők legfiatalabb sötét varázslatok kivédése tanára.

- Ó, nem – nyugtatta Piton a fejét csóválva. – Ez teljesen reális. Ahogy mostanában hullanak az emberek arról a posztról, még az is belefér, hogy téged uszítsanak szegény, ártatlan diákokra.

- Akkor a politikai ambícióim rémítették meg? – siránkozott tovább Sirius. – Meggyőződésem, hogy tökéletes mágiaügyi miniszter válna belőlem.

- Merlin óvjon minket! Bár ha jobban belegondolok, annyira te is megállnád a helyed, mint jelenlegi, hőn szeretett vezetőnk.

- Nem becsülsz meg eléggé – figyelmeztette Sirius. – Vétek engem azzal az alakkal akárcsak egy lapon is említeni, de – legyintett – a dolog egyelőre úgyis tárgytalan. Ha elfoglalom a bársonyszéket, azt csakis egy gyümölcsöző, legendás aurori karrier megkoronázásaként teszem.

- Feketebetűs napja lesz az a varázslóvilágnak, mikor engedélyt nyomnak a kezedbe arról, hogy szabadon vadászhatsz az általad gyanúsnak tartott egyénekre – jelentette ki Piton, és látványosan beleborzongott a gondolatba.

- Aki tisztességes, egyenes és a jó oldal elkötelezettje annak nincs félnivalója.

- És nem mardekáros, lehetőleg soha nem mutatkozott a szóban forgó ház tagjaival, illetve nem vetemedett arra, hogy keresztezze a te, vagy valamelyik barátod útját – egészítette ki a jellemzést Piton. – Egyébként megfigyelted, hogy az általad felállított kategóriába téged a legnagyobb jóindulattal se lehet besorolni.

- Fiatalság, bolondság – intézte el a kérdést nagyvonalúan Sirius.

- Dicséretre méltó a bizakodásod, Black. Azt állítod tehát, van rá egy halvány reménysugár, hogy néhány évtizeden belül kinövöd a mértéktelen önhitséget és hebehurgyaságot? Én a helyedben nem ragadtatnám magam ilyen túlzó kinyilatkoztatásokra.

- Micsoda szerencse, hogy nem vagy a helyemben.

- Fájdalom, de kénytelen vagyok osztani az álláspontodat. Pedig, Mardekár látja lelkem, szívesebben ismerném el, hogy egy futóféregével egyezik a véleményem. Tényleg óriási áldás: neked, nekem, és a varázslótársadalom egészének.

- Ez jellemző rád, Piton: mindenki más Merlinre hivatkozna, csak te emlegeted folyton azt a sötétszívű pokolfajzatot.

- Kérlek, mégiscsak az iskolád egyik alapítójáról beszélsz – emlékeztette Piton megrovóan. – És engedd, hogy megjegyezzem, utoljára történelmünknek abban a dicső szakaszában használtak ilyen kifejezéseket.

- Ebből is világosan látszik, mennyivel műveltebb vagyok nálad. És milyen jogon oktatnál ki engem? V-t kaptál mágiatörténetből, míg szerénységem… - Piton elé tartotta a pergament, de olyan közel, hogy a fiú, ha érdekli se tudja elolvasni. Mindegy, nem okozott fejtörést kitalálni, mire célozgat Black.

- Kiváló – Piton megrántotta a vállát. – A te esetedben követelmény, hisz már az anyatejjel is évszámokat, meg ősök dicső tetteit szívtad magadba – mielőtt Siriusnak ideje lett volna begurulni, Piton visszakanyarodott Mardekárhoz. – Tulajdonképpen csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ha nincs a házam mélyen tisztelt névadója, a Roxfort nem lenne az, ami.

- Nem lenne feketemágus-palánták tanyája.

- Ez a rögeszméd – sóhajtott Piton. – Lényegtelen. Nincs ugyanis az a szabály –Mardekárral vagy nélküle -, ami téged kitiltana az iskolából. Olyan csapás ez, amit hat éve nyög a mi szerencsétlen nemzedékünk.

Piton kezdte furcsállni, hogy Potter nem szól közbe a barátja védelmében. Ránézett: a fiú arca vörös volt a visszafojtott nevetéstől. James Potter szórakozik? Rajta? És ezúttal nem abban az értelemben, ahogy a Roxfortban a többé-kevésbé nyilvános megalázásokkor szokott. Ez határozottan sértő! Rosszabb, mint bármi, amit az átkozott griffendéles eddig elkövetett ellene.

***

Piton alig tette be a lábát a nappaliba, mikor rátámadott egy mérőszalag. Olyan érzése támadt, mintha hirtelen Madam Malkin talárszabászatába csöppent volna. Utoljára két éve járt ott, azóta nem volt szüksége új ruhákra, pontosabban az apja úgy ítélte meg, hogy nincsen. Nem hatotta meg, hogy a fia réges-régi göncökben rója az iskola folyosóit, amikről - még Perselus mágikus átalakításit követően is – ordított, hogy „kinőtt és agyonhasznált”. Magát a fiút se izgatta különösképpen a dolog, nem foglalkozott divatkérdésekkel, még akkor se, ha gyakran a saját háztársai szólták meg az effajta nemtörődömség miatt. Ha nem az öltözéke a téma, más ürügyet találnak. Az összeset úgysem tudta volna kiiktatni.

Körülnézett és nem mindennapi kép tárult a szeme elé: Black és Potter egy-egy alacsony széken álltak – számára is előkészítettek egyet -, és rezignáltan tűrték, hogy méretet vegyenek róluk. Öníró pennák jegyezték az adatokat, Karen pedig a kanapén ült, és szintén szorgalmasan jegyzetelt a tankönyvek valamint a szükséges felszerelések listájával a kezében.

- Mi folyik itt? – nem fárasztotta magát azzal, hogy udvariasabban fogalmazza meg a kérdést. A helyzethez ez is illet, és Sirius, aki percek óta égett a vágytól, hogy Pitonhoz szólhasson, egyébként is megelőzte Karent a válaszadásban.

- Nem hiszem, hogy a te ragyogó mardekáros elmédnek akkora feladat ezt kitalálni, Pipo… - a nőre sandított – Piton. -A szemtelen mérőszalag épp Sirius orrának hosszúságát ellenőrizte, a fiú pedig ingerülten próbálta elhessegetni. - Honnan vannak ezek? Ollivandertől?

- Te vagy az oka, Piton – morogta James. Hangosabban nem is bírta volna mondani, mivel a szalag a szájára tekeredett, hogy megállapítsa a feje kerületét.

- Annak, hogy egy önműködő műanyagcsík letámadott? – kérdezett vissza a fiú értetlenül.

- Nem – James lerángatta magáról a szóban forgó eszközt. – Annak, hogy nem intézhetjük magunk a bevásárlást. Fel a székre! – parancsolta hirtelen. – Ki ne maradj semmi jóból. Anya, nem mehetnénk mégis inkább az Abszol útra? – váltott könyörgőre. – Nem kéne velünk vesződnöd.

- Örömmel teszem – Perselus megállapíthatta, hogy nemcsak Gerald mestere a fia szándékos félreértésének. Karen tökéletesen tisztában volt vele, hogy James nem őt akarja kímélni, csak ki akar mozdulni otthonról. Ezt viszont nem engedhette. – Olyan ritkán hagyod, hogy kényeztesselek. (Piton ezt erősen túlzó megfogalmazásnak érezte, annál is inkább, mert neki is meggyűlt a baja a mérőszalaggal, és ha az emlékei nem hazudtak, a java még csak ezután jött.) Perselus – fordult hozzá a nő -, mesélte neked James, hogy évek óta nem engedi elkísérni magát a bevásárló körutakra?

Mintha őt érdekelnék James Potter szokásai!

- Kíváncsi vagyok, mivel ütötték el azokat a délutánokat – a nő töprengőn a szájához érintette az ujját.

„Sok egyéb, hasonlóan értelmes elfoglaltság mellett bajkeverés, gyanútlan diáktársak inzultálása… A szokásos.”

Karenről lerítt, hogy valójában remekül megvan anélkül is, hogy a fia beavatná a „titokba”.

- Találkozhatnánk Peterről és Remusszal – kísérletezett James, de a szerencse a jelek szerint ezen a napon messzire elkerülte.

- Pettigrewék tegnap jártak az Abszol úton – tájékoztatta az anyja. – Apád, ha minden igaz, említette is a vacsoránál, hogy összefutott velük.

„Persze, de Potter csak arra emlékszik, amire szerinte érdeke.”

- Remus pedig még mindig Olaszországban kell, hogy legyen a szüleivel. Tőled tudom, hogy csak augusztus végén jönnek vissza.

- Nem baj – Piton úgy ítélte meg, James makacssága szinte már nevetséges. Ha nem, akkor nem. Ő bezzeg megértette. (Igaz csak legvégső esetben.) – Jól elleszünk hárman is.

- Rátapintottál a lényegre, édesem – mosolygott Karen vidáman. – Nem vállalhatjuk a kockázatot, hogy titeket a békés polgárok közé engedjünk. Elismerem, az utóbbi heteket átvészeltük „balhé” nélkül, de talán csak azért, mert mindig szem előtt voltatok. Más se hiányzik, mint hogy nyilvános helyen essetek egymás torkának.

Pitonnak, aki még mindig kicsit kába volt a szokatlan szituáció miatt – ami egyébként is készületlenül érte – nagyjából ekkora esett le, hogy őt is következetesen beleértik a többes számba, valamint, hogy a helyzete pillanatnyilag semmiben sem különbözik a másik két fiúétól, ami értelemszerűen csak egyvalamit jelenthet…

- Na álljunk csak meg! – mindenki hallgatott a felszólításra, leszámítva Karen szalagjait. – Nekem nincs szükségem semmire. Úgy értem, maguktól.

- Én másképp látom – az asszony felállt, és begyűjtötte a mérőeszközöket, aztán megállt Perselus előtt. – Mostantól számítva körülbelül még hét és fél hónapig a mi kötelességünk gondoskodni rólad, akárcsak Siriusról, és a büszkeséged, vagy akármi mondatta ezt veled, nem fog megakadályozni benne, hogy megtegyük.

Perselus néhány másodpercig még állta Karen tekintetét, aztán lassan bólintott. Hiába, ez a nő, vele ellentétben, győztes meccsekhez szokott.

***

- Felpróbálhatom?

Piton villámgyorsan előásta a valaha kviddicsben kikupált reflexeit – vagyis azok maradékát -, és kirángatta a vadonatúj talárt James kezéből.

- Mi lenne a hírneveddel, ha elterjedne, hogy akár csak egyetlen percig is mardekáros ruha volt rajtad?

- Honnan tudhatnák meg?

Piton gonosz félmosolya sejtette, ki lenne az információforrás.

- Én felveszem azt, te pedig az enyémet – ajánlotta James.

- Kizárt. A látszatát se kívánom kelteni annak, hogy bármi közöm lenne a Griffendélhez – közölte elutasítóan.

James csalódottan nézte, ahogy a fiú a ládájába repteti a talárt a többi holmi közé, és gondosan lezárja a fedelet.

- Jól hallottam az előbbi szavaidat, Pipogyi? – érdeklődött Sirius vigyorogva, mikor Geralddal a nyomában besétált a szobába.

- Bizonyára – felelte Piton fáradtan, és a kíváncsiság legkisebb szikrája nélkül várta, mire akar kilyukadni Black. – Ha engem kérdezel, ez elég vakmerő kijelentés azok után, hogy a nyarat ádáz griffendélesek közt töltötted.

- És hol még a vége! – csóválta a fejét a fiú.

- Nocsak, Mr. Piton! – kapott a hangsúlyon Gerald. - A társaságunk talán mégsem akkora teher Önnek, mint azt igyekezett elhitetni?

Piton nem neki válaszolt, hanem Siriushoz fordult.

- Meggyőződésed, hogy minden itt tartózkodó személy – rajtam kívül persze – az oroszlános ház tagja? – rögtön megbánta, hogy ezt a kifejezést használta, mert Sirius begörbítette az ujjait, és mintha mancsai lennének, elkezdett felé kapdosni. – Biztos vagy benne, hogy Mr. Potter nem mardekáros volt?

James felhördült, Gerald elvigyorodott, Sirius pedig abbahagyta a játszadozást, és töprengő arcot vágott.

- Ami azt illeti – a barátja sértetten meredt rá – a Kötés Átok nem volt épp tisztességes húzás.

- Már maga a feltételezés is… - fogott bele James megbotránkozva, de Gerald váratlanul felnevetett, és ő nem bírta megállni: csatlakozott hozzá.

- Úgy vélem, egy kis mardekáros hajlam csakis hasznunkra válhat.

- Mi a véleményed, Piton? – James összeszedte magát, annyira, hogy beszélni tudjon. - Ha elismerem, hogy a családomtól nem teljesen idegenek a házad eszméi, szigorúan csak ami a ravaszság méltatását illeti, felvehetem azt a talárt?

***

Piton hozzászokott, hogy lélegzetvételnyi időt se tölthet el Potter és Black nélkül, de az határozottan idegesítette, hogy mindig a másik két fiú döntötte el, hová menjenek, és mit csináljanak. A lehetőségek köre természetesen igencsak korlátozott volt, legalábbis az első kérdésben: bent vagy kint. Nem akadt más alternatíva, és Piton gondolkodás nélkül az előbbire szavazott volna, csakhogy hármójuk közt nem működött a demokrácia, mivel mindig ő került kisebbségbe. Utált a tűző napon ücsörögni, aminek a melegét a fa árnyéka, meg a rendszeresen ismételt hűsítő bűbájok is alig tompítottak. Zavarta, hogy nem hordhat fekete ruhát – nem a gyász miatt ragaszkodott volna hozzá, hanem mert ő ettől volt önmaga: Perselus Piton, pincék, és nyirkos, sötét zugok lakója…

Aki újabban kezdett kiesni a szerepéből, mert a kviddicslázban égő Potter és Black minden délután kituszkolták az udvarra – ha magától nem akaródzott elindulnia -, arra kötelezve, hogy végignézze a mutatványaikat.

- Gyerünk már, Piton! – Sirius keresztültrappolt az udvaron, James pedig (szintén átszellemült arccal) loholt a nyomában. Ezúttal ő cipelte a labdákat.

Perselus lelombozódva követte őket, hóna alatt a bájitaltankönyvével.

- Nem lesz semmi bajod, ha néhány percre a tíz méteres körzeteden kívülre kerülök.

- Nem, de lemaradsz a legújabb manőveremről.

- Talán elkerülte a figyelmedet, de nem szoktam se tapsikolni, se süveget lengetni egyébként se létező lelkesedésemben. Akkor meg miért jó neked, ha nézlek? És hadd emlékeztesselek: hetek óta arra vagyok kényszerítve, hogy titeket bámuljalak, nem tudsz nekem újat mutatni…

Sirius megrántotta a vállát.

- A közönség, mégha hálátlan és passzív is, inspirál.

James ledobta a ládát a fűbe, és miközben felegyenesedett észrevette, hogy Piton tankönyvet szorongat a kezében.

- Magasságos Merlin, nem unod még? Könyörgöm, nyár van. Képes vagy egyáltalán átérezni ennek a jelentőségét?

Nem, abban az értelemben legalábbis, ahogy Potter gondolta.

- A változatosság kedvéért akár be is állhatnál – vetette fel Sirius. - Előszedjük James régi Kométáját, vagy Mr. Potter is biztos kölcsönadná…

- Jobb ötletem van, Black – sziszegte Piton. – Inkább leátkozlak arról a sep… - elharapta a mondat végét, és remélte, hogy a másik kettő nem veszi észre, mekkora ostobaság csúszott ki a száján.

Sirius viszont elég szemfüles volt. („Újabb megdöbbentő felfedezés vele kapcsolatban.”)

- Nem teheted – emlékeztette kárörvendően. – Pedig mennyivel színesebbé tenné lassan folydogáló napjainkat. Egy kiadós kis párbaj – összedörzsölte a kezeit. – Esküszöm, bizsereg a tenyerem a pálcám után…

James Sirius monológjára figyelt, ezért a cikesz kicsusszant az ujjai közül. Utánakapott, de Piton gyorsabb volt. Miközben a fiú megrökönyödve bámult a szárnyas kis labdára, James meg őrá, Sirius felszedte az elejtett könyvet.

- Ejha, irigylésre méltó, milyen remek formában vagy több évnyi kihagyás után – modta James ámulattal.

Piton nem foglalkozott a dicsérettel, a könyvét próbálta visszaszerezni, de Black minduntalan eltáncolt előle. Átpörgette a lapokat az ujjai közt, aztán hangosan felolvasta az egyik bejegyzést:

- „Ez a könyv a Félvér Herceg tulajdona”. Az volnál te?

Piton James kezébe nyomta a szorításától már kókadozó cikeszt, és Siriusra förmedt:

- Mi van, ha igen?

- Jól hangzik, csak kicsit hosszú. Fárasztó lenne mindig így szólítani, viszont kell valami a Pipogyusz helyett. Nem tudom…

- Ne merészelj valami idióta becenevet rám aggatni! – csattant fel Piton. „Megint.”

Sirius védekezően feltartotta a kezét, a „ha nem, nem” – gesztusaként, aztán újra fellapozta a könyvet, és immár tüzetes vizsgálatnak vetette alá.

- Te fejlesztetted ki a Levicorpust? – kérdezte kis idő elteltével.

- Nem, csak azért jegyeztem fel, mert máshogy nem bírtam volna észben tartani – morogta Piton.

- Ez a varázslat is ismerős – James szorosan Sirius mellett állva lesett bele a könyvbe, és a margóra bökött. – Sectumsempra… Mi a hatása?

Piton a képébe akarta vágni, hogy semmi köze hozzá, de végül úgy ítélte meg, a teljes igazság veszélytelenebb. Felsóhajtott, és mesélni kezdett.