Epilógus

Harry zavaros tekintettel meredt a padló egy meghatározhatatlan pontjára, valahová, Piton cipőjének környékén. A professzor sóhajtott, és kihúzta magát a széken.

- Potter! – kezdte szólongatni. – Potter! – ezúttal jóval erélyesebben.

Harry ránézett, de a tekintete továbbra is homályos maradt.

- Biztos vagyok benne, hogy kitűnő magyarázattal tudsz szolgálni arra, mit kerestél éjszaka a folyosón.

Harry öntudatlanul is helyeselt, bár magában megállapította, hogy fogalma sincs róla. A feje valahogy olyan… üresnek tűnt. Piton kinevetné, ha elmondaná neki. Másrészt: miért mondana ő el bármit is ennek az embernek? Hiszen gyűlöli. Sirius miatt, az elmúlt évek miatt, mindenért.

Mikor Piton látta, hogy Harry buzgón bólogat a feltett kérdésre, gyorsan felemelte a kezét.

- Csakhogy engem a legkevésbé sem érdekel. Azt, gondolom szükségtelen is mondanom, hogy ez nem marad következmények nélkül, még akkor se, ha a Kiválasztottról van szó.

Harrynek, még mindig kábán, annyit sikerült összeraknia Piton megjegyzéseiből, hogy ő a kastélyban bóklászott, minden bizonnyal a láthatatlanná tévő köpeny nélkül, és a tanár elkapta. De ezt leszámítva: teljes filmszakadás.

A professzor kellemetlen hangja megint kiszakította az elmélkedésből:

- Harminc pont a Griffendéltől – Harry már felállt, hogy induljon. –, és büntetőmunka, természetesen.

A fiú távozóban motyogott valami válaszfélét, de Piton ezt kivételesen figyelmen kívül hagyta. Belekortyolt az italába.

Ez így volt jó. Harry kedvelte őt, de az számára régen volt. 17 éve. Hiányzott az akkori kapcsolatuk, de megtanulta elviselni ezt a hiányt. A fiú Perselunak meg tudta bocsátani az ő bűneit, mert akkor még nem követte el azokat. De mostanra túl volt rajtuk; túl volt mindenen, és ez Harrynek is eszébe jutott volna, amint rájuk szakadnak a mindennapok.

Ez így volt jó. Harry továbbra is gyűlöli. Továbbra se bízik benne. A titkuk csak bonyolulttá tette volna a dolgokat.

Helyes döntést hozott: ezt biztosan tudta. A fiú persze megszenvedi majd a memóriatörlést. Semmi komoly, csak mint Regulus. Vele megtehette, aminek az elvégzését önmagán megtiltotta. Harry emlékeit egészében törölhette, a fiúnak nem volt rájuk szüksége; nem úgy, mint neki annak idején.

Minden marad a régiben.

Perselus nem volt fáradt. Az íróasztalához ült, és maga elé húzott egy halom dolgozatot. Nem törődött azzal a kis szúrással, az apró, de éles fájdalommal, amit a mellkasában érzett. A fiatal énje, valahonnan mélyről azt üvöltötte: nem volt joga Harry helyett dönteni; hogy végleg eldobott magától valamit, amit 17 éve szeretett volna visszakapni. Nem foglalkozott a hanggal, már régóta nem érdekelte…

VÉGE


Megjegyzés: Szeretnék köszönetet mondani, mindenkinek, aki véleményt írt, és egyáltalán: aki olvasásra érdemesnek találta ezt a történetet.