|
2. fejezet: Regulus
2007.02.18. 11:22
Szerző megjegyzése:
Harry és Piton tesznek egykis sétát a kastélyban. Főhősünk eredeti kívánsága teljesül, de nem egészen úgy, ahogy szerette volna...
2. fejezet: Regulus
Ahogy Harry elég ideig tanulmányozta az új vonásokat, felismerte Ginny szemeit, Hermione haját – persze sokkal rövidebb és kevésbé kócos formában; csak a színe volt olyan – és… Na igen: Ron orra és szeplői.
- Ha át is öltözöl, többé senki nem fog furcsán nézni rád, és egész biztosan nem kevernek össze James Potterrel.
„Hát – futott át Harry agyán – furcsán nem is, csak gyanakodva és gyűlölettel.” A véleményét persze esze ágában sem volt Piton orrára kötni. Nem lett volna okos ötlet magára haragítani az egyetlen embert, akitől segítséget remélhetett. Bár ennek az okát nem értette.
- Eredetileg vörös hajat akartam – mondta végül.
- Jó, hogy meggondoltad magad. Úgy néznél ki, mint egy Weasley – Harry döbbenten meredt rá, de Piton nem vette észre. Kényelmesen hátradőlt a fotelben. – Túl feltűnő lenne. Kettő is jár ide. Az egyik Charlie. Csak onnan tudom, hogy fogót játszik és a mi csapatunk tagjai állandóan szidják. És ott a bátyja. Fogalmam sincs, mi a neve…
- Bill – Harry lerogyott az ágyra. Nem volt hozzászokva, hogy… Ilyesmik történjenek vele? Ez így nem volt igaz. Igenis számíthatott rá, de attól még nehezen viselte. Nem volt hozzászokva, hogy az elejétől a barátai nélkül vágjon bele valamibe, és ahhoz főleg nem, hogy huzamosabb ideig figyeljen Pitonra.
- Órára kell mennem – állt fel hirtelen a fiú. – Neked pedig, ahogy elnézem, nem ártana egy kis alvás. Este visszajövök és lemegyünk vacsorázni.
Harry legszívesebben a képébe vágta volna, hogy egyedül is megtalálja a nagytermet, de inkább hallgatott.
- Jól van, Harry. Remélem, mostanra láttál mindent, ami érdekelt.
Nem Pottert mondott, mert az számára James volt. Piton most nem utálta őt és ez furcsa volt. A gyűlölete csak Jamesre terjedt ki és rá, bár a fia volt, nem. Az ifjú Perselust a jelek szerint inkább mulatatta a helyzet. Bizonyos kérdésekben tehát jóval érettebben gondolkodott, mint jövőbeli énje.
- Nem hiszem, hogy sokat változott tizen… Hány év alatt is? - A kastély parkjában sétáltak. Harry ugyanis ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt kutatni kezdenek a könyvtárban, ahogy azt Perselus – cserébe a Harryért ő is igyekezett így nevezni a fiút és ekként is gondolni rá – indítványozta, körülnézhessen. Rajtuk kívül csak néhány diák lézengett a tó környékén, pedig februárhoz képest (ez szintén növelte Harry időzavarát) szokatlanul kellemes idő volt. „Múlt héten még havazott” – mesélte Perselus korábban. – Bár, ha belegondolok, a helyedben én is kíváncsi lennék… - hirtelen elhallgatott, mire Harry, aki eddig nem igazán figyelt rá, felkapta a fejét.
Négy túlságosan – fájdalmasan - ismerős fiú állt előttük.
- Ki a barátod, Pipogyusz? – kérdezte Sirius gonoszul vigyorogva.
Harryt hirtelen rossz érzés fogta el. Ez így nagyon nem volt jó. Másképp kellett volna történnie. Ő és Piton, az apja, a keresztapja, Lupin – mellesleg pedig a leendő áruló, Peter – ellen. Reménytelen helyzetbe került, és rájött, hogy a Tekergők ezúttal neki se kegyelmeznek majd.
- Tapmancs kérdezett tőled valamit – James fenyegetően húzta össze a szemöldökét, Harry pedig a legrosszabb félelmeit látta beigazolódni.
- Hagyd, fiatalabb nálunk! – kérte Lupin fáradtan. Nyúzott volt, ahogy általában.
Harry nem igazán tudta, mire számítson. Lupin a merengőben látott emlékben se törte magát, hogy megállítsa a barátait.
- Válaszolj! – James, mintha meg se hallotta volna a közbeszólást, rászögezte a pálcáját.
- Dennis Creevey vagyok. Ötödéves.
- És elég ostoba ahhoz, hogy Pipogyusszal mutatkozz – egészítette ki Sirius.
- Megtanítjuk neked, ez miért szörnyű hiba. Hálás leszel érte.
Harry érezte, hogy a lábai a levegőbe lendülnek, a világ a feje tetejére állt körülötte. Ismerte ezt az átkozott bűbájt, és most a saját bőrén kellett, hogy megtapasztalja.
Ám a lába még el se érte a legmagasabb pontot, megfordult, és újra a föld felé közelített. Persze Piton oldotta fel róla az átkot – ellenfeleik legnagyobb bosszúságára -, aztán eresztette le őt óvatosan.
James dühösen felszisszent és már készült a következő támadásra, mikor a két mardekáros mögött megjelent egy bizonytalan, sötét folt. Ahogy James ráfókuszált, látta, hogy Sirius öccse az.
Regulus újabban folyton láb alatt volt. Sirius elmélete szerint, amit volt olyan kedves másfél órán át fejtegetni nekik, valamiféle családi érzés ragadta el a honvágy miatt – ezt a bátyja nem tudta megérteni – a szüleik ugyanis nem engedték haza karácsonykor. Fontos rendezvényeken kellett részt venniük („Halálfaló-gyűlés” – kommentálta Sirius undorodva.), ami nem való gyerekeknek. Regulus persze rettenetesen felháborodott ezen, amit az egyetlen jelen lévő rokonán próbált levezetni. (A Tekergők, lévén az utolsó roxforti évük, szintén maradtak az ünnepekre.) Ezért megvárta az előcsarnokban, vacsora után. James és Peter is Siriusszal volt akkor.
- Téged persze biztos magukkal vittek volna, ha nem vagy olyan tökelütött hülye, hogy elszökj otthonról a… (Itt valószínűleg a „véráruló” következett volna, de Regulusnak volt annyi esze, hogy ne mondja ki. James viszont megtette neki azt a szívességet, hogy odaképzeli.) …Potterékhez – fejezte be a mardekáros sután.
Regulus számára az eset rosszabbul végződött, mint ahogy végződhetett volna, ha kizárólag Siriusszal beszél. Így viszont három átok találta el egyszerre, köztük James egészen enyhe Petrificus Totalus-a. (Nem akart nagyon durva lenni, elvégre karácsony van.) Ez a Levicorpusszal együtt – Sirius így koronázta a művüket – szerzett egy kellemetlen estét a fiúnak.
Remus akkor ért oda hozzájuk. Ha meglátja a barátai áldozatát – Regulus épp csendesen lengedezett felettük az enyhe légáramlatnak hála – valószínűleg nagy patáliát csap (ami az RBF utáni incidens óta szokásává vált), csakhogy nem vette észre.
Regulus, meglepő módon, nem sértődött meg, amiért elszúrták a karácsonyát. Erre utalt, hogy bár a bátyja többször is értésére adta, kopjon le, a kis hülye nem bírta, vagy nem akarta felfogni.
- Talán zavar, hogy különórát tartunk az egyik társadnak? – szólt oda neki James.
A fiú értetlenül felvonta a szemöldökét.
- Társamnak? – kérdezett vissza gyanakodva. – Én még életemben nem…
„… láttam.”- ezt már csak tátogta. Harry látta, hogy Piton a háta mögött a fiúra szegezi a pálcáját, és bár a mardekáros nem mondta hangosan, felismerte a némító-bűbájt.
A Tekergőknek nem tűnt fel; túlságosan lefoglalta őket „Dennis” leckéztetése. Ezúttal Sirius készült varázsolni.
- Elég ebből! – csattant fel Remus. Félretolva a két fiút eléjük lépett. Harry továbbra sem fűzött nagy reményeket a közbeavatkozásához. – Ti hárman! Jobb, ha most elmentek! – sikerült összeszednie magát annyira, hogy határozottnak tűnjön.
Piton gyűlölködő pillantás kíséretében sarkon fordult, és Harryvel együtt elvonszolták a tiltakozó Regulust. Lupin pedig heves, de elég egyenlőtlen vitába kezdett a barátaival – még Peter se támogatta.
Harry még másnap délelőtt is ideges volt a történtek miatt. Perselus ellenben halálos nyugalomban dolgozott a bájitaltan-leckéjén.
- Be fog árulni minket.
- Nem fog – Perselus fel se nézett, csak lapozott egyet a könyvében és látszólag minden figyelmét a margóra írt jegyzetek kibogarászása kötötte le. – Elintéztem.
Harry nyugtalanul kezdett fészkelődni a foteljében. Valahogy nem tetszett neki ez a hangnem.
- Hogyan?
- Exmemoriam – jött a válasz egy hanyag vállrándítás kíséretében. – Mindig is szerettem volna gyakorlatban kipróbálni. Tegnap felkerestem a hatodévesek hálótermében. Kapott egy kis álomitalt is, hogy jobban viselje.
Regulus nem viselte jobban. Csinos púpot szerzett a fejére, mikor gyógynövénytanon a morgacstuskókkal dolgoztak, aztán felrobbantott egy üstnyi Százfűlé-főzetet, amiért Lumpsluck – bármennyire kedvelte is az ifjabb Blacket – kénytelen volt 20 pontot levonni a Mardekártól.
Az pedig csak tetézte a fiú rosszkedvét, hogy még mindig szörnyen, rettenetesen fáradt volt és nem értette, miért. Elkeseredetten vonszolta magát a folyosón, azon töprengve, mi történhetett előző este, ami ennyire kiszívta az erejét.
Az egyik utolsó emléke az volt, hogy a parkba indult… óriási fehér folt… aztán a ládájában rendezgette a holmiját… mintha valaki bement volna a hálóterembe… De ki?
- Helló öcskös! – Sirius, akinek mostanra eljutott a tudatáig, hogy a testvére előző délután mondani próbált valamit, vigyorogva karolta át a fiú vállát. A másik oldalról James zárkózott fel mellé.
- Figyelj csak! Mi a helyzet azzal a tegnapi sráccal? Creevey-vel?
- Mi van? Milyen srác? – Regulus megtorpant, a másik kettő pedig szembefordult vele.
Sirius arcán mintha aggodalom futott volna át… De nem! Biztos csak képzelte. Ilyen állapotban nem is lenne csoda. Dühösen arrébb lökte őket, már amennyire jelenlegi gyengesége engedte, és csatlakozott egy csapat mardekároshoz.
Siriusnak tényleg nem tetszett az, amit látott. Regulus nyúzott volt. Ez rendszerint csak vizsgák idején jellemezte, most viszont február volt. Mégis, a Véres Báró kellemesebb látványt nyújtott az öccsénél. Na és az a zavarodott tekintett! Talán beszélnie kéne vele, gondolta. Valami nyugodt helyen. James nélkül, és varázspálcák nélkül…
Mivel a Tekergők – egész pontosan két Tekergő – még mindig túl nagy érdeklődést tanúsítottak Dennis Creevey iránt (ezt Harry és Perselus vacsoránál lemérhették), Perselus úgy döntött, beküldi Harryt az ötödévesek néhány órájára. Mágiatörténetre például. Binns nem jelentett veszélyt, a diákok pedig az alvás különböző fázisaiban vészelték át az előadásokat – ezt Harry is nagyon jól tudta. Az még eljutott a tudatukig, hogy a barnahajú fiú, ott ül közöttük, de azon már nem volt erejük elgondolkodni, miért nem találják ismerősnek. Még Barry Cruwell se vette észre, hogy Harry nem azonos az igazi padtársával, Thadeus Gray-jel (a csúnya baleset, ami a hollóhátas terelőt érte, pont kapóra jött), mivel a figyelmét túlzottan lekötötte az állandó ásítozás. Végül ezt is feladta, és mély álomba merült, amiből a csengő se zökkentette ki.
Perselus épp a bűbájtan-dolgozatát körmölte Harry asztalánál, de váratlanul lecsapta a pennáját. A másik fiú összerezzent.
- Hogy ez eddig nem jutott eszembe!
Harry már készült valami csípős megjegyzést tenni, de aztán rájött, hogy tulajdonképpen nincs kedve hozzá. Helyette kíváncsian pillantott Perselusra.
- Otthagyhatod Binns óráit, Potterék leszállnak rólad, szabadon járkálhatsz az iskolában…
- Ha? – szakította félbe Harry a lelkes monológot.
- Ha kiábrándító-bűbájt szórunk rád. Az elmúlt héten annyira tele volt a fejem mindenfélével. A tanulás – mintha csak Hermionét hallotta volna -, te… Pedig gondolhattam volna rá.
Harrynek eszébe jutott, hogy ezt a varázslatot ő is ismeri másfél évvel korábbról, mikor a Főnix Rendje elhozta Dursley-éktől. És rádöbbent arra is, hogy egész eddig minden problémájukat Perselus oldotta meg, holott a tétlenség igazán nem volt jellemző rá.
-… amellett Dumbledore végre visszatért. Ha más nem is, ő biztos kiszúrna. Nem olyan ostoba, mint a többiek.
Perselusnak tehát megvolt a véleménye a tanárairól. Harry nem tudta, a fiú megjegyzése okozza-e, de ezentúl mindig roppant kínosan érezte magát az étkezéseknél. Dumbledore nem mutatta jelét gyanakvásnak, de Harry tapasztalta már, hogy kevés titok van, ami rejtve maradhat előtte.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
