11. Perselus

Azt a tényt, hogy Hermione Granger sok időt tölt a pincében, nem lehetett nem észrevenni. Sokszor vacsora után fél órával tálcával a kezében levonult, és csak késő este, a túlkorosok takarodója előtt tíz perccel távozott.

A férfi általában felkísérte lakosztályának ajtajáig, de sohasem álltak meg beszélgetni: jó éjt kívántak egymásnak, majd Piton távozott.

Hermione nem kerülte társait, de a társaságukat sem kereste. Néha váltottak egy-két semmitmondó mondatot, majd mindenki ment a maga útjára.

Ahogy közeledett a tanulmányi kirándulás előtt esedékes vámpírkóros időszakuk, Hermione úgy érezte, valami különlegesre vágyik. Valamire, amire eddig nem volt példa élete során.

Olyannyira elege volt az állandó és szörnyen unalmas megjegyzésekből – nem volt barátainak túl nagy fantáziája, így újra és újra ugyanazokat vágták a fejéhez -, hogy úgy döntött, törleszt valamit a kellemetlenségből. Ha neki rossz, a többiek miért érezzék jól magukat? Tudott eleget, hogy könnyen keresztbetehessen nekik.

Először legszívesebben Ronon állt volna bosszút, de valahogy még nem érezte magát elég erősnek ehhez az összecsapáshoz. Így helyette Ginnyre és Harryre szállt rá.

Az ifjú szerelmespár minden csütörtök este a könyvtár egy eldugott csücskében enyelgett. Ez nyílt titok volt a diákok között, és mindenki igyekezett ilyenkor magára hagyni a párost.

Hermione fél órával Harryék előtt érkezett, és vastag lexikonokkal körülbástyázva befészkelte magát a meghitt zugba.

- Oh, hello Hermione – köszönt rá Ginny, amikor később arra ólálkodott. – Hát te meg mit csinálsz itt ilyenkor?

- Semmi különöset – vont vállat, mintha nem lenne tisztában a helyzettel. – Perselus megkért, hogy gyűjtsek ki néhány információt a könyvekből a Volt-nincs-gyerek főzethez – magyarázta átszellemült arccal, élvezve Ginny zavarát.

Ginny elpirult, és látszólag fogalma sem volt, mit tegyen.

Hermione magában gúnyosan elvigyorodott. Ez is a taktikája része volt: pár napja minden beszélgetésben Perselusként emlegette Pitont, mintha tényleg olyan meghitt viszony lenne köztük. Élvezte az elborzadó tekinteteket, amit ezzel a keresztnévvel okozott. Új, furcsa érzés volt az, hogy rémületet okoz társainak, de felettébb szórakoztató és különleges. Mert arra már rájött, hogy a Perselus szó egyenesen szívrohamot okoz a többieknek, pláne, ha ezt a nevet megfelelően kedvesen, és szeretetteljesen ejtik ki!

- Mondani is akartam, ha esetleg szükséged lenne a főzetre egy… egy véletlen baleset miatt – váltott bizalmas suttogásra –, csak szólj, rendben? Perselus a kedvemért biztosan főz neked. A szívemre venném, ha édesanyád kitagadna egy idő előtti unoka miatt – magyarázta.

Ginny hamarabb elmenekült, mint előtte reménykedett benne – a randevú aznap elmaradt.

Másnap reggelinél arra panaszkodott, mennyire kialvatlan az előző esti kártyaparti miatt. Amikor Lavender közelebb hajolt, megfelelő hangerővel bizalmasan megvallotta, hogy vetkőzős pókert játszottak. Érezte, hogy kezd túl messzire menni, de nem volt elég akarateleje, hogy abbahagyja azt, amitől olyan jól érezte magát! Ennyi még neki is jár, nem?

Élvezte, ahogy minden társa elképzeli a jelenetet, és szemeik tágra nyílnak, majd utálkozó arcot vágnak.

Estig sikeresen elüldözött maga mellől mindenkit apró bizalmaskodásaival. Már elégedetten tért volna vissza a szobájába, amikor egy folyosón Pitonba botlott, aki eléggé dühösnek tűnt.

- Mit művelt ma? – förmedt rá a férfi cseppet sem gyengéden.

- Mire gondol? – játszotta az ártatlant, pedig megijedt a helyzettől. Már el is felejtette az utóbbi időben, hogy Piton mérges is tud lenni, és milyen hátborzongató látvány vérben forgó szemekkel.

- Mást sem hallottam úton-útfélen, mint hogy Perselus így, Perselus úgy. Megveszett, vagy mi a fene van magával? Úgy viselkedik, mint valami hibbant liba! – sziszegte.

- Egyszerűen elegem van a sajnálkozó arckifejezésekből. Úgy döntöttem, sokkterápiát alkalmazok, eddig teljes sikerrel – magyarázta. Remegni kezdett a lába, saját szánalmas magyarázkodását hallva.

- És engem mikor akart megkérdezni? – Hermione érdeklődve figyelte, ahogy Piton halántékán lüktet az ér, ahogy megpróbál nem túl hangosan ordítani. – Ha most azt játssza mindenki előtt, hogy a szeretőm, nekem is jogom van hozzá, hogy beleszóljak, nem?

- Nem állítottam senkinek sem, hogy…

- Tegnap este vetkőzős pókert játszottunk Perselusszal – utánozta Piton a lány beszédstílusát, mire Hermionéból kitört a vihogás, nem tehetett róla. Legmerészebb álmaiban sem tudta elképzelni, hogy hallja a férfit női hangot utánozva. Közben Piton megvetően horkantott egyet, és folytatta. – Ennél azért okosabbnak hittem!

- Bocsánat, sajnálom! – szedte össze magát Hermione. – Megint nem gondolkodtam, csak kicsinyes bosszút akartam állni. A külvilágot már úgysem érdekli, mi van velünk, az iskolaszék engedélyezte, hogy együtt legyünk. Úgy voltam vele, semmi hibát sem követek el. Mindössze egy tényezőt hagytam ki, önt.

- A legfontosabbat – fintorgott a férfi, majd intett, menjenek nyugodtabb helyre beszélgetni.

- Én közelebb lakom – ellenkezett Hermione, amikor Piton a pince felé igyekezett irányítani őt.

z

Piton kissé feszengve lépett be diákja szobájába. Egyszer már járt itt, de akkor nem nagyon volt ideje körülnézni. Hermionéval az utóbbi időben több estét együtt töltöttek, de mindig az ő felségterületén, a saját, megszokott környezetében.

A lányszoba kissé puritán volt, de a lehetőségekhez képest hangulatos. A keskeny ágy az egyik fal mellett állt, mellette az éjjeliszekrényen négy vaskos könyvvel. Volt egy kandalló is, amely előtt – a takarékoskodás jegyében – összesen egy karosszék állt, amiben jelenleg a lány macskája, Csámpás durmolt.

Az íróasztal mellett állt egy nagy ruhásszekrény, ezen kívül egy festmény, egy fogas, apró könyvespolc és egy virág tartozott a berendezéshez.

Piton odalépett a könyvespolchoz, és megszemlélte a kötetek gerinceit.

- Mindjárt jövök, addig helyezze magát kényelembe – sietett ki a szobából Hermione, aki valószínűleg két lakótársát ment megnyugtatni, akik a nappaliban kissé megijedtek, amikor Piton felbukkant Hermione mögött.

Piton kihasználta az alkalmat, és felemelte az íróasztalról azt a vékony füzetet, amit már korábban kiszúrt magának. Láthatóan mugli gyártmány volt, furcsa volt a tapintása pergamenhez szokott ujjainak.

Kinyitotta, és egy pillanatra megingott, beleolvasson-e a tartalmába. Azonnal kiszúrta, hogy ez amolyan napló lehet, amiről a lány már korábban mesélt neki.

- Szóval ebbe írta le a visszaemlékezéseit – emlékezett vissza a régi beszélgetésre. Már akkor nagyon kíváncsi volt, hogyan élte át Hermione a történteket – hiába volt viszonylag közvetlen a viszonyuk, erre nem mert volna rákérdezni – és ez az érzés azóta csak erősödött.

Egy pillanat alatt döntött, és egy egyszerű varázsigével másolatot készített magának a füzetről, majd talárja zsebébe rejtette. Muszáj volt megtudnia, mi áll benne, nem voltak kétségei tette tisztaságát illetően. Ha ez a lány ilyen hülye, hogy magára hagyja a titkai között, magára vessen! Ismerhetné eléggé ahhoz, hogy ne legyenek illúziói ilyen esetekre.

Mire Hermione visszatért, a macska helyén üldögélt a karosszékben, míg Csámpás panaszosan nyalogatta hátsó felét az ágy lábánál. A lány gyanakvó pillantást vetett házi kedvencéről Pitonra, de nem szólt semmit, látva a férfi ártatlan tekintetét.

- Nos, miről is kellene beszélnünk? – kérdezte Hermione, miközben lehuppant ágya szélére. Idegességében a kezét tördelte.

Piton az ölében megfontoltan összekulcsolta kezeit, majd nyugodt hangon közölte.

- Ha bosszút akar állni a volt barátain, mert cserbenhagyták, nem ártana, ha beavatna a terveibe – kezdte. – De először egy jó indokot kérek, hogy miért akarja mindezt – tette hozzá. – Az emberek hülyék, nem tudják mi a fontos nekik, csak ha már elveszítették. Most sértve érzi magát, mert nem álltak maga mellett, amikor kellett volna. De ez elég ahhoz, hogy egész életében haragudjon rájuk?

- Igen – bólintott Hermione, és látszólag komolyan is gondolta.

- Értem – biccentett Piton is, és annyiban hagyta a dolgot.

Hermione mégis visszatért a témára, úgy érezte, magyarázkodnia kell. Piton lemondóan sóhajtott.

- Igazából nem is tudom, mit akarok – rázta meg a fejét a lány, és most a tanácstalansága is őszintének tűnt. – Először megbántva éreztem magam miattuk, aztán csalódottnak. Amikor ez elmúlt, dühös lettem, nagyon dühös. Voltak gyenge pillanataim, amikor bármibe belementem volna, hogy minden visszatérjen a rendes kerékvágásba, de már rájöttem, hogy az sohasem jön vissza. Nem békülhetünk ki, mert akkor is el kell majd viselnem a hülye poénjaikat, és azt, hogy lenéznek. Én ehhez túl büszke vagyok – sóhajtott fel.

- Akkor mesélek valamit – kezdte Piton. – Volt valaha régen egy fiú, aki nem éppen kedvező családi háttérrel rendelkezett. Azt remélte, ha elkerül a Roxfortba, minden megváltozik, és barátokra lel. Nem így történt. Nem volt éppen jó modora, nem értett olyan dolgokhoz, ami társainak természetesnek tűnt, de tudott sok olyat, amiről jobb lett volna, ha nem tud. – Egy pillanatra elhallgatott, mint aki összeszedi gondolatait, majd folytatta: - Nem tudta, mi a különbség jó és rossz között, mert soha senki nem magyarázta el neki. Csak annyit látott, hogy azok a fiúk fogadják be maguk közé, akik tiltott dolgokat művelnek. Persze a többi fiú is művelt tiltott dolgokat, de az más volt, nekik lehetett. Sokat harcolt, egy percre sem hagyták békén. Bármire képes lett volna, hogy bosszút álljon, és őszintén, meg is tett mindent, amire képes volt, nem hagyott egy sértést sem megtorlatlanul.

Hermione kissé nyitva felejtett szájjal hallgatta a történetet, miközben gépiesen simogatta macskája hátát.

- Egy reggel ez a férfi arra ébredt, hogy egy tetoválás van a karján, és olyan ember előtt alázkodik meg, aki semmibe sem veszi. Rádöbbent, hogy ennél még régi ellenségei is jobbak. Ők csak diákok, akik néha éretlenül viselkednek, akik néha túl messzire mennek, de talán tanulnak saját hibáikból, míg a Sötét Nagyúr uralkodott teste, lelke és szíve felett. Mondanom sem kell, hogy már késő volt változtatni. A férfi ugyan igyekezett jóvátenni minden bűnét, és megváltozott, de nem bízott már senkiben, egyedül maradt, talán örökre.

- Nincs egyedül – lépett mellé Hermione, és végigsimította a férfi karját, amely a karosszék karfáján nyugodott. – Tudom, hogy én csak egy elviselhetetlen kis mindentudó vagyok a számára, de talán egy kicsit számít az is, hogy én egész megkedveltem magát. A közös sakkozások és viccelődések, a mogorvasága, a meggondolatlanságom…

- De, egyedül vagyok – vágta ki Piton keserűen. – De nekem jó így.

Hermione elsápadt, majdnem a könnye is kibuggyant.

Piton felnézett tanítványa szemébe, és szelíden elmosolyodott, hogy megenyhítse szívét. Másik kezével rabul ejtette karján nyugvó kezét, és finoman megszorította, mielőtt újra megszólalt volna.

- Albus óta ön az egyetlen, aki…

- Aki? – kérdezett vissza Hermione dühösen. – Az előbb azt mondta, egyedül van. Én azt hittem, ha nem is vagyunk barátok, azért…

- Barátok? – tétovázott Piton. – Én nem tudom, mi az a barátság. Albus sem volt a barátom. Csak egy kolléga, egy tanár, egy férfi, aki a legjobban megértett a környezetemből. Nem, nem értett meg, csak jobban megértett, mint a többiek – tette hozzá, mielőtt félreértené Hermione a szavait. – Ezt én nem hívom barátságnak.

- Akkor csak vesztegetjük az időnket? – szegezte neki a kérdést a lány. – Magának semmit sem jelentenek az esték, amiket együtt töltünk?

- De, jók ezek az esték. Ilyenkor egy kicsit kikapcsolódom. Ennyi.

- Értem. Azért ezt jó tudni – bólintott Hermione, és kirántotta az ujjait a férfi kezéből. – Rendben, akkor tovább nem is rabolnám az idejét. Bizonyára sok a dolga. Ígérem, többet nem célozgatok kettőnkről a többi diáknak – vágta ki, majd kidobta a férfit a szobájából.

z

Először csak megmerevedve álldogált a szoba közepén, magában tépelődve.

Csalódott volt. Sírni tudott volna. Ordítani, bőgni, hisztériázni és gyilkolni. Kikaparta volna Piton szemét, aki ennyire megbántotta.

Mégis mit képzel magáról? Azt hiszi, lesz még egy ilyen lehetősége az életben? És neki? Nem Piton volt az utolsó, akibe kapaszkodhatott? Most mihez kezdjen, ha már rá sem számíthat? Hogy romolhat el megint minden egy pillanat alatt? Ezentúl mindig így fog menni?

Döntött.

Felvette a kedvenc hálóruháját, és senkivel, semmivel nem törődve kimasírozott az udvarra. Sötétedett, és kegyetlen hűvös volt, még kora tavasziasnak sem tűnt az időjárás.

Kilépett a szandáljából, és a tó partjához sétált.

- Francba – mordult fel, és fél lábon ugrálgatni kezdett. Első lépéssel rögtön tüskébe lépett, és iszonyúan fájt a talpa. – Ilyen az én formám – sírta el magát. – Miért nem jön össze semmi?

- Mit csinál hálóingben a tóparton? – lépett a parti sétányról közelebb Piton.

- Öngyilkos leszek – közölte Hermione, és igyekezett határozott arcot vágni.

- Értem – fonta össze karjait mellkasa előtt Piton, és várakozóan a lányra nézett.

Következik: Rohadt hideg