Luthien Lovemagic Oldala
Luthien Lovemagic Oldala
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
MENÜ

 

 

Főoldal

Rólam

Képek

Vendégkönyv

Ez itt a reklám helye

Linkek

Videók

 

 
Idézet

"A boldogság emléke már nem boldogság, de a fájdalom emléke még fájdalom."
(Lord Byron)

 
Írások

 

 

 

Írásaim

 

 

 

AgiVega írásai

 

 

 

angyalkaLD írásai

 

 

 

Anatol írásai

 

 

 

ani írásai

 

 

 

Assa írásai

 

 

 

avalon írásai

 

 

 

Barbee írásai

 

 

 

blondjob írásai

 

 

 

Brigi írásai

 

 

 

Candlelight írásai

 

 

 

Drachiss írásai

 

 

 

Draco Malfoy írásai

 

 

 

Dracillia írásai

 

 

 

Dracy írásai

 

 

 

Ekler írásai

 

 

 

Fedra James írásai

 

 

 

Firuse írásai

 

 

 

Gwendolinn írásai

 

 

 

herika írásai

 

 

 

Ignis le Feu írásai

 

 

 

Jean Ataldne írásai

 

 

 

kelenta írásai

 

 

 

Lillia_hun írásai

 

 

 

Lilyanjudyth írásai

 

 

 

Lionela írásai

 

 

 

Lothwin írásai

 

Luciatus írásai

 

 

 

Lylthia írásai

 

 

 

Nari írásai

 

 

 

Neji írásai

 

 

 

Nellas írásai

 

 

 

Nikit írásai

 

 

 

Nolena írásai

 

 

 

mellons írásai

 

 

 

Pansy írásai

 

 

 

Perselmouth Lion írásai

 

 

 

Remy írásai

 

 

 

Silme Betty írásai

 

 

 

Solena írásai

 

 

 

Susan Kreber írásai

 

 

 

Synestra írásai

 

 

 

Tanin írásai

 

 

 

Vanilia írásai

 

 

 

Vicky írásai

 

 

 

Yasmine írásai

 

 

 

Zsanna írásai

 

 
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16)
The Boy with the Piercing Blue Eyes(HP,B,R,16) : Patkányok és hazugságok

Patkányok és hazugságok

  2007.02.05. 16:50


Írta: Brigichan (brigichan @ hotmail.com)

Korhatár és figyelmeztetések: 14 éven aluliaknak nem ajánlott

Felkerült: 2004. május 16. 

 

Patkányok és hazugságok

 

- Indulsz, Remus? - kérdezte Mrs. Weasley, mikor meglátta, hogy Lupin a tükörben igazgatja az ingét.

- Igen, Molly - felelte az derűsen. - Kingsley-re ráfér a pihenés.

- Nagyon vigyázz arra a szegény fiúra! - kérlelte aggódva a nő. - Azok után, ami veletek történt...

- Nyitva tartom a szemem.

- Miért borotváltad le a bajuszod? - tette hozzá Mrs. Weasley kíváncsiskodva.

- Ideje volt változnom egy kicsit. Tonks hogy érzi magát?

A boszorkány elvigyorodott.

- Ó, ő remekül van. Zakharias jól elszórakoztatta reggeli közben.

Lupin akaratlanul is megeresztett egy horkantást.

- Nos - mondta zavartan - akkor megyek is.

 

- Szerinted el fog jönni? - kérdezte Harry szomorúan kedvesét, miután egy halom tiszta tányért tett le az asztalra.

A lány mindegyiket kendőbe bugyolálta, majd belerakta egy nagyobb, fonott kosárba.

- Nem tudom, Harry. Reménykedjünk.

Odalépett hozzá hátulról, és átölelte a fiút. Keze óvatosan megsimogatta annak hasát, majd jól megszorította. Fejét Harry vállára hajtotta, és behunyt szemmel élvezte a pillanat szépségét.

Harry is megadta magát a bizsergető érzésnek. Végigsimította a lány puha bőrét, a karját, mely átfonta derekát, majd ujjaival cirógatni kezdte a szép kis arcot, ami pirulva bújt hozzá. Hosszasan, zavartan bámultak meredten egymás szemébe. Majd Harry lassan megfordult, kezeivel átkarolta Marie derekát, és ölelését egyre szorosabbra fonta. Végül elfogyott közöttük a távolság, és testük egymáshoz simult. A lány lehunyta a szemeit, és állát csókra készen kissé felfelé billentette. Harry nem is tanakodott sokáig: édes csókban forrtak össze ajkaik. Mámorosan érezték magukat, ám idilli pillanatuk nem tarthatott sokáig.

Az egyik gyermek hangosan felnevetett. A nagy teremben alacsony asztalok mellett az intézet gyermekei igyekeztek elfoglalni magukat. Nevelőik ceruzákat s zsírkrétát osztottak ki, amivel rajzolhattak, mások pedig színes gyurmafigurákat gyárthattak. Gondozók ültek minden asztalnál, hogy figyeljék a munkájukat, segítsék őket, valamint hogy megakadályozzák, hogy kárt tegyenek magukban, vagy egymásban. Odakint még túl nagy volt a hőség ahhoz, hogy játszhassanak. Ezért a jól szellőztetett teremben hűsöltek. A szoba több pontján még ventillátorok is forogtak, nehogy rosszul legyen valaki.

A meghívott vendégek vagy külön asztalnál ültek és teáztak, kávéztak, vagy elvegyültek a gyerekek közt és velük foglalkoztak. Többnyire gazdagabb személyek voltak, az intézet csendes mecénásai, de voltak egyszerűbben öltözött, valószínűleg szegényebb emberek is.

A homályos előtérben végül egy bizonytalan alak jelent meg. Az ajtóban álló nővérke mosolyogva odalépett hozzá, és elvette a meghívóját, majd beljebb tessékelte a toporgó férfit.

Piton belépett a terembe, ahol kellemes félhomály és hűs légkör honolt. Annak ellenére, hogy tele volt óvodáskorú gyerekkel, szokatlan csend és béke honolt. Körbejártatta a tekintetét, de se Harryt, de Marie-t nem látta. Ki szeretett volna menni a teraszra, hogy körülnézzen, mikor egy gyermek a lábszárába csimpaszkodott. Megszeppenve pillantott le a nagy, barna szemű, szőkés hajú fiúcskára, aki esdekelve meredt rá:

- Gyere, rajzolj velem kalózokat! Maggie már rajzolt három tündért, de nekem semmi sem sikerült! - mondta, néha akadozva. - Kérlek!

A férfi meghökkenve nézett le rá, majd az említett kislányra, aki a büszkeségtől dagadó mellel mutatta a kósza tündérkéket. Mellette egy tehetősebb, elegáns nő ült, valószínűleg ő segített a lánynak. Újra a kisfiúra pillantott, majd megenyhültek a vonásai, és elmosolyodott. Leült a gyerek melletti párnára, bemutatkozott a nőnek, akivel viszont nem beszéltek sokat.

A kisfiú segélykérően nézett rá. Közelebb tolta hozzá a papírt, és elkezdte firkálgatni, de a szeme sarkából figyelte Pitont.

- Na és milyen kalózt szeretnél rajzolni?

- Olyat, aminek nagy hajója van!

Piton féloldalasan elmosolyodott.

- Tengerrel és zászlókkal?

- Igen!

A tanár is ceruzát ragadott, majd halk egyeztetésbe kezdett a szőke gyermekkel. A fiú egyre lelkesebben vázolta fel az elképzeléseit arról, hány kalózt is szeretne a képen, merre nézzenek a hajú ágyúi, vagy hogy merről repüljenek a madarak. Néhány bizarr ötletnél azonban már Piton is elkuncogta magát. Űrhajók, szupergyors autók és pálmafák is felkerültek a képre, de a legérdekesebb egy fagylaltot nyalogató pingvin volt.

Piton mindig segített a fiúnak, ha az nem tudott valamit megrajzolni. Ilyenkor óvatosan megfogta a gyermek piciny kezét, és a ceruzát fogva közös mozdulatokkal húzták meg a madarak vagy falevelek vonalait. Miután a szőkeség belejött, Piton észrevétlenül elengedte a kezét, és így a fiúcska azt hitte, ő maga, egyedül rajzolta azt, amit látott. A férfi ilyenkor csak szomorúan mosolygott, és érdeklődve nézte, miket alkot még a szorgalmas gyerek.

Amit azonban nem vett észre, hogy Harry és Marie időközben már visszatértek a terembe egy újabb kosárért. A fiú megbabonázva nézte, mily közvetlenül és kedvesen bánik az asztalnál ülő gyerkőccel az ő szigorúnak hitt tanára...

 

Később, miután a gondozott gyerekek kimehettek a friss levegőre, Piton is kisuhant a verandára. Odalépett a széles korláthoz, majd leült rá, és hátát az egyik tartóoszlopnak támasztotta. A lágy szellő óvatosan ébenfekete tincseibe kapott, és meglengette őket.

Nesztelen szellemalakként bukkant fel mellette Marie, legártatlanabb pillantását magára öltve. Piton rámosolygott, amivel sikerült egy csepp bátorságot öntenie a lányba.

- Hogy érzi magát, professzor úr? Nem untatta nagyon a kicsi Jacob?

- Egy cseppet sem. Remekül érzem magam.

A lány arca felderült.

- Ez... remek! Nagyon meleg van... - legyezgette magát. - Harryt már beküldtem pár üveg innivalóért. Addig is... szeretnék kérdezni valamit...

- Csak tessék.

- Én... úgy tudom, hogy Harry egy javítóintézetben tanul... nekem legalábbis ezt mesélte... - kezdte a lány kissé bizonytalanul. - De hát... én úgy tudtam, hogy ilyen intézetbe csak olyanok kerülnek, akik... szóval akik bűnözők, vagy... problémás a nevelésük... meg ilyenek. De Harry... Ő nem úgy néz ki, mintha bármit is elkövetett volna... Miért... kell egy olyan helyen tanulnia?

Piton nyelt egyet. Semmi kedve sem volt hazudni ennek az ártatlan kislánynak, de mégsem árulhatta el, hogy Harryvel mindketten varázslók...

- Ne aggódj, semmi olyasmit nem tett, amivel kiérdemelhetné a Szent Brútuszt - felelte hunyorogva, de közben megpróbált mosolyogni. - A nevelőszülei küldték oda.

- De hát - hüledezett a lány - miért? Csak azért, mert nem szeretik? Biztos van más bentlakásos iskola is a közelben!

A tanár megvonta a vállát.

- Talán olcsón akarták megúszni.

Marie-n látszott, hogy mélyen megbotránkoztatták az imént hallottak. Kezei ökölbe rándultak a méregtől. Szerencsére kedvese megérkezett, így palástolnia kellett érzelmeit.

 

- Szent Brútusz? - horkant fel egy átlátszó szellemalak a lombok közt.

- Fogd be a szád, Sirius! - torkolta le rémülten Lupin.

- Most mit aggódsz? - fintorgott mellette James Potter is. - Minket csak te látsz, mert neked, mint vérfarkasnak kifinomultabbak az érzékeid. Ők - mutatott le - nem láthatnak meg minket. Igaz, Lily?

Ám a vörös hajú nő meghatódva figyelte fiacskáját, ahogy az évek során eddig is tette. Most azonban már nem csak halott párjával követték oltalmazó árnyékként Harryt. Sirius, halálakor csatlakozott hozzájuk, ám a sors különös fintora úgy intézte, hogy Remus mindegyiküket lássa. Volt is belőle rémület... Mikor Remus egyik este, egy kimerítő őrjárat után fáradtan nyitott be a szobájába, majdnem kiugrott a bőréből, mikor meglátta halottnak hitt barátait az ágya szélén ülni. Azonnal szólt Dumbledore-nak, aki sokatmondóan hümmögött párat, de nem árulta el, milyen következtetésre jutott. Így azóta Remus harmadmagával járja az utcákat, és különösen feldobja, hogy azokkal lehet, akiket szeret. Harrynek még nem akart szólni róla: mivel a Rend többi tagja szintén nem vette észre Siriust és a Potter házaspárt, úgy vélte, valószínűleg Harry se érzékelné őket. Azzal meg nem akarta megzavarni a fiút, hogy halott rokonai állandóan körülötte lófrálnak, csak éppen nem láthatja őket.

Most is magával hozta a hármast, de Sirius szokatlanul sokat fészkelődött, mikor meglátta Piton kilépni az épületből. Dacos undor ült ki az arcára, és már azon volt, hogy egy hosszú bottal, lesből piszkálni kezdi „imádott” Pipogyuszát, de Remus szigorú pillantása miatt le kellett tennie erről az álnok, ám szórakoztatónak ígérkező tervről.

- Khöm - köszörülte meg a torkát James.

- Jaj, James, hát nem édes ez a kislány? - mondta csillogó szemekkel a büszke anyuka.

- Jaj, ne kezd már megint, Lily! - grimaszolt Sirius. - Persze, hogy édes, meg csinos. Amilyen Harryhez illik! - kacsintott James-re.

Remus lemondóan meglengette a fejét, és inkább a feladatára koncentrált. Csúnya dolog a hallgatózás, de miközben Harryre vigyázott, nem igazán akadt más dolga.

 

Harry három üveg sörrel lépett ki az épület verandájára. Egyiket a lánynak adta, egy másikat pedig a korláton ülő Pitonnak. Ekkor eszmélt rá azonban, hogy bontót nem hozott.

- Hagyd csak - sóhajtott fáradtan a tanár. Fogta az üvegeket, és egymással kibontotta őket.

Mindhárman belekortyoltak az italba, és élvezték annak hűsítő hatását a rekkenő hőségben. Ekkor az egyik nevelőnő magához szólította Marie-t, akinek két kisfiúra kellett egy ideig felügyelni, így Piton és Harry egyedül maradtak. A fiú leült a tanárral szemben a korlátra, és hátát szintén az egyik tartóoszlopnak támasztotta. Sokáig nézte a fűben a gyerekekkel játszó Marie-t. Piton észrevette ezt, így rákérdezett:

- Hol szedted őt össze?

Harry elmosolyodott, mint akit elöntenek a kellemes emlékek.

- Aznap ismertem meg, hogy dolgozni kezdtem. Már éppen ebben az utcában jártam, mikor beléjük botlottam. Akkor érkeztek meg Londonból, de pontosan nem tudták, melyik utcában találják ezt az épületet. Segítettem nekik idetalálni... és... utána már ment minden magától... - fejezte be sokat sejttetően. - Minden nap erre jártam reggelente, ő megjegyezte az arcomat, nekem meg ugye csak ő járt az eszemben, szóval végül csak összejöttünk...

A lomb árnyékában Remus elsápadva vette tudomásul, milyen könnyen beszél erről Harry Pitonnak. Sokkal könnyebben, mint neki, aki elől először el is akarta hallgatni a részleteket.

- Miről beszélgettek, míg bent voltam?

- Erről-arról... - mondta lustán Piton, és hangjából kicsengett, hogy Harry térden csúszva sem tudná kiszedni belőle, miről.

- Értem... - vigyorodott el Harry. - Akkor majd összeszedem magam a ma esti okklumenciára.

Piton mosolyogva horkantott egyet.

- Ne is reménykedj. Ne számíts semmi jóra egy ilyen RBF után.

- De hát miért? Hát nem örül neki, hogy „V”-t írtam bájitaltanból?

A tanár jól hallhatóan vett egy mély levegőt és megköszörülte a torkát, jelezvén, mennyire kellemetlen számára a téma.

- Odavagyok - vetette oda kurtán.

A fiú vigyorogva biccentett egyet. Ekkor elrepült közöttük egy focilabda.

Harry felpattant a helyéről, és a labdához lépett. Rátette a lábát, majd lábfejével megpöccintette a labdát, és dekázgatni kezdett vele.

- Na, nem próbálja ki?

- Én? - kérdezte mélységes felháborodással Piton.

- Ugyan már! Mindenki szereti a focit!

- Nem vagyok egy sportos alkat - fordult el a férfi.

- Minden jóravaló gyerkőc tud focizni. Itt, Angliában ez mindenkinek a vérében van.

- Elfelejted, hogy a varázslók világában nincs futball. A varázslók kviddicseznek.

- Önt még soha sem láttam kviddicsezni, professzor úr.

- Még szerencse - motyogta az orra alatt Piton.

- Hogyan?

- Úgy értem, nem is fogsz - vágta rá a férfi gyorsan. - Tanár vagyok, nem fogok egy seprűnyélen bohóckodni.

- Hát! Akkor min utazik, ha valahova mennie kell? Csak nem a Kóbor Grimbuszon?

A fa ágai közt valaki halkan felkuncogott. Lupin ingerülten szólt rá az illetőre.

- Fogd be a szád, Sirius! Még meghallanak!

Piton megmasszírozta a halántékát.

- Hoppanálok, ha lehet...

- Azt hittem, az csak kisebb távon belül működik...

- Majd megtanulod, hogy működik, ha eljön az ideje.

- Csupán kíváncsi voltam... biztos nem a Millenium Falconnal repül...

- Na elég ebből! - csattant fel Piton. Majd hirtelen mégis megenyhült az arca. - Mit mondtál?

- F-falcon?

- Csak nem ismered azt a történetet? Hiszen még én is kölyök voltam, mikor azt csinálták...

- A „Csillagok”-at? VICCEL? Azt mindenki ismeri! A mugli gyerekek meg vannak érte veszve! De ön... ön is szereti?

- Szereti a halál! Csak lelkes mugliismeret-tanárunk volt, és az egész osztállyal megnézette a filmet... 

- Na és hogy tetszett az egész jedis dolog a kis varázslótanoncoknak? - kérdezte Harry kuncogva.

- Meg voltak érte bolondulva - legyintett lemondóan a tanár.

- És?

- Szomorú véget ért a dolog - mondta emelkedett hangon Piton, félmosollyal. - Mikor az egyik leselejtezett seprűből eszkábált, papírkarosszériás vadászgép elgázolta Frics urat, a tantestület úgy döntött, új tanárra bízza a mugliismeretet. Azóta van Sephia professzor az iskolában.

Harryből kitört a kacagás, és még Piton is mosolyogva hümmögött, majd kortyolt egyet az italából.

- Milyen szép idők is voltak azok! - suttogta fojtott hangon James Potter, miközben a körülötte ülő Lily, Sirius és Remus a szájukra tapasztották a kezüket, nehogy hangosan hahotázzanak. Végül aztán Lupin volt az, aki csendre intette őket.

Harry közben visszapasszolta a labdát a gyerekeknek. Kedvese angyalként suhant el mellette, valami dolga akadt odabent. Futtában „Ne sírj ma éjjel, édesem, még mindig szeretlek...”-et dúdolt, és mosolyogva kacsintott barátjára. Harry kicsit bűntudatot érzett amiatt, hogy ő csak tétlenül üldögél, miközben a lány ide-oda szaladgál. De valahol élvezettel is nézte, ahogy a lány haloványbarna lábai fel-alá futkosnak előtte; hogy ki-kivillannak könnyű, hófehér, pántos gézruha alól... Egyszer a szél úgy fellibbentette a szoknya alját, hogy Harry a lány combjait is meglátta. Szája mohó mosolyra görbült.

- Fura... - mondta átszellemülten. - Első alkalom, amióta a Roxfortba járok, hogy várom is a nyáriszünet végét, meg nem is... Bele se merek gondolni, mi lesz velem, ha ő - bökött a lány felé - augusztusban visszamegy Franciaországba... Ha Voldemortnak van esze, akkor próbál majd meg lecsapni rám... - folytatta ironikusan.

- Miket beszélsz? - kérdezte halkan Piton, bár szavaiban érezni lehetett a szánalmat. Szomorú szemekkel nézte a fiút, aki elmerengett saját, eljövendő keserűségén. Lassan előrehajolt, és átkarolta felhúzott lábát. - Senki sem fogja hagyni, hogy Voldemort bántson téged... és ajánlom, hogy a nyár végére tényleg megtanuld az okklumenciát! - mondta fenyegetően, de a hangja árulkodó volt. - Remusnak egyébként miért nem mondtad, hogy tanítalak?

- Meg akartam lepni őt...

- Meglepni... hát persze - sóhajtott Piton bosszúsan.

- Bizalmatlan velem... úgy kell kirángatni belőle minden szót... - Lupint szíven ütötték a szavak. - ... meg akartam lepni azzal, hogy megtanultam az okklumenciát, és hogy onnantól kezdve bármit elmondhat nekem... Senki sem mer nekem elmondani semmit... - folytatta Harry fátyolos hangon. - Senki se kérdezi, hogy vagyok, van-e valami bajom... senkivel sem tudok egy jót beszélgetni... ha nem lenne Marie, ez a nyár is ugyanolyan borzalmas lenne, mint az előző... Egész életemben figyelt a varázslóvilág, mégse törődtek velem soha. Soha nem léptek közbe, amikor Dursleyék bántottak, nem intézkedtek, pedig tudhatták, hogy fél életemet egy gardróbszekrénybe zárva töltöttem... Elvárásaik persze vannak! Amióta elhangzott a jóslat, másra se tudok gondolni, csak arra, hogy egyszer vér fog tapadni a kezemhez... Hiszen, ha nem akarok meghalni, nekem kell... ölnöm - remegett. - És ezért vigyáz rám mindenki. Nem akarják elszúrni az egyetlen esélyüket arra, hogy legyőzzék Voldemortot. Vigyáznak a kis aranytojást tojó tyúkra, nehogy valami baja essen. Ez... olyan gusztustalan - mondta undorodva. - Néha már elgondolkozom azon, vajon megéri-e ezért visszamennem az iskolába... Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha sima mugli életet élhetnék. Ezek nélkül is olyan bonyolult ez az egész. Annyi kérdésem lenne... most, hogy kezdek felnőni... hogy barátnőm van... annyiszor nem tudom, mit tegyek...

Piton arca a szavak hallatán megenyhült, és tőle szokatlan, már majdhogynem kedves mosolyt produkált. Sötét szemeiben egészen barátságos fény pislákolt, és közelebb csusszant a korláton a fiúhoz.

- Hagyd abba a nyafogást, Harry - kezdte, és felemelte a fiú egyre vörösödő arcát. A nagy zöld szemek zavartan néztek rá.

Harry bizonytalanul bólintott.

- Senki sem kéri tőled, hogy megöld Voldemortot... Ez egy olyan feladat, amit bárki szívesen átvállalna tőled. Én a legszívesebben - mondta keserűen. - De ez a feladat neked ítéltetett, így nem tehetünk mást, mint hogy segítünk téged abban, hogy véghez tudd ezt vinni.  

A fiú némán itta a szavait. Egy pillanatig elmerengett azon, vajon kettejük közül melyiküknek csengett fájdalmasabban a hangja, majd engedelmesen bólintott.

- Helyes - dicsérte meg halkan Piton, aznap már másodszor.

A fán hallgatózó négy alak döbbenten figyelte a beszélgetést. Lupin szemében aggódó fájdalom tükröződött, de a szívét elöntötte a mardosó féltékenység is - a féltékenység, hogy Piton, a rosszindulatú Piton, aki utálja Harryt, és akit Harry is utál, látszólag sokkal bizalmasabb viszonyban van a fiúval, mint ő, vagy mint amilyenben Sirius valaha is volt.

Harry szeretett volna mondani valamit - bármit -, de valahogy most, a nagy monológ után, nem jöttek a szavak. Végül:

- Miért... olyan más velem most, mint az iskolában?

- Nem tudom - felelte a férfi hamiskásan, és kiitta sörét, melyből már rég kiszállt minden szénsav. - Egymás vérét szívjuk...

- Ha már a vérszívásnál járunk... - kapott az alkalmon Harry - ... az iskolában... szóval néhányan azt mondják, hogy... szóval hogy ön... vámpír... a merengőben is ezt láttam...

Piton sóhajtott egyet, és megforgatta a szemeit. Felhúzta a karján az inget, és kitette a napra. Megforgatta, megmozgatta az ujjait, majd kérdőn Harryre nézett.

- De - fűzte tovább saját gondolatmenetét a fiú - ez nem lehet, mert akkor... a napon elporladna... hát persze - mosolyodott el. - Hogy nem jutott ez eddig eszembe? De - torpant meg - félvér vámpír még mindig lehet... vagy negyedvér.

- Az még mindig lehetek, igen - mondta sejtelmes mosollyal Piton. Harry kicsit megijedt. - De legalább most már tudod, hogy nem gyakorlom a dolgot...

Sikerült valamennyire újra szín vinnie a fiú arcára, ami elégedettséggel töltötte el.

- Azt hittem, a sötét varázslatok kivédése a kedvenc tárgyaid közé tartozik. Jobban is odafigyelhetnél...

- De ha ön tartaná az órát, akkor már biztos tudnám, ezt akarta mondani, ugye? - folytatta Harry.

- Valószínűleg.  

- Miért akarja mindenáron megkaparintani ezt a tárgyat?

- Ezt meg honnan veszed? - kérdezte meglepetten Piton.

- Ugyan már! Hiszen ez nyílt titok Roxfortban. Mindenki tudja, hogy ön szeretné tanítani a sötét varázslatok kivédését. Ezért viselkedett olyan ellenszenvesen minden eddigi tanárunkkal.

Piton elkacagta magát, amitől Harry ereiben megfagyott a vér. Ekkora butaságot mondott volna?

- Nem azért viselkedtem úgy a tanárokkal, ahogy, mert meg akartam szerezni a tárgyat. Csak az bosszantott, hogy mennyire hozzá nem értő személyekre bízzák a tanításotokat. Halálfaló voltam, tudom, milyen sötét varázslatokkal kell szembenéznie a jó oldalon állóknak. Mégis, egyik tanár sem volt képes titeket felkészíteni ezekre a megpróbáltatásokra. A bájital-készítés pedig sokkal izgalmasabb, soha nem adnám fel. 

Harry nagy szemeivel zavartan pislogni kezdett.

- De hát... Jó, Lockhartot megértem, ő tényleg egy balfácán volt - kezdte. - Mógus se volt éppen a legalkalmasabb, hiszen még a troll elől is sikoltozva menekült...

- Egy troll elől? Viccelsz? - dőlt előre Piton. - Sokan még felnőtt korukban is megrettennek, ha meglátnak egyet! Nem mindenki olyan forrófejű, mint te!

A fiú azonban nem érezte úgy, hogy ez most komoly szidás lett volna. Ugyanolyan hévvel folytatta.

- Umbridge-et meg kollektíven utálta az egész iskola, szóval az még elfogadható. De Remus?

- Ó igen, Remus. Remus egész jó volt, de neki az előélete nem volt tiszta - felelte Piton növekvő jókedvvel.

- És Mordon? Jó, a végén kiderült, hogy más bújt a bőrébe, de valószínűleg az igazi Mordon is ugyanígy tanított volna. Ő miért volt alkalmatlan?

- Mordonhoz nem igazán fűznek szép emlékek.... - vallotta be Piton, és hirtelen úgy festett, mint egy felborzolt szőrű macska. - A buta babonáival meg csak feleslegesen riogatott titeket. De legalább már láttátok, mi várhat rátok, ha nem vagytok felkészülve...

Harry bólintott. Végülis így összeáll a kép.

- Na és idén? Idén se akarja elvállalni ezt az órát?

- Nem is tudnám - rázta meg a fejét a tanár. - Már elkelt - tette hozzá mosolyogva.

Harry előrelendült.

- Már lehet tudni, hogy ki lesz az új tanár? Ki lesz az?

- Úgyse ismered - cukkolta Piton.

- Akkor nem Remus lesz...

- Ó, nem, nem Remus, ez biztos - folytatta derűsen a tanár.

- De ön ismeri.

- Igen, egészen jól.

- Ne már, most még majdnem másfél hónapig furdalni fogja az oldalamat a kíváncsiság!

- Legalább lesz okod visszajönni Roxfortba.  

Harry akaratlanul is elmosolyodott. Ma már sokadszorra elegyedett kedélyes csevegésbe professzorával, ami az eddigiekhez képest jó átlagnak számított. Ennyit máskor egy év alatt nem beszéltek.

Tekintete megint elkalandozott. Marie ruháját megint lengetni kezdte a szél...

Piton egy idő után már csak annyit látott, hogy a fiú feje furán ingadozik, mintha a szellő lebegtetné. Hátrafordult, és meglátta, miért csorgatja a nyálát a kölyök ennyire. Fáradt fintor kíséretében megforgatta a szemet.

- Most miért? - nézett rá ártatlanul vigyorogva Harry. - Egyébként - dőlt hátra - azt vettem észre, hogy a varázslók gyermekei sokkal gátlásosabbak.

A tanár csak felvonta a szemöldökét, de nem szólt.

- Sokkal másabbak, mint a mugli kölykök! Egyet se láttam még úgy disznólkodni, mint egy varázstalan szerelmespárt... Azok ilyenkor ellepik az összes parkot. Néha teljesen furán érzem magam köztük... Persze, a mardekárosok, azok már szemtelenebbek - tette hozzá diadalittasan.

Pitonnak rögtön fel is csillant a szeme, amint a drágaságaira terelődött a szó.

- Minden rendes mardekáros így viselkedik - húzta ki magát ő is.

- Micsoda? - vigyorodott el tanítványa. - Szóval a mardekárosoknak lételeme a csínytevés, de ha én mászkálok a folyosón éjszaka, az már halálos vétek?

- Naná. Te mászkálsz éjszaka a folyosón? - kérdezte Piton olyan ártatlan tónussal a hangjában és olyan álnok mosollyal az ajkain, mintha ezt most hallaná először.

- Tudja, hogy értettem. Miért kivételezik olyan feltűnően a mardekárosokkal?

- Mert megérdemlik. Ha már úgyis mindenki alapból utálja őket, legalább ennyi örömük legyen.

Harry ezen elgondolkozott egy kicsit.

- Tedd félre egy pillanatra a házak örök versengését! Amíg Weasley a füledbe nem súgta - mert így tett, láttam, az emlékeid közt -, hogy a Mardekár adott otthont a legtöbb sötét varázslónak, addig voltak előítéleteid ezzel a házzal kapcsolatban? Vajon akkor is megkérted volna a Süveget, hogy máshova tegyen? És egyáltalán, mi lett volna, ha a vonaton nem Weasley ül be melléd a kabinba, hanem Draco? Ne feledd, mielőtt beléptetek a Nagy Terembe, ő felajánlotta neked a barátságát, de te visszautasítottad.

- Nem hinném, hogy ettől nagy lelki sérülést szenvedett volna el - motyogta a fiú az orra alatt.

- Téged a sors a Griffendélbe szánt, oda kellett kerülnöd. És amíg a „gonoszkodás” - ahogy a többi ház tanulója látja - a mardekárosok ismertetőjele, addig minden rendes griffendéles utálni fogja a mardekárosokat. Hiszen hogy nézne az ki, hogy egy mardekáros és egy griffendéles összebarátkozik?

- Bizarr lenne - gondolt bele Harry.

- Valóban? - kérdezte Piton halkan.

Egy ideig némán nézték egymást. Harry elsápadt.

- Nem úgy érettem! - kezdett mentegetőzni.

Piton azonban szusszanva elfordult. A fiú az ajkába harapott. Tudta, hogy Piton nem veszi magára az ilyen apró sértéseket, mégsem akarta elszúrni a dolgokat.  

- Többek közt emiatt volt olyan nehéz szót érteni az apáddal - mondta a távolba révedőn a férfi.

Harry mindig felkapta a fejét, ha Piton az apjáról beszélt. Eddig csak sértéseket hallott tőle, most azonban meglepte ez a mondat. Nem igazán tudta, mit feleljen, pedig érezte, hogy valamit mondania kell. Az egyik nővérke sietett a segítségére, aki szívességet kért Pitontól: az egyik benti, magas polcról kellett leemelnie valamit. A férfi szívesen segített, és bement az épületbe.

Marie eközben odaslisszolt a merengő Harryhez. Némán megsimogatta a fiú egyre férfiasabb állát, és szemében pajkos fény csillant. Felült a mellettük álló asztalra, és ujját a fiú nadrágjába akasztva magához húzta Harryt. Kedvese elhelyezkedett a lábai közt, majd kezeibe vette a lány arcocskáját. Félresimította a kósza, barna tincseket, és szerelmesen megcsókolta. Ajkaik csintalan táncot jártak, de időről időre megpihentek.

Egyik alkalommal fura cincogó hangra lettek figyelmesek. Kíváncsian néztek körbe, hogy megleljék a zaj forrását. Egyszer csak Marie rémülten felsikoltott, felpattant az asztalról, és végigrohant a verandán, hátra, a hálószobák felé.

Harry először nem tudta mire vélni a lány reakcióját. Majd jobb keze irányába lenézett, és meglátta... Meglátta, hogy az asztal szélén egy ronda, szürke patkány áll a hátsó két lábán, és mellső mancsait előre nyújtogatja, mintha integetne neki. Azonnal elborult az agya, és az állatra vetette magát.

- Pettigrew! - üvöltötte.

Felrúgta maga mellett a székeket, olyan hevesen birkózott a ficánkoló rágcsálóval. Ám az állat kihasználta egyetlen előnyét: jól belemélyesztette metszőfogait a fiú kezébe. Harry felordított fájdalmában. Elejtette a patkányt, és bizsergő kezét rázogatta. Szemében gyűlölet villant, felpattant a földről, és már vetette is magát az iszkoló lény után. Hassal átesett az asztalon, amit döntött magával esés közben, de nem érzett se félelmet, se fájdalmat, csak el akarta kapni az állatot. Kész lett volna átugrani a korláton is, mikor két erős kar kulcsolódott a derekára, ami megakadályozta ebben. Kétségbeesetten pillantott hátra, majd meglátta Piton sápadt arcát.

- Engedjen el! Nem hagyhatjuk megszökni! Pettigrew az! - kiabálta hisztérikusan. Ütött, vágott, kapálózott, ahogy csak bírt, de Piton ereje kitartott, és a földre rántotta a fiút.

Mindketten jól megütötték magukat, Harry el is kábult egy pillanatra. Mikor fel akart állni, a tanár elkapta a kezét.

- Harry! Nem mész sehova! - hordta le.

- Miatta haltak meg a szüleim! Nem hagyhatom futni!

- Honnan tudod, hogy Pettigrew volt az? Lehetett csak egy közönséges patkány is!

- Integetett, láttam! És csak négy ujja volt!

- Egy fenét! - üvöltötte Piton. - Csak azt képzelted, hogy négy ujja van!

- Ő felelős a szüleim haláláért! És Siriust is miatta vesztettem el! - kezdett kétségbeesni Harry, és a rátörő hullám ahhoz volt hasonlatos, amelyet Piton az első nyáriszüneti okklumencia közben tapasztalt.

A férfi azonnal elvette a pálcát a fiútól, mielőtt az megint valami ostobaságot csinál. De Harrynek esze ágában sem volt rontást küldeni rá, egyre jobban magába roskadt. Halkan suttogott maga elé Siriusról, Voldemortról, majd átkarolta magát, mint aki didereg. Egyre jobban elsápadt. Piton megijedt, hogy a Sötét Nagyúr esetleg megint megérzi a fiú gyengeségét. Óvatosan körbepillantott, és látta, hogy a felborogatott székek és asztal mögött jó takarásban vannak. Elővette varázspálcáját, és suttogva ugyanazt a bűbájt kezdte kántálni, amivel Voldemort támadása után meg tudta nyugtatni a fiú zavart elméjét. Bal kezét Harry halántékához érintette, majd lehunyt szemmel tovább mondogatta a varázsigét.

Harry gyengén megremegett, majd testének merevsége megszűnt, zaklatott izmai elernyedtek. Kezei megadóan hanyatlottak a teste mellé. Átadta magát a bűbájnak, de most nem aludt el. Szemei lassan felnyíltak, és zöldesen világítani kezdtek.

- ... corpus liberte rationis... - búgta Piton továbbra is, bár meglepődött a fiú fénylő szemein.

- Silem libertatum - suttogta Harry, majd vékony zöld fénysugár cikázott végig a homlokát ékesítő sebhelyen. Szemei ekkor lecsukódtak, vonásai megenyhültek, teste ellazult.

Piton abbahagyta a varázsigét, és megkönnyebbülten sóhajtott. Fogta a gyenge fiút, és leültette az egyik székbe, majd mozgatni kezdte a karjait, mint az ájult embereknél szokás.

- Harry! - mondta neki halkan. - Harry. Ébredj fel!

A kölyök azonban csak kábán meredt maga elé.

Piton észrevette, hogy a keze véres lett valamitől. Ekkor látta meg a harapásnyomot Harry ujján. Aggódva szemlélte a sérülést, majd elővett egy zsebkendőt, és felitatta a már kifolyt vért. Ekkor két ujja közé szorította a sebet, majd jó erősen megnyomta. Harry felszisszent a fájdalomtól és rögtön éberebb lett. Jókora vércseppek buggyantak ki a kezéből, amit remegő szemekkel nézett.

- Mit csinál? - kérdezte szipogva.

- Kitisztítom a sebed - törölgette újra a kezet Piton. - Hogy juthatott egyáltalán eszedbe megfogni azt a büdös patkányt? Ezek az állatok terjesztik a világon a legrondább betegségeket. Ha szerencséd van, most el is kaptál valamit! - rivallt rá. - Nézd! - mutatott egy halvány rózsaszín csíkra, ami, mint egy jól látható hajszálér, kezdett kirajzolódni a fiú kézfején.

Harry jól láthatóan elsápadt, noha annál haloványabb árnyalatot már aligha tudott volna felölteni.

- Én csak... azt hittem, Pettigrew az...

- Persze, hogy azt hitted! Mindenre azt hiszed! - folytatta a letolást a tanár.

- El akartam kapni - hebegte Harry.

- Ha lett volna eszed, valami bűbájt használtál volna, amivel mondjuk mozdulatlanná dermeszted, vagy lebegtetni kezded, akkor biztos nem tudott volna megszökni! - idegesen a fiú kezére tekerte kendőt. - De sohasem gondolkozol, mikor kellene! Mindig forrófejűen cselekszel!

- És ha tényleg Pettigrew volt az?

- Nem lehetett Pettigrew, mert ő nincs is az országban! - fakadt ki Piton dühösen. - Ezt a vitát pedig lezártuk! - állt fel Piton, de cseppet mérséklődött haragra, mikor meglátta a fiú megszeppent ábrázatát. - Gyerünk - mondta halkan. - Kelj fel, el kell, hogy vigyelek egy orvoshoz...

Harry lassan bólintott, majd engedelmesen felállt. Látta, hogy az egyik nővérke a rémült Marie-t terelgeti feléjük, akiből csak alig lehetett kiszedni, mi ijesztette meg ennyire. A fiú odabattyogott hozzá, és oltalmazón átölelte.

- Jól van, ne sírj! - vigasztalta. Kedvesen megsimogatta a lány haját, és átölelte. - Mi most... elmegyünk.

Marie kérdőn nézett rájuk.

- Harryt megharapta a patkány - közölte a tényt Piton.

A nővérke ijedtében felsikkantott.

- Elmegyünk orvoshoz. De... majd holnap látjuk egymást, jó?

A lány szomorúan bólogatott, majd elbúcsúztak egymástól.

Az orvosnál rövidebb várakozás után sorra kerültek. Az asszisztens szakszerűen ellátta a sebet, majd az orvos utasítására egy jókora adag injekciót adott be a fiúnak, akinek bizony kigúvadtak a szemei a borzalomtól. Az egész teste bizseregni kezdett az oltóanyag hatására, a feneke elzsibbadt, és alig bírt megállni a lábán. Piton, mint rögtönzött nagybácsi kiváltotta a gyógyszereket, bár ez a szerep korántsem volt ínyére.

Lassan ballagtak az utcán a délutáni napsütésben, és Harry jól hallhatóan felszisszent párszor. Piton egy idő után megunta az állandó sóhajtozást.

- Idefigyelj, nekem nem kell játszanod a nagy és erős Harry Pottert. Tudom, hogy fáj ez az injekció. Ne hívjunk inkább taxit? Csak mert ha egyik pillanatban összeesel itt nekem, akkor nem tudlak a Privet Drive-ig cipelni, ahhoz már túl nehéz vagy.

Harry elmosolyodott.

- Nem fogok összeesni. Csak - pihegte hunyorogva - pihenni szeretnék egy kicsit. Hadd üljek le pár percre!

- Felőlem... - vonta meg a vállait a férfi.

A kölyök úgy ereszkedett le a padra, mint egy százéves, mozogni alig bíró öregember. Kinyújtotta a lábait, és szemtelenül elterpeszkedett. Arcán fáradt elégedettség jelent meg.

- Nem akarok hazamenni...

- Itt se lesz kellemesebb... - nézett körbe Piton fintorogva.

- Úgy értem - vigyorgott a fiú - Dursleyéktól is biztos megkapom majd a magamét. Ha eddig nem kezeltek leprásként... Szerintem be sem fognak engedni a lakásba.

- Meg is érdemelnéd.

- Hogyhogy Pettigrew nincs az országban? - kérdezte hirtelen Harry.

Piton fáradt grimaszt vágott.

- Külföldön próbál meg híveket toborozni. De erről tudod, hogy nem beszélhetünk veled.

Harry bólintott.

- Na gyerünk!

Már esteledett, mikor hazaértek. Petunia néni sikoltozva ölelte magához a csemetéjét, féltette, hogy Harry átad neki valami láthatatlan betegséget. Piton halkan felszólalt a fiú érdekében, megjegyezve ugyan, hogy minden felelősség csak Harryt terhel, de a sebet már ellátták, gyógyszereket is kaptak, baj már nem történhet. Ez valamennyire lehűtötte a kedélyeket, de a Dursley família ezek után még jobban utálkozott, amikor csak Harryre nézett.

Másnapra Harry fekvőbeteggé avanzsált, és mozogni is alig bírt az erős oltástól és gyógyszerektől. Így Petunia néninek kellett felhordania az ételt, ami a nőnek egyáltalán nem volt ínyére. Még ennyire se lett volna hajlandó, ha ebéd közben Piton meg nem kérdezi, Harry evett-e már. Mikor megtudta, hogy a fiú még reggelit se kapott, mély döbbenet ült ki az arcára. Ez talán felébresztette a néniben a lappangó felelősségtudatot, és a látszat, csakis a látszat kedvéért igyekezte eljátszani a gondoskodó nagynéni szerepét. Még Marie-nak is megengedte, hogy egyszer meglátogassa Harryt, bár a lány már a kezdetektől nem volt neki szimpatikus.

Marie kedvéért Harry hajlandó volt megerőltetni magát, kimászott az ágyból és levonszolta magát a kertbe. A kellemes napsütésben pihentek Marie-val, és így máris sokkal könnyebb volt elviselnie a fájdalmakat.

 

Pár nappal később, mikor már mindketten kiheverték az alattomos patkánytámadás megrázkódtatásait, Marie és Harry úgy döntöttek, elmennek moziba. Valami olcsó hollywoodi  szerelmes film volt, kicsit bánták is, hogy egy ilyen klisés produkcióra ültek be.

Mikor azonban kiléptek az épületből, megdörrent az ég.

- Futás! - pillantott fel a szürke fellegekre Harry, miután az első kövér esőcseppek a fejükön koppantak. Kabátjukat maguk fölé emelve rohantak végig az utcákon, de még így is csurom vizesek lettek, mire Marie szállására értek. Harry szabályosan didergett a hűvös nyári esőtől, így boldog volt, hogy végre a meleg épületbe léphetett. Marie-val felmentek a lépcsőn, egyenesen a lány szobájáig. Halványan pislákoló fényt gyújtottak: olyan hatást keltett, mint a roxforti kandallók fénye.

Harry az ablakhoz lépett. Az ég azóta teljesen elfeketedett. Villámok cikáztak a horizonton, és mindegyiket hangos dörrenés követte. Vizes ujjait maga köré fonta, és zavartan a radiátorra tette a kezét. Nem is tudta, mit vár: nyár volt, ilyenkor nincs fűtés. Segélykérőn a kedvesére pillantott, aki már nyúlt is a szekrénybe, hogy előhalásszon egy pokrócot. Ő addig kibújt az átázott pólóból, és az egyik szék támlájára terítette. Mikor megfordult, Marie ott állt, kezében a bordó színű pléddel, de egy kicsit megszeppentnek tűnt, mikor megpillantotta a fiú meztelen felsőtestét.

A fiún is zavart bizsergés lett úrrá, mikor érzékelte, miért habozik a lány. Ugyanakkor... tekintete a lány halovány, vizes trikójára tévedt... amely most szorosan Marie felsőtestéhez tapadt, kirajzolva mindent, amivel büszkélkedhetett. Harry halántéka lüktetni kezdett, arca felforrósodott a zavartól, ami elöntötte, és igyekezett lenyelni a torkában formálódó gombócot. Ajkait néma sóhajtások és artikulálatlan szavak hagyták el. Mit csináljon? Mit kell ilyenkor csinálni? Miért nem...

Hunyorogva megborzongott. Elvette a plédet a kedvesétől, megfogta a lány tétova, kicsi kezeit, majd maga köré fonta őket. Ajkuk egy hosszú, érzéki csókban forrt össze. Mikor szétváltak, hogy újra levegőhöz jussanak, Harry nem akarta elengedni a lányt. Szorosan hozzásimult a testéhez, homloka homlokát érintette. Alig nyitott, a vágytól csillogó szemekkel belepillantott a lány félénk tekintetébe. Az megremegett a felismeréstől, és kissé elsápadt. A fiú érezte, hogy ha most nem nyugtatja meg, azzal mindent elronthat. Féltőn megcsókolta a homlokát, majd szorosabbra fűzte az ölelését.

- Itt a lehetőség, Harry, hogy valami olyasmit tehess, amit te szeretnél tenni, és nem más parancsol neked...

Nedves ajkaik újra összeforrtak. Harry lassan leült az ágyra, majd óvatosan maga felé kezdte húzni a lányt is, aki először remegve engedett csábításának, majd megadóan omlott a karjaiba...

 

Egy közeli villámlás sárgásan izzó fénye ébresztette fel Harryt legmámorosabb álmából. Riadtan újra lehunyta a szemét, majd felpillantott.

A szoba még mindig ugyanabban az érzéki félhomályban fürdött, mint amiben hagyták. Minden rendben volt... Megnyugodva feküdt vissza alvó kedvese mellé, akit úgy tűnt, nem ébresztett fel a villámlás.

Harry lassan a párna alá csúsztatta a kezét. A lány oldalt feküdt, szorosan hozzásimulva mellkasához, így minden apró szusszanását érezte. Telt, rózsaszín ajkai leheletnyi vékonyan nyitva voltak, amitől csak még bájosabb volt. Haja buja fürtökben omlott a füle és háta mögé, hol hullámosan, hol csak szálakban. Álma mind e kuszaság ellenére békés és édes volt, így Harry akkor se merte volna megzavarni, ha odakint a világ kezdett volna összeomlani. Úgy feküdt mellette, mint valami gyönyörű antik szobor, mint egy istennő, mely egy pillanatra, két csodatétel közt álomra hajtotta a fejét.

Harry szívét meghitt forróság járta át.

- Mit csináltunk... Marie? Bármit is... csináltunk... csodálatos volt...

Óvatosan végigsimította a lány meztelen derekát, kíváncsi ujjai lesiklottak Marie hátának puha, szépséges bőrén, játszadoztak a kibontott hajszálak közt... Védelmezőn tartotta, majd jobban betakarta a finom anyagú, vékony takaróval, ami alatt feküdtek, nehogy megfázzon.

Marie erre alig észrevehetően, de elmosolyodott. Még szorosabban hozzásimult kedveséhez, és álmában, de megcsókolta annak nyakát. A fiú úgy érezte, ennél szebb dolgot nem is kívánhatna az életben. Ha most, ebben a pillanatban meg kellene halnia, akkor is boldogan halna meg: mert van valaki ezen a világon, aki úgy szereti őt, mint senki mást, és akiért ő is bármit képes lenne megtenni...

Az éjjeliszekrényen az órája kettőt pittyegett. Harry azonban átszellemülten, mosolyogva hunyta le a szemeit. Pár másodperc múlva azonban rémülten pattantak fel pillái. Sápadtan ült fel az ágyban, és kezét a szája elé kapta. Borzalommal töltötte el a tudat, hogy senkinek sem szólt, hova megy. Senki sem tudja, hol van. Azt hihetik, elrabolták, vagy még rosszabb: megölték Voldemort csatlósai! Lupin már biztos a holdfényben siratja valahol, Mordon pedig feltehetően már az összes aurort mozgósította, hogy egy végső, elkeseredett, bosszúálló csapást mértjen az összes gonosztevőre. Lemaradt Piton órájáról is. Volt azonban valami, ami mellett még a Rend tagjainak fejmosása is kedveskedő dorgálásnak tűnt volna: Dursleyék haragja! Hiszen mindig Dudley előtt kell hazaérkeznie! Ha később jön, nem kap vacsorát (ami ugyan nem baj), csak egy újabb szitokáradatot a nyakába. Szerencséjére unokatestvére mostanában, hogy később sötétedett, mindig későn járt haza. Hány óra is lehet? Tíz? Fél tizenegy? Kapkodva nyúlt az órájáért.

- Hajnali fél három? - arcán rég nem látott rémület tükröződött. - Meg fogok halni! - temette az arcát a kezeibe.

- Mmmm... Harry? - ült fel az ágyban álmosan Marie. - Valami baj van?

- Jaj, kicsim, nem akartalak felébreszteni... Én csak... teljesen megfeledkeztem az időről, míg veled voltam.

- Nem tudják, hogy itt vagy, ugye? - kérdezte a lány kedvesen.

Harry, a lány édes arcának láttán valahogy mégsem tudott haragudni magára. Mosolyogva megrázta a fejét.

- Nagyon mérgesek lesznek?

- Meg fognak ölni - legyintett lemondóan kedvese.

Marie elvigyorodott.

- Ha már úgyis mindegy, maradj még egy kicsit! - mondta pajkosan.

A fiú felkacagott.

- Nem lehet, cica, muszáj mennem. De majd holnap látjuk egymást! Vagyis... ma, mivel már elmúlt éjfél. Feltéve, ha nem nyúznak meg elevenen - tette hozzá mosolyogva.

- Hm, hát jó - egyezett bele a lány, de kicsit kérette magát. Harry hihetetlenül kívánatosnak találta őt ilyenkor.

Most azonban indulnia kellett. Amilyen gyorsan csak lehetett, magára kapkodta a ruháit, és közben vagy ezer csókot nyomott mohó kedvese ajkára, aki folyton utána kajtatott.

- Várj, várj, ezt elfelejtetted! - szedte ki a lány az ágy alól az egyik zoknit.

Kuncogva meredtek egymásra az ágy két oldaláról. Marie végül átevickélt, odabújt hozzá, majd hosszasan megcsókolta.

- Alig várom, hogy újra lássalak... - mondta halkan.

Harry odahajolt a füléhez, és óvatosan belesuttogott valamit, amitől a lány arca kislányosan elpirult. Kapott még egy gyors csókot az ajkaira és a homlokára, majd útjára engedte Harryt.

A fiú halkan kilopózott az épületből, majd megállt az esőben a lány ablaka alatt. A szépség fentről, a halványan megvilágított szobából figyelte, és búcsúzóul integetett neki. Harry szeretett volna visszafordulni, és felmenni hozzá, de tudta, hogy haza kell mennie Dursleyékhoz. Bolondos szerelmesként még feléje dobott egy csókot, majd futásnak eredt.

Pár sarokkal arrébb behúzódott az egyik épület kapualjába. Kimondta a ruhájára a Leperex-bűbájt, melytől az nem lesz majd vizes - vagy legalábbis nem annyira. Haját világos barna színűre változtatta, hosszát pedig megnövelte vagy tíz centivel. A homlokáról eltüntette a sebet, szemének színét világoskékre módosította. A nyakára és kezére tetoválást varázsolt. Mire elkészült, egészen biztos volt abban, hogy esetleges üldözői így nem ismernek majd rá. Elgondolkozott egy kicsit azon, vajon nem lő-e túl a célon az állandó átváltozással: Mordon kezd rossz hatással lenni rá. Mindenesetre jobbnak látta indulni. Már így is borzalmas fejmosásban lesz része, felesleges lenne tovább feszíteni a húrt.

Nagyokat lépve száguldott végig az utcákon. Az egyik utcasort a parkon keresztül akarta levágni. Lépcsőről lépcsőre, kiszögellésről padkára szökdelt, mozgásának kecsességét pedig bármelyik macska megirigyelte volna. Igyekezett nem összesározni a holmiját. Egyrészt, mert sajnálta volna őket, másrészt meg Petunia néni egészen biztosan kihajította volna a lakásból, ha nyakig mocskosan állít haza. Mellkasában enyhe szúró fájdalommal fordult be a Privet Drive-ra. Végignézett a lakásokon. Minden házban az igazak álmát aludták már, egyedül Dursleyéknál égett a villany. Harry nagyot nyelt. Még érben vannak. Nincs menekvés.

Odalépett az ajtóhoz, előkotorta a kulcscsomóját, remegő kezekkel a zárba illesztette a megfelelőt. Eszébe jutott a külseje, így mielőtt elfordította volna a kulcsot, kimondta a bűbájokat megszüntető varázsigét.

Igyekezett halkan kinyitni az ajtót. A cipőjét is tompa nesz kíséretében rúgta le a lábáról, de hiába. Nyílt is a nappali ajtaja.

- Harry Potter! - mennydörögte Vernon bácsi. - Hogy merészelsz éjnek évadján az utcán kóborolni, te senkiházi!

Petunia néni csípőre tett kézzel, megvető arccal lépett ki a folyosóra, férjét követve.

- Ideje, hogy megtanuld, mi a rend ebben a tisztességes házban! - üvöltötte paprikavörösen bácsikája, és pofonra emelte hatalmas lapátméretű tenyerét.

Harry behúzott vállakkal, behunyt szemmel várta a csattanást. Amióta iskolába járt, nem kapott ki, és nem igazán szerette volna megszakítani ezt a hagyományt.

Odafentről trappolás hallatszott.

- Ne, csak Dudley kárörvendő arcát ne!

Unokatestvére élvezte, ha Harryt megalázottként láthatta. Egyetlen pillanatot sem hagyott volna ki. Legnagyobb meglepetésére azonban nem Dudley vágtatott le a lépcsőn. Piton lélekszakadva ugrotta át a fokokat, és zilálva kapaszkodott meg a korlátban, mikor leért a lépcső aljára. A képe sápadt volt, és beesett, szemei pontszerűre zsugorodtak. Nyakában egy fehér törülköző pihent, hajából pedig csöpögött a víz. Arca őszinte aggodalmat tükrözött. Mikor azonban meglátta, mire készül Vernon, mélységesen megütközött. Olyan tömény undor ült ki az arcára, hogy Petunia néni felsikkantott, Vernon bácsi pedig azonnal leeresztette a kezét.

- Takarodj a szobádba, kölyök! - vetette oda unokaöccsének.

Harry borzalmasan szégyellte magát. Ennél kínosabb helyzetben ritkán volt. A Dursley-házaspár sebesen bezárkózott a nappaliba, így egyedül maradt tanárával. Piton, immár kicsit összeszedettebb ábrázattal, kihúzta magát, összepréselte az ajkait, majd megfordult, és kimért lépésekkel visszament a szobájába. Harry valamiért úgy érezte, követnie kell. Mire felért, bezárt szobaajtót talált, mégis kopogott rajta.

- Gyere be, Harry - hallatszott odabentről.

A fiú kinyitotta a fehér ajtót, és belépett. Rögtön gyógynövények szaga csapta meg az orrát. Az egyik asztalon egy kannában kellemes illatú gyógytea gőzölgött. Piton az ágy szélén ült, és épp egy bögre valamit kortyolgatott.

Harry gyorsan levette a kabátját, letette az ajtó melletti székre, majd a tanárra pillantott. Ám attól, amit látott, a szíve megállt egy pillanatra. Hörögve hátrált a falig, és mindkét kezével biztonságot keresve megmarkolta az ajtófélfát.

Piton féloldalasan ült neki, mégis láthatta, hogy a férfi ébenfekete haja most körülbelül a háta közepéig ér.

- Mi... - kérdezte Harry remegve - mi történt magával... professzor úr?!

A tanár melankolikusan felsóhajtott, majd újat kortyolt a teából.

- Apád egyik kedves ajándéka - mondta rekedt, fátyolos hangon. Érezni lehetett rajta, hogy megfázott. - Egy maradandó hatású bűbáj a repertoárjából...

- De hát... hogy?

- Akárhányszor nedvesség éri a hajamat, megnő ilyen hosszúra. A hatása fél órán belül magától elmúlik.

Harry elfanyalodott.

- Ez borzasztó - mondta sajnálkozva. - Nincs ellene semmilyen varázslat?

- Nincs.

Piton hátrasandított, és úgy ült, hogy a fiú bekerüljön a látómezejébe. Nem szólt semmit, csak az italt lötykölte a pohárban.

- Ön... a keresésemre indult, ugye? - kezdte Harry fájdalmas képpel. - Annyira sajnálom! Nem... nem akartam eltűnni vagy ilyesmi... én csak... teljesen megfeledkeztem az időről, és... Bárcsak jóvá tehetném! Nem akartam lógni az okklumenciáról! Ha akarja... úgy értem, ha nem fáradt... szóval, most bepótolhatjuk...   

Piton meredten nézte. Már épp válaszra nyitotta volna a száját, mikor megvillant az ágy közepén heverő oda-vissza tükör. A férfi letette a bögrét, majd egy apró fejrántással közelebb intette a tétován ácsorgó fiút. Harry végre közelebb lépett és leült ő is az ágy másik oldalára. Piton a kezébe vette a tükröt, belemondta a nevét, mire megjelent Dumbledore gondterhelt arca. A kölyök igyekezett úgy meglapulni, mint pár nappal korábban, Kingsley esetében.

- Igazgató úr - biccentett Piton kötelességtudóan.

- Áh, Perselus. Még mindig semmi hír Harry felől?

- De, igazgató úr. Épp most ért haza.

Dumbledore, úgy tűnt, megeresztett egy fáradt sóhajt.

- Merlinre, jól van? Nem esett bántódása?

- Úgy tűnik, minden rendben.

- Láthatnám őt, Perselus?

Piton egy unott, laza mozdulattal Harry felé fordította a tükröt. Mikor az igazgató megbizonyosodott, fellélegzett, de arca komor maradt.

- Harry Potter! Nagyon felelőtlen cselekedet volt, amit ma este végrehajtottál. Nem szóltál senkinek, hogy hova mész! A Rend tagjai már kétségbeesésükben mindenhol kerestek! Mrs. Weasley lassan már fel is adta a reményt, hogy valaha viszont lát, és Lupin is mélyen meg van rendülve, azt hitte, véged.

- Nagyon sajnálom - mondta remegő szemekkel Harry. Meghatotta, hogy így aggódtak érte. Hogy még Piton is aggódott érte. Meg sem fordult a fejében, hogy mentegetőzni próbál e szégyenletes tett miatt. Ám mielőtt folytathatta volna, Piton megszólalt.

- Jellemző, muglik! - fakadt ki. - Ezekre szórakozóhelyekre manapság már a kiskorúakat is beengedik! Ahelyett, hogy jól hazazavarnának titeket! - tekintete villámokat szórt Harry felé. - Ha még egyszer beteszed a lábad egy olyan helyre, engem többé nem látsz, és tanulhatod a bácsikádtól az okklumenciát!

Harry bambán nézte tanárát. Megzakkant ez? Miféle szórakozóhely?

Dumbledore nem tűnt olyan tanácstalannak. Bólintva nyugtázta Piton szavait, majd megrovóan Harryhez fordult.

- Piton professzornak igaza van, Harry. Vedd komolyan az utasításait, ne kóborolj el esténként, és legfőképpen: kerüld az ilyen veszélyes helyeket!

A fiú bőszen bólogatott, és csodálkozott, hogy ennyivel megúszta. Az igazgató búcsúzásként feléjük biccentett, majd eltűnt a képe a tükörből. Piton le is tette a finom tárgyat az ágyra, és némán Harryre sandított.

- Miért... miért mondta, hogy... - kérdezte volna Harry, de a döbbenettől nem jöttek a szavak.

- Azt akarod, hogy az egész Rend arról csámcsogjon, hogy...

- Nem! - vágta rá Harry, és elvörösödött.

- Na ugye.

- H-honnan tudja...?

Piton hamiskásan elvigyorodott.

- Nem kell a fejedbe látnom, hogy tudjam, hol voltál ma éjszaka.

- Hazudott... hazudott Dumbledore-nak, csak hogy kimentsen? - kérdezte magába roskadva a fiú.

A tanár nem szólt, csak játékosan megcsillant a szeme. Megeresztett egy apró vigyort, majd újból belekortyolt a teába. Flegmán félrenézett, de majdnem elejtette a csészét, amikor Harry hátulról hirtelen átölelte.

- Ma már sokadszorra mentette meg a bőrömet... Elindult keresni ebben az ítéletidőben, majd megmentett egy megalázó fenyítéstől, most pedig ez... Én... köszönöm... - mondta halkan.

Piton egy pillanatig mozdulni sem mert. Csak a válla fölött tudott a fiúra pillantani, aki hálásan a hátához simult. Borzasztó mód zavarba jött.

- Na... - dünnyögte. - Na, ne ölelgess! - mondta határozottabban.

Kérdőn meredt Harryre. A fiú azonban elmosolyodott, ami teljesen elbizonytalanította.

- Akkor ma nem tartunk okklumenciát? - kérdezte az reménykedve.

- Nem igazán vagyok kíváncsi arra, ami most a fejedben kavaroghat, Harry. Menj inkább, és hagyj aludni.

- De... mi lesz, ha Vol... Tudjukki...

Piton bosszúsan felmordult, és megforgatta a szemeit.

- Ne „Tudjukki”-zz itt nekem! Mondd ki a nevét! Nem fogok belehalni!

Harry bólintott.

- Szóval... mi lesz, ha Voldemort megint megpróbál behatolni az agyamba?

- Az elmédbe - javította ki Piton. - Nem fog tudni.

- Hogyhogy nem?

- Próbálj meg lazítani, és kiüríteni az elmédet. Tudom, most nem fog sikerülni - mondta kissé bosszúsan, látva Harry reakcióját. - De pont ezért nem fog tudni ártani neked Voldemort.

Harry egy darabig mélán morfondírozott a hallottakon.

- Szóval, ha pozitív gondolatok kavarognak a fejemben, Voldemort nem fog tudni bántani?

- A dolog azért nem ilyen egyszerű. Az mindenesetre nyilvánvaló, hogy a Sötét Nagyúr nem igazán bírja, ha így védekezel ellene.

- Tehát... elég csak szép dolgokra gondolnom, és minden rendben lesz.

- Repülni azért nem fogsz - mormolta oda a bögrének Piton.

Harry szélesen elvigyorodott. A tanár morbid humora eddig az agyára ment: észre sem vette, hogy milyen szórakoztató is tud lenni.

- Most pedig kifelé.

- Jó éjt - mondta a fiú búcsúzóul, majd átment a saját szobájába.

Miután az ajtó bezárult, Piton, egészen más, szomorú arckifejezéssel, még sokáig nézett utána.

 

A tanár nyomorultul aludt egész éjjel. A megázásból megfázás lett, abból először csak köhögés és tüsszögés, majd torokfájás és láz. Már világosodott, mire el tudott szenderedni. Ahogy hason hevert, az egyik keze lelógott az ágyról. Fejét a párnába fúrta, de már ahhoz sem volt ereje, hogy fészkelődjön. Csak pihenni szeretett volna.

Azonban egy görbe árnyék vetült feléje. Egy sötét alak méregette őt, ahogy aludt. A figura aztán a saját szeméhez emelte a kezét, megkocogtatta azt, majd bosszúsan felhorkantott. Elkezdte piszkálni, majd bizarr módon kér ujja közé fogta, és elkezdte kifelé húzni. A szem gusztustalan, csúszkáló hangokat adott ki, majd egy erős cuppanást követően kiugrott a helyéről, és Piton feje mellé huppant, az ágyra. A bájitaltan tanár erre már összeráncolta a homlokát, és kinyitotta a szemét. Mikor azonban meglátta, mi hever az arcától pár centiméternyire, elsápadt, és borzalmas sikoltással pattant ki az ágyból, olyan sebességgel, hogy azt egy szöcske is megirigyelhette volna. Ugyanazzal a lendülettel a komódig hátrált, és hangos csattanással préselte neki a hátát. Mellkasa szaporán mozgott, úgy kapkodta a levegőt, és közben végig az ágy felett álló Mordont bámulta.

- Merlinre! Mi az Istent művel maga a szobámban?

- Rajtad tartom a szemem, fiam. Jó látni, hogy a reflexeid még mindig olyanok, mint régen.

Piton olyan savanyú képet vágott, hogy azt lehetett volna hinni, hányni készül.

- Gusztustalan állat! - fakadt ki.

- Nono! - emelte fel a mutatóujját az idős auror. - Egy kicsit több tiszteletet, fiam!

- Nem vagyok a fia! - sziszegte Piton, szinte már gyerekes ellenszegülési vággyal.

Mordon körbenézett a szobában.

- Szép kis ház. Mikor legutóbb itt jártam, ezt a szobát nem is láttam. Biztos neked is tetszik, Piton - felelte gonoszan mosolyogva.

Perselus azonban csak sóhajtott egy mélyet, és megköszörülte a torkát. Nem akarta hagyni, hogy ez a vén bolond kihozza a sodrából.

- Azért vagyok itt - folytatta Mordon -, mert nem igazán vagyok megelégedve a munkáddal. Hát így vigyázol a fiúra?

- Az én feladatom nem az, hogy vigyázzak rá - préselte ki a fogai közt Piton. - Hanem, hogy tanítsam.

- Erre a fiúra sosem tudnak elegen vigyázni. Azt ajánlom, vedd komolyabban a feladatodat!

- H-hogy merészeli?! - pukkadozott a dühtől Perselus. - Ne merjen kioktatni! Törődjön a maga dolgával!

- Törődök is! Bizony, kellemes dolog sötét varázslókat kézre keríteni - húzódott csúnya mosolyra az auror torz arca. - Kellemes emlékek, ugye Piton? Vannak dolgok, amiket sohasem felejt el az ember! Amikor téged bevittelek, az volt az egyik legemlékezetesebb riasztásom!

Piton megborzongott, a szőr felállt a karján Mordon kaján vigyorától.

- Hogy az ég szakadna magára! Ne molesztáljon engem! Eredjen a dolgára!

Ekkor kopogtattak az ajtón. Mindkét varázsló a hang irányába pillantott.

- Professzor úr... minden rendben? Mintha hangokat hallottam volna...

- Gyere be, Harry - akarta mondani Piton, de Mordon reszelős hangja megelőzte. A bájitaltan tanár szemei kigúvadtak a méregtől.

A fiú olyan sebesen rontott be, hogy az már gyanús volt.

- Mordon professzor! Mit... hogy kerül maga ide? - suttogta rémülten.

- Az ajtón keresztül - legyintett az auror.

Harry elsápadt.

- De ugye nem látta meg magát senki?

- Nem. LANKADATLAN ÉBERSÉG! - rikkantotta olyan hangosan, hogy mind Piton, mind Harry megijedtek.

- Látja? Jól van Harry! Elmehet! - mondta ingerülten Perselus.

- Nono! Harry, fiam. Mondd, jól bánik veled ez a méregkeverő?

- Méregkeverő? - hüledezett Piton. Úgy érezte, megbecstelenítették varázslói mivoltában.

- A kotyvasztó talán találóbb jelző lett volna? El-né-zést... - mondta gúnyosan.

Pitonnak felforrt az agyvize. Remegő kezekkel az egyik gyertyatartóért kapott, és azt vészesen meglengetve, fenyegetően felmordult.

- Az a szerencséje, hogy Harry itt van. Különben gondoskodnék róla, hogy kapjon egy helyes kis párt ahhoz a ronda kék szeméhez! Most pedig kotródjon innen!

- N-ne aggódjon, Mordon professzor úr, minden rendben - mondta derűsen Harry. - Nagyon jól megvagyunk! - ránézett Pitonra, és ugyanazzal a kedves mosollyal bíztatta, mint előző este. A férfi szíve szokatlanul hevesen kezdett verni az izgatottságtól, és egyre jobban elsápadt.

A fiú nem értette, miért vált ki belőle ilyen negatív reakciókat, hiszen egyáltalán nem ez volt a szándéka. Szomorúan lehajtotta a fejét, és elfordította a tekintetét. Piton megenyhült ennek láttán, és kicsit lejjebb eresztette a gyertyatartót.Mordon sunyin vigyorgott, majd biccentett egyet Harry felé, és dehoppanált.

- Ön és Mordon professzor... miért nem kedvelik egymást? - kérdezte a fiú tétován.

- Rémszem volt az, aki elfogott - mondta halkan Perselus, merengve. Eszébe jutottak annak a borzalmas éjszakának az emlékei. 

 
TUDNIVALÓK
 
Hogy te is tudd az időt...
 
Hanyadika van ma?
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Statisztika
Indulás: 2006-05-30
 
Lezárt szavazások
Lezárt szavazások
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?