|
A halál küszöbén
2007.02.08. 19:12
Szerző megjegyzése:
Jó rég írtam - nagyjából az 5. könyv után - szal' úgy olvasni. (remélem, hogy azért majd valakinek fog tetszeni...:S)
A folytatását elkezdtem írni, de nem hiszem, hogy be fogom fejezni. Azért majd próbálkozom vele.
A halál küszöbén
A halál köszöbén
- Mi történt, Rémszem? - kérdezte Molly Weasley, a Grimmauld téri ház konyhájában. - Mi baja Remusnak?
- Megmarta egy vérfarkas – Mordon idegesen tördelte a kezét.
- Akkor nincs nagy baj, igaz? Hisz őt már egyszer megmarták – mondta Mrs. Weasley megkönnyebbülve. Alastor azonban egyre sápadtabb lett.
- Ami azt illeti… ez igazán nagy baj – Mordon nagy levegőt vett. – És pontosan azért, mert már egyszer megmarták.
- Miért? – Molly is kezdett fehéredni.
- Hát… az első harapás nem olyan vészes - az átváltozást leszámítva, persze -, de a második; halálos is lehet.
Mindeközben Remus Lupin sápadtan és lázasan feküdt az ágyában. A mellette lévő szekrény telis-tele volt gyógynövényekkel és egy tál hideg vízzel.
Az ágy szélén Nymphadora Tonks ült kezében egy vizes kendővel. Ezt óvatosan a férfi homlokára helyezte.
Délelőtt volt, a napsugarai mégis meleg fénnyel világították meg a szobát.
Kopogtatás ütötte meg a fülüket.
- Szabad – kiáltott ki a nő.
Mrs. Weasley kedves mosollyal lépett a szobába.
- Mit szeretnél ebédelni, Remus drágám? – kérdezte.
Lupin bágyadtan megrázta a fejét.
- Nem vagyok éhes, Molly.
- Muszáj enned, Remus! – jelentette ki szigorúan az asszony. – Legalább csak pár falatot.
A férfi már nyitotta volna a száját, hogy tiltakozzon, de Mrs. Weasley nem hagyta szóhoz jutni.
- Készítek neked levest – hadarta gyorsan a nő. – Addig is pihenj! Tonks veled marad – azzal kisietett a szobából.
- Mollynak igaza van, pihenned kell! – mondta Nymphadora, miközben levette Lupin
homlokáról a kendőt, hogy újra bevizezze.
Mrs. Weasley a konyhába lépve, látta, hogy ül valaki az asztalnál. Kingsley Shacklebolt volt az.
- Kingsley! – köszöntötte az asszony. – Mikor jöttél?
- Pár perce – felelte a férfi. -, de nemsokára visszamegyek a minisztériumba. Megpróbálom kiszimatolni, hogy mivel lehet meggyógyítani Remust. Mordon a Szent Mungóban kérdezősködik.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha bevinnénk.
Kingsley a fejét rázta.
- Nem lenne jobb. Tudod milyenek a gyógyítók. Rögtön azzal jönnének, hogy nem tehetnek semmit – Kis szünetet tartott, majd folytatta. – Hogy van Remus?
- Egyre rosszabbul. – válaszolta Molly fásultan. – Nem eszik és csak alig-alig iszik.
- A szobájában van, ugye? Felmegyek hozzá! – jelentette ki a férfi és már indult is az ajtó felé.
- Küldd le légy szíves Tonksot! – szólt utána az asszony.
Shacklebolt bólintott, majd tovább ment.
Kingsley halkan kopogott Remus szobájának ajtaján, majd benyitott.
Tonks a szájára tette az ujját, jelezvén, hogy maradjon csöndben.
- Elaludt – suttogta a nő.
A férfi bólintott és közelebb lépett az ágyhoz. Fájó szívvel látta, hogy Remus a szokottnál is sápadtabb.
- Molly szeretné, ha lemennél hozzá – mondta nagyon nagy csendben Shacklebolt.
Nymphadora bólintott, bár nem tudta, hogy miért is hívhatja Mrs. Weasley, hiszen õ maga mondta, hogy a beteggel kell maradnia.
Vetett még egy nyugtalan pillantást Lupinra és Kingsley nyomában kilépett az ajtón.
Molly már nekilátott az ebéd elkészítéséhez.
- Tonks, kérlek, segíts nekem egy kicsit! – szólt Nymphadorának, mikor megpillantotta. – Aprítsd föl a zöldséget.
- Szívesen, Molly – készségeskedett a fiatal nő. – Remus épp elaludt.
Az asszony bólintott.
- Hát akkor én megyek is – szólt Kingsley, miután megitta a kávéját. – Ha lesz rá időm, délután még benézek. Jobbulást kívánok Remusnak.
A két nő biccentett.
- Viszlát, Kingsley! – búcsúzott Mrs. Weasley és tovább sündörgött a konyhában.
Remus Lupin lassan kinyitotta a szemét és körülnézett a szobában. Mindent a helyén talált, bár úgy érezte, valami hiányzik
- Nymphadora… - suttogta alig hallhatóan. Mivel választ nem kapott, szép lassan kitakarta magát, felállt, és tántorogva elindult.
Pont akkor ért az ajtó elé, amikor az kitárult.
- Hé, hé, hova ilyen sietősen, fiatalúr? – Tonks lépett a szobába. Épp idejében: Remus ugyanis megbotlott, és ha a nő nincs ott, el is esett volna.
Nymphadora visszavezette a férfit az ágyába.
- Jól vagy? – kérdezte, Lupin párnáját igazgatva.
A férfi lassan bólintott.
- Miért keltél föl, Remus?
- Nem voltál itt amikor… felébredtem… – préselte ki magából Lupin. Látszott rajta, hogy nehezére esik a beszéd. – … meg akartalak keresni.
- Értem – szólt a nő. – többször nem hagylak magadra, ígérem – rámosolygott Remusra. – Molly mindjárt hoz neked levest.
- Nem vagyok éhes – rázta a fejét makacsul a beteg.
- Enni kell! – jelentette ki Nymphadora – És inni is – tette hozzá, miközben egy pohár vizet tartott Lupin ajkaihoz. A férfi kénytelen-kelletlen belekortyolt.
Remus nem sokat evett Molly erőleveséből. Túl fáradt volt mindenhez, aludni viszont sokáig nem tudott.
Nymphadora szorgalmasan cserélgette a homlokára szánt kendőt, de hiába. A férfi láza csak nem múlt.
Lupinhoz óránként néztek be a Főnix Rendjének tagjai, megtudakolva, hogy hogy van a betegük. Emmeline Vance cuppanós puszit is nyomott Remus arcára. Hestia Jones pedig lázcsillapított ajánlott neki, mondván, hogy a varázstalan embereknél be szokott válni. Mrs. Weasley azonban mélyen elítélte a mugli-gyógyszereket, szóval elvetették az ötletet.
Remus Lupin az éjszaka közepén felriadt álmából. Először nem tudta, hogy mi lehet ennek az oka, de hamar rájött, hogy szomjas. Méghozzá nagyon szomjas.
Átpillantott Nymphadora Tonksra, aki egy széken ült, fejét az asztalra hajtva. Remus azonnal megállapította, alszik. Nem akarta fölkelteni a nőt, hisz jól tudta, hogy egész nap talpon volt. Nagy nehezen kikászálódott az ágyából és célba vette az ajtót. Botladozva haladt előre.
„Lassan, de biztosan! Lassan, de biztosan!” – biztatta magát gondolatban és kapaszkodva tovább indult. Alig tett meg öt lépést, megszédült, és kis híján legurult a lépcsőn. Gyorsan lecsüccsent az egyik lépcsőfokra.
Már bánta, hogy nem keltette föl Nymphadorát.
Percek múltán lábdobogás ütötte meg a fülét. Pihegve felnézett. Tonks sietett felé.
- Remus! Mit csináltál már megint? – kérdezte mikor oda ért a férfihoz. Remus aggodalmat vélt felfedezni a szemeiben.
- Le akartam menni inni – válaszolta a beteg olyan halkan, hogy Tonks csak nagy nehezen tudta kitalálni, mit is mond. – Ne haragudj…
- Nem haragszom. De legalább eljutottál a konyháig? – kérdezte Nymphadora, és a férfi homlokára tette a kezét. Tűzforró volt.
Lupin nemlegesen intett a fejével.
- Jól van – mondta a nő, és segített Remusnak felállni. – Most szépen visszamegyünk a szobádba, utána pedig viszek neked inni. Jó lesz így?
A férfi bólintott. Hirtelen nagyon megfájdult a feje.
Nymphadora Tonks az éjszaka további részében nem merte lehunyni a szemét.
Másnap reggel Tonks fáradtan ült egy konyhai széken, teát szürcsölgetve. Nagyon haragudott magára, amiért nem figyelt jobban Remusra.
- Most ki vigyáz rá? – kérdezte Molly Weasley és lehuppant a nő melletti székre.
- Mundungus.
- Én a helyedben nem bíztam volna rá – recsegte egy hang valahol a hátuk mögött. Rémszem Mordon lépett a konyhába.
- Miért nem? – kérdezte Molly.
- Mert felelőtlen – vágta rá nemes egyszerűséggel Alastor.
- Kérsz egy csésze kávét? – kérdezte az asszony a férfihoz intézve szavait.
- Nem, köszönöm – felelte Mordon. –Csak azért jöttem, hogy ezt odaadjam – azzal egy kisebb fajta dobozt húzott elő a zsebéből.
A két nő érdeklődve nézett az öregemberre.
- Gyógyfű van benne. A Szent Mungóból való – válaszolt a kimondatlan kérdésre Alastor Mordon. – Remusnak hoztam. Rakjátok a teájába reggel, délben és este. Ha minden igaz, akkor pár nap múlva a kölyök újra a régi lesz.
- Várd ki a végét, Mordon – szólalt meg Nymphadora. – Kilenc óra és Remus még nem kelt föl.
- Mindegy, akkor majd adtok neki 10-kor.
Remus azonban nem ébredt föl se 10-kor, se 11-kor, sõt még délután 4-kor sem.
Mundungus Flatcher – akit már leváltott Tonks – azt tanácsolta, hogy keltsék fel Lupint.
- Most őszintén, Dung, te örülnél neki, ha felébresztenének, amikor halálos betegen nyomod az ágyat? – kérdezte Sturgis Podmore.
- Nem hiszem – vallotta be Flatcher.
- Na látod.
Ezek után nem esett több szó köztük.
Nymphadora Tonks óvatos mozdulatokkal törölgette Remus izzadtságtól nedves arcát. Az asztalon ott állt a Molly által készített gyógytea.
Hestia Jones kopogás nélkül lépett a szobába.
- Aludnod kellene, Tonks – suttogta. – Egész délután mellette voltál.
- És ha kell, akár egész éjszaka is vele maradok.
- Tonks, nagyon fontos a pihenés!
- Nem, az a fontos, hogy Remus minél előbb felépüljön!
Ekkor elhaló suttogás hallatszott Remus ágya felől.
- Nymphadora…
A nő gyorsan a férfi felé fordult.
- Remus!
- Itasd meg vele a teát – mondta Hestia.
Tonks a gyógyteás bögre felé kapott és Lupin szájához közelítette. Az viszont nem engedett és elfordította a fejét.
- Nem… kell – tiltakozott erőtlenül.
- Muszáj meginnod, kicsim – suttogta neki Nymphadora. Kisimította a férfi csapzott haját a szeméből. Ismét ajkaihoz emelte a teát. – Igyál!
Lupin túlságosan is gyenge volt ahhoz, hogy tovább ellenkezzen. Engedelmesen nyeldeste az italt. Mikor az utolsó cseppet is kiitta, visszahanyatlott a párnájára.
- Mi… volt ez? – kérdezte.
- Gyógyszeres tea – felelte Jones.
- Szóval… azért volt… ilyen pocsék íze… - nyögte a férfi.
Nymphadora elmosolyodott.
- Aludj, mikor majd felébredsz, kapsz még.
- Micsoda… öröm… - morogta keserűen Lupin.
Nymphadora és Molly minden nap csináltak gyógyteát. Remus ezt vonakodva bár, de megitta. A hatás nem is maradt el. Lupin kezdte visszanyeri a színét és már sokkal egészségesebbnek látszott.
- Hadd sétáljak – könyörgött egyik nap Tonksnak.
- Szó se lehet róla! Még nem kelhetsz föl! – vágta rá a nő.
- De már teljesen jól vagyok!
Nymphadora a fejét csóválta.
- Rémszem szerint még legalább két napig ágyban a helyed.
- Két napig?! – szörnyülködött Remus. – Nymphadora, egy és fél hete mást se csinálok, csak…
Nem tudta befejezni a mondatot. Nymphadora ugyanis csokoládét nyomott a szájába. A férfi durcásan hátra dőlt a fekvőhelyén és kinézett a nyitott ablakon. Remus elrágta a csokoládéját és kisvártatva megszólalt.
- Hestia mesélte, hogy amíg beteg voltam szinte nem is mozdultál el mellőlem – mondta csendesen. – Nagyon hálás vagyok neked, Nymphadora.
- Semmiség volt az egész – motyogta Tonks zavartan és egy kicsit elpirult.
Lupin a fejét rázta.
- Sokat jelent ez nekem – mondta megfogva Nymphadora kezét. Remus felült, és egy puszit adott a nő arcára. – Nagyon sokat.
Két nap elmúltával Remus Lupin vidáman robogott le a lépcsőn.
- Jó reggelt mindenkinek! – mondta mosolyogva, mikor leért a konyhába. Kingsley, Mordon, Mundungus, Molly és Nymphadora felkapták a fejüket.
- Remus! Hogy vagy? – kiáltott fel Kingsley.
- Remekül, köszönöm – felelte a megszólított egyre szélesebben vigyorogva. – És ti?
Ám választ senkitől nem kapott: az összegyűltek egy emberként rohantak oda hozzá, és hatalmas mackó-ölelésükbe zárták.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
